„Túlzás lenne az 1956. október–novemberi eseményeket háborús cselekményeknek nyilvánítani…”

Sebesültek és halottak 1956-ban

„Budapesten elhaltak számát pontosan megállapítani nem lehet, mert a halottakat a harcok folyamán nem lehetett kiszállítani [a] temetőkbe, így kényszerből tereken, kertekben, udvarokon is temettek el halottakat. A Kerepesi temető igazgatóságától november 21-én kapott tájékoztatás szerint október 23. – november 21-ig a harcokban elesett és temetőkbe kiszállított halottak száma ezerre tehető. Ugyanazon időszakban betegségek következtében elhaltak száma mintegy 1400 volt. November 21-én az eltemetetlenek száma 400-ra tehető.”

A hazai adományokon és élelmiszerszállítmányokon kívül a Magyar és a Nemzetközi Vöröskereszt is kivette részét a segítségnyújtásból. A Vöröskereszt felhívására több százan jelentkeztek egészségügyi munkára és önkéntes véradásra a kórházakban és a véradó állomásokon. A Vöröskereszt, fővárosi raktáraiból, a legnagyobb tűzharc idején is ellátta a kórházakat kötszerrel, ágyakkal, ágyneműkkel, élelemmel. A központi egészségügyi honvéd anyagraktár is nagymennyiségű egészségügyi anyagot küldött a polgári kórházaknak, mint ideiglenes segélyhelyeknek, a katonai és tábori kórházaknak, valamint a szovjet csapatoknak. Ezt elsősorban azért tudták megtenni, mert a kórházparancsnokság minden anyagpocsékolást meggátolt és szigorú normagazdálkodást vezetett be.

A Nemzetközi Vöröskereszt a magyar lakosság megsegítésére indított akciója keretében működésbe lépett a Bécs-Budapest

. Rendszeres külföldi segélyszállítmányok érkeztek Európa legkülönbözőbb országaiból. A rakományok tartalma egészségügyi felszerelés, ruha, továbbá élelmiszer volt. A pénzadományok értéke több millió forintra rúgott. Lengyelországból ablaküveget és épületfát is szállítottak a kórházépületekben keletkezett károk mielőbbi helyreállítására, Dániából tábori kórházat küldtek és szereltek fel, Hollandiából orvos csoport érkezett, a svájci légiforgalmi társaság pedig díjmentesen repülőgépeket bocsátott a Nemzetközi Vöröskereszt rendelkezésére a szállítmányok Budapest felé való lebonyolítására. A Német Vöröskereszttől 1956. október 28-án gépkocsioszlop hozta a bonni kormány mozgó tábori kórházát Budapestre, amelyet Óbudán a volt Irgalomháza kórházába telepítettek. A német százágyas kórház sebesültlétszáma 65 fő volt a Sátrakat, mentőkocsikat és egészségügyi alkalmazottakat is küldtek Németországból. A külföldről érkezett gyógyszereket folyamatosan átadták a kórházaknak, szociális intézményeknek. Az élelmiszerek szétosztását a Magyar Vöröskereszt végezte. Elsősorban a különleges élelmiszercikkeket osztották szét, amelyek között szerepelt édesség, csokoládé és citrom, valamint déligyümölcs.

Az

című lap 1956. november 2-ai számában arról tudósított, hogy a vöröskeresztes adományok elosztása helytelen módon Sokan jutnak illetéktelenül adományokhoz, sok komolyan rászoruló viszont semmit sem kapott. Erről fejtette ki véleményét a Magyar Honvéd című lap is a „Forradalom vámszedői" című A megjelent cikk után a Magyar Vöröskereszt megtette a szükséges ellenlépéseket a fosztogató, erőszakoskodó tolvajbandák és bűnözők ellen. Ugyanakkor 1956. november 3-án professzort, egyetemi magántanárt Nagy Imre miniszterelnök a Magyar Vöröskereszt kormánybiztosává nevezte ki azzal a feladattal, hogy a külföldi és hazai segélyszállítmányok elosztásánál tevékenykedjen.

Az Egészségügyi Minisztérium

elismerte, hogy a Magyar Vöröskereszt sok segítséget adott, ám nem tudta betölteni feladatát, ezért szakmai összekötőnek a Vöröskereszt központjába küldték a minisztérium négy osztályvezetőjét, majd miniszterhelyettest bízták meg a Vöröskereszt és az Egészségügyi Minisztérium összekötői feladataival. Az idő előre haladtával a Vöröskereszt egyre szervezettebbé vált, és teljesítette a rá háruló feladatokat. (Lásd a IV/6., 11., 12., 14., 15., 17., V/3., 4., 6., 7. számú forrásokat!)

A civil és katonai kórházak jelentésükben levonták az adott helyzetből a számukra legfontosabb tanulságokat. A Szövetség utcai Kórház-Rendelőintézet 1957. január 21-én keltezett jelentésében megállapítja: „a kórházaknak állandóan fel kell készülve lenni hirtelen jövő igénybevételre. Ezt békés körülmények között is megköveteli elemi csapás, közlekedési nehézség stb. Szükséges, hogy a kórház több hétre legyen ellátva gyógyszer-, kötszer-, élelmezési anyagokkal. Mérhetetlen hátrány, ha az élelmezést más helyről kell szállítani [....] Nagyon fontos a kórházi személyzet nevelése olyan irányban, hogy szükség esetén mindenkinek mindent el kell végezni. [...] számolni kell azzal is, hogy szükség esetén a kórház ellátását nem lehet csak a fekvőágyakra korlátozni, hanem gondoskodni kell a személyzet, a hirtelen jövő sebesültek és járó betegek felerősítéséről. [...] Általában meg kell tenni mindent arra, hogy szükség esetén a kórház önállóan tudja

", vagyis a fent leírtaknak katonai, egészségügyi és kórházpolitikai szempontból minden kórházra érvényeseknek kell lenniük.

A katonai kórházak is levonták saját tapasztalataikat az 1956. október-novemberi események kapcsán. Így például a jövőre nézve, fontosnak tartották a légóhelyiségek, bombabiztos műtők építését, elsőrendű feladattá vált a megfelelő szállítóeszközök és tartalék felszerelések biztosítása, üres kórházi ágyak kialakítása. Leszögezték, hogy a centralizáció a kórházak esetében nem vált be. A parancsnokoknak nagyobb önállóságot kell biztosítani, a kórházakat már békeidőben is el kell látni hírközlő eszközökkel, áramfejlesztőkkel. Szoros kapcsolatra van szükség a katonai és polgári egészségügyi szolgálat között, bár az együttműködés a harcok alatt kiválóan működött. (Lásd a IV/13. számú forrást!)

A forrásközlés ötödik fejezete a budapesti katonai kórházakon kívül három vidéki katonai kórház jelentését is tartalmazza: a győri 8. sz. Honvéd Kórház, a kecskeméti 9. sz. Honvéd Kórház és a törökbálinti Honvéd Tüdőgyógyintézet.. Megállapíthatjuk, hogy mindhárom vidéki katonai kórház jelentése tartalmában nagyon hasonlít a budapesti katonai kórházak jelentéseihez, mivel a forradalom napjaiban a vidéki városok kórházai is hasonló problémákkal találták szembe magukat. Kedvezőbb helyzetben voltak,

„kórházunk felkészült az esetleges sebesültek ellátására". Érdekesnek tűnik és talán említésre méltó a győri katonai kórház esete, amely a Mosonmagyaróvárról kapott értesítés alapján azonnal az ottani kórház segítségére sietett, mivel az nem tudta ellátni a sebesülteket, így a győri mentők folyamatosan átszállították a mosonmagyaróvári sebesülteket a győri megyei kórházba. Ugyanakkor a győri kórház aktívan kivette részét a Nemzetközi Vöröskereszt gyógyszer küldeményeinek Budapestre való szállításának megszervezéséből is. A jelentés szerint a következtében hat halottat temettek. (Lásd a V/6., 7., 9. számú forrásokat!)

A kecskeméti katonai kórház jelentése abból a szempontból érdekes, hogy a kórházat ért anyagi veszteségeket tételesen felsorolja. A kórház sebesültszállító kocsiját felfegyverzett egyének sebesültszállítás közben erőszakkal elvették, és e közben a kocsiról eltűntek az anyagok, bár a sebesültszállító kocsit sérült állapotban, de megtalálták. A következő tárgyak hiányoztak például: csavarhúzó, villáskulcs, lyukasztó, csákány, borotva, körömolló, jégzacskó, hőmérő, műtősapka, hálóing, bőrpapucs, tollpárna, fahordágy, kémcső. A jelentés kitért a szovjet parancsnokság utasítására átadandó fegyver- és lőszeranyagra is. Át kellett adniuk a pisztolyokat, puskákat, töltényeket, 220 darab nyeles kézigránátot, 20 092 darab céllövő töltényt, 10 681 szobalőszert, 6288 darab töltényhüvelyt. (Lásd a V/9. számú forrást!)

* * *

 

A közölt források Budapest főváros polgári és katonai kórházainak az 1956-os forradalomban betöltött érdekes fejezetéről adnak számot, hiszen a jelentések nemcsak bemutatták, hanem elemezték és értékelték a fővárosi kórházak és klinikák szerepét az 1956-os forradalomban, érintették annak szinte minden mozzanatát, és ha burkoltan is, de véleményt formáltak az akkori politikai helyzetről, benne a magyar egészségügyről. Az események megítélésében mégis sok a tisztázatlan kérdés, a vitatott probléma, ezért további gondos és alapos elemző munkára van szükség ahhoz, hogy a vélemények közelítsenek egymáshoz. Célunk az volt, hogy a közölt dokumentumokkal felhívjuk a figyelmet a forradalom méltatlanul háttérbe szorított egészségügyi vonatkozásaira. Ugyanakkor reméljük, hogy a hazai levéltárakban megbúvó, szétszórt anyag szisztematikus feltárásával, valamint az irattárak anyagának felkutatásával bővíteni tudjuk azon források körét, amelyeknek feltárása a jövő feladata lesz.

A közölt dokumentumokat sorszámmal és szerkesztett címmel láttuk el. Az összetartozó forrásokat * jellel különítettük el, jelezve szoros kapcsolatukat egymással. A korabeli helyesírási, nyelvhelyességi, egyeztetési és gépelési hibákat, elírásokat a mai magyar nyelvtan és központozás szabályai szerint javítottuk. Az értelmetlen mondatokra, értelemzavaró hibákra [!] jelzéssel hívtuk fel a figyelmet. A gyakran előforduló, ismert rövidítéseket (d. u., alezr., eü., őrgy.) változatlanul meghagytuk a szövegben, a kevésbé ismert, katonai rövidítéseket első előfordulásukkor kapcsos zárójelben oldottuk fel. Az iratokat csonkítás nélkül, teljes terjedelmükben közöljük, csak indokolt esetben, ha egyáltalán nem a tárgyra vonatkozott a szövegrész, hagytunk el mondatokat. A kimaradt részt [...]-val jelöltük.

Ezen a napon történt augusztus 09.

1914

Megkezdődik a mülhauseni csata, mely az első világháborúban a németek ellen intézett első francia támadás volt.Tovább

1945

Az Egyesült Államok hadserege atombombát dob NagaszakiraTovább

1945

A Szovjetunió hadat üzen a Japán Birodalomnak és megkezdi Mandzsúria megszállását.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő