Valóban 1756. március 1-je az Országos Levéltár alapításának napja?

Kérdőjelek az alapítás dátuma körül

„az Archivum Regni a mai Országos Levéltárral – bár hasonló az elnevezésük – egyszerűen nem azonosítható, hanem csupán magja ennek. […] Az Archivum Regni a feudális rendi dualizmus értelmében vett ország, azaz a rendek levéltára volt, az 1874-ben létrejött Országos Levéltár pedig az egész államé: királyé és országé egyszersmind. Körülbelül hasonló joggal tehát a királyi levéltár keletkezését is lehetne alapul venni. Éppen ezért, az Országos Levéltár fennállásának 200. évfordulójáról beszélni erőltetettnek vélem.”

Források

1.

Borsa Iván, a Levéltárak Országos Központja vezetőjének felhívása az Országos Levéltár 200. évfordulójának megünneplésére

1955. április 20.

 

 

Ember Győző

Szedő Antal

Sashegyi Oszkár

Bekény István

Bakács István

Varga Endre

Ila Bálint

B. Lőrincz Zsuzsa

Baraczka István

Nagymihály Lajos

Szigetvári István

Wellmann Imre

Vígh Károly

Oltvai Ferenc elvtársnak, ill. elvtársnőnek

Érsok Károlyné

 

 

Kedves                                   Elvtárs! (Elvtársnő!)

 

Kétszáz ével ezelőtt nagy jelentőségű szervezőmunka folyt az Országos Levéltár, az Archivum Regni alapjainak lerakása érdekében. Az 1750-es éveket tekinthetjük a régi Országos Levéltár kialakulásának éveiként. Konkrét időponthoz kötni igen nehéz a Levéltár alapításának évét, minthogy alapítólevél, egyszeri jogérvényes és eredményes intézkedés nem biztosította megszervezését és működésének megindulását. Ha megvizsgáljuk az Országos Levéltár létrejöttének körülményeit, amit a csatolt feljegyzés összefoglalóan ismertet, úgy gondolom, a Levéltár létrejöttét első „függetlenített" dolgozójának: Csintó Imre vicesgerens ordinarii regni archivarii kinevezésének időpontjának: 1756. március 1-ben rögzíthetjük.

Kérem Elvtársat (Elvtársnőt), hogy a mellékelt feljegyzést tanulmányozza át és közölje, egyetért-e azzal az állásponttal, hogy az Országos Levéltár fennállásának kezdőpontját 1756. március 1-ben állapítsuk meg, s ennek megfelelően, az Országos Levéltár fennállásának 200. évfordulóját 1956-ban ünnepelje.

Ha egyetért, úgy kérem, közölje azt is, hogy az [olvashatlan kézírás] lehetőségek figyelembevételével milyen módon látná legmegfelelőbben az évforduló megünneplését? (Emlékkönyv, kiállítás, ünnepi ülés stb.)

Ha a felvetett időponttal nem ért egyet, úgy kérem, közölje, hogy mely évet tekintené a Levéltár tényleges létrejöttének határkövéül.

Kérem, hogy a fenti kérdésekre válaszát május hó 5-ig hozzám juttassa el.

 

Budapest, 1955. április 20.

 

                                                           [Borsa szignó]

 

* * *

 

Pro memoria

Az országos fontosságú iratokat, az ország iratait, tehát nem az uralkodó és hivatalainak az iratait már a középkorban is a nádor őrizte. Ennek egyik nyoma az, hogy az 1222-ben 7 példányban kiállított Aranybulla egyik példányát a mindenkori nádor őrizte. Ez a középkorban kialakult szokás fokozottabb értelmet és jelentőséget kapott a Habsburgok uralkodása alatt. Nádasdy Tamás nádorsága idejéből (1554-1562) ismert adat, hogy Sárvárott őrzött családi levéltárában elkülönítve őrizték az országos jelentőségű iratokat a nádor keze írásával írt „Privilegia Regni Hungariae" felirattal ellátott

-kban.

Nádasdy Tamás halála után 46 évig nem volt az országnak nádora. Az 1608-ban megválasztott

nádor óta már megszakítás nélkül vannak meg az egyes nádorok elhalálozása után özvegyeik, ill. örököseik által átadott és az új nádor által átvett országos iratok átvételi-átadási elismervényei és jegyzékei. Ezt az ősi szokást, hogy ti. a nádor halála után az örökösök az ország iratait az új nádornak átadni kötelesek, az 1613. évi XXXIII. tc. foglalja törvénybe. Az iratok átadásának és a néhai nádor utódai mentesítése kimondásának a tényét a nádorválasztó országgyűlések törvénybe foglalták (1618. évi LXXV., 1622. LXXVI., 1625. XLVII. stb. törvénycikkek.

Az 1681. évi XXXVIII. tc. arra kötelezi a

, hogy a birtokelkobzások által kamarai igazgatás alá került birtokokra vonatkozó iratok tulajdonosainak visszaadassanak, és amennyiben az iratok között országos kiváltságlevelek volnának, azokat a nádornak kell megőrzés végett átadni.

Az ország iratai megőrzésének megvoltak tehát a jogi, jogszokáson alapuló, majd törvénycikkekkel megerősített feltételei.

Az a gondolat, hogy az ország iratainak állandó őrzőhelyet,

-t kell szervezni, már 1701-ben felmerült.

Az Archivum Regni megszervezésének törvényen alapuló lehetőségét és kötelező voltát a

alatt az ország új berendezésének szabályozásával kapcsolatban alkotott 1723. évi XLV. tc. biztosította. A törvénycikk kimondja:

  1. Pozsonyban a Általános Országos Levéltárat, Universale Archivum Regni-t kell felállítani, amelynek feladata az ország közállapotait érintő iratoknak az őrzése.
  2. Az ország rendes bírái előtt keletkezett iratoknak hiteles másolatban való őrzése.
  3. Magánosok letéteinek őrzése.
  4. Az említett 1681. évi XXXVIII. tc.-ban már a kamarai levéltár őrizetéből kiadatni rendelt országos iratok átvétele és őrzése.
  5. Erdélyből a magyarországi vonatkozású hasonló jellegű és ezután kiadandó iratok átvétele és őrzése.

Az országgyűlés által hozott ennek a törvénycikknek semmi gyakorlati következménye nem volt. A rendek ezért az 1728/29-i országgyűlésen az Archivum Regni megszervezésének elmaradását újra sérelmeik közé iktatták. Ennek hatása alatt alkotta meg az országgyűlés az 1729. évi XIII. tc.-t, amely röviden csak annyit mond, hogy „mivel az 1723. évi XLV. tc. mind ez ideig foganatosítatlan maradt, az uralkodó kegyesen elhatározta, hogy a törvénycikket az országgyűlés befejezése után végre kall hajtani." Az 1741. évi országgyűlésen is különös súllyal sürgették a rendek az 1723. évi XLV. tc. végrehajtását. De sem a törvénycikkeknek, sem a sürgetéseknek gyakorlati következménye nem lett.

Az egyes nádorok özvegyei átadták ugyan az újonnan megválasztott nádornak családi levéltárukból a saját főúri kancelláriájukban saját tisztviselőik által készített és a vegyes - országgyűlési és családi megbízottakból álló - bizottság által sokszor súlyos viták árán szétválasztott iratokat. Ezeknek az iratoknak a mennyisége azonban az 1751-ben megválasztott új nádor, Batthyány Lajos alatt is nagyon csekély volt.

Batthyány Lajos hivatalba lépése után megtekintette az őrizetére bízott országos iratokat, és saját családi hagyományainak, az ebben a korban feltűnő történeti érzéknek és a külföldi példáknak, nem utolsó sorban az 1749-ben megszervezett bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchiv-nak hatása alatt fogalmazza meg 1753. okt. 10-én kelt felterjesztését az uralkodóhoz, melyben megdöbbenését fejezi ki az Archivum Regni állapota fölött. Így ír: „Többek között mind az Országos, mind a Nádori levéltárat átvizsgáltam. Az előbbit olyan állapotban találtam, hogy még a levéltár nevet sem érdemli meg, az utóbbiban csak néhány újabb nádor iratait találtam, a régiek közül szinte semmit, az ország iratai közül pedig csak néhány említésre méltó régi iratot." Felterjesztésében bejelenti, hogy a főuraktól, a tisztséget viselt személyektől, az egyháziaktól, vármegyéktől, városoktól, hiteleshelyektől saját hatáskörében kéri az Archivum Regni-be tartozó anyagot és kéri az uralkodót, hogy a királyi joghatóság alá tartozó

, így elsősorban a kamarai levéltárat utasítsa, hogy válassza ki az általa őrzött anyagból az Archivum Regni részére az anyagot: Erdélyből is kéri a hasonló jellegű iratok megküldetését.

Batthyány Lajos e lépésével határozta el, hogy érvényt szerez az Archivum Regni megszervezésére alkotott több országgyűlési törvénynek. Mária Terézia 1754. júl. 29-én válaszolt Batthyánynak. Értesíti, hogy utasította a kamarát, az Archivum Regni részére válassza ki az anyagot. Mária Terézia rendeletének gyakorlati következménye sohasem lett. A kamarai levéltárban őrzött országos vonatkozású iratok csak akkor kerültek be, amikor a polgári korszakban az Országos Levéltár vette át az egész kamarai levéltár anyagát. 

Batthyány Lajos személyesen irányította az Archivum Regni megszervezését. Összeíratta a közjogi tisztségeket betöltött főurakat, továbbá az olyan kisebb tisztségeket (ítélőmesterek) viselt személyeket, akiknek birtokában országos fontosságú iratok maradhattak. Megállapíttatta, hogy az idők folyamán az örökösödések következtében kiknek a kezénél lehetnek ezeknek a családi levéltárai. Úgy ezeket, mint a püspököket, káptalanokat, konventeket, vármegyéket, városokat 1753-ban körlevelekkel kereste fel, kérve, hogy az őrizetükben lévő levéltárakból kerestették ki az országos vonatkozású iratokat és küldjék be a megszervezés alatt álló Archivum Regni számára. Pozsonyból való távolléte idején a szervezési munkának irányítását Barinay László helytartótanácsi irodaigazgató végezte. Magát a levéltári munkát azonban, attól kezdve, hogy a nádor körlevelének hatása alatt elkezdték a levéltári anyagot az Archivum Regni számára beküldeni, Csintó Imre helytartótanácsi kancellista végezte. E munka kezdetben nem volt nagy, az anyag gyarapodása, az Archivum Regni-be való mind nagyobb mértékű beküldése, ennek az anyagnak átvétele, őrzése és rendezése azonban szükségessé tette azt, hogy e célra hivatalosan bízzanak meg valakit, míg az ordinarius regni archivarius kinevezése szükségessé nem válik. A nádor e munkára 1756. évi márc. 1-i hatállyal Csintó Imrét nevezte ki vicesgerenssé, és elkészíttette számára a levéltári munkájára vonatkozó instrukciót. Az Archivum Regni forma szerinti szervezett működése tehát 1756. márc. 1-vel kezdődik.

Az irat jelzete: MNL OL XIX-I-18-a-86.402-31-1-1955.

Ezen a napon történt február 03.

1924

Woodrow Wilson az Amerikai Egyesült Államok 28. elnöke (*1856)Tovább

1945

Révész Imre festőművész, grafikus (*1859)Tovább

1997

Bohumil Hrabal cseh író (*1914)Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő