„Túlzás lenne az 1956. október–novemberi eseményeket háborús cselekményeknek nyilvánítani…”

Sebesültek és halottak 1956-ban

„Budapesten elhaltak számát pontosan megállapítani nem lehet, mert a halottakat a harcok folyamán nem lehetett kiszállítani [a] temetőkbe, így kényszerből tereken, kertekben, udvarokon is temettek el halottakat. A Kerepesi temető igazgatóságától november 21-én kapott tájékoztatás szerint október 23. – november 21-ig a harcokban elesett és temetőkbe kiszállított halottak száma ezerre tehető. Ugyanazon időszakban betegségek következtében elhaltak száma mintegy 1400 volt. November 21-én az eltemetetlenek száma 400-ra tehető.”

A kórházakban és klinikákon a betegfelvételi adminisztráció általában működött, bár voltak kórházak, ahol a harcok alatt nem vezettek nyilvántartást. A nyilvántartások vezetése nem volt pontos, hiszen sok helyen az adminisztráció szünetelt a személyzet távolmaradása miatt. A Margit kórházban például szabályszerű betegfelvétel vagy műtéti jegyzőkönyvvezetés nem volt, elsősorban időhiány miatt, a Vas utcai Balassa János kórházban pedig kórlapokkal látták el a sebesülteket, de ezek egy része bemondás alapján történt, amit nem ellenőriztek. Így fordulhatott elő olyan eset, hogy volt olyan beteg, akinél három névre szóló igazolványt találtak. A kórházak nagy részében a sebesülteket név szerint nem tartották nyilván, hanem csak a napi sebesült létszámot jegyezték fel. Volt, ahol külön megadták a magyar és szovjet sebesültek, illetve halottak számát. A halálesetekről sem vezettek pontos regisztrációt, a Szabolcs utcai Orvostovábbképző Intézet igazgatóhelyettesének jelentése szerint az egész sebesült-létszám 15%-ára tehető a halottak száma. A beszámoló jelentések többsége az 1956. október 23-tól 1956. november 4-éig, de előfordul, hogy november végéig tartalmazza a sebesültek létszámát. Feltételezzük, hogy az adatok pontosak, bár a számok összeadásánál sok esetben egyszerű számítási hiba miatt az összeadás pontatlan. (Lásd a IV/13. számú forrást!)

A katonai egészségügyi szolgálat értékelő jelentésében beszámolt arról, hogy a hadtápfőnök parancsára 1956. október 26-29. között nyilvántartást vezettek a katonai és polgári kórházakban fekvő sebesültekről, és naponta jelentést tettek a hadtápfőnöknek. A katonai kórházak nyilvántartásai alaposabbak, hiszen külön statisztikai részlegük volt, ahol pontos nyilvántartást vezettek, s a felvételi osztályon az érdeklődő hozzátartozóknak felvilágosítást is tudtak adni. 1956. október 31-én a Központi Katonai Kórház, majd a Gyáli úti Honvéd Repülő Kórház elsőként közölte a sajtóban, a

hasábjain a sérültek névsorát. (Lásd a V/4. számú forrást!)

1956. november 4-éig a kórházak villany- és gázszolgáltatásában nem volt fennakadás, a szovjet csapatok katonai támadása után már akadozott a villanyáram ellátás. A kórházak egy részében saját akkumulátort működtettek, de volt olyan kórház, ahol világítás hiányában a sebészek petróleumlámpa vagy gyertya fénye mellett operáltak (Pl. az Üllői úti 1. sz. Sebészeti Klinikán 48 órán keresztül). Az István kórház műtőjében egy időben nyolc műtőasztalon folyt az életmentés, a Baross utcai 2. sz. Sebészeti Klinikán pedig négy asztalon háromszoros váltással négy műtőbrigád dolgozott. Volt, ahol az elektromos központ tüzérségi találatot kapott, ami a villanyszolgáltatást napokra megbénította. A villanyáram-szolgáltatás szünetelése súlyos fűtési zavarokat okozott, mert sok kórházban a kazánok rostélyberendezését árammal működtették. (Lásd a IV/10., 11. számú forrásokat!)

A harcok alatt a kórházépületekben óriási károk keletkeztek. Drexler Miklós miniszterhelyettes 1956 végén készített jelentésében, amely az egészségügy helyzetéről és az egészségügy előtt álló feladatokról számolt be, megállapította, hogy a harcok alatt öt klinika és három kórház súlyosabb károkat szenvedett. A VII., VIII. és IX. kerület egészségügyi intézményeinél kisebb rongálódások fordultak elő. A fenti épületkárok becslés szerinti értéke meghaladta a hatvanmillió forintot. A 2. sz. Belgyógyászati és Sebészeti Klinikán a betegellátás szinte lehetetlenné vált, mivel a klinika kertjében két szovjet harckocsi tüzelőállásba vonult, és onnan lőtte a környező házakat. Az Üllői úti 1. számú Sebészeti Klinika épülete a harcok első felében és a november 4-én kezdődő szovjet támadás során megrongálódott, hét ágyúlövés és három aknatalálat következtében ablakainak 99%-a összetörött, ezért a sebesülteket le kellett vinni a légópincébe, ahol külön műtőt szereltek fel. Ezután egy hosszú, földalatti folyosón szállították át a Balassa utcai Nyírő-féle Idegklinika pincéjébe a sérülteket. Több kórház környékén tűzharc bontakozott ki, előfordult, hogy a kórház udvarába akna csapódott, például a

ahol a kár, becslések szerint, mintegy hétszázezer forint volt. A Trefort utcai rendelő épülete a harcok alatt a legnagyobb veszélyeknek volt kitéve, ezért az intézet vezetője megállapodást kötött a szovjet csapatok parancsnokával és a felkelőkkel is, hogy ne harcoljanak a Trefort utca területén. Az egyezményt mindkét részről pontosan betartották. (Lásd a IV/10., 11., 15., 17. számú forrásokat!)

Óriási volt a kórházakat ért üvegkár, pl. a Koltói Anna Baleseti Kórház épülete egyik oldalának valamennyi ablaka, mintegy 2700 m2 felületen összetört egyetlen aknatalálat következtében, de ugyanez mondható el a Kun utcai égési sérültek kórházáról is, ahol szintén egy közeli aknatalálat húszezer forint értékű ablaktörést okozott. De kivételes esetek is előfordultak, mint például a Szövetség utcai kórházban, ahol a Rákóczi útról két tankbelövés átlőtte a kórház kb. 70 cm-es kőfalát, és elvitte a kórteremben fekvő beteg fejét. A kórház több belövést kapott a Keleti pályaudvar felől, légi aknát a Gellérthegyről, ami a kórház udvarán robbant fel. Az ilyen és ehhez hasonló esetek következtében nemcsak az épületek károsodtak, de a kórház betegei közül többen életüket vesztették.

A szétlőtt kórtermek és az összetört ablakok mellett tovább folyt a mentés, a gyógyítás. A kórházigazgatók utasítására azonnal hozzákezdtek a kórházakban dolgozó mesteremberek az épületek kijavításához, így beüvegezték az ablakokat, helyreállították a lógó vezetéket. Az épületkárok mellett a kórházak többségében megsemmisült a berendezések és a felszerelések nagy része, ugyanakkor hiányok mutatkoztak ágyneműkből, takarókból, fehér köpenyekből. (Lásd a IV/7., 9., 13. számú forrásokat!)

A harcok alatt sok kórházban szükségessé vált a betegek óvóhelyre menekítése, bár nem minden kórház rendelkezett óvóhellyel, ennek hiányában a sebészek állandó életveszélynek voltak kitéve. A kórházak egybehangzó jelentései alapján kiderült, hogy a kórházak légó védelme teljes csődöt mondott. Több kórház rendelkezett ugyan légófelszereléssel, ez azonban sok esetben csak egy telefonkészülékből állt. A pincéket mindenütt rendbe hozták, és ülőhelyekkel szerelték fel, hogy a kórházi betegek és a személyzet számára megfelelő tartózkodási helyet biztosítsanak. Minden kórház - szükség esetén - a pincébe menekítette a személyzetet és a betegeket, bár ezek a helyiségek egészségtelenek voltak, így nagyban nehezítették a betegellátást és a gyógykezelést. A Bakáts téri kórházban például előfordult, hogy az óvóhelyen csak a csecsemőknek jutott hely. (Lásd a IV/8., 12., 16., V/2. számú forrásokat!)

A szovjet katonai hatóságok a kórházakban rendszeres ellenőrzéseket tartottak, elrejtett fegyverek után kutattak. Ezek többsége azonban eredménytelen volt, bár a kórházak vezetésére nagy feladatot rótt a fegyveresek távol tartása, és az, hogy ne csempésszenek be fegyvereket. A Bakáts téri kórházban kezelt sebesülteknek például a portán le kellett adniuk fegyvereiket, ez az intézkedés egyaránt vonatkozott a magyar és a szovjet katonákra, valamint a felkelőkre. Előfordult, hogy a kórházak területére fegyvereket dobáltak, ezeket átadták a rendőrkapitányságoknak. A katonai kórházakba érkező sebesültektől a fegyvereket azonnal elvették, és páncélszekrényben gyűjtötték össze. A kórházak szervezetszerű fegyvereiket mindaddig megőrizhették, amíg a szovjet parancsnokság el nem szállította azokat. Az intézkedések következtében a kórházak területén fegyveres erő sohasem tartózkodott. Előfordult, hogy a fegyverek és lőszerek egy részét elrejtették az egészségügyi anyagok közé, és csak a fegyverraktárakban maradt puskákat, pisztolyokat és lőszereket tudták a szovjet egységek elszállítani. A speciális helyzetben lévő Rabkórházban a tüntető tömeg fegyverek után kutatva feltörte a fegyverraktárt, és az abban talált valamennyi fegyvert elvitte. (Lásd a IV/6., 8., számú forrásokat!)

A jelentések beszámolnak a mentésben kiemelkedő munkát végzők megjutalmazásáról is. Név szerint felsorolták az 1956. október 23-át követő harcok legjobbjait, különösen azokat dicsérték meg, akik az irányításban, a sebesültek gondos és szakszerű orvosi ellátásában magas színvonalú munkát végeztek. A kiemelkedő munkát végzők között voltak olyan orvosok is, különösen sebészek, akik a koreai háborúban szereztek sebészi

A kormány a főváros egészségügyi dolgozóit 10 millió forint rendkívüli jutalomban részesítette. Ebből a keretből fedezték a honvédség és a MÁV egészségügyi dolgozóinak jutalmazását is. (Lásd a V/1. számú forrást!

Az összesítő jelentésekből kitűnik, hogy a kórházak a harcok ideje alatt élelemben nem szenvedtek hiányt, sőt az ellátásban sem volt fennakadás, mivel rendszeresen érkeztek élelmiszerek: először a főváros különböző kerületeiből, majd a megyéktől. A vidéki lakosság parasztszekereken, teherautókon, zsákokban, batyukban jelentékeny mennyiségű élelmiszert szállított a fővárosba, egészen a kórházak kapujáig. Előfordult, hogy a szállítmányokat raktár hiányában nem tudták átvenni, ezért gazdáik otthagyták a kórházak kapui előtt. A harcok utolsó időszakában a szállítást nehezítette, hogy az utcákon az emberek megrohanták és megdézsmálták a kocsikat. Az adományok ingyenesek voltak, de a Szövetség utcai kórházban előfordult az a kivételes eset, hogy utólag több község benyújtotta a számlát az adományokért, amit a kórház ki is fizetett. (Lásd a IV/10., 14. számú forrásokat!)

A kórházak ellátása eltérő volt. Egyesek saját konyhával rendelkeztek, mivel raktáraikban több hónapra elegendő élelmiszert tudtak tárolni, különösen tartós élelmiszerekből, pl. krumpliból, lisztből, cukorból, babból. Némi ellátási zavar mutatkozott a saját konyha nélküli kórházakban, itt többnyire a lakosság önkéntes és ingyenes adományaira voltak utalva. Kivételt csak a Szövetség utcai kórház jelentett, ahol egy régebbi intézkedés következtében megszüntették a kórház konyháját, így saját tartalékkészlettel egyáltalán nem rendelkezett. A kenyérellátást a környékbeli pékek szervezték meg, de volt kórház, ahol saját kenyérsütésre rendezkedtek be. A vágóhídról a gépkocsik a harcok alatt is sértetlenül szállították a hidakon át a húst. Volt, ahol benzines hordókból készítettek kályhákat, főzőüstöket szereztek be, és abban főztek.

A forrásokban érdekes és tanulságos eseteket olvashatunk az élelemellátással kapcsolatban. A Péterfy Sándor utcai kórházba és az 1. sz. Sebészeti Klinikára a harcok alatt a felkelők nagy mennyiségben szállítottak élelmet saját sebesültjeik és a kórház részére, ugyanakkor a Péterfy Sándor utcai kórházban időnként megjelentek a felkelők, és a készételt elvitték harcoló csoportjaik számára. A Margit kórházban olyan nagy mennyiségű élelmiszert halmoztak fel, hogy burgonyát és krumplit térítés nélkül osztogattak a kórházkörnyéki óbudai lakosságnak. A MÁV kórház különleges helyzetben volt, mivel a MÁV Igazgatóság vidékről zavartalanul biztosította az élelmiszerek felszállítását, ezen kívül az Utasellátó Vállalat is minden készletével a kórház rendelkezésére állt. A Trefort utcai rendelőintézetben az egészségügyi személyzet felduzzadása miatt a személyzet és a sebesültek élelmiszerellátása eleinte nehézségekbe ütközött, elsősorban a konyha kis mérete miatt. Az intézet igazgatója úgy próbált segíteni a helyzeten, hogy a jobb ellátás érdekében felvette a kapcsolatot az állami élelmiszer kereskedelmi vállalat, a KÖZÉRT vezetőjével, aki raktári készleteiből biztosította a szükséges élelmiszert úgy, hogy a későbbiekben nem volt ellátási probléma. Az együttműködés eredményességét jelezte, hogy az élelemkészlet később annyira felduzzadt, hogy még a környék polgári lakossága részére is ingyen tudtak osztogatni a feleslegből, elsősorban tejet és burgonyát. Egyedi eset volt, hogy a Rabkórház épületén belül saját sertéshizlalda volt, ami elegendő hússal látta el a kórházat. (Lásd a IV/3., 5., 6., 10., 15. számú forrásokat!)

Kötszer- és egészségügyi anyagokból a szükséges mennyiség a kórházak rendelkezésére állt, hiszen többségük nagy mennyiségű tartalékkészlettel rendelkezett. Kivételt képezett a Szövetség utcai kórház, mivel itt az egészségügyi felszerelések (kötszer, gyógyszer) mennyiségét olyan alacsonyan szabták meg, hogy az csak néhány békehétre volt elegendő. Két nappal a harcok megkezdése után már vöröskeresztes zászló védelme alatt kellett a kórház gazdasági vezetőjének és néhány önkéntes vállalkozónak a Rókus kórházból gyógyszert és kötszert szállítani. A fogyó készleteket állandóan feltöltötték az egészségügyi- és a honvédségi anyagraktárakból, de a Lehel utcai rendőrlaktanyából is szállítottak kötszert az önkéntesek a Péterfy Sándor utcai kórházba. A Margit kórház összesítő jelentése szerint ekkor fedezték fel a pilisi hegyekben az ÁVH tulajdonát képező egészségügyi anyagraktár készletét, amit a kórház rendelkezésére bocsátottak. A Koltói Anna Baleseti Kórház környékének lakossága pedig úgy próbált segíteni, hogy az otthon tárolt orvosságait összeszedte és bevitte a kórházba. Voltak kórházak, amelyek saját gyógyszertárral rendelkeztek, mint pl. a MÁV kórház. Hiány csak az operációhoz szükséges kábítószerekből és oxigénpalackokból mutatkozott. Az Országos Mentőszolgálatnál nagy mennyiségű kötszert tároltak, ezeket a harcok alatt a mentők szállították a külföldről érkező egészségügyi anyagokkal együtt a kórházakhoz. Október végén már megérkeztek az első külföldi szállítmányok is, elsősorban Ausztriából, Lengyelországból, Svájcból és a Nemzetközi Vöröskereszttől. A mentők, mint központi elosztók működtek a kórházak felé. Gyógyszert a hadsereg adott nagyobb mennyiségben. (Lásd a IV/1., 3., 5., 7., 14. számú forrásokat!)

A harcok alatt a gyógyszer és egyéb egészségügyi eszközök elherdálásának megakadályozása érdekében a nemzetőrség tagjaiból egészségügyi járőrszolgálatot szerveztek. Tagjaik fontos feladatot láttak el, hiszen keményen felléptek a gyógyszer tolvajok és üzérkedők ellen. A gyógyszerek biztonságba helyezése, az ellopott gyógyszerek visszaszerzése emberek életét mentette meg, ezért szükség volt munkájukra, s arra is, hogy a lakosság segítséget nyújtson ezek felderítésében. (Lásd a V/2. számú forrást!)

Vérellátásban a harcok alatt nem volt fennakadás, bár a folyamatos transzfúziók szükségessé tették a vér utánpótlását, hiszen a sérültek nagy része súlyos vagy kivérzett állapotban került a kórházba. A készletek egy idő után kifogytak, ekkor a Karolina úti véradó központból rendszeresen szállítottak vért, de sok kórház maga is rendelkezett friss vérrel és vérplazma készítményekkel, de a kórházi készletek kiegészültek a harcok alatt jelentkezett önkéntes véradókkal és a külföldi vöröskeresztes küldeményekkel is. A kórházak a honvédségtől is kaptak vért. Előfordult, hogy más kórházakból pótolták a hiányzó vérmennyiséget, pl. a Koltói Anna Baleseti Kórház vért kapott a Péterfy Sándor utcai kórháztól, a Bajcsy-Zsilinszky kórház pedig felesleges vérkészletét felajánlotta más kórházak számára. De a következő humoros eset is előfordult, pl. amikor az Üllői úti 1. sz. Sebészeti Klinika számára az egyik faluból küldöttség vitte a klinikára egy ötliteres uborkás üvegben a falu lakóinak egybeöntött véradományát, amely természetesen használhatatlan volt. (Lásd a IV/7., 9., 13. számú forrásokat!)

Ezen a napon történt augusztus 09.

1914

Megkezdődik a mülhauseni csata, mely az első világháborúban a németek ellen intézett első francia támadás volt.Tovább

1945

A Szovjetunió hadat üzen a Japán Birodalomnak és megkezdi Mandzsúria megszállását.Tovább

1945

Az Egyesült Államok hadserege atombombát dob NagaszakiraTovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő