„Túlzás lenne az 1956. október–novemberi eseményeket háborús cselekményeknek nyilvánítani…”

A bemutatott forrásoknál a polgári kórházak esetében feltételezzük, hogy jelentéseiket az Egészségügyi Minisztérium felkérésére, míg a katonai kórházak jelentéseit a Honvéd Vezérkar Főnökének 2/1956. számú rendeletére készítették, általában titkos jelzéssel. Sem az Egészségügyi Minisztérium, sem a Honvéd Vezérkar fenti utasítását nem sikerült felkutatnunk. A jelentésekből megállapíthatjuk, hogy azok készítésének szempontjait előre meghatározták, mivel ugyanazokat a témaköröket érintik, így mind a polgári, mind pedig a katonai kórházak beszámolnak a kórházak gépkocsival való ellátottságáról, a kórházi férőhelyekről, az élelmiszerellátásról, a sebesültek beszállításának, fogadásának, elhelyezésének és más kórházakba való átirányításának problémáiról. Külön foglalkoznak a betegfelvételi adminisztrációval, a kórházépületeket ért károkkal, a víz-, villany- és gázszolgáltatással, a gyógyszer-, kötszer- és vérellátással, a lakosság és a vöröskereszt segítségadásával, a sebesültek és halottak létszámával, amelyet naponta statisztikaszerűen elkészítettek, valamint a légóintézkedésekkel. A katonai kórházak külön kitérnek a politikai hangulat jellemzésére, érintik az elöljárókkal, a szovjet és egyéb katonai szervekkel való kapcsolatot, valamint értékelik, hogy milyen harcászati és szervezési tapasztalatokat vonhatnak le a forradalmi eseményekből, hiszen

szerint: „Túlzás lenne az 1956. október-novemberi eseményeket háborús cselekményeknek nyilvánítani, mégis volt azokban sok olyan vonatkozás, amelyből háborúban is értékesíthető tapasztalatokat vonhat le egy katonai egészségügyi intézmény."

A polgári kórházak jelentéseinek készítőire csak néhány forrásban találunk utalást, hiszen nem jelölték meg azok készítőit, azonban feltételezhetjük, hogy a kórházigazgató főorvosok készítették azokat, de előfordult, mint például a Margit kórház esetében is, hogy a kórház három orvosával folytatott személyes megbeszélés alapján készült a jelentés. A polgári kórházaknál nem jelzik, hogy kinek a megbízásából írták összesítő beszámolóikat, de - mint említettük - az Egészségügyi Minisztérium vagy a Honvéd Vezérkar utasítását hajtották végre. A katonai kórházak jelentéseinek írói többnyire a kórházparancsnokok voltak, de előfordult, hogy magas rangú orvos-katonatisztekből (őrnagy, alezredes) álló bizottság jegyezte ezeket. Az eredeti példányon megjelölték, hogy hány példányban készült, ki készítette és gépelte, valamint ki kapta. Általában két példányban készültek, amelyből egyik példány a címzetté, másik példány pedig az irattáré lett.

A jelentések egy részét egyes személyek hiányos feljegyzései, illetve emlékezései alapján állították össze, így időbeli, esetleg kisebb ténybeli tévedések is bekerülhettek. Minden szerző igyekezett a tényeknek megfelelő és megbízható adatokat összegyűjteni és összeállítani. Többen jelezték, hogy milyen problémákkal szembesültek a jelentés

, hiszen „Nagyon nehéz egy ilyen bonyolult és eseménydús időszakban történelmileg hűen rögzíteni, amidőn nincs még meg a szükséges távlat hozzá." Mindebből következik, hogy a jelentések készítésére közvetlenül a forradalom alatt vagy pedig már a forradalom után került sor. A források egy része dátum nélküli, de tartalmuknál fogva feltételezhetjük, hogy azok 1956. november 4-e után készültek, és elsősorban azokra a budapesti kórházakra, klinikákra és rendelőintézetekre koncentrálnak, amelyek a forradalmi harcok közvetlen közelében helyezkedtek el, vagy attól távol voltak ugyan, de elegendő férőhellyel rendelkeztek ahhoz, hogy a túlzsúfolt kórházak sérültjeit fogadni tudják.

A jelentések készítőit a forradalom napjaiban olyan nagymennyiségű információ-áradat érte, amelyeknek hitelességét az események egymást követő gyorsaságában és forgatagában nem mindig tudták ellenőrizni, így felhasználásuk a tévedés lehetőségét is magában hordozta. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy e dokumentumok szerzői közvetlenül is átélték a forradalom eseményeit, így a beszámolók objektivitását, hangvételét befolyásolták az általuk látottak, hallottak és politikai meggyőződésük. Többségüket azonban hitelesnek és reálisnak kell elfogadnunk, különösen a katonai kórházak esetében. Utóbbiak általában naplószerű jelentéseket írtak, míg a polgári kórházak nem minden szempontra tértek ki egységesen, így hosszúság és tartalom tekintetében nagymértékben eltértek egymástól. A polgári kórházaknál előfordultak több oldalas jelentések, de voltak féloldalasak is. Néha kissé szépítettek, kozmetikáztak a helyzeten, máskor pedig szűkszavúan csak a konkrétumokat említették, ennek ellenére megállapítható, hogy tükrözték az akkori helyzetet.

Az alábbiakban közölt iratok lényegében a fővárosi kórházak és néhány vidéki kórház 1956-os forradalom alatti életét mutatják be. A forrásközlést öt fejezetre tagoltuk. A dokumentumok első részében Babics Antal egészségügyi miniszter intézkedéseivel ismerkedhetünk meg, a második részben a forradalom alatti közegészségügyi és járványügyi helyzetről tájékozódhatunk. A harmadik fejezet konkrét statisztikai adatok alapján kimutatásokat közöl a fővárosi kórházakba szállított polgári és katonai sérültekről és halottakról. A forrásközlés legnagyobb részét a negyedik fejezet alkotja, amely a legfontosabb forráscsoportot, a polgári kórházak, klinikák és rendelőintézetek, valamint az Országos Mentőszolgálat összesített jelentéseit közli, míg az utolsó, ötödik fejezet három budapesti és három vidéki katonai kórház, valamint az Egészségügyi Szolgálat értékelő beszámolóját ismerteti.

Az első forráscsoportban a Nagy Imre kormány 1956. október 26-án kinevezett egészségügyi minisztere,

orvosprofesszor két, 1956. november 1-jén kiadott intézkedésével ismerkedhetünk meg. Az új egészségügyi miniszter - elsősorban a harcok miatt - mindössze kétszer tudott bemenni hivatalába. Az egyik ilyen alkalom 1956. november 1-jén volt, ekkor két ügyben intézkedett. Az elsőben a Minisztérium valamennyi dolgozóját, a másodikban pedig a Minisztérium közvetlen felügyelete alá tartozó valamennyi intézményt tájékoztatta arról, hogy 1956. október 31-én létrehozták és megválasztották az Egészségügyi Minisztérium Ideiglenes Forradalmi Tanácsát. Kérte a minisztériumi és egészségügyi dolgozókat, hogy gondoskodjanak a harcok következtében sérültek leggondosabb egészségügyi ellátásáról, valamint a lakosság egészségügyi ellátásának folyamatos megszervezéséről. Felhívta a dolgozók figyelmét az egészségügy ütőképességének megtartására, az épületkárok helyreállítására és az egészségügyi intézmények működésének zavartalan biztosítására. Végül jelezte, hogy a rendkívüli események következtében szükségessé váló feladatok végrehajtásához szükséges további intézkedéseket folyamatosan fogja kiadni. Ma már tudjuk, hogy további intézkedéseinek kiadására - a szovjet csapatok bevonulása miatt - már nem kerülhetett sor. (Lásd a I/1-2. számú forrást!)

A források második része a forradalom alatti közegészségügyi és járványügyi helyzetet mutatja be. Itt is két dokumentumot közlünk. A két dátum és aláírás nélküli iratot az Egészségügyi Minisztérium adta ki, feltételezhetően 1956. november 4-e után. Az első forrás tanúsága szerint az Egészségügyi Minisztérium elsőrendű feladatának tartotta a járványveszély elhárítását. Ennek érdekében a napilapok hasábjain tájékoztatást adott a közegészségügyi helyzetről, és kérte a főváros lakosságának együttműködését és öntevékeny segítségét a szemét és hulladék eltakarításában, valamint azt, hogy a karhatalmi szervek ne akadályozzák a Köztisztasági Vállalat munkáját. (Lásd a II/1. számú forrást!) A második forrás elemzi a főváros közegészségügyi- és járványügyi helyzetét. Annak ellenére, hogy nincs járvány a fővárosban, szükséges a legszigorúbb előírások betartása, így a köztisztaság megőrzése mellett nagy hangsúlyt kell fektetni az egyéni tisztaság követelményeinek szigorú betartására is. Ennek érdekében megnyitották a főváros közfürdőit, és amennyiben igény jelentkezik, szükségfürdőket is kijelöltek több

A jelentés megállapította, hogy a főváros járványügyi helyzete kielégítő, hiszen a fertőző betegségek nem haladják meg a szokásos előfordulási szintet, vagy lényegesen kisebb számban fordulnak elő. (Lásd a II/2. számú forrást!)