Biztonsági Fehér arannyal az imperializmus ellen

„Vasárnap reggel, verőfényes őszi napsütésben úttörőpajtások gyülekeznek a bikácsi iskola udvarán. A tegnapi csapatgyűlésen elhatározták, hogy szabad vasárnapjukon gyapotot szednek. Fél nyolc után néhány perccel fegyelmezetten, hármas sorokban indul el a csapat a gyapotszedésre. Az első sorokban a leányok tarka ruhás serege menetel, utánuk a fiúk sorakoztak fel nagyság szerint, és amint mennek, daluk messze száll. A földön, tengeren és az égen száll dalunk acélos keményen!"

Bevezetés

Az ötvenes évek a magyar mezőgazdaság nagy kísérletének ideje. Rákosi önellátó országot akart, hogy ne szoruljanak az "imperialista" államokra. Ennek jegyében éghajlatidegen növények tömegét próbálták elterjeszteni. A magyar narancs mellett a magyar gyapot, a magyar citrom, a hamvas gumipitypang, az édes csillagfürt és másnövények kerültek a palettára.

1949-ben kezdték termelni a szovjet kutatók által előállított "fagyálló" gyapotot. Először Martonvásáron, az MTA frissen létrehozott Mezőgazdasági Kutatóintézeténél kisérleteztek vele, kifejezetten Rákosi kérésére. 1949. január 15-én a Magyar Közlöny írja: " különleges növények meghonosítása és termelése céljából véleményező és javaslattevő szervként Gyapottermesztési Tanácsot kell létesíteni." Megindult tehát a harc a magyar gyapotért, melyet a népnyelv fehér aranynak nevezett. Hamarosan gyapottermelési vállalat is alakult, mely az általa vásárolt gyapot vételárának az eladót készpénzben megillető részét a PM rendelet szerint /Magyar Közlöny 159. szám/ gyapot-utalvány útján egyenlítette ki. De nem csak pénzügyi kérdésekkel foglalkoztak, a gyapottermelő csoportok tagjai számára szakmai oktatásokat is szerveztek az őszi, téli hónapokra. Országszerte létrejöttek a megyei gyapottermeltető kirendeltségek is.

Tolnában - lévén hazánk déli megyéje - is megindult a gyapot termesztése. Már a vetés sem volt zökkenőmentes. Több helyen kétszer kellett vetni, mert az elsőt vagy a víz vitte el, vagy kifagyott. A gyakori esők, hűvös nappalok is akadályozták a növények fejlődését. De az igazi gondot a termés betakarítása jelentette. Októberre érkezik el a "fehéraranyunk" begyűjtésének ideje, érik a gyapot! "Megmutattuk minden kétkedés és rágalom ellenére - a szovjet tapasztalatokat felhasználva - Magyarországon is tudunk gyapotot termelni. Nem hagyhatjuk a "fehér aranyunk" egy grammját sem kárba veszni ?" - szólít fel az újság hasábjain keresztül a gyapottermelési ellenőr. Készülünk a szedésére. " ? Úgy határoztunk, hogy a gyapot betakarítási munkálatokat, mint békefeladatot hajtjuk végre ?" Hosszú, enyhe, napos, szép őszre számítottak, az időjárás azonban egyre kedvezőtlenebbül alakult. Szeptember végétől erősödött az éjszakai lehűlés, október közepén már éjszakai fagyok is jelentkeztek. A megyei sajtóban ennek ellenére az "arccal a gyapotföldek felé" jelszó jegyében lelkesítő cikkekkel próbálták mozgósítani az ifjúságot: "DISZ -szervezeteink vezetői az eddigieknél még fokozottabban igyekezzenek mozgósítani, példamutatásukkal serkenteni az ifjúságot, mert a gyapot szedése harci feladat."; "Egy pillanatra se felejtsék el, hogy egyúttal és elsősorban politikai feladat is a gyapot csata megnyerése. A még nagyobb eredmények elérésében, mint fegyver, minden fiatal szívében Sztálin elvtárs nyilatkozata legyen, ez vezérelje kezüket gyorsabb munkára." Szekszárd valamennyi tömegszervezetét és vállalatát gyapotszedési versenyre szólítják a Textil Vállalat dolgozói. " A versenyt megnyerni legnagyobb dicsőség. Újabb és újabb csapást mérünk az imperialista háborús kalandorokra, s csatlósaikra, a vérszomjas Tito-bandára. Ebben a küzdelemben részt venni minden dolgozó számára a legnagyobb tisztesség és egyben kötelesség is."

A betakarításról szóló híradások is e lelkesítő agitációt tükrözték: A bikácsi úttörők is elhatározták csapatgyűlésen, hogy szabad vasárnapjukon gyapotot szednek." Asszonyok, lányok, férfiak és iskolás gyerekek sietnek megmenteni "fehér aranyunkat" az idő vasfoga elől." Azt , hogy az egész gyaposzedési kampány nagyon döcögősen ment és a lakosság sem túl nagy kedvvel vett részt a munkában szintén több cikkben lehet érzékelni: "Már mindenki szedi a gyapotot, a közintézmények dolgozói is, vagy mégsem?! Vannak hibák! Az állami gazdaságok nem veszik elég komolyan a gyapotszedést, nem mint súlyponti kérdést kezelik, csak tessék-lássék szerűen. Pl. Csak egyszerűen dobszó útján igyekeznek elvégezni a munkaerő toborzást, pedig a dobszó nem adhat elég érvet az ellenség hazug hírverései megcáfolására. A fizetés terén kezdetben fennállott súlyos hibákat már kezdik kiküszöbölni, meg kéne oldani a gyapotföldeken dolgozók élelmezést is." " A gyapot szüretelése embert próbáló munka! Még a gyerekeknek is hajlonganiuk kell, a gubók tüskéit ne is említsük!"

"Még mindig van gyapot, pedig megyénk állami gazdaságaiban egyre nagyobb körben alkalmazzák a szovjet, két kézzel való szedési módszert, aminek köszönhetően nem ritka a napi 30-35 kilón felüli szedés. Nagy lendülettel épül a szekszárdi gyapotegronáló raktár, melynek befejezését, Rákosi elvtárnak tett fogadalmukhoz híven december 15-re ígérik."

"Rekordokat döntögetnek, élmunkásokat avatnak, mégis "Tolna megyében vontatottan halad a gyapotszedés. E fontos munka megjavítása érdekében az egész ország területéről érkeztek mezőgazdasági technikumi hallgatók megyénkbe, hogy 10 napi munkájukkal ők is előbbre vigyék a gyapotszedést." "Négy ujjal, és két kézzel szedtem" vallotta a legjobban teljesítő. Az idő jobbára borult többfelé esik. Ezen az őszön felhős, borult, esős idővel sújtotta a természet a gyapottermelőket s szedőket."

"Még mindig van gyapot! November 10-én már a döntő ütközetre készülnek. Kell is, mert országos viszonylatban megyénk igen le van maradva. Tán azért, mert volt olyan brigád is, amely bár önként, felajánlásképpen ment szedni, mégis a napot különféle szórakozással, főleg ivással töltötte."

Mi lett a döntő ütközet vége? A Tolnai Napló hallgat róla, azonban ismert, hogy a jórészt éretlenül leszedett gyapot más megyékhez hasonlóan itt is csak veszteséget okozott az országnak. A gyapotőrület, bár csökkenö földterületen, azonban még két évig tartott, s keserítette meg a magyar parasztság életét.

Ezen a napon történt február 08.

1904

Japán hadat üzen Oroszországnak.Tovább

1934

Móra Ferenc magyar író (*1879)Tovább

1938

A szudétanémetek és a Szlovák Néppárt képviselői Rózsahegyen a közös fellépésről tárgyalnak.Tovább

1949

A népbíróság Mindszenty József bíborost életfogytig tartó fegyházra ítéli.Tovább

1949

A magyar népbíróság életfogytiglani börtönre ítéli Mindszenty József hercegprímást.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/5-6.

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idén utoljára jelentkezik friss lapszámmal. Az idei utolsó, összevont lapszámunkban megjelent forrásismertetések országunk határain belülre és kívülre kalauzolják az olvasókat. A publikációk foglalkoznak az első világháború után évekig rendezetlenül maradt magyar-osztrák határkérdés utóéletével, a második világháború alatt Magyarország határaitól távol zajlott Don-kanyarbeli harcokkal, a Budapesten, azonban hivatalosan az Egyesült Államok területén tartózkodó Mindszenty József menedékével, valamint a kárpátaljai magyarság identitásának kérdésével.

Az idei harmadik számunkban jelent meg Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Vármegye Soproni Levéltára) forrásismertetése, amelyben a szerző a nyugat-magyarországi kérdés rendezésének az utóéletéről mutatott be egy dokumentumot. Az ismertetés időközben kétrészesre bővült: mostani számunkban egy újabb irat kerül bemutatásra, amely a magyar felkelők okozta károk megtérítésének az ügyéhez szolgáltat további információkat.

Egy másik ismertetés folytatása is friss számunkban kapott helyet. Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) Tuba László hadnagy harctéri naplóját adja közre. A második rész a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a Don menti tevékenységét mutatja be 1942. június 28-tól szeptember 12-ig. Az eddig publikálatlan napló a zászlóalj történetének egyedülálló forrása, mivel mindezidáig kevés korabeli kútfő volt ismert a csáktornyai egység doni működésére vonatkozóan.

Mindszenty József bíboros menedékének ügyét Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy sajátos szempontból világítja meg. A szerző az Associated Press korabeli tudósítója, Anthony Pearce cikkei, megnyilvánulásai – illetve a magyar állambiztonságnak adott jelentések – alapján elemzi, hogy az újságíró milyen módon kezelte, adott hírt a budapesti amerikai követségen tartózkodó Mindszenty helyzetéről.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) egy, a kárpátaljai magyarságra vonatkozó sajátos elképzelést, valamint annak utóéletét mutatja be. Balla László az 1970-es évek közepén publikált cikksorozatában fejtette ki álláspontját a „szovjet magyarok” fogalmáról, a „szovjet magyarság” mibenlétéről. Balla elgondolása nem okozott osztatlan sikert, és mint a bemutatott külügyi dokumentumok is bizonyítják: a magyar-szovjet viszonyra is kihatással volt.

Az idei utolsó számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kézirataikat. Köszönjük továbbá a 2024. évben, a korábbi számainkba ismertetéseket küldő szerzőinknek is a bizalmát, amiért megtisztelték szerkesztőségünket írásaikkal. A jövőbe tekintve: az ArchívNet 2025-ben is várja a forrásismertetéseket a 20. század gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténetére vonatkozóan.

 

Budapest, 2024. december 18.

Miklós Dániel
főszerkesztő