„... hiteles adatok alapján írassék meg."

„Az úgynevezett proletárdiktatúra elsősorban a nemzeti állami és jogrend megbontására törekedett, és azok legveszedelmesebb ellenségeként jelentkezett, ennélfogva működéséből a tanulságok levonása és az ellene való védekezés nyilvánvalólag állami feladat. Ebben az esetben pedig mi sem természetesebb annál, hogy e mozgalomra vonatkozó és első sorban állami célokat szolgáló adatgyűjtést az állam szervezze meg."

3.

Csánki Dezső körrendelete az adatgyűjtés határidejéről

Budapest, 1920. május 28.

 

 

Az ún. Tanácsköztársaság történeti

adatainak gyűjtésére szervezett

Országos Bizottság

I. Országház utca 29.

 

69/1920.

 

Hivatkozással a nagyméltóságú belügyminiszter úrnak 1920. január 2-án 380/1920. illetve 1920. április 13.-án ad 308/1920. szám alatt kelt rendeletére, amellyel a törvényhatóságokat (az ad 380/1920. sz. rendeletben az újabban felszabadult törvényhatóságokat) az ún. tanácsköztársaság adatainak gyűjtésére szervezett Országos Bizottság (TAGYOB) felállításáról értesítette és a törvényhatóságokat az erre vonatkozó munkában való részvételre hívta fel, - mint az Országos Bizottság elnökének, van szerencsém útbaigazításul még a következőket közölni.

Az általam folyó évi március 16-án - a megszállás alól újabban felszabadult törvényhatóságoknak pedig május 4-én (19/920 sz. a.) megküldött, a gyűjtés anyagát és beosztását tartalmazó vázlat útbaigazítást ad, hogy e munkálatoknál mily szempontokat kell figyelembe venni, az ugyanakkor megküldött módszeres Utasítás pedig, hogy a gyűjtés miként legyen eszközlendő. A gyűjtés megszervezésében azonban - mint a hozzám beérkezett válaszok mutatják - a törvényhatóságok nem egységesen járnak el.

A fenti (380 és ad 380/1920.) szám alatt idézett b. ü. Min. rendelet a törvényhatóságokban az ottani közhatóságokat, testületeket, s erre hivatott magánegyéneket a törvényhatóság első tisztviselőjének vezetése mellett a gyűjtés munkálataiba bevonni tervezi; a törvényhatóságok ebbeli munkáját pedig inkább csak az adatgyűjtés egységessége érdekében véli az Országos Bizottság által irányítandónak. Az államháztartás mai viszonyai csakugyan nem is teszik lehetővé, hogy e célra külön központi szerv állíttassék fel, és az egész gyűjtés, a helyi munkálatok is, e központból intéztessenek. Az sem látszik elegendőnek, hogy a helyi munkálatokkal egyetlen tisztviselő bízassék meg, mert azt a munkát az illető vagy nem bírja, vagy csak tökéletlenül fogja elvégezni. Az nagyon célravezető, ha a törvényhatóság valakit kijelöl a munka vezetésére, a belügyminiszter úr intentiója azonban az, hogy ezt a megbízottat a törvényhatóság teljes törvényes tekintélyével támogassa s a munkába a törvényhatóság társadalma is belevonassék. Erre a legalkalmasabb mód egy helyi bizottság megalakítása amelynek feladata lenne, hogy a gyűjtés munkájának jelentékeny részét ennek tagjai vegyék át, s így a proletár-diktatúrára és a terrorra vonatkozó történelmi anyag minden oldalúlag összegyűjthető legyen.

Kívánatos tehát, hogy minden törvényhatóság központjában az alispán, vagy polgármester, vagy a törvényhatóság által megbízott más tisztviselő vezetésével, illetve előadósága mellett egy állandó, az Országos Bizottsággal közvetlenül érintkező törvényhatósági központi adatgyűjtő bizottság alakíttassék. Ennek feladata az Utasításban adott irányelvek szerint, s az adatgyűjtés Vázlatában közlöttek figyelembevételével a munka megindítása, azután pedig a hivatalos adatok, visszaemlékezések és vallomások alapján a beérkező anyag elrendezése.

Ha a polgármester, járási főszolgabíró, továbbá a községi és körjegyző urak, mint akik az elmúlt szomorú korszakban a legalaposabb ismerői voltak ezen társadalom- és nemzetellenes jelenségeknek és tömegmozgalmaknak, más irányú hivatalos elfoglaltságaik mellett a helyi adatgyűjtést nem tudnák egyedül elvégezni, ezen célra minden járási és városi székhelyen is külön (al)bizottság alakítandó, s e bizottsággal, a kérdéses Utasítás illetve Vázlat az eljárás egyöntetűsége végett - a törvényhatósági központi Bizottság által - szintén közlendők.

Az adatgyűjtésre helyi szakemberek kérendők fel. Például egy járási székhelyen a közigazgatási részt a járási főszolgabíró támogatásával egy felkért úr, a gazdasági életre vonatkozót valamelyik földbirtokos vagy intéző, a vallás- és közoktatásügyre vonatkozót egy lelkész vagy tanár, a közegészségügyit a járási tiszti orvos stb. gyűjthetik össze. Az illetők a helyi bizottság vezetője által a törvényhatóság első tisztviselője nevében kérendők fel e munkában való részvételre. Megjegyzem, hogy az igazságügyi részt egészen önállóan az igazságügy minisztérium vezeti, a gazdasági életet illető statisztikai adatok pedig a Központi Statisztikai Hivatal által megküldött kérdőíveken, egyenesen a nevezett hivatalnak küldendők be. Az igazságügyi rész tehát nem tartozik a helyi bizottságok ügykörébe; a gazdasági részt illetőleg pedig a helyi bizottságoknak nem a statisztikai anyag gyűjtésével, hanem a külső események összeállításával kell foglalkozniuk.

Minthogy az anyag beszolgáltatásának időpontját az Országos Bizottság 1920. szeptember 1-ben állapította meg, kívánatos, hogy a megyei bizottságok a járási és városi bizottságok összegyűjtött anyagának a megyei bizottsághoz való beterjesztése időpontjául legkésőbb 1920. augusztus 1-jét tűzzék ki.

 

Budapest, 1920. évi május hó 28-án.

 

Dr. Csánki Dezső

helyettes államtitkár

az Országos Bizottság elnöke

 

Irat jelzete: MNL GYMSM SL XV-86-I-343. - Stencil másolat, hátlapon Sopron szabad királyi város tanácsa iktatóbélyegzője 9276 sz. Érk.: 1920. jún. 8.

 

 

Ezen a napon történt április 20.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők