Jogi performerek: Jahner-Bakos Mihály és Szalay József szerepe az 1956 utáni megtorlásban

Az 1956-os forradalom leverése után a társadalmi ellenállás leküzdése és a „rend” megteremtése céljából először az erő, majd a jog eszközével lépett fel a hatalom. A rendteremtéshez szükséges jogszabályok kibocsátása már a november 4-ét követő első hetekben megkezdődött, és meghozták a leszámolásokról szóló döntést. Jahner-Bakos Mihály és Szalay József a megtorlás főszereplői közé tartozott. Jahner-Bakos esetében inkább a politikai meggyőződés, Szalaynál pedig a személyes karriervágy dominált. Személyiségük, attitűdjük mindkettőjüket alkalmassá tette a politikai elvárások végrehajtására.

1482316754919

 

Dokumentumok

 

1.
Nezvál Ferenc és Földes László jelentése az MSZMP Politikai Bizottságának az igazságügy-minisztérium vezető kádereinek helyzetéről

Budapest, 1957. augusztus 22.

 

Szigorúan bizalmas!
Készült: 17 példányban

 

Jelentés a Politikai Bizottsághoz,
Az igazságügy-minisztérium vezető kádereinek helyzetéről
 

Az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottsága által kiküldött bizottság jelentését az alábbiakban terjeszti a Politikai Bizottság elé:

Az igazságügy-minisztérium vezetése az ellenforradalom során szétesett: Molnár Erik elvtárs november 2-án történt lemondása után a miniszteri tisztség csak december elején került betöltésre. A miniszter első helyettese, Kovács Kálmán elvtárs november 5-én kórházba került, onnan csak december közepén jött vissza. A katonai miniszterhelyettes, Sárközi Endre ezredes elvtárs erélytelen, félénk vezetőnek bizonyult, akit december közepén fel kellett menteni, mert a statárium végrehajtását nem merte vállalni. Kórházba vonult ezekben a napokban Dékány főosztályvezető is, míg más vezetők bizonytalankodtak, egy részükön úrrá lett a szellemi zűrzavar. A minisztérium dolgozóinak nagy részét is összekavarták az ellenforradalom eseményei, élénk vitákat folytattak heteken keresztül a kormány törvényességéről, az ellenforradalom zűrzavarában felvetődött politikai és szakmai kérdésekről, a bírói függetlenségről, stb. A vezetés hiánya miatt a munka igen vontatottan indult be, a bíróságok január elején kezdtek dolgozni, s a február közepén tartott országos bírói értekezlettől lehet számítani normális munkamenetet.

A bizottság működésének megkezdésekor már nagyrészt befejeződtek az ellenforradalmi magatartás miatti elbocsájtások és fegyelmi vizsgálatok. Ennek során a 220 fős minisztériumi apparátusból hat ügyintéző lett eltávolítva és öt fő került kisebb beosztásba. Sárközi Endre ezredes felmentésre került, utóda Jahner-Bakos Mihály ezredes lett a katonai miniszterhelyettes. Rózsa János főosztályvezető ingadozó, bizonytalan magatartása miatt kisebb beosztásba került, utóda Jászai Dezső elvtárs lett. Dékány István főosztályvezető utóda Nádas András elvtárs lett, míg Eörsi Gyula főosztályvezető felmentése után dr. Tímár István lett a törvényelőkészítő osztály vezetője. Mindezek a változások politikai okok miatt szükségesek voltak. Az elbocsájtottak helyébe került új elvtársak politikailag megbízhatók, harcosak, szakmailag is jók, úgyhogy velük, illetve a főosztályvezető beosztásban maradt Csendes Károly és Nádas András elvtársakkal együtt a minisztérium megfelelő vezetése biztosítva van.

Javasoljuk a következő elvtársakat az eltávolítottak helyett a funkciójukban megerősíteni:

            Dr. Jahner-Bakos Mihály miniszterhelyettes elvtársat,  

            Elnöki Főosztályvezetőnek: Csendes Károly elvtársat,

            Törvényelőkészítő Főosztály vezetőnek: dr. Tímár István elvtársat,

            Felügyeleti Főosztályvezetőnek: dr. Jászai Dezső elvtársat,

            Főkönyvelőség vezetőjének: dr. Nádas András elvtársat.

A bizottság véleménye szerint azonban még az alábbi intézkedések szükségesek a minisztérium vezetésének további javításához:

  1. Kovács Kálmán elvtárs, a miniszter első helyettesének felmentése. Kovács elvtárs 1954 elején foglalta el hivatalát. Már az első hónapokban kiderült, hogy erre a feladatra nem alkalmas, aminek oka részben hiányos jogi műveltsége, részben szervezőkészségének teljes hiánya, bizonytalan, kapkodó munkája, de főleg szilárd, céltudatos politikai irányvonala hiányzik. Mindezek miatt pár hónap alatt lejáratta magát a dolgozók előtt.

A minisztérium egyes felelős vezetői több ízben felvetették ezeket, és kérték a párt és a kormány illetékes szerveitől Kovács elvtárs leváltását. A probléma az illetékesek előtt ismeretes volt, és az elvtársak egyet is értettek velük, gyakorlati megoldásra azonban nem került sor. Kovács elvtárs politikailag egészen október végéig a Nagy Imre-féle vonal képviselője volt. Szoros baráti kapcsolat fűzte a csoporthoz tartozó egyes személyekhez (Losonczi, Ujhelyi). November 5-én kórházba vonult, ahonnan csak Nezvál elvtárs kinevezése után jött ki, s az a vélemény alakult ki, hogy e mögött a felelősségtől való félrehúzódás és „kiválási” politika van. Az MSZMP-be való átigazolását január elején kérte.   

Kovács elvtársat ma is teljes bizonytalanság, politikai ingadozás jellemzi. A kényes politikai kérdésekben nem hajlandó állást foglalni, beosztását maga sem tartja véglegesnek, amit bizonyít az is, hogy a Lenin-egyetemen irodalomszakból tesz vizsgát. A helyzet ma olyan, hogy további funkcióban tartása hátráltatja az apparátus munkájának szilárd irányítását.

A bizottság javasolja mielőbbi felmentését. Egy hónapon belül Nezvál elvtárs és a káderosztály tegyen az utódra javaslatot.

  1. A minisztérium apparátusának szükséges még három osztályvezető felmentése, illetve más, esetleg kisebb munkakörbe való helyezése. A bizottság javasolja, hogy ezt a feladatot az igazságügy-miniszter elvtárs ez év végégig hajtsa végre.

 

Budapest, 1957. augusztus 22-én

Nezvál Ferenc                                                                                               Földes László

 

Jelzet: MNL OL M–KS–288–30/1957–11. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Magyar Szocialista Munkáspárt, MSZMP Központi Szervei, Adminisztratív Osztály, Igazságügyi Minisztérium – Eredeti, gépelt, aláírás nélkül.

 

 

2.
Csendes Károly jelentése az igazságügy-minisztérium személyzeti munkájáról

1958. október 16.

Az igazságügy-minisztérium személyzeti munkájáról

 

Az ellenforradalom előtt különösen két hiányosság jellemezte. Az egyik, hogy a bírói testületnek az ellenséges vagy oda nem való elemektől való megtisztítása során egyrészt ismételten megtörtént, hogy a helytelen kiválasztás folytán olyan személyeket is elbocsátottak, akiket később, éppen az elbocsátásuk indokoltsága miatt, vissza kellett venni. Másrészt a bírói szervezetben maradtak még olyan személyek, akik sem politikai, sem szakmai szempontból nem voltak megfelelőek. Ehhez hozzájárult még az is, hogy a bírói utánpótlásnál is komoly hibák voltak. Az egyetemről gyakran a kevésbé képzett és politikailag sem a legszilárdabb jogászok kerültek a bírósághoz, mert az igazságszolgáltatás személyi igényeit csak utolsósorban vették figyelembe, s abban az időben a rendkívül alacsony fizetés sem vonzotta a fiatalokat. De a Bírói és Ügyészi Akadémiára való kiválasztás sem történt mindig megfelelően.

Bár a személyzeti munkában 1955-ben lényeges változás következett be, mert ekkor nagyrészt sikerült az eddigi hiányosságokat kiküszöbölni. A meglévő hibák hatása az 1956-os októberi ellenforradalom idején igen nagymértékben megmutatkozott. Ekkor derült ki, hogy a bírói kar egy része még mindig nem azonosult társadalmi rendszerünkkel oly mértékben, mint amilyent az államapparátusban elfoglalt különleges helyzete folytán el kellett volna várni.

A bírák helytállása az ellenforradalom alatt és után

Általában azt lehet mondani, hogy a bírák is – éppen úgy, mint a többi társadalmi réteg – rendkívül nagy ingadozást tanúsítottak. E nagy ingadozásuk egyik oka, hogy nem összeforrott apparátus volt a bíróság, hanem ellenkezőleg, a legkülönbözőbb világnézetű elemekből állott. Ellentétek voltak a régi rendszerben nevelkedett idős bírák és az államapparátusban azelőtt sohasem dolgozó új, fiatal munkáskáderek között. Még nagyobb ellentét volt és elkülönülés jött felszínre a polgári és a büntető bírák között. Mindez eléggé felszántotta a bírói karban a talajt ahhoz, hogy az ellenforradalmi nézetek, agitációk mind mélyebb hatással legyenek bíráink többségében.

Aktívan aránylag kevesen avatkoztak bele az ellenforradalomba, különösen vonatkozik ez a büntetőbírákra. A bíráink közül kikerülő aktív ellenforradalmárok a fiatal bírák és fogalmazók azon részéből kerültek ki, akik kispolgári vagy értelmiségi származásúak voltak, vagy ilyen neveltetésben részesültek.

Az Akadémisták túlnyomó többségében nem csalódtunk. Nem keveredtek bele az ellenforradalomba, bár sokan tanácstalanokká váltak, de a népi hatalommal nem kerültek szembe. Ezt bizonyítja az is, hogy túlnyomórészt közülük kerültek ki azok a bírák, akik az ellenforradalom után elsőnek kezdték el a büntető ügyek tárgyalásait. Az idősebb bírák közül is alig egy-két olyanról tudunk, aki az ellenforradalomban aktív volt, és túlnyomó többségük lojálisan, tisztességesen viselkedett az ellenforradalom alatt és után is. Hibájukként inkább csak azt lehet felróni, hogy az ellenforradalom után elég nehezen és nagyon bizonytalanul kezdték el munkájukat. Ugyanakkor azt is meg kell mondani, hogy az ellenforradalom alatt és után talán egyetlen értelmiségi réteg sem mutatott fel akkora hajlandóságot a régi burzsoá intézmények visszaállítására.

Számtalan olyan követelése volt bíráinknak, amelyek arra mutattak, hogy realizálják a horthysta bíróságok állapotát, és mindenben a régi módszereket és formákat akarták visszahozni. Minden jó volt, ami régen volt.

A párt és a kormány politikájától független bíróság követelése; tiltakozás az elvtárs megszólítás ellen és a bíró úr megszólítás követelése; a minisztérium irányító tevékenységének felszámolása; a pártellenes nézetek stb. mind azt mutatták, hogy a bíráink jelentős részében az ellenforradalom nagyon könnyen elseperte a szocialista tudatot.

Az ellenforradalom leverése óta az apparátusból 140 bíró, 35 közjegyző és 50 fogalmazó került ki. Ezek között kisebb számmal voltak, akik aktívan részt vettek az ellenforradalomban. Voltak közöttük olyanok is szép számmal, akik a megváltozott politikai helyzetben a bírói munka nehézségeitől megrettentek és önként mondtak le állásukról. Ugyanakkor az ellenforradalom óta 295 új bírót, 50 közjegyzőt, 210 fogalmazót neveztünk ki. A kinevezett bírók között 51 olyan személy van, akiket régebben indokolatlanul bocsátottak el. Ezek a bírák nagy szakmai tudással rendelkeznek, legtöbben ma már a Legfelsőbb Bíróságon dolgoznak, ugyanakkor általános tapasztalatunk, hogy ezen bírák nagy része még óvatos, munkáját jól végzi, de egyébként semmiféle megnyilvánulásban nem vesznek részt.
 

A jelenlegi bírói apparátus értékelése

Ha leszűkítve a mai igényeket vesszük figyelembe, lényegében bíráink a mai követelményeknek megfelelnek. Ugyanakkor meg kell mondani, hogy bíráink egy része a holnapi követelményeknek egyre kevésbé tud megfelelni, politikai és szakmai elmaradottságuk miatt egyaránt.

Bíráink túlnyomó részénél különböző hiányosságok vannak. Egy részüknél bizony hiányos a jogismeret, felszínes a politikai műveltség és igen sekély az érzelmi azonosulás népi demokratikus rendszerünk érdekeivel. Vannak bíráink, akik heteken át a napi sajtót nem olvassák. Politikai képzésben nem vesznek részt, vagy csak nagy ímmel-ámmal. Vannak olyan bíráink is, akik úgy érzik, hogy származásuknál fogva rendszerünk hívei és azt hiszik, hogy számukra a politikai egyetértés, az érzelmi azonosulás pótolhatja a szakmai ismereteket, vagy akár a politikai műveltséget is. Vannak olyan bíráink is, akik nagy élettapasztalattal és anyagi jogismerettel rendelkezve elfordulnak az újtól, megelégednek a maguk lexikális ismereteivel, tudásával.

Véleményem szerint bíráinknál nincs hiba a szándéknál. Azonban a szándék megfelelő megvalósítását különböző hiányosságok miatt már nem sikerül teljesen megvalósítani. Eléggé megdöbbentő és nyugtalanító az a politikai képzetlenség, közömbösség, amelyet a fiatal bíráknál és fogalmazóknál tapasztalunk. Ahogy nem érdekli az idősebb bírák túlnyomó részét a politika, a különböző társadalmi események, ugyanúgy nem érdekli ezeket a fiatalokat sem. Ezt részben már az egyetemről hozzák magukkal, de nagymértékben az idősebb munkatársaiktól veszik át e nézeteket.

Bírói apparátusunk legnagyobb és legáltalánosabb hiányossága ma: bizonyos politikai közömbösség, színtelenség, érdektelenség. Körülbelül az az elv: „hagyjanak békén, engem nem érdekel a politika, de az általános politikai követelményeknek igyekszünk megfelelni, mert ma ez fontos.”

Különösen hiányoljuk, hogy bíráink nagy részéből hiányzik a szocialista bírói hivatástudat.

A személyzeti osztály munkájáról

A személyzeti osztály az ellenforradalom után elég nagymértékben lett leépítve. Jelenleg egy osztályvezetőből és három főelőadóból és segédhivatali dolgozókból áll. Egy betöltetlen állás van jelenleg.

A személyzeti osztály feladata az ellenforradalom óta elsősorban abban állott, hogy egyrészt felkutassa azokat, akik politikailag súlyosan kompromittálták magukat, ezeket eltávolítsa az apparátusból, másrészt a helyükre megfelelő utánpótlást tudjon biztosítani. Mindkét tevékenységet lényegében megoldotta, azonban számos hibát követett el. Aránylag későn kezdtünk hozzá a politikailag kompromittált személyek felkutatásához, és nem minden esetben tudtunk megnyugtató bizonyítékokat beszerezni egyes bírák ellen, és ilyen esetben inkább bent hagytuk az apparátusban, sem mint bizonyíték nélkül eltávolítsuk őket. Lényegében azonban a politikailag kompromittált bírákat eltávolítottuk.

Az utánpótlás biztosításánál is bizonyos mértékig meg kellett alkudni a reális lehetőséggel. Közel 300 új bíró beállásáról volt szó, és ennek során, eltekintve attól a követelménytől, hogy az illető bíró ne legyen ellenséges elem, és hogy nem kompromittálta magát az ellenforradalom alatt, a politikai követelményeket elég alacsony színvonalra kellett leszállítani. Ha erősödött is az apparátus az ellenforradalom óta, különösen az oda nem való elemek eltávolításával, még nagyon sok teendő van ahhoz, hogy valóban megfelelő apparátust tudjunk kialakítani.

Az ellenforradalom után egyik fontos feladatának tekintette a személyzeti osztály, hogy korrigálja azokat a túlzásokat, amelyeket az ellenforradalom előtt a kádermunkában elkövettünk. Néha már túlzásba is estünk ezen a téren. A nagy létszámfelkutatás miatt az elmélyült, tervszerű kádermunkát nem tudtuk eléggé kialakítani. A minősítéseket most tervezzük megvalósítani, ezt is azonban az ideiglenes létszámemelés átmenetileg ismét háttérbe szorítja.

A személyzeti osztály munkatársai kivétel nélkül egyetemet végzett elvtársak, valamennyi munkáskáder megbízható, fejlődőképes elvtársból áll.

Budapest, 1958. október 16. 

 

Jelzet: MNL OL M–KS–288–30/1958–11. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Magyar Szocialista Munkáspárt, MSZMP Központi Szervei, Adminisztratív Osztály, Igazságügyi Minisztérium – Eredeti, gépelt, aláírás nélkül.

 

 

3.
A Központi Bizottság ülésének jegyzőkönyve

Budapest, 1958. április 25.
– részlet –

 

Szigorúan bizalmas!
Készült 5 pld.

 

Jegyzőkönyv
A Központi Bizottság 1958. április 25-i üléséről

 

Jelen vannak: a központi bizottság tagjai és póttagjai, a megyei pártbizottságok első titkárai, a KB osztályvezetői, valamint Dobi István és Tisza József elvtársak a mellékelt lista szerint.

Napirend:

[…]

2. káderjavaslatok

A Központi Bizottság felmenti dr. Domokos József elvtársat, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, és kiemelkedő munkásmozgalmi és állami tevékenysége elismeréseként a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével való kitüntetéséhez hozzájárul.

A Központi Bizottság elfogadja dr. Jahner-Bakos Mihály elvtársat a Legfelsőbb Bíróság elnökének.

Kmf.

 

Jegyzőkönyvezte:                                                                                        Kádár János
Ságvári Ágnes

 

Jelzet: MNL OL M–KS–288–4/16. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Magyar Szocialista Munkáspárt, MSZMP Központi Szervei, Központi Bizottság – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

 

4.
Javaslat Jahner-Bakos Mihály kinevezéséhez
Budapest, 1958. április 14.

 

 

Kedves Marosán elvtárs!

A PB határozatot hozott arra, hogy Domokos József leváltását és Jahner-Bakos Mihály elvtársnak a Legfelsőbb Bíróság elnökévé történő kinevezését a KB legközelebbi ülése elé kell terjeszteni. Mellékelten megküldjük a KB elé terjesztendő javaslat szövegét.

A PB határozata alapján kérjük Marosán elvtársat, hogy amennyiben ez még nem történt meg, legyen szíves Münnich elvtárssal közösen Domokos elvtárssal beszélni. A beszélgetés során – a PB határozata értelmében – javasolni kell Domokos elvtársnak, hogy egy ideig pihenjen, majd kívánsága szerint társadalmi munkát végezzen.

 

 

                                                                                                                      Szigorúan bizalmas!

Készült: 2 példányban
Ad/179/3/1958

 

Javaslat
A Központi Bizottsághoz

 

A Politikai Bizottság 1958. február 18-i ülésén elvben egyetértett azzal, hogy dr. Domokos József elvtársat, a Legfelsőbb Bíróság elnökét az Országgyűlés, illetve az Elnöki Tanács e tisztsége alól felmentse és nyugállományba helyezze. Domokos elvtárs magas korára és rendkívül megviselt idegállapotára tekintettel maga kérte a felmentését. A Politikai Bizottság ugyanakkor úgy határozott, hogy Domokos elvtársat kiemelkedő munkásmozgalmi és jogászi tevékenysége alapján, felmentésével egy időben „Munka Vörös Zászló Érdemrend” kitüntetésben kell részesíteni.

A Politikai Bizottság a Legfelsőbb Bíróság elnökének dr. Jahner-Bakos Mihály ezredes, igazságügyminiszter-helyettes elvtársat javasolja.

Jahner elvtárs 1912-ben Budapesten született. Édesapja kőműves segéd volt. 1931 óta párttag. A felszabadulás előtt az SZDP kispesti szervezetében dolgozott. Eredeti foglalkozása sütősegéd, majd magánúton 1944-ben elvégezte a jogi egyetemet. 1945 májusától különböző bírói és ügyészi területeken dolgozott, az igazságügy-minisztérium katonai főosztályának vezetője, s egyszersmind miniszterhelyettes 1956 decemberében lett.

Politikai szilárdságáról az ellenforradalom alatt és után is tanúbizonyságot tett, különösen akkor, amikor elődje a statáriumot nem vállalva lemondott, és Jahner elvtárs minden habozás nélkül vállalta a katonai főosztály irányítását, s a statárium megvalósítását.

Jahner-Bakos Mihály elvtárs kiváló gyakorlati jogász. Közel 15 éves gyakorlattal rendelkezik, és 1953–1956 között a Legfelsőbb Bíróság katonai kollégiumát is vezette. Jogelméleti érdeklődése elsősorban a gyakorlattal szorosan összefüggő kérdésekre terjed ki, emellett igen széleskörű és sokoldalú a műveltsége is.

 

Budapest, 1958. április 14.

 

Jelzet: MNL OL M–KS–288–4/16. – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

5.
Szalay József kihallgatási jegyzőkönyve

Budapest, 1945. március 12.

 

Magyar Államrendőrség
Politikai Rendészeti Osztály

 

Jegyzőkönyv
Felvétetett Budapesten, 1945. március hó 12. napján

 

 

Gyanúsított személyi adatai:
Név: dr. Szalay József
Születési év és hely: 1908. Újpest
Foglalkozás: Athenaeum cégvezetője
Lakáscím: Újpest, Árpád út 153. I. 3.

Gyanúsított előadja a következőket:

Tizennyolc nappal ezelőtt vettek őrizetbe az oroszok az Athenaeum részvénytársaságnál lévő munkahelyemen. Azóta ismételten kihallgattak, kérdéseikből úgy vettem ki, ill. aziránt intéztek hozzám kérdéseket, hogy az Athenaeum katonai parancsnoka kikkel informáltatta magát, és én milyen információkat adtam neki. Ezek a gyanúsítások azonban teljesen alaptalanok, mert én a katonai parancsnokkal kizárólag hivatalosan érintkeztem, ezek tekintetében is azonban többnyire nem közvetlenül, csak a felmentési ügyek voltak azok, amelyekben a katonai parancsnokot szermélyesen kerestem fel.

Politikai pártnak nem voltam tagja, csak miután az oroszok bevonultak Budapestre, léptem be a Független Kisgazda Pártba és a magántisztviselők szabad szervezetébe. Előadom, hogy baloldali mentalitásom miatt a nyilasok el akartak az Athenaeumból távolítani, hadiüzemi igazolványomat nem voltak hajlandók lebélyegezni, sőt egy ízben előállítottak a Vilma királyné úti nyilasházban, egy másik alkalommal ugyancsak le akartak tartóztatni, és csak az Athenaeum katonai parancsnokának közbenjárására sikerült az elhurcoltatásom elől megmenekülnöm.

Egyebet előadni nem kívánok.
Felolvastatván, h. h. aláíratott.

 

Kmft.

 

Felvette:
Ügy. r. fog.

 

Jelzet: ÁBTL 3.1.9. V-87987 – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Hálózati, operatív és vizsgálati iratok, A központi operatív nyilvántartást végző szervezeti egységek által kezelt dossziék, Vizsgálati dossziék, Dr. Szalay József  és társai vizsgálati dossziéja –Eredeti, gépelt, aláírással.

 

 

6.
Dr. Szörény Rezső kihallgatási jegyzőkönyve

1945. március 12.

 

 

Magyar Államrendőrség
Budapesti Főkapitányságának
Politikai Rendészeti Osztálya

 

Jegyzőkönyv
Felvétetett Budapesten, 1945. március hó 12. napján

 

 

Tanú személyi adatai:
Név: dr. Szörény Rezső
Születési év és hely: 1899. Budapest
Anyja neve: Auer Anna
Foglalkozás: könyvkötő igazgató
Lakáscím: Budapest VII. Erzsébet körút 32. III. 5.

 

Törvényes figyelmeztetés után a tanú előadja a következőket:

1940 óta, mióta az Athenaeum alkalmazásába léptem, jól ismerem dr. Szalay Józsefet, aki munkadómnál cégvezető és a személyzeti osztály vezetője. Tudom, hogy bár Szalay dr. politikai pártnak nem volt tagja és politikai tevékenységet nem fejtett ki, mégis erősen baloldali mentalitású egyén volt, akivel a külön-külön hallgatott rádiók vétele alapján állandóan és rendszeresen megvitattuk az általános katonai és politikai helyzetet, és amely beszélgetések során minden kétségen kívül meggyőződhettem dr. Szalaynak németellenes és fasisztaellenes beállítottságáról. Tanúságot tehetek amellett is, hogy dr. Szalay erősen vágyódott az orosz felszabadító csapatok bevonulása után.

Felolvasás után h. h. aláíratott.

 

Kmft.

 

Felvette:
Ügy. r. fog.
 

Jelzet: ÁBTL 3.1.9. V-87987 – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

7.
„Kristóf” fedőnevű ügynök jelentése Szalay Józsefről

Budapest, 1959
– részlet –

 

Dr. Mohácsy László a Pest megyei tanács vb. igazgatási osztályán jogász.

Az utcán [való] összetalálkozás során elmondotta, hogy a szentendrei tanács vb. igazgatási osztályáról ellenkezése ellenére berendelték a Pest megyei tanács vb. igazgatási osztályához. Hivatkozott ugyan arra, hogy a Legfőbb Ügyészségtől politikai okok miatt bocsátották el, ennek ellenére kijelentették, hogy egy év óta igen jól dolgozik, s erre tekintettel nem számít a korábbi elbocsátása. Néhány nap múlva azonban a Pest megyénél közölték, hogy igen rossz véleményt adott róla a Legfőbb Ügyészség. Mohácsy néhány kifogást tett ez ellen, s erre újból tárgyaltak a Legfőbb Ügyészséggel. Továbbra is fenntartotta azonban a Legfőbb Ügyészség a véleményét. Mohácsy szerint Szalay József, a legfőbb ügyész első helyettese adhatta a véleményt. Erre kirohant Szalay ellen. Elmondotta, hogy többször jelen volt, amikor Szalay 1956 novemberében, decemberében kritizálta a Kádár-kormányt. Szalay Mohácsy elmondása szerint mindig opportunista volt, s egyedül a saját karrierjét tekintette. 1956 novemberében és decemberében mindent a Bakosra (a politikai főosztály vezetőjére) kent, s amikor Bakos jelentős funkcióhoz jutott, akkor újból elkezdett hízelegni Bakosnak. […]

 

Jelzet: ÁBTL 3.1.2. M-40350 – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Hálózati, operatív és vizsgálati iratok, A központi operatív nyilvántartást végző szervezeti egységek által kezelt dossziék, Munka dossziék, „Kristóf” munkadossziéja – Eredeti, gépelt, aláírás nélkül.

 

8.
„Kristóf” fedőnevű ügynök jelentése Szalay Józsefről

Budapest, 1960
– részlet –

 

 

Hadady Tibor főosztályügyész a legfőbb ügyészségen.

Elmondotta, hogy most már Szalay József legfőbb ügyészhelyettes biztosan megy. Szénási és Szalay között a legrosszabb viszony van, amely most különösen kiéleződött.

Egyébként az ügyészségen feszült a hangulat. Ma már nincsenek baráti körök, akik egymással megbeszélhetnék a véleményüket. Ez Szénásinak a műve, mert az emberek rájöttek, hogy besúgói vannak, akiken keresztül minden a füléhez jut. Most már csak „baszó” csoportok vannak. Párok alakultak ki s erről mindenki tud, de ez szabad, mert Szénási is szereti a nőket.

Szalay József helyére Ágostont jelölte a legfőbb ügyész első helyettesének, de a pártközpont ezt nem fogadta el. A pártközpont Csendest akarta az igazságügy-minisztériumból, vele szemben azonban Szénási azt a véleményt juttatta kifejezésre, hogy vagy Csendes, vagy ő, de Csendessel nem hajlandó együtt dolgozni.

Szénási ellentmondást nem tűrő terrort honosított meg az ügyészi apparátusban. Senkinek nincs szava vele szemben. Az eddigi legfőbb ügyészek szelíd bárányok voltak hozzá. Egyedül Ágoston Pál az, akihez benső és igen szoros viszony fűzi. Ágostonnak minden javaslatát magáévá teszi. Rendkívül okos zsidónak jelölte Hadady a legfőbb ügyészt, akinek bár szerinte fogalma sincs a joghoz és az ügyészi munkához, de szerencsésen fogja meg a dolgok lényegét. […]

 

Jelzet: ÁBTL 3.1.2. M-40350/1 – Eredeti, gépelt, aláírás nélkül.

 

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt június 24.

1916

Elkezdődik a Somme-i ütközet.Tovább

1919

Katonai zendülés Budapesten a Tanácsköztársaság ellen.Tovább

1935

Jugoszláviában az uralmi külsőségeiben Mussolinihez igazodó Milan Stojadinović alakít kormányt.Tovább

1948

Megnyitják az Úttörővasutat, ahol a vasutas szolgálatot gyermekek látják el (ma Gyermekvasút néven üzemel).Tovább

1948

Az Egyesült Államok meghirdeti az Európai Újjáépítési Programot (Marshall-segély).Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők