„A nő a múltban céltudatosan kisebbrendűségi érzésre nevelődött...”

A Feminista Egyesület beadványa Ortutay Gyula miniszterhez

A múlt reakciós iskolai és házi nevelési rendszere [...] egyenest mindent elkövetett, hogy a női érdeklődést elvonja a közösségi problémáktól – olvashatjuk a Feminista Egyesület 1947 áprilisában kelt, a Vallás- és Közoktatási Minisztériumhoz intézett beadványában. A dokumentum a nők oktatásának kiszélesítésére és átalakítására tesz javaslatot, hangsúlyozva, hogy mind a család és mind a társadalom életében döntő fontosságú a nők egyéni és közösségi öntudatának megerősítése, a női adottságok érvényesítése.

Bevezetés  

A társadalmi egyesületek és szervezetek, illetve az azok által képviselt eszmék számára is korszakhatárt jelentett az 1945-ös év. A Magyarországon korábban tevékenykedő társadalmi szerveződések túlnyomó többsége nem működhetett tovább az új érában, és az általuk képviselt irányvonalat is elutasították.

A korábban baloldalinak minősített egyletek ezzel szemben - kezdetben mindenképp - a korábbihoz képest már szabadabban tudták kifejteni és érvényesíteni elképzeléseiket. Ez utóbbiak közé tartozott a Feministák Egyesülete, amely ebben az időszakban már jelentős múltra tekintett vissza. Nem célom bemutatni az 1904-ben alakult egyesület korábbi tevékenységét, csupán az 1945 utáni tevékenységét összegzem röviden azért, hogy az alább közölt dokumentumok jobban érthetők legyenek.

A jogszabályok értelmében a világháború után újra kellett engedélyeztetni minden, továbbra is működtetni kívánt szervezetet. A Feministák Egyesülete már 1945-ben is érdemi tevékenységet folytatott, de a hivatalos bejegyzési aktus szükségességére csak 1946-ban figyeltek fel. 1946. november 6-án tartották meg alakuló közgyűlésüket, és hivatalos bejegyzésükre 1947 áprilisában került sor.

Célként ekkor is ugyanazt deklarálták, mint aminek elérésére a század elején megalakultak: a nők politikai és gazdasági egyenjogúsítását. Ezen belül hangsúlyozták - az alig elmúlt háborúra utalva -, hogy az úgynevezett női eszme térhódításától remélik a béke eszméjének megvalósítását, mert a nő szeretetre van alkotva, és ezért békéssé teheti a világot. Ahogy pontosan megfogalmazták: „a női lélek anyaiságát értékesíteni akarjuk közéletünk minden vonatkozásában."

A pártpolitizálástól távol kívánták tartani magukat, de fenntartották jogukat arra, hogy beleszóljanak a politikai életbe. Szorgalmazták a nők bevonását a különböző foglalkozásokba, és női bírák, rendőrök, iparfelügyelők, tanfelügyelők stb. alkalmazásának igényét fogalmazták meg.

Tagságukat főleg értelmiségi, középosztálybeli nők alkották. Átlagéletkoruk 59 év volt, és már-már egy baráti kört alkottak, amely számbelileg nem növekedett, sőt, egy idő után az érzékenykedések és sértődések miatt csökkenni kezdett. A korabeli rendőri jelentések haladó baloldali irányzatú nőegyesületként kategorizálták, amely a nők politikai és társadalmi egyenjogúsítására törekszik. Ellenőrizték pontos működésüket: anyagi alapjukat (tagdíjak, adományok), pénztárkönyvük meglétét, az ülések jegyzőkönyveit és politikai magatartásukat.

Jelentős számú előadást tartottak, amelyeket eleinte népes és magas rangú - baloldali - hallgatóság látogatott, ebből a tevékenységi formából azonban nem tudtak kitörni. A kezdeti sikerek után, 1947-1948 táján működésük hanyatlani kezdett, nem kis mértékben az időközben bekövetkezett jogszabályi átalakulásnak köszönhetően, ami természetesen nem választható el a kialakuló kommunista rendszertől.

A nők helyzete a második világháború után gyökeresen megváltozott. 1945 után a nők megkapták a teljes választójogot, megnyíltak előttük az egyetemek, megszületett a családjogi reform, rendezték a nyugdíjakat, ezen kívül több olyan új törvény született, amelyek elérésére korábban a nőmozgalmak fejtettek ki agitációt. Ezek a változások nagymértékben szűkítették a radikális nőmozgalom lehetőségeit, és emellett hátrányukra erősödtek meg a már korán jelentkező, különböző hegemonisztikus törekvések. A lényegében kommunista hátterű Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ), mint tömegmozgalom, egyre inkább túlsúlyra tett szert, ráadásul minden állami segítséget is megkapott. Ezen kívül politikai szerepvállalásakor sem törekedett pártok feletti szinten mozogni, így a Feminista Egyesületnek nem sok esélye maradt mellette.

Az Egyesületet 1949 októberében oszlatták fel. A Belügyminisztérium az ekkor adott indoklásában kifejtette, hogy a nők egyenjogúsítását és a női munka megóvását a Népköztársaság alkotmánya minden nő számára biztosítja, és az Egyesület célkitűzéseit az MNDSZ megvalósítja.

A feministák itt közölt - meglehetősen nyakatekert módon megfogalmazott - beadványukat még jóval feloszlatásuk előtt, 1947 tavaszán intézték a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszterhez, mint a honi oktatáspolitika legfőbb kialakítójához. Benne számos új, leginkább a nőkre vonatkozó iskolai reformot sürgettek. Javaslataikat Wagner Lilla, az Egyesület vezetőségi tagja tolmácsolta, aki saját magának is szerepet szánt az új oktatás kialakításában. A géppel írt, kézzel javított és dátum megjelölés nélküli beadványt a VKM illetékes osztálya bírálta el, és a válaszban ugyanazt az ismert érvet hangoztatta: a javaslatok döntő többségét az új törvényi szabályozás már megoldotta, illetve meg fogja oldani, így a javaslat ad acta teendő.

MOL XIX-I-1-v- 1081-1947.(Magyar Országos Levéltár, Ortutay Gyula miniszteri levelezése, 1081/1947-es iktatószám.) A források eredeti, aláírás nélküli példányok.

Ezen a napon történt március 29.

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő