A magyar gyapot 1934-ben

„Talán mindannyian megérjük még, hogy ruházkodásunknak ez a fő anyaga magyar pamut-ból fog készülni.” – Már a ’30-as években is bizakodtak abban, hogy a hazai gyapottermesztés megoldhatja textiliparunk nyersanyagkérdését, és magyar alapanyagból előállíthatunk magyar pamutot. Az itt közölt, 1934–1935-ben keletkezett dokumentumok a gyapottermesztés megin-dítására tesznek javaslatot, de a kísérlet kudarcáról is beszámolnak.

Bevezetés 

Egy epizód a magyar gyapot történetéből

A megfogalmazás az '50-es évek hírhedtté vált gyapotőrületét idézi, pedig nem azokból az évekből származik. Dr. Buday Goldberger Leó mondta a magyar országgyűlés felsőházának 1934. június 15-i ülésén.
Ebben az évben a textilipari szakmában különösen sokat foglalkoztak a nyersanyagkérdéssel.
A textilipar magyarországi fejlődését - többek között - az is késleltette, hogy szinte valamennyi nyersanyagból behozatalra szorult. A kender volt az egyetlen fonóanyag, amelyből Magyarország termelése fedezte a belföldi szükségletet, és még exportra is maradt. A gyapjúszükségletet a hazai termelés csak részben fedezte, finomabb minőségű gyapjúszövetet importból, főleg a tengerentúlról hoztak be. Állami beavatkozás következtében 1936-1938-tól a gyapjúszükséglet felét hazai felvásárlással kellett biztosítani. A klasszikus fonóanyagot, a lent is exportból szerezték be, de a nagyobb teljesítményű gépek meghonosodásával a lent visszaszorította az olcsóbb pamut.
A textilipar legelterjedtebb fonóanyaga a pamut, ennek alapanyaga a gyapot. A magyar gyárak a gyapotot kizárólag külföldről, a trópusi országokból, a Szovjetunióból és az Amerikai Egyesült Államokból szerezték be, nemes valuta ellenében. Többször is megkísérelték a gyapottermelés meghonosítását, de ezek a próbálkozások rendre kudarcot vallottak.
A gyapot hazai termesztésének meghonosításával a 18. századtól kezdve foglalkoztak.[1] Az 1920-as évek közepére nyilvánvalóvá vált, hogy az itteni éghajlati viszonyok között a gyapot nem terem meg. A termesztésére indított állami kísérleteket leállították.
A legrégibb és legnagyobb magyar textilgyár tulajdonosa és vezérigazgatója, Dr. Buday Goldberger Leó számára is a nyersanyagkérdés jelentette a legnagyobb gondot. Az 1784-ben alapított cég közel egy és negyed évszázadig csupán textilfestéssel és kikészítéssel foglalkozott. G. Leó létesített fonó- és szövőgyárat, ami óriási lépést jelentett a nagyvállalat kibontakozásához, de a nyersanyagkérdés ezt követően még égetőbbé vált. A Goldberger Sám. F. és Fiai Rt. kelenföldi fonó- és szövőgyárában elsősorban gyapotot dolgoztak fel, amelynek nyersanyagát az USA-ból, Egyiptomból és Brazíliából szerezték be. Ahhoz, hogy a drága importanyagot beszerezhessék, meg kellett termelni a vásárláshoz szükséges nemes valutát, ezt pedig csak úgy érhették el, hogy az exportot mindenáron növelték.
A fonoda és szövöde üzembe helyezése 1930-ra fejeződött be. Goldberger Leó ekkor már a magyar közéletben igen jelentős befolyással rendelkezett. A gazdasági intézmények és egyesületek egész sorában töltött be vezető tisztséget. A Magyar Textil-gyárosok Országos Egyesületének elnöke, a Gyáriparosok Országos Szövetsége (GYOSZ) és a Magyar Külkereskedelmi Intézet igazgatósági tagja, a Magyar Nemzeti Bank főtanácsosa, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank igazgatóságának tagja, kormányfőtanácsos, felsőházi tag. Miután vállalatában kialakította a vertikális üzemet, egyre többet foglalkozott a nyersanyagkérdéssel.
1931-ben ismét bevezették a kötött devizagazdálkodást. Az arany- és devizakészleteket zárolták, a pengő szabad átváltását megszüntették, a deviza ki- és befizetéseket csak a Magyar Nemzeti Bank útján engedélyezték. Létrehozták az MNB által kezelt Külföldi Hitelezők Alapját. A magyar vállalatok a külföldre esedékes tartozásaikat és azok kamatait ide fizették be pengőben, és azok deviza-ellenértéke felett az MNB rendelkezett. A külföldi tartozásokat nem fizették ki, a hitelező csak Magyarországon vásárolhatta le a pénzét.
Devizakímélés céljából 1931-től kliring-szerződéseket kötöttek, ami együtt járt a kereskedelem mennyiségi szabályozásával, pontos kiviteli és behozatali kontingensek megállapításával. 1935-ben Magyarország külkereskedelmének 63%-át kliring-elszámolással bonyolította le.
A textilgyárosok elkezdték keresni a lehetőségeket a nyersanyagkérdés megoldására. Nagyszabású tervek születtek arra nézve, hogy a pamutipar nyersanyagát hazai termékekkel pótolják. Elsőként a lenmagszalma feldolgozás merült fel.
A lent kétféle változatban termesztik: lenrostra és lenmagra. A lenmag szalmáját próbálták feldolgozni fonható termékké.
„A magyar pamutfeldolgozó ipar nyersanyaggal való ellátása a bankzárlat óta legfontosabb problémáink egyike. A kormány mindent elkövet, hogy ne legyen nyersanyaghiány, de a pamutfonó ipar is foglalkozik avval, hogyan lehetne hazai földön a mezőgazdaság bekapcsolásával olyan anyagot termelni, amely egyenértékű a pamuttal, és pamuttal keverve vagy anélkül is teljesen használható." - írta a Magyar Kurir 1934. március 29-i számában. Egész Európában foglalkoznak ezzel a dologgal - fejtette ki a továbbiakban -, az értéktelen lenszalmát dolgozzák fel úgy, hogy az fonható, szőhető, festhető és nyomható, ráadásul olcsóbb, mint a pamut.
Ugyanezen a napon a Pesti Tőzsde című újság arról tudósított, hogy a Magyar Pamutipar Rt. és a Goldberger gyár már kotonizál. Ezek olyan eljárások, „melyeknek segítségével ipari növényekből, elsősorban a mezőgazdaság részére csekély értéket képviselő maglenszalmából a textilipari feldolgozás szempontjából értékes lenrostot kiválasztják, és a pamuthoz hasonlóan feldolgozhatóvá, fonhatóvá és szőhetővé teszik, pamutosítják." Az újság szerint Goldbergerék egy torinói cég eljárását alkalmazzák, egyelőre kísérleti stádiumban.
A Honi Ipar 1934 áprilisában, a Goldberger gyárban tett látogatás után már arról tudósított, hogy az előállított rost pamutáru pótlására kevéssé szolgál, inkább lenáruszerű. Csak pamuttal keverve használható, illetve dolgozható fel a pamutipari gépeken, vékonyabb fonal a kevert anyagból nem készíthető.
A lenmagrost kérdése a szakmán belül még pártoskodást is szított. A Textilfutár 1934 májusában Goldbergeréket vette célba: hiába heurékáznak, nem az ő találmányuk ez az eljárás, és különben sem jó semmire. „Írásaink esztendők óta követelik, hogy textiliparunk nyersanyagát lehetőleg hazai területen állítsuk elő." Szurday Róbertnek, a Magyar Pamutipar Rt. igazgatójának útmutatása szerint részint a hazai pamuttermelés meghonosítását, részint nagyobb területű selyem-, len- és gyapjúkultúra megteremtését kívánják. - állította a „Szurday- párt" orgánuma. Goldbergerék új nyersanyaga nem segít a magyar nyersanyagellátáson. Különben is, mindössze 14 000 holdon termelnek lenszalmát, és 60 000 holdnyi termékre lenne szükség. A lenszalma-rost feltárás költséges és nem produkál a pamuttal egyenértékű fonalat. „Ez a szalma tüzelőnek volt egyedül alkalmas, és az is marad."
1934. május 27-én a Nemzeti Figyelő újságírója látogatott el Goldbergerék gyárába. G. Leó megmutatta neki a kísérleti termeléssel elkészült Macolinnak elnevezett anyagot, ami „selymes, pamutszerű" volt. G. Leó elmondta, nem tartja csodaszernek ezt a pamutpótló anyagot, de jelentőséget tulajdonít neki. Jól járnának a gazdák, mert a lenmagszalma mázsájáért plusz három pengőt kapnának, a gyárak pedig mintegy 600 000 dollár devizát jelentő nyerspamutot takaríthatnának meg. Ez az éves pamutszükségletnek egytized része. Hogy mi legyen a kilenctizeddel? „De nekem erre is van propozícióm: termeljünk gyapotot Magyarországon!" - mondta Goldberger Leó az újságírónak. A közbevetésre, miszerint az eddigi kísérletek nem sok eredményre vezettek, így válaszolt: „Ez nem jelent semmit - cáfolt meg határozottan! - Éppen most, a cég százötven éves jubileuma alkalmából bocsátottam tízezer pengőt az Országos Mezőgazdasági Kamara rendelkezésére pamuttermelési kísérletek céljaira. Valamikor azt mondták, hogy a cukorrépát csak a Vág völgyében lehet termelni Magyarországon, s ma termelik jóformán az egész országban. Bulgáriában sem termeltek eddig pamutot, s most már kezdik általánosan bevezetni. Meg vagyok győződve, hogy a magyarországi kísérletek is teljes eredményre fognak vezetni: hat millió dollár érdemes arra, hogy foglalkozzunk komolyan a kérdéssel."
Egyelőre sem a lenszalma-, sem a pamuttermelés nem hozott sikert. A Textil Ipar júniusi száma cáfolta azt az egyik közgazdasági lapban megjelent híresztelést, hogy megalakult volna a Magyar Lenpamutipar Rt., 150 000 pengő alaptőkével, a lenszalma-kotonizálás gyáripari hasznosítása céljából, állítólag a Magyar-Egyiptomi Kereskedelmi Rt. kezdeményezésére, és a Linum-Taussig gyár volt cégvezetőjének, Rubin Jánosnak a vezetésével. „A lenszalma kotonizálásának kérdése még koránt sincs abban a stádiumban, hogy ezzel kapcsolatban konkrétumokról lehetne beszélni." - figyelmeztetett az újság.

Ezen a napon történt március 21.

1919

A Tanácsköztársaság kikiáltása Magyarországon.Tovább

1919

A két ifjúsági szervezet az IOSZ és a SZIOSZ „kommunista program alapján” egyesült. Az önkéntesség látszata ellenére, a baloldali ifjúság...Tovább

1950

Aláírják a New York-i Egyezményt a prostitúció betiltásáról (Magyarország 1955-ben csatlakozott az Egyezményhez).Tovább

1957

Megalakul (korabeli hivatalos kifejezéssel „zászlót bont”) a KISZTovább

1959

A Kínai Népköztársaság hadserege brutálisan leveri a tibeti népfelkelést.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

A 2023-as év első ArchívNet számát olvashatják az oldalon. Az új lapszám négy forrásismertetést publikál: ezek nem alkotnak egy tematikus egységet, azonban vannak metszéspontjaik egymással. Bár egy Venn-diagramon ezek a metszetek jobban ábrázolhatók lennének, mi ezúttal szövegben mutatjuk be ezeket: két írás a római katolikus egyházhoz köthető, kettő köthető a huszadik századi magyar emigrációhoz, kettő pedig a magyarországi államszocilista időszak mindennapjaihoz.
Az időrendet követve Csóka Géza (közművelődési referens, Magyar Nemzeti Levéltár Közművelődési és Közönségkapcsolati Főosztály) forrásismertetése az első. Idén ünnepeljük Neumann János születésének 120. évfordulóját, a szerző pedig ennek okán mutatja be a tudós és Pelényi János levelezését. Neumann ugyanis arra törekedett, hogy Magyarország akkori washingtoni követét meghívja Princetonba egy előadás erejére.
Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára) forrásismertetésének origója a második világháború magyarországi harcai, amelyek nagy változást hoztak Csémpuszta életébe. A helyi káplánlak birtoklásáért folytatott hosszas küzdelem bemutatása nemcsak egy lokális problémát tár fel, hanem azt is, hogy milyen volt a korabeli államhatalom viszonya a katolikus egyházzal.
Csémpuszta lakóira is kiható politikai döntés volt a Rákosi-korszakban bevezetett kötelező beszolgáltatás, amelyet hibái miatt már 1952-ben korrigálni igyekeztek a következő évekre nézve. Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) a begyűjtési rendszer reformjának egyik tervezetét mutatja be írásában.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) a Mindszenty Józseffel egyeztető Zágon József és a Vatikán diplomáciai szolgálatában működő Kada Lajos levelezését mutatja be. Terjedelmi okokból forrásismertetését két részre bontva jelentetjük meg. A mostani, első közlésben olyan levelek olvashatók, amelyek Zágon Mindszentyvel való viszonyát világítják meg.
Idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége idén is várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2023. március 7.

Miklós Dániel
Főszerkesztő