Vlagyimir Iljics Lenin ünnepélyesen bejelenti a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének, a Szovjetuniónak megalakulását.Tovább
Női szerepek, női terhek a vészkorszakban
„Szürke arcomon a pír / Szemem szürke könnyet sír.”
„Tegnap is megszégyenítettek, még most is vér szökik az arcomba, ha rágondolok. A villamoson egy nő átadta a helyét nekem, két nő megszólalt: nézd, milyen fontos, hogy a zsidó leüljön. Azt kérdezem, nem látja-e, hogy fállapotos vagyok, azt feleli: na és, de zsidó! Vártam, hogy valaki szólni fog mellettem, de még az a nő is, aki átadta a helyét, elfordította a fejét. Rémes volt. Alig vártam, hogy lenn legyek a villamosról.”
Viszony a családtagokhoz
Munkaszolgálat - a hatósági családbomlasztás első lépcsőfoka
A munkaszolgálatos férfiak látogatása ugyan a levelezéssel és csomagküldéssel egyetemben központilag szabályozott volt, mégis nagyon sok múlott a parancsnok magatartásán, aki jóindulatúan szemet hunyhatott a látogatási időn vagy az engedélyezett alkalmakon túli találkozások felett, vagy éppen a hivatalosan jóváhagyott kerettől is eltilthatta a zsidó legénységet, különféle megaláztatásokban részesítve a családtagokat is: „Végül meg kell emlékeznünk Dombay százados kieg. [kiegészítő] parancsnokról, akit kevésszer láttunk, de aki alaposan kimutatta a foga fehérjét. Néhány héttel a bevonulásunk után szülői-rokoni látogatást engedélyezett, és a kirendelt csendőrök a hozzátartozókat durva lökdösődéssel küldték vissza a vasútállomásra. Az ablakoknál állva tehetetlen dühvel néztük, hogy hogyan kergetik a hozzátartozóinkat a körletek "
 |
9. kép: |
A helyzetet és a lehetőségeket természetesen befolyásolta a század rendeltetési helye, az otthontól való távolság is, arról nem is beszélve, hogy a munkaszolgálat kezdeti, enyhébb éveiről beszélünk-e, vagy az 1944-es hónapokról, amikor a muszosok mentése céljából hadifogolytábor-szerű elhelyezésükről rendelkeztek, ekkor hivatalosan nem fogadhattak látogatót sem. Akik lakhelyükön vagy közelében szolgáltak, a munkaszolgálat első éveiben az éjszakákat családjuk körében tölthették. A munkaidő lejártával elhagyhatták a körletet, és csak másnap reggel kellett visszatérniük. A rövidke találkozásokat sokszor azok is megkockáztatták, akik nem kerültek ilyen szerencsés helyzetbe. Ha az engedély nélküli kimaradók nem tudták kijátszani az esti sorakozót és a létszámellenőrzést, akkor az egész századot megbüntették. Különféle gyakorlatok alakultak ki a találkozások megszervezésére. Ezek egy része a munkaszolgálat intézményét átszövő korrupciós ügyletek szálait szaporította, ugyanis meghatározott pénzösszegért a fővárosi muszosok kisebb csoportját a kerettagok hajlandók voltak hazakísérni néhány napra. Ekkor a lefizetett honvédok és a bajtársak is fekete postássá avanzsálva hozták-vitték az üzeneteket, [popup title="csomagokat" format="Default click" activate="click" close text="„Volt egy szakaszvezetőnk is, aki jó pénzért, időnként Budapestre vitt csoportokat rövid családlátogatásra, de ez csak később alakult ki […] Később, jó pénzért egyesek már kíséret nélkül is hazautazhattak. A részeges századost valaki informálhatta, mert egyszer-kétszer esti riadót rendelt el. Szerencsére mi is jól voltunk szervezve. A sötétében néhányan a sor elejéről a végére szöktek, és a hiányzó nevében harsány »jelen« kiáltással jelentkeztek. A részeges százados ezt nem vette észre, a bűnrészes kerettagok pedig mélyen hallgattak.” Korányi György: Három munkaszolgálatom története. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.216.1, 2–4."]. Ahol a keret ilyen tekintetben nem volt megvesztegethető, ott a nők találékonysága oldotta meg a problémát:
„A második esemény azt bizonyította, hogy a szerelmes asszonyok nem ismernek akadályt. A hadvezetés a békés bevonulás dacára zárt területnek nyilvánította a munkaszolgálatos századok által „megszállott" területeket, ahová csak külön HM-engedéllyel lehetett bejutni. Kerényi Gyuri barátom (a későbbi neves énektanár) felesége, aki a Nyugati pályaudvaron lévő Ilkovics-büfé tulajdonosának lánya volt, szövetkezett egy másik bajtársam feleségével, és román parasztnőnek öltözve egy szekéren bejutott a falunkba, ahol az előre értesített férjek már várták, és az előre kibérelt szobába vitték őket. Néhány boldog napot tölthettek a párok együtt. Senki nem árulta el őket, és mindenki dicsérte az asszonyok bátorságát, örült "
 |
10. kép: |
Az egyik legromantikusabb, ugyanakkor legszomorúbb muszos szerelmi történet Csillag Alberthez kötődik. A budapesti grafikus, festőművész a bori táborból kérte meg menyasszonya, Benisch Veronika kezét. A feketeleveleket szállító keretlegény kézbesítette a bori bányában használt robbanódrótokból font, a menyasszony nevének kezdő „V" betűjét megformázó jegygyűrűt. A huszonhat éves férfit egy hazaküldött illegális üzeneten rajtakapták, ebben az egyik karikatúra a tábor parancsnokát, Marányi Ede alezredest ábrázolta. Csillagot 1944 közepétől a tábor felszámolásáig kínozták, krumpli verembe zárták, különféle módon gyötörték, majd
.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 30.
1922
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.
Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."
Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.
A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.
Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. december 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő