MEFESZ IB ülésén – az április 8-ai titkársági ülés felfogásával összhangban – elvetették a kisebbség elképzelését a rétegszervezet hosszú...Tovább
Női szerepek, női terhek a vészkorszakban
„Szürke arcomon a pír / Szemem szürke könnyet sír.”
„Tegnap is megszégyenítettek, még most is vér szökik az arcomba, ha rágondolok. A villamoson egy nő átadta a helyét nekem, két nő megszólalt: nézd, milyen fontos, hogy a zsidó leüljön. Azt kérdezem, nem látja-e, hogy fállapotos vagyok, azt feleli: na és, de zsidó! Vártam, hogy valaki szólni fog mellettem, de még az a nő is, aki átadta a helyét, elfordította a fejét. Rémes volt. Alig vártam, hogy lenn legyek a villamosról.”
Viszony a családtagokhoz
Munkaszolgálat - a hatósági családbomlasztás első lépcsőfoka
A munkaszolgálatos férfiak látogatása ugyan a levelezéssel és csomagküldéssel egyetemben központilag szabályozott volt, mégis nagyon sok múlott a parancsnok magatartásán, aki jóindulatúan szemet hunyhatott a látogatási időn vagy az engedélyezett alkalmakon túli találkozások felett, vagy éppen a hivatalosan jóváhagyott kerettől is eltilthatta a zsidó legénységet, különféle megaláztatásokban részesítve a családtagokat is: „Végül meg kell emlékeznünk Dombay százados kieg. [kiegészítő] parancsnokról, akit kevésszer láttunk, de aki alaposan kimutatta a foga fehérjét. Néhány héttel a bevonulásunk után szülői-rokoni látogatást engedélyezett, és a kirendelt csendőrök a hozzátartozókat durva lökdösődéssel küldték vissza a vasútállomásra. Az ablakoknál állva tehetetlen dühvel néztük, hogy hogyan kergetik a hozzátartozóinkat a körletek "
 |
9. kép: |
A helyzetet és a lehetőségeket természetesen befolyásolta a század rendeltetési helye, az otthontól való távolság is, arról nem is beszélve, hogy a munkaszolgálat kezdeti, enyhébb éveiről beszélünk-e, vagy az 1944-es hónapokról, amikor a muszosok mentése céljából hadifogolytábor-szerű elhelyezésükről rendelkeztek, ekkor hivatalosan nem fogadhattak látogatót sem. Akik lakhelyükön vagy közelében szolgáltak, a munkaszolgálat első éveiben az éjszakákat családjuk körében tölthették. A munkaidő lejártával elhagyhatták a körletet, és csak másnap reggel kellett visszatérniük. A rövidke találkozásokat sokszor azok is megkockáztatták, akik nem kerültek ilyen szerencsés helyzetbe. Ha az engedély nélküli kimaradók nem tudták kijátszani az esti sorakozót és a létszámellenőrzést, akkor az egész századot megbüntették. Különféle gyakorlatok alakultak ki a találkozások megszervezésére. Ezek egy része a munkaszolgálat intézményét átszövő korrupciós ügyletek szálait szaporította, ugyanis meghatározott pénzösszegért a fővárosi muszosok kisebb csoportját a kerettagok hajlandók voltak hazakísérni néhány napra. Ekkor a lefizetett honvédok és a bajtársak is fekete postássá avanzsálva hozták-vitték az üzeneteket, [popup title="csomagokat" format="Default click" activate="click" close text="„Volt egy szakaszvezetőnk is, aki jó pénzért, időnként Budapestre vitt csoportokat rövid családlátogatásra, de ez csak később alakult ki […] Később, jó pénzért egyesek már kíséret nélkül is hazautazhattak. A részeges századost valaki informálhatta, mert egyszer-kétszer esti riadót rendelt el. Szerencsére mi is jól voltunk szervezve. A sötétében néhányan a sor elejéről a végére szöktek, és a hiányzó nevében harsány »jelen« kiáltással jelentkeztek. A részeges százados ezt nem vette észre, a bűnrészes kerettagok pedig mélyen hallgattak.” Korányi György: Három munkaszolgálatom története. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.216.1, 2–4."]. Ahol a keret ilyen tekintetben nem volt megvesztegethető, ott a nők találékonysága oldotta meg a problémát:
„A második esemény azt bizonyította, hogy a szerelmes asszonyok nem ismernek akadályt. A hadvezetés a békés bevonulás dacára zárt területnek nyilvánította a munkaszolgálatos századok által „megszállott" területeket, ahová csak külön HM-engedéllyel lehetett bejutni. Kerényi Gyuri barátom (a későbbi neves énektanár) felesége, aki a Nyugati pályaudvaron lévő Ilkovics-büfé tulajdonosának lánya volt, szövetkezett egy másik bajtársam feleségével, és román parasztnőnek öltözve egy szekéren bejutott a falunkba, ahol az előre értesített férjek már várták, és az előre kibérelt szobába vitték őket. Néhány boldog napot tölthettek a párok együtt. Senki nem árulta el őket, és mindenki dicsérte az asszonyok bátorságát, örült "
 |
10. kép: |
Az egyik legromantikusabb, ugyanakkor legszomorúbb muszos szerelmi történet Csillag Alberthez kötődik. A budapesti grafikus, festőművész a bori táborból kérte meg menyasszonya, Benisch Veronika kezét. A feketeleveleket szállító keretlegény kézbesítette a bori bányában használt robbanódrótokból font, a menyasszony nevének kezdő „V" betűjét megformázó jegygyűrűt. A huszonhat éves férfit egy hazaküldött illegális üzeneten rajtakapták, ebben az egyik karikatúra a tábor parancsnokát, Marányi Ede alezredest ábrázolta. Csillagot 1944 közepétől a tábor felszámolásáig kínozták, krumpli verembe zárták, különféle módon gyötörték, majd
.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 15.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.
Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.
Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.
Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő