„A nő a múltban céltudatosan kisebbrendűségi érzésre nevelődött...”

A Feminista Egyesület beadványa Ortutay Gyula miniszterhez

A múlt reakciós iskolai és házi nevelési rendszere [...] egyenest mindent elkövetett, hogy a női érdeklődést elvonja a közösségi problémáktól – olvashatjuk a Feminista Egyesület 1947 áprilisában kelt, a Vallás- és Közoktatási Minisztériumhoz intézett beadványában. A dokumentum a nők oktatásának kiszélesítésére és átalakítására tesz javaslatot, hangsúlyozva, hogy mind a család és mind a társadalom életében döntő fontosságú a nők egyéni és közösségi öntudatának megerősítése, a női adottságok érvényesítése.

Forrás    

A Feminista Egyesület beadványa a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz a nők oktatásának kiszélesítésére és átalakítására, valamint társadalomban betöltött szerepük kibővítésére

Miniszter Úr!

A Feministák egyesülete dr. Wágner Lilla előterjesztése kapcsán több ülésben foglalkozott azzal az átfogó jelentőségű kérdéssel, hogy a társadalomtudományi alapelemeknek, mint tantárgynak a leendő tanításában, az egyébként egyenlő tanítási vonalon túl szükségesnek látszik a tantervnek, ill. a tanmenetnek a leányiskolákban bizonyos mértékig való kiegészítése a nőnek a társadalomban elfoglalt sajátos helyzetére való tekintettel.

Gondolunk itt a lányok lelkének a fiúkétól eltérő tempójú stb. fejlődésére is, és elsősorban arra a figyelmen kívül nem hagyható tényre, hogy a múlt reakciós iskolai és házi nevelési rendszere ellenszenvvel viseltetett minden olyanirányú oktatás iránt, amely a nőknek politikai látókörét, társadalmi szemléletét kitágítani alkalmas lett volna, ezzel szemben egyenest mindent elkövetett, hogy a női érdeklődést elvonja a közösségi problémáktól. Minthogy a nőknek helyzeti adottsága is rosszabb volt ezen a téren, minden oda vezetett, hogy még ma is, és mostani hazai viszonyaink közepette is, egészen megdöbbentő az a tájékozatlanság, és az érdeklődésnek az a veszedelmes hiánya, amely azután természetessé teszi, hogy a női tömegek, amelyek - s ez nem mellőzhető tény, - a reakció könnyen felhasználható elemeivé válhatnak. Ez elől a demokratikus fejlődés biztosítása érdekében szemet nem hunyhatunk.

Ezeknek a nehézségeknek az áthidalására javasoljuk a következőket:

1/ Miután tény az, hogy a leányifjúság, ha figyelme az egyéni érdekek körét túl is lépi, még mindig megáll a kisebb csoportoknál, és azok formai érdekeinél, de egyfelől nem tudja az érdekeket sem átfogó szempontból nézni, másfelől pedig nem tud szélesebb körű közösséget vállalni, nem érdeklik eléggé a kézzelfogható érdeken túli közösségi problémák, ezért a nevelés során az eddiginél sokkal nagyobb súlyt kell helyezni a közösségi gondolat kifejlesztésének arra az irányára, amely összefüggésbe tudja hozni a távolabb eső és nagyobb közösségek létfontosságú kérdéseit az illető saját érdeklődéseivel.

2/ Miután a régi iskolai és házi nevelés a család fontosságát a közösség és egyén életében túlságosan elszentimentalizálta, rá kell mutatni azokra az összefüggésekre, amelyek a család és a nagy közösségi érdekek közt fennállnak, és hogy nem közösségi érdek a család Molochként való tisztelete. A családnak ugyanúgy kell szolgálnia a nő érdekeit, mint a nőnek a családét, hogy az harmonikus legyen és a közösségben is helyt álljon.

3/ Miután köztudomású tény, hogy a nők rovására fennálló számarány - különbség - sok nőnek lehetetlenné teszi az önálló családalapítást, nem szabad engedni, hogy a nevelés egyoldalúan csak a családon belüli élet célját húzza alá, mint egyetlen női életcélt és boldogulási lehetőséget. A nevelésnek kell lehetővé tenni, hogy nagyobb lelki sérelem és keserű lemondás nélkül tudjon beilleszkedni a közösségbe az a nő is, aki nem juthat abba a helyzetbe, hogy önálló családot alapítson. Nemcsak az ilyen nő ösztönösen meglevő családi érzéseit kell a közösség számára gyümölcsöztethetővé tenni, de a nevelésnek arról is kell gondoskodni, hogy ezt mesterséges önfeláldozások stb. révén ne legyen kénytelen lelkileg megsínyleni, és az benne alsóbbrendűségi vagy mazochisztikus érzéseket ne tenyésszen ki.

4/ Miután a nőben hosszú évszázadok, sőt évezredek nevelési bűneinél fogva túlméretezett a magakelletés, a szépségnek és simulékonyságnak mindenek fölé helyezése, amely a nők közötti, bár nem ok nélküli, de feltétlen céltalan nemi rivalizálásnak közösségellenes vonását fejleszti ki, a nevelésnek kell oda hatni, hogy ezek a maguk túlzottságában közösségellenes vonások a helyes korlátok közé szoríttassanak, és a rivalizálás átalakuljon szociális érdekű versengéssé, és azoknak a tulajdonságoknak a kifejlesztésévé, amelyek a közösség szempontjából is értékesek.

5/ Miután a múlt reakciós nevelése a leánygyermeket céltudatosan oda irányította, hogy jövőbeli biztosításának egyedüli alapját a férjben lássa, a nevelésnek rá kell mutatnia arra, hogy a nő életcélja a közösségben való részvételre irányulva a házasságban is több ennél, s ezáltal is a függetlenségi érzés józan megerősítését, továbbá azt érje el, hogy az egyenjogúságnak ebből fakadó tudata révén a leányifjúságból kivesszen az a az infantilis hajlam, amely mintegy felnőtté válni nem tudva, állandóan azt keresi, hogy valaki eltartsa őt, s maga helyett gondját viselje. Ennek leépítése kevesebb boldogtalan házasság, kevesebb a közösség számára káros család és kevesebb női csalódottság lesz a jövőben, ami végeredményben szintén csak a társadalomellenességre hangolt, és így azzal kevesebb tudatalatti sértődöttség fog a közösséggel szemben káros hatást gyakoroltatni, amely a nő igazságosnak vélt eltartottsági vágyait nem tudja kellően méltányolni és kielégíteni.

6/ Miután az anyai érzést a múlt jobbadára csak arra használta fel, hogy a gyermek testi tisztántartására és az otthon külső csinosságára foglalja le a nő érdeklődését anyában és leánygyermekben egyaránt, a mai leánygyermeket már rá kell nevelni arra, hogy az anya nevelési feladata lelkileg legalább annyira fontos, s az anya e téren nem mondhat le irányító szerepéről, se lelki kényelemszeretete, se engedékenysége könnyű ürügyénél fogva. A nő lelkébe bele kell vésődnie annak az önérzetes tudatnak, hogy az anya az első faktora a közösségi érzésre való nevelésnek, mind a fiatal nemzedék, mind az egész család szempontjából.

7/ Miután a nőnek a családon belül többé-kevésbé erőszakosan kiépített szerepe a tudatos és mesterségesen doppingolt áldozatvállaláson alapult, az új nevelési rendszernek arra kell törekednie, hogy a nő, akár feleség és anya, akár mint a nagyobb közösség tagja ne legyen kénytelen - a lelki kényszer, sugalmazás alapján sem - nagyobb részt vállalni a felelősségekből és kötelességekből, a jogok és méltányos kíméleti igényei rovására, mint amennyi azoknak megfelel, és mint ami minden embert egyformán kötelez.

Ennek alapján a megfelelő tankönyvben a következő gondolatmenetet látnók a tanerők számára kihangsúlyozandónak:

8/ Miután a nő a múltban céltudatosan kisebbrendűségi érzésre nevelődött a másik nemmel szemben, amely azzal, hogy egyedül vállalta a közéletben való szereplést, és a közélet előnyei mellett annak terheit is (pl. katonáskodás, fokozott politikai felelősség), megóvta ugyan a „gyöngéd női lelket" az utóbbinak esetleges közvetlen kellemetlenségeitől, ha a közvetettektől nem is, és mindezt csak azért, hogy ugyanakkor egy csekély kiváltságos rétegtől eltekintve agyonterhelje a munkában - a nőnek nem is állott módjában a maga adottságait a közösség érdekében érvényesíteni. Miután azonban, nem utolsósorban annak következtében, hogy a technikai fejlődés során a hadviselés totálissá vált, s a férfiheroizmus nimbusza erősen lecsökkent, nyilvánvalóvá vált, hogy a nőt nem lehet többé méltánytalan és most már mindenképpen előnytelen helyzetben meghagyni, sőt, hogy a köz, így a háború és béke eldöntése kérdésében is, a nő már nem csak közvetve és közvetlenül is ugyanolyan érdekelt, tehát ugyanolyan jogosult fél, mint a férfi - szükségessé vált, hogy ennek a tudatosítása a nőnevelésben is szerephez jusson. A nevelésnek kell lehetővé tenni, hogy a háború megelőzése és a béke biztosítása szempontjából a női lélek a maga természetes irányát követhesse, és ne ferdüljön el a háborús pszichózis kiszolgálójává. Itt a nő szerepe a nevelésben és a családon keresztül is döntő lehet.

9/ Az 1-8 [pont] alatti szempontjainak érvényesítése a nevelésben, és általában a nő lelki érettsége kialakításának oda is kell irányulnia, hogy tényezőnek érezze magát egyénenként és tömegeiben is, vagyis hogy közösségi öntudat fejlődjék ki benne. Meg kell tanítani, hogy ezt csak akkor érheti el, ha a közösségi életben való tevékeny részvételt, világosabban: magát a politikában és a pártéletben való szerepet ne tekintse se mellékes, se kényszeredett ottlétnek, se többé - kevésbé jól vagy rosszul sikerült szórakozásnak - és különösen ne érezze ott magát feleslegesnek, ne állítsa be magát eleve a másodrangú vagy passzív résztvevő szerepébe, ne féljen véleményt nyilvánítani, ne tartson attól, hogy lemosolyogják, de fordítva ugyanúgy ne várja el, hogy ott női voltával keltsen feltűnést és érjen el sikereket. Röviden: tanulja meg szétválasztani a különböző dolgokat. Általában ne akarja, hogy a nemiség máshol is érvényesüljön, mint ahol annak helye van, de ne is érezze a nemiséget gátló körülménynek emberi volta kifejlesztésében.

Amennyiben a miniszter úr osztja a mi felfogásunkat, és javaslatunk lényegét helyesli, úgy kérjük a következőknek a tanmenetbe való beillesztését:

A/ Leányok számára:
a/ a társadalomtudomány elemeit magába foglaló tankönyvnek néhány oldalnyi kibővítését ezeknek a gondolatoknak vezérfonala kapcsán;
b/ a közélet fő problémáinak a nő szempontjából és érdekeiből való külön ismertetését, különös tekintettel a békének, mint elsőrendűen női érdeknek az ismertetésével;
c/ az életpályák (ezen belül a speciális nőinek ismert életpályák) tüzetes ismertetését, nemcsak egy majdani higgadt és előnyös pályaválasztás céljából, de abból a szempontból is, hogy mit jelent a nő, s mit jelentenek a női életpályák a közösség szempontjából.

B/ Mindkét nembeli ifjúság számára: az összes számba jöhető dolgozó foglalkozások (élethívatások) kellő megismertetését - akár ugyancsak a társadalomtudományi alapismeretek tantárgyának körén belül, akár az esetleg bevezetendő fakultatív vallásoktatás laikus tagozatában, mint morális célokra vezető erkölcsi követelményt állítva be a tanuló lelkületébe, hogy a maga, de a közösség érdekében is tanulja megbecsülni a más emberek - a felebarát - munkájának a fontosságát és megértés célját szolgálná.

C/ Fiúk számára: a B/ ponton belüliek kiegészítését abból a szempontból, hogy a fiúgyermek ismerje meg a női munka társadalmi fontosságát, értékét és tiszteletreméltóságát is.

Kiváló tisztelettel:

Feministák Egyesülete

****

Wagner Lilla mellékletként csatolt javaslata saját részvételére az új oktatáspolitika kialakításában

Véleményem szerint a következőkben tudnék a magyar kultúrpolitika és az átnevelés kérdésében megfelelő munkásságot kifejteni:

1/a Az általános iskola utolsó osztályában egy olyan tantárgynak a kidolgozása, vagy a szociológiai alapismeretek tanításán belül annak egy oly irányú kiegészítése, amely az összes számba jöhető dolgozó foglalkozások (élethívatások) kellő megismertetését foglalná magában, abból az átfogó szempontból, hogy a tanuló ne csak saját érdekében ismerhesse meg (pályaválasztás céljából) az életpályákat, de a közösség érdekében is meg tudja becsülni a más emberek munkájának fontosságát, ami a társadalmi béke és megértés szempontjából fontos. A fakultatív vallásoktatás bevezetése esetén éppen azért ugyanide, mint morális célokra vezető erkölcsi követelmény volna beilleszthető.
b/ Egy ilyen irányú tankönyv szerkesztése.

2/ A meglévő és elkészítendő tankönyveknek felülbírálása abból a szempontból, hogy a leánynevelés szempontjából nem hiányosak-e.

3/ A kulturális tényezők (tanárok, lelkészek, tisztek stb.) átképzésének pszichológiai alapokra való helyezése, illetve ennek előkészítése a külföldi stb. ily irányú tudományos és tapasztalati anyag figyelembevételével.

4/ A film, színház, rádió és irodalom termékeinek állandó kritikai és módszeres felülvizsgálata abból a szempontból, hogy melyek azok, amelyek általános kultúrpolitikai szempontból akár politikai, akár nemzetközi vonalon gyümölcsöztethetők.

5/ Részben a volt külügyminisztérium elpusztult könyvtárának a pótlására is, de egy speciálisan nemzetközi vonatkozásban szükséges olyan reprezentatív könyvtár felállítása, amely esetleg a megfelelő anyag ideiglenes kölcsönkérése mellett is magába foglalná mindazokat a munkákat, beleértve a film és lemezanyagot, amelyek a kultúránknak és az értékeinknek a külfölddel való megismertetése szempontjából fontosak, vagyis azokat a műveket, amelyeket bármilyen nyelven vagy a külföldiek írtak Magyarországról, vagy külföldi nyelvre lefordított s a magyarságra lényeges műveket, továbbá, amelyek a magyar és más nemzetek kulturális kölcsönhatásaival foglalkoznak.

Semmi esetre sem tartanám magamat alkalmasnak a következőkre:
1/ A nőneveléssel kapcsolatos gyakorlati kérdések kivitelezése.
2/ Ifjúsági könyvtárakkal kapcsolatos ügyek.
3/ Szociálpolitikai - nevelésügyi részletkérdések intézése.

****

A VKM III., Nevelési ügyosztályának véleményes feljegyzése a beadványról

A III. ü.o. jelentése:

A Feministák Egyesülete beadványának alapgondolata az a szándék, hogy a nőknek a társadalomban elfoglalt sajátos helyzetére való tekintettel a leányiskolákban a tanterv, illetve a tanmenet bizonyos mértékben kiegészíttessék, és ennek nyomán a társadalomtudomány alapelemeit magába foglaló tankönyv néhány oldallal kibővülve ismertesse a közélet fő problémáit, a speciálisan női életpályákat és a dolgozó foglalkozásokat. Ez helyes a jövőre nézve. A régi könyveknél nem megoldható.
Ügyosztályunk véleménye szerint valóban minden módot meg kel találnunk, hogy a nők politikai látókörét, társadalmi szemléletét kitágítsuk, és rávezessük őket a közösségi problémákra. Úgy véljük azonban, hogy a beadványba olyan elgondolások is belecsúsztak, amelyek már ma is, de az általános demokratizálódással feltétlenül rövidesen túlhaladottak lesznek. Gondolunk itt elsősorban a speciálisan női életpályák kihangsúlyozására. Véleményünk szerint öntudatosságra, önállóságra kell nevelni a nőket, de ezt semmiképpen sem érjük el azzal, ha szüntelen a nők izoláltan jelentős szerepét hangsúlyozzuk ki. A jövőben a speciálisan női életpályák a minimálisra fognak redukálódni.
Túlzottnak találjuk a beadványnak a családi életre vonatkozó megállapításait is. Felfogásunk szerint a demokrácia elsőrendű érdeke az egészséges családi élet kialakítása, és a család és a közösség érdekeinek kellő értékelése és megbecsülése.
Nagyon helyesnek tartjuk azt a szándékot, hogy a dolgozó foglalkozások megismertetésével ráneveljük a nőket egymás megértésére és megismerésére, és arra, hogy a különbségek a másfajta életforma választásának következményei. Ennek a feladatnak megvalósítására igen eredményesnek találjuk az iskolán kívüli lehetőségeket is. (A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége ez irányú munkája is jelentős sikereket mutathat fel.)

Amennyiben Miniszter Úr ez ügyben további intézkedéseket kíván, az ügyiratot áttesszük az Országos Köznevelési Tanácshoz. Ebben az esetben kérjük, hogy a beadványt ügyosztályunkra visszajuttatni szíveskedjék.

Budapest, 1947. április 17-én.

****

A Nevelési ügyosztály egyik vezetőjének kézírásos, dátum és aláírás nélküli megjegyzése a beadvány előadójának jelentéséhez

A mellékelt jelentést ügyosztályom nőnevelési szakértője írta, osztom véleményét.
Wagner Lillát az Orsz[ágos] Közn[evelési] Tanács tankönyvbírálatokra kérheti fel, bevonhatja tárgyalásaiba. Tankönyvírásra nem látszik alkalmasnak, esetleg tantervi útmutatásoknál lehet használni. -
Meg kell jegyeznem, hogy átképző tanfolyamok hallgatói általában nem lelkesedtek előadásaiért - túl száraznak és doktrinérnek találták.
A III. ügyosztályon a nőnevelési kérdések jó kézben vannak (Kenyeresné), így Wagner Lilla esetleges foglalkoztatásáról, (ha csak Miniszter Úr kifejezetten nem kívánja) nem tartom érdemesnek további javaslatot tenni.

Ezen a napon történt október 27.

1904

Megkezdi működését az első New York-i metró.Tovább

1912

Megalakult a Debreceni Izraelita Ifjak Dalköre. Elnöke dr. Bruner Lajos.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő