Mezítlábas levelek a munkaszolgálatból

„Nagyon jó dolgunk van, szőlőben egészen könnyű munkát végeztünk. Most kaptunk egy fiatal főhadnagy századparancsnokot és most fogjuk csak megtudni, hová megyünk. Feketén írok, nekünk nem lehet írni. Nagyon kíváncsi vagyok, mi újság. Ha a címem majd megírhatom, úgy majd kimerítően írjatok. Nagyon jól jön, amit magammal vittem, csak a borotvakészletemet nem tudom, hová tetted. Ne haragudjatok, hogy így firkálok, de nagyon sok a dolog. Leszerelésről egyelőre szó sem lehet.”

Mindennek fényében tehetjük fel a kérdést, miről üzentek a muszos levelezőlapok? A levélírókban is hamar kifejlődött, mire kell szorítkozniuk üzeneteik megfogalmazása során. Szűkszavúan beszámoltak hogylétűkről, erről körbekérdezték a rokonságot, ismerősöket is. A posta akadozása és kimaradása miatt rendszerint összegezték, kitől milyen lapokat kaptak, melyeket a követhetőség kedvéért sorszámoztak is. Ha csomag volt útban, akkor jelentették, megérkezett-e már, amennyiben igen, felsorolták, mit kaptak kézhez (ebből a feladó levonhatta a keserű következtetéseket). A leszerelés, szabadságoltatás reménye is sorra felvillant a leggyakrabban előforduló témák között. A muszos viszonyok ismertetését illetően a lapok legtöbbször a baráti kapcsolatok, a kialakult „háztartások" működéséről tudósítottak. Tehát a központi elemek a magánélet történései voltak. Ha e sorok közé a háborús eseményekre, a valós viszonyokra, a parancsnok, a keret magatartására utaló információk vegyültek, azt az éber cenzorok kisatírozták. Az itthoniak leveleiben is csak nagyon homályos utalások történtek az 1944-es eseményekre, az összeköltöztetésekre, deportálásokra, nyílt beszédnek itt nem volt helye. Egy másik csatornán azonban igen.

A cenzúra állomásait megkerülő és a keret éberségét kijátszó küldeményeket fekete, vagy másképpen mezítlábas leveleknek nevezzük. Ezek könnyen felismerhetőek egyrészt formailag a cenzúrabélyegzők hiányából, másrészt a bennük található tiltott tartalom alapján. A munkaszolgálatosok előtt - ideális esetben - több lehetőség is adódhatott: üzeneteiket hazaküldhették, csomagjaikat szállíthatták leszerelt, szabadságra utazó bajtársaikkal, azok látogatóba érkezett rokonaival, illetve a környezetükben élő, erre alkalmasnak bizonyuló civil személyek önzetlenül vagy anyagi ellenszolgáltatás fejében is igénybe vehetők voltak e célra. Ugyanakkor az emberséges vagy éppen korruptságuk, pénzéhségük miatt kapóra jött kerettagok is nem egyszer fekete postássá avanzsáltak. Az is megesett persze, hogy az adott honvéd a pénzt elvette, de a küldeményt nem kézbesítette. Előfordult, hogy részegség miatt bukott le a kerettag és a tábori csendőröknél landoltak a levelek. Borban gyakran megtörtént, hogy az egyik keretes beárulta a másikat a parancsnokságon, mert irigyelte tőle üzletét. Míg más esetben a kerettag csak eljátszotta a segítő, vagy éppen üzletet kötő személy szerepét, hogy ezzel lebuktassa a

.

Ugyancsak a szerbiai munkatáborban az embertelen körülmények és kegyetlen bánásmód miatt néhány pesti fogoly 1944 tavaszán titokban panaszlevelet kívánt küldeni a pesti katonai hatóságoknak. E leveleket egy szabadságra utazó keretlegényre bízták, akinél az egyik visszaemlékező szerint több mint ezer feketelevél gyűlt össze, ebből valamennyit be is szolgáltatott felettesének. Marányi Ede ezredes hadbíróságot létesített, ahol a kényszermunkások felett ítélkeztek a feketelevelek ügyében. Továbbá a szabotálás, fegyelmi vétség, szökési kísérlet miatt is idekerültek az arra „érdemesnek" gondoltak. Több havi börtönbüntetés járt az efféle vétségekért, amit a háború után kellett volna

.

Mindeközben a levelezők természetesen a hivatalos limitet is kihasználták, a levelezés egymás mellett folyt az egyenes és a „görbe" utakon. E párhuzamosság létezését támasztják alá azon illegálisan feladott lapok, amelyek írói meghagyták a címzetteknek, milyen jelzéseket használjanak majd a hivatalos levelükben ahhoz, hogy a feladók megbizonyosodhassanak arról, hogy a kerülő utat bejárt küldeményeik célba értek. A legális küldeményekbe került apró jelzések, szimbolikus utalások, a virágnyelven tett kijelentések mind-mind a szabadságra hazautazott bajtársak, a látogatóból visszaérkezett feleségek, vagy éppen a különféle motiváció hajtotta kerettagok sikeres küldetésének bizonyítékaiként szolgáltak. A címzetteknek meg kellett tanulniuk a sorok között olvasni, hogy eligazodjanak a kommunikáció ezen kényszer szülte, szövevényes rendszerében. A legegyszerűbb mondatok is mögöttes, másodlagos tartalmat nyerhettek egy-egy levelezőlapon.

Amikor értelmetlenül, sokszor puszta kegyetlenségből korlátozták a rokonokkal való érintkezést - ami egy családja köréből kiszakított muszosnak az egyetlen kapaszkodót, lelki támaszt jelentette -, akkor az emberi leleményesség nem ismert határokat és minden lehetőséget, minden apró rést megtalált, és felhasznált a tilalom kijátszására. Ezt bizonyítják a háború után újra egymásra talált testvérek

is:

„Az is érdekel, hogy a munkaszolgálatból írott leveleimet és rengeteg izenetemet megkaptátok-e? Meddig tudtatok rólam? Az Üllői úton többször is végiggyalogoltunk, az ottani üzletek redőnyei közé dugtam névjegyeimet izenetekkel, célhoz értek-e? Mennyit aggódtam Értetek! A magam sorsa az nem is fájt annyira, folyton csak Rátok gondoltam, amíg eszem volt."

A teljességhez hozzátartozik, hogy feketelevelek nemcsak a munkaszolgálatos férfiak és rokonaik között keringtek, hanem 1944 tavaszától már a gettóba kényszerített civil lakosság is megpróbált kapcsolatba lépni a külvilággal. Az elkerített városrészbe zárt zsidókkal való levelezést az 1944. május 31-én kelt 222.942/4. sz. belügyminisztériumi rendelet tiltotta meg. Ugyanakkor ez esetben is hozzá kell tennünk, hogy a helyi viszonyok, a vezetők, a civil lakosság magatartása nagyban meghatározta az elszigeteltség fokát.

Sőt, az országhatárokon kívülre tekintve meg kell jegyezni, hogy a koncentrációs táborok barakkjaiban is továbbítottak tilalmas küldeményeket, papír-fecnikre, jegyzetlapokra írt, már akkor is alig - mára még inkább - nehezen olvashatóvá halványult üzeneteket. A lágerekben nagyon nehéz volt papírhoz és ceruzához jutni, leginkább annak sikerült, akit valamilyen pozícióra - például blokkparancsnoknak - neveztek ki, és feladatai elvégzéséhez szüksége volt íróeszközre. Ezen dokumentumok igazi ritkaságnak számítanak, és gyakran az utolsó életjelként kerültek a címzettekhez.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt április 01.

1929

Milan Kundera cseh–francia író, drámaíró, költő, esszéistaTovább

1952

Tőkés László a Királyhágó-melléki református egyházkerület püspökeTovább

1960

Az Elnöki Tanács 1960:10. sz. tvr-e részleges közkegyelmet adott. Egyéni amnesztiában részesült pl. Péter Gábor, az ÁVH vezetője is.Tovább

1976

– Steve Jobs két társával megalapítja az Apple Computert.Tovább

1977

Spanyolországban feloszlatják a francoista pártot.Tovább

  • <
  • 2 / 3
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

A 2023-as év első ArchívNet számát olvashatják az oldalon. Az új lapszám négy forrásismertetést publikál: ezek nem alkotnak egy tematikus egységet, azonban vannak metszéspontjaik egymással. Bár egy Venn-diagramon ezek a metszetek jobban ábrázolhatók lennének, mi ezúttal szövegben mutatjuk be ezeket: két írás a római katolikus egyházhoz köthető, kettő köthető a huszadik századi magyar emigrációhoz, kettő pedig a magyarországi államszocilista időszak mindennapjaihoz.
Az időrendet követve Csóka Géza (közművelődési referens, Magyar Nemzeti Levéltár Közművelődési és Közönségkapcsolati Főosztály) forrásismertetése az első. Idén ünnepeljük Neumann János születésének 120. évfordulóját, a szerző pedig ennek okán mutatja be a tudós és Pelényi János levelezését. Neumann ugyanis arra törekedett, hogy Magyarország akkori washingtoni követét meghívja Princetonba egy előadás erejére.
Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára) forrásismertetésének origója a második világháború magyarországi harcai, amelyek nagy változást hoztak Csémpuszta életébe. A helyi káplánlak birtoklásáért folytatott hosszas küzdelem bemutatása nemcsak egy lokális problémát tár fel, hanem azt is, hogy milyen volt a korabeli államhatalom viszonya a katolikus egyházzal.
Csémpuszta lakóira is kiható politikai döntés volt a Rákosi-korszakban bevezetett kötelező beszolgáltatás, amelyet hibái miatt már 1952-ben korrigálni igyekeztek a következő évekre nézve. Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) a begyűjtési rendszer reformjának egyik tervezetét mutatja be írásában.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) a Mindszenty Józseffel egyeztető Zágon József és a Vatikán diplomáciai szolgálatában működő Kada Lajos levelezését mutatja be. Terjedelmi okokból forrásismertetését két részre bontva jelentetjük meg. A mostani, első közlésben olyan levelek olvashatók, amelyek Zágon Mindszentyvel való viszonyát világítják meg.
Idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége idén is várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2023. március 7.

Miklós Dániel
Főszerkesztő