Biztonsági Fehér arannyal az imperializmus ellen

„Vasárnap reggel, verőfényes őszi napsütésben úttörőpajtások gyülekeznek a bikácsi iskola udvarán. A tegnapi csapatgyűlésen elhatározták, hogy szabad vasárnapjukon gyapotot szednek. Fél nyolc után néhány perccel fegyelmezetten, hármas sorokban indul el a csapat a gyapotszedésre. Az első sorokban a leányok tarka ruhás serege menetel, utánuk a fiúk sorakoztak fel nagyság szerint, és amint mennek, daluk messze száll. A földön, tengeren és az égen száll dalunk acélos keményen!"

Bevezetés

Az ötvenes évek a magyar mezőgazdaság nagy kísérletének ideje. Rákosi önellátó országot akart, hogy ne szoruljanak az "imperialista" államokra. Ennek jegyében éghajlatidegen növények tömegét próbálták elterjeszteni. A magyar narancs mellett a magyar gyapot, a magyar citrom, a hamvas gumipitypang, az édes csillagfürt és másnövények kerültek a palettára.

1949-ben kezdték termelni a szovjet kutatók által előállított "fagyálló" gyapotot. Először Martonvásáron, az MTA frissen létrehozott Mezőgazdasági Kutatóintézeténél kisérleteztek vele, kifejezetten Rákosi kérésére. 1949. január 15-én a Magyar Közlöny írja: " különleges növények meghonosítása és termelése céljából véleményező és javaslattevő szervként Gyapottermesztési Tanácsot kell létesíteni." Megindult tehát a harc a magyar gyapotért, melyet a népnyelv fehér aranynak nevezett. Hamarosan gyapottermelési vállalat is alakult, mely az általa vásárolt gyapot vételárának az eladót készpénzben megillető részét a PM rendelet szerint /Magyar Közlöny 159. szám/ gyapot-utalvány útján egyenlítette ki. De nem csak pénzügyi kérdésekkel foglalkoztak, a gyapottermelő csoportok tagjai számára szakmai oktatásokat is szerveztek az őszi, téli hónapokra. Országszerte létrejöttek a megyei gyapottermeltető kirendeltségek is.

Tolnában - lévén hazánk déli megyéje - is megindult a gyapot termesztése. Már a vetés sem volt zökkenőmentes. Több helyen kétszer kellett vetni, mert az elsőt vagy a víz vitte el, vagy kifagyott. A gyakori esők, hűvös nappalok is akadályozták a növények fejlődését. De az igazi gondot a termés betakarítása jelentette. Októberre érkezik el a "fehéraranyunk" begyűjtésének ideje, érik a gyapot! "Megmutattuk minden kétkedés és rágalom ellenére - a szovjet tapasztalatokat felhasználva - Magyarországon is tudunk gyapotot termelni. Nem hagyhatjuk a "fehér aranyunk" egy grammját sem kárba veszni ?" - szólít fel az újság hasábjain keresztül a gyapottermelési ellenőr. Készülünk a szedésére. " ? Úgy határoztunk, hogy a gyapot betakarítási munkálatokat, mint békefeladatot hajtjuk végre ?" Hosszú, enyhe, napos, szép őszre számítottak, az időjárás azonban egyre kedvezőtlenebbül alakult. Szeptember végétől erősödött az éjszakai lehűlés, október közepén már éjszakai fagyok is jelentkeztek. A megyei sajtóban ennek ellenére az "arccal a gyapotföldek felé" jelszó jegyében lelkesítő cikkekkel próbálták mozgósítani az ifjúságot: "DISZ -szervezeteink vezetői az eddigieknél még fokozottabban igyekezzenek mozgósítani, példamutatásukkal serkenteni az ifjúságot, mert a gyapot szedése harci feladat."; "Egy pillanatra se felejtsék el, hogy egyúttal és elsősorban politikai feladat is a gyapot csata megnyerése. A még nagyobb eredmények elérésében, mint fegyver, minden fiatal szívében Sztálin elvtárs nyilatkozata legyen, ez vezérelje kezüket gyorsabb munkára." Szekszárd valamennyi tömegszervezetét és vállalatát gyapotszedési versenyre szólítják a Textil Vállalat dolgozói. " A versenyt megnyerni legnagyobb dicsőség. Újabb és újabb csapást mérünk az imperialista háborús kalandorokra, s csatlósaikra, a vérszomjas Tito-bandára. Ebben a küzdelemben részt venni minden dolgozó számára a legnagyobb tisztesség és egyben kötelesség is."

A betakarításról szóló híradások is e lelkesítő agitációt tükrözték: A bikácsi úttörők is elhatározták csapatgyűlésen, hogy szabad vasárnapjukon gyapotot szednek." Asszonyok, lányok, férfiak és iskolás gyerekek sietnek megmenteni "fehér aranyunkat" az idő vasfoga elől." Azt , hogy az egész gyaposzedési kampány nagyon döcögősen ment és a lakosság sem túl nagy kedvvel vett részt a munkában szintén több cikkben lehet érzékelni: "Már mindenki szedi a gyapotot, a közintézmények dolgozói is, vagy mégsem?! Vannak hibák! Az állami gazdaságok nem veszik elég komolyan a gyapotszedést, nem mint súlyponti kérdést kezelik, csak tessék-lássék szerűen. Pl. Csak egyszerűen dobszó útján igyekeznek elvégezni a munkaerő toborzást, pedig a dobszó nem adhat elég érvet az ellenség hazug hírverései megcáfolására. A fizetés terén kezdetben fennállott súlyos hibákat már kezdik kiküszöbölni, meg kéne oldani a gyapotföldeken dolgozók élelmezést is." " A gyapot szüretelése embert próbáló munka! Még a gyerekeknek is hajlonganiuk kell, a gubók tüskéit ne is említsük!"

"Még mindig van gyapot, pedig megyénk állami gazdaságaiban egyre nagyobb körben alkalmazzák a szovjet, két kézzel való szedési módszert, aminek köszönhetően nem ritka a napi 30-35 kilón felüli szedés. Nagy lendülettel épül a szekszárdi gyapotegronáló raktár, melynek befejezését, Rákosi elvtárnak tett fogadalmukhoz híven december 15-re ígérik."

"Rekordokat döntögetnek, élmunkásokat avatnak, mégis "Tolna megyében vontatottan halad a gyapotszedés. E fontos munka megjavítása érdekében az egész ország területéről érkeztek mezőgazdasági technikumi hallgatók megyénkbe, hogy 10 napi munkájukkal ők is előbbre vigyék a gyapotszedést." "Négy ujjal, és két kézzel szedtem" vallotta a legjobban teljesítő. Az idő jobbára borult többfelé esik. Ezen az őszön felhős, borult, esős idővel sújtotta a természet a gyapottermelőket s szedőket."

"Még mindig van gyapot! November 10-én már a döntő ütközetre készülnek. Kell is, mert országos viszonylatban megyénk igen le van maradva. Tán azért, mert volt olyan brigád is, amely bár önként, felajánlásképpen ment szedni, mégis a napot különféle szórakozással, főleg ivással töltötte."

Mi lett a döntő ütközet vége? A Tolnai Napló hallgat róla, azonban ismert, hogy a jórészt éretlenül leszedett gyapot más megyékhez hasonlóan itt is csak veszteséget okozott az országnak. A gyapotőrület, bár csökkenö földterületen, azonban még két évig tartott, s keserítette meg a magyar parasztság életét.

Ezen a napon történt december 10.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/4

 

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.

 

Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.

Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.

A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.

Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. november 22.

Miklós Dániel
főszerkesztő