Tűzszünet Palesztinában, véget ér az első arab-izraeli háború.Tovább
megtorlás
További használat kulcsszavak
Jelen forrásközlésben az 1956-os megtorlások során eljáró belügyi szervek és az ügyészség közti nézetkülönbségekről tájékoztató, 1957. év végén keletkezett dokumentumokat mutatom be. A legfőbb ügyész bíráló megjegyzéseit tartalmazó levél és az arra reagáló belügyminiszteri jelentések olyan, az állambiztonság vizsgálati módszertana szempontjából releváns források, amelyek rávilágítanak a megtorlások kezdeti szakaszának anomáliáira, a rendőr (nyomozati) és a vizsgálati eljárások visszásságaira, illetve a fogva tartottak körülményeire, helyzetére.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően az újra berendezkedő régi-új pártvezetés a hatalom megszilárdítása és megtartása érdekében megpróbálta kialakítani azt a közép- és felsővezetői káderhálózatot, amellyel biztosítani vélte uralmának monopóliumát nemcsak a párton belül, de az állami intézményekben, illetve a gazdasági és társadalmi élet szinte minden területén. Egy kevésbé ismert intézmény, a Minisztertanács (MT) Személyügyi Titkársága volt az, amely ebben a folyamatból leginkább kivette a részét 1958 és 1961 között.
A Magyarországra a görög polgárháború befejezése után, 1949–1950 folyamán érkező görögországi menekülteket a magyar kormányzat zárt kolóniákban telepítette le Budapesten, illetve a számukra felépített településen, Görögfalván (1952-től Beloiannisz) és a nagyobb ipari városokban. A görög emigránsoknak az 1956. évi forradalomban játszott szerepéről egészen a közelmúltig egyoldalú kép élt a köztudatban, leginkább az, hogy hithű kommunisták voltak, ezért nem szimpatizáltak a forradalommal, sőt, „internacionalista kötelességtudatból” nagy számban csatlakoztak a Kádár-rendszer karhatalmi alakulataihoz, és a forradalom leverése után közülük sokan a büntető-végrehajtási intézetekben helyezkedtek el. Ezt a képet csak az elmúlt fél évtizedben kezdte árnyalni a hazai történeti irodalom, a legújabb kutatások nyomán kiderült, hogy számos görög fiatal, elsősorban ipari tanulók csatlakoztak a magyar felkelőkhöz. Írásunkban újabb adalékkal szolgálunk a hiteles történeti kép megismeréséhez, az Ukrán Állambiztonsági Szolgálat kijevi központi archívumában fellelt iratok alapján két olyan görög fiatal sorsába engedünk bepillantást, akiket a forradalom leverése után, más magyar civilekkel egyetemben, a Szovjetunióba deportáltak.
Az alábbi forrásközlésben a levéltári dokumentumok közreadása révén egy olyan tipikusnak mondható esetet mutatok be, amelynek főszereplője tevékenyen részt vett az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlásokban, neve ott szerepel azokban az dossziékban, amelyekben a forradalmárok elítélését, börtönbe zárását vagy kivégzését dokumentálták, majd – pár évvel a forradalom leverését követően – egy kocsmai verekedés következtében munkahelyéről, a politikai rendőrségtől fegyelmi úton elbocsátották.
1956 történetének része, hogy a kárpátaljai magyarság jelentős része együttérzett a magyarországi forradalmárokkal. Az 1956-os forradalom és szabadságharc az ott élő magyarok számára is a kommunista diktatúrával való szembenállás, a szabadság eszmeisége mellett való kiállás jelképe volt. A forradalomról nyilvánosan azonban nem sokan mertek beszélni, mivel az bűncselekménynek számított. Az emberek féltek a megtorlásoktól – hiszen az 1944-es elhurcolások, a „málenkij robot” emléke még mindenkiben elevenen élt –, ezért igazi szervezkedésnek minősíthető megmozdulásról, lázadásról, az anyaországihoz hasonló forradalmi cselekvésekről, fellépésekről Kárpátalján nem beszélhetünk.
Az 1956-os magyarországi forradalom eseményeit a Román Népköztársaság területén Kolozsvár központtal működő Unitárius Egyház fokozott figyelemmel és vitathatatlan rokonszenvvel követte. Ez a magatartás azonban nem maradt következmények nélkül, és a szocialista hatalom által konszolidációs céllal 1957-ben elindított országos méretű megtorlási akció 1959-ben az intézmény működésében is mélyreható átalakulásokhoz vezetett: elítéltek és bebörtönöztek 17 egyházi személyt, zsarolással egy hatékonyan működő, az intézmény totális alávetettségét és felügyeletét biztosító informátorhálózatot építettek ki az államhatalom szemében kompromittálódott vagy megfélemlített egyházi tisztviselőkből.
Az 1956-os forradalom leverése után a társadalmi ellenállás leküzdése és a „rend” megteremtése céljából először az erő, majd a jog eszközével lépett fel a hatalom. A rendteremtéshez szükséges jogszabályok kibocsátása már a november 4-ét követő első hetekben megkezdődött, és meghozták a leszámolásokról szóló döntést. Jahner-Bakos Mihály és Szalay József a megtorlás főszereplői közé tartozott. Jahner-Bakos esetében inkább a politikai meggyőződés, Szalaynál pedig a személyes karriervágy dominált. Személyiségük, attitűdjük mindkettőjüket alkalmassá tette a politikai elvárások végrehajtására.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt június 15.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.
Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.
A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.
A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. május 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő