Népnevelők a „csiga brigádok” ellen

Tolnaiak harca a begyűjtési csata győzelméért 1951-ben

„Dolgozó parasztságunk a város területén az aratási munka elvégzése után igen kis mértékben fogott csak hozzá a gabonaneműeknek a behordásához a cséplőgéphez, ami gátolja a cséplőgépek munkáját. Ezért felhívjuk az elvtárs figyelmét, hogy még a ma este folyamán minden népnevelőt mozgósítson a területére, akik mozgósítsák a dolgozó parasztságot a learatott gabonának a cséplőgépekhez való behordására. Fel kell számolni azt a nézetet, hogy a búzának még a kepében kell érni, és azt is, hogy kemény a tarló és nem lehet szántani.”

Bevezető

Melyek a földműves-szövetkezetek főbb feladatai 1948-tól? Szerződéses termeltetés, terményfelvásárlás - értékesítés, a falu lakosságának ellátása áruval, a tsz-ek munkájának minden módon való támogatása, kisebb társulások feletti védnökség, vendéglátás, stb. - erre a kérdésre a korban ezek voltak a hivatalos válaszok.

A kötelezően előírt beszolgáltatás (terményfelvásárlás, később begyűjtés) egyre nagyobb hányadát vette el a termésnek az első öt éves terv előirányzatai folyamatos emelésének "köszönhetően". Egyik fontosabb feladatává vált így a beszolgáltatás a földműves-szövetkezeteknek, s az is maradt egészen megszüntetésükig /1956 végéig/. 1951. május 15-én a MESZÖV megye bizottsági ülésén a következőképpen határoztak: "a földművesszövetkezet előtt álló legfőbb feladat az egyénileg dolgozó parasztság nevelésén és a termelőszövetkezeti csoportok előnyeinek tudatosításán túl, a begyűjtés jó előkészítése és végrehajtása." Úgy döntöttek, hogy ennek érdekében "biztosítani kell, hogy a feladat elvégzéséhez politikailag megbízható, szakmailag jártas káderek legyenek beállítva, úgy a megyei, mint a járási szerveknél, valamint az egyes földművesszövetkezeteknél egyaránt. Állandóan nevelni kell a káderek éberségét az osztályellenséggel szembeni harcra. Tudatosítani kell hogy a terménybegyűjtés harci feladat. Ennek érdekében valamennyi Meszöv dolgozót, födművesszövetkezeti vezetőt a mindennapi munkája közben úgy kell nevelni, hogy az általuk irányított és vezetett földművesszövetkezetek valóban harcos tömegszervezetekké váljanak."

A következőkben egy helyi sajtóorgánum, a Tolnai Napló ekkor megjelent cikkei közt tallózva, azt vizsgáljuk meg, hogy a fenti irányelvek miképp valósultak meg a gyakorlatban. A Napló június 8-án a következőképpen buzdította a földműves-szövetkezetek begyűjtőit a tojás és a baromfi "elvételére": "Tartsák állandó feladatuknak a népnevelő munka szélesítését és ne csak annyit mondjanak el a népnevelők a dolgozó parasztoknak, hogy azért fontos a beadási kötelezettség teljesítése, mert azt a minisztertanács rendelete előírja. Világosítsák meg a dolgozók előtt a begyűjtés fontosságának igazi kéjét."

Azonban úgy tűnik, hogy nem csak a dolgozó parasztok, de maguk a szövetkezetek dolgozói sem igazán érezték át a begyűjtés "kéjét". A MESZÖV titkára ezért a sajtón keresztül ostorozta őket: "Már most a terménybegyűjtés elején tapasztaljuk azt, hogy egyes terményfelvásárlók nem érzik át feladatuk fontosságát. Számtalan gyakorlati példa azt mutatja, hogy szinte hanyagul teljesítik feladatukat ezek a felvásárlók. A szénabegyűjtésnél K. Vida kartárs nem vette át a dolgozó paraszttól a szénát, mondván azt, hogy nincs szénabegyűjtési nap, vagy az őcsényi felvásárló kartárs, aki szombaton délután már nem akarja átvenni a terményt, csupán azért, mert neki a munkából elég volt."

A vezetők számára kötelezővé testték a kor frazeológiája szerint "az állandó éberség gyakorlati vitelét": "Földművesszövetkezeteink tehát a begyűjtési munkálatok alatt úgy dolgozzanak, hogy valóra váltsák gyakorlatban is a jelszót: gyors begyűjtéssel harcolunk a békéért!" Tehát megindult a "HARC". A csatákat a népnevelők feladata volt megvívni a dolgozó parasztsággal, az ő buzdításukra pedig a legkülönbözőbb fegyvereket, eszközöket vetették be. Az egyik legfontosabb volt ezek közül a versenyszellem élesztése Megyék, járások, települések, utcák kaptak versenytársakat, sőt páros és egyéni versenyeket is indítottak. A versenyek állását napról-napra figyelemmel kísérte a rádió, a sajtó. Versenytáblákat tettek ki a magtáraknál is, hogy az "értékelés folyamatosságát" biztosítsák. Békebizottságokat alakítottak, hiszen a nyilvánosság előtt a begyűjtést a békeharc eszközeként ábrázolták. Új jelszó született: "cséplőgéptől a begyűjtőhelyre". Ennek jegyében meg kellett akadályozni, hogy a dolgozó parasztok a megtermelt gabonát saját tárlóikba szállítsák. Szekszárdon a MESZÖV titkárát a városi pártbizottság 1951. július 14-én arra szólította fel, hogy minden cséplőgép mellé állítson népnevelőket.

A rosszul teljesítő népnevelőket megszégyenítették, bírálták a sajtó nyilvánossága előtt: "Az élenjárók mellett nézzük meg azt is, hogy kik a csiga-brigád tagjai, akik megyénket az országos versenyben a kilencedik helyre tartják vissza. A Szekszárdi járás közöttük a vezér, aki cséplési munkálatait 47,2 százalékban, begyűjtési előirányzatát pedig 33,3 százalékban teljesítette."

"Szekszárd város zárja a sorát a csiga-brigádoknak. Cséplésben és begyűjtésben egyaránt az utolsó, gabonájuk 37,2 százalékát csépelte le, begyűjtési előirányzatát is 21,5 százalékra teljesítette."

Az élrekerülők számára a Megyei Pártbizottság vándorzászlója volt a jutalom. A tömegek azonban, úgy tűnik, még így is nehéz volt mozgósítani, hiszen augusztus közepén a korabeli jelentések szerint még mindig vontatottan haladt a begyűjtés, s Tolna megye az országos versenyben is csak a kilencedik helyen állt. A sajtó Rákosi szavait idézve sújkolta a népnevelők munkájának fontosságát, s próbálta meg tudatosítani az emberekben, hogy a beszolgáltatás nem "kívánsághangverseny":

"A szocializmus - mondotta Rákosi elvtárs a turkevei parasztküldötteknek - nem azt jelenti, hogy mindent magunk eszünk meg. Népnevelőink jó munkája, példamutatása szükséges ahhoz, hogy dolgozó népünk magáévá tegye a begyűjtési rendelet gyors végrehajtását."

A hibákat a sajtó egyre másra tárta fel, a helyzet azonban mégis egyre aggasztóbbá vált. Tolna megye a 10. helyre esett vissza a begyűjtési versenyben, Szekszárd városa pedig még "a csiga-brigádok" közt is sereghajtó volt. 1951 szeptemberében aztán a II. Békekölcsön-jegyzés hozott némi fényt s újabb harci feladatokat a tolna megyei földműves-szövetkezeti vezetők és pártmunkások életébe, majd a gyapotcsata nem engedi őket lélegzethez jutni.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 03.

1910

Először mutatja be Georges Claude a modern neonvilágítást.Tovább

1917

Breszt-Litovszkban fegyverszüneti tárgyalások kezdődnek Szovjet-Oroszország és a központi hatalmak (Németország és az Osztrák–Magyar...Tovább

1930

A budapesti Margit-szigeten átadják a Hajós Alfréd tervei alapján elkészült Nemzeti Sportuszodát.Tovább

1989

Befejeződik George H. W. Bush és Mihail Gorbacsov máltai találkozója.Tovább

1992

A távközlés egyik történelmi lépéseként Neil Papworth brit mérnök elküldi az első rövid szöveges üzenetet.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő