A nagyok árnyékában

Egy cserekapus Puskásról, Kocsisról, Cziborról és a Honvéd 1956-os túrájáról

„Puskás volt az, aki szembeszállt a vezetőkkel, és megpróbálta nehézségeimet könnyebbé tenni. [...] Ahogy visszaemlékszem, sok játékosnak segített, nemcsak a Honvéd berkein belül, hanem más csapat játékosain is. Én Puskást 1950 előtt, mint labdarúgót nem ismertem közelebbről, csak újságon keresztül. A Honvédben megismertem emberi jó tulajdonságait, és mint labdarúgót is. Mint ember nagyon jószívű, és mindenkin segített, akin tudott. A csapaton belül a kisebb játékosok mellé állt, ha az a játékos esetleg segítségre szorult. A kollektívát soha nem bontotta, hanem inkább összefogta."

Források

1. Garamvölgyi Ágoston kihallgatási jegyzőkönyve 1958. március 19.

 

Belügyminisztérium

II/1. Oszt. A. alo.                                                                 

Szigorúan titkos!

 

Kihallgatási jegyzőkönyv

Budapest, 1958. március 19.

 

Garamvölgyi (Glasz) Ágoston

Budafok, 1928

Huhn Teréz

faszobrász

, Honvéd kapus

4 polgári

vagyontalan

Szolg[álati]. helye

volt.

Jelenleg nincs munkahelye.

Budafok, Ják u. 1. sz.

 

Kérdés: Sorolja fel azokat a helyeket, ahol hosszabb ideig tartózkodott. Beszéljen arról, hogy ott miből élt, mivel azt mondja, hogy kinn tartózkodása alatt rendszeresen nem sportolt, nem dolgozott.

 

Felelet: 1956. október 31-én, miután elhagytam a magyar határt, az első állomásom Bécs volt. Bécsben a Honvéddal kb. 5-6 napot tartózkodtam. Bécsben csak a csapattal mentem együtt, amikor a városba ki lehetett menni. A továbbiakban is állandóan a csapattal együtt tartózkodtam egészen 1957. február közepéig, amikor a dél-amerikai túra befejeződött. A túra befejezése után Amszterdamba mentünk Puskás Ferenc[cel], Kocsis Sándor[ral],

, abból a célból, hogy vízumot kapjunk Ausztriába, Bécsbe. Amszterdamban 2 napig tartózkodtunk. Tartózkodásunk ideje majdnem teljes egészében a vízum-megszerzéssel telt el. A vízum megkapása után azonnal elindultunk Bécsbe.

Bécsbe való érkezés után a sajtóból tudomásomra jutott, hogy a FIFA által 1957. aug. 3-ig el vagyok mindenféle játéktól tiltva. Így saját magam igyekeztem sorsomat intézni. Ebben az időben feleségem Olaszországban volt,

gyermekemmel együtt. Majd egy hét múlva telefonmeghívásomra eljött hozzám Bécsbe. Ezt azzal a szándékkal tettem, hogy hazajövünk. Mégis úgy döntöttünk, hogy kinn maradunk. Ugyanis ekkor rendelkeztem 2500 dollárral, amit a dél-amerikai turnéért kaptam. Miután feleségemmel megállapodtam abban, hogy egyelőre nem jövünk haza, Bécsben a Hotel Münchnerhofba mentünk lakni. Itt kb. 1 hónapig laktunk, majd átköltözködtem , ahol április közepéig tartózkodtam. Ez idő alatt levélen keresztül felvettem a kapcsolatot Benito Valentével, olasz autótulajdonossal, aki egyben személyautó-fuvarozó volt. Amíg Bécsben tartózkodtam, és a választ Olaszországból nem kaptam meg, folyt az előkészület a görögországi turnéra. A turnéra a csapat össze is lett állítva, melyben én is benne voltam. Azonban, mivel megkaptam Olaszországból az értesítést és a vízumot, így nem Görög-, hanem Olaszországba mentem Benito Valentéhez, aki személyesen jött értem kocsival. Míg Bécsben tartózkodtam, rendszeresen összejöttem Puskással, Östreicherrel, Havas Icával, Kocsissal, , és Grosiccsal. Ők mindvégig azt tudták rólam, hogy én velük fogok menni.

A fenti társaság általában naponta találkozott [a] Münchnerhof Szállodában és a Goól eszpresszóban, ahol a görög különítmény megbeszélésre jött össze. Ugyancsak ez idő alatt részt vettem 2-3 edzésen is. Amikor a csapat Görögországba elindult, én azon a napon mentem el Milanóba.

 

Kérdés: Milyen céllal maradt le a Görögországba induló csapattól? Kinek az ajánlására vette fel a kapcsolatot Benito Valentével:

 

Felelet: A Görögországba induló csapattól elsősorban azért maradtam le, mert közben megkaptam Olaszországból az értesítést, amit ugyan én nem közöltem Östreicherrel. Neki csupán azt az indokot hoztam fel, hogy nem tudom, milyen összeget kapok, és később esetleg csak ebből viszályok lehetnek. Így helyettem Majoros nevű volt

játékost vették fel.

Benito Valentével a kapcsolatot még olaszországi túránk alkalmával vettem fel. Ugyanis a csapat tagjait ez a személy fuvarozta személygépkocsiján. A hozzá intézett levelet saját elhatározásomból írtam neki, amelyben megkértem, hogy hajlandó-e velem az alábbi alapon tárgyalni. A levélben ezt írtam: „... Én rendelkezem 800 dollárral, jó lenne, ha közösen vásárolnánk roncs kocsikat, és azt megjavítva továbbadnánk, és a nyereségből fele-fele alapon osztoznánk." Benito levélben válaszolva ezt elfogadta, megírta, hogy kocsival jön értem. így történt, hogy családommal együtt Benito elvitt bennünket Milanóba. Odaérkezésünk után saját lakásán helyezett el bennünket, ahol 4 napig tartózkodtunk. Szóban történt megállapodás után én a 800 dollárt átadtam részére, amit a beszélgetésekből megállapítva saját részére bankba tett. Ez miatt közte és köztem nézeteltérés lett, én követeltem vissza a pénzemet, de ő nem akarta. Végül is 100 dollár kivételével a pénzt mégis visszafizette.

Miután kapcsolatom Benitóval megszakadt, családommal együtt átköltöztem Bordigherába. Mielőtt elutaztunk Milanóba, beszéltem

nevű volt magyarral, aki játékosügynök volt. Soltész elmondta, hogy Kocsist akarja elhelyezni. Személyemre vonatkozóan annyit mondott, hogy mint kapusnak nagyon nehéz a helyzetem, de ha valamit tud segíteni, akkor szólni fog. Bordigherában négy és fél hónapot voltunk. Ez idő alatt feleségem levelezésben volt Puskásnéval, mivel ő is oda akart jönni Bordigherába. Én, míg pénzem volt, Östreichernek nem írtam. Levélen keresztül Cziborral, Kása Ferenccel (bécsi lakossal) és szüleimmel tartottam kapcsolatot. Kásának azt írtam meg, hogy Benito Valentével milyen helyzetbe kerültem. Többek között még azt is megírtam, hogy amennyiben még [egy] ilyen csirkefogóval találkozom, rövidesen hazamegyek. Kása levelemre azt válaszolta, hogy ő tudta erről az emberről, hogy nem lehet vele üzletet kötni. Ha anyagi nehézségeim lesznek, vagy esetleg csapatot nem kapok, akkor Ausztriában biztos csapatot.

Amikor Bordigherába megérkeztünk, egy hotelben kaptunk szállást. Majd kb. egy hét után találtunk egy magánlakást. Ezt azzal a céllal vettük ki, hogy feleségem tudjon főzni, mert egyébként nagyon sok volt a kiadásunk. A Bordigherában való tartózkodásunk nagy részét a tengerparton töltöttük el. Egy-két alkalommal esti szórakozáson is részt vettünk, több alkalommal moziba jártunk. Hetenként egy-egy alkalommal felkeresett lakásomon egy Norbert nevű személy, de vele szorosabb kapcsolat nem alakult ki. Ez a személy legtöbb alkalommal a Puskásné felől érdeklődött. Állítólag levelezési viszonyban álltak egymással. Puskásné 2 hónap után megérkezett, és ugyanabban az épületben lakott, ahol mi. Ezután történt, hogy Norbert felajánlotta részemre, hogy a Riviérán [az] egyik csapathoz elhelyez edzőnek. Ebből azonban nem lett semmi, mert időközben egyedül elutaztam Cziborhoz. Én, mivel a pénzem fogyott, levél útján megkerestem Östreicher Emilt, és a következőket írtam neki: „... Kötelességemnek tartom, hogy felkeresselek, mivel mégiscsak te voltál a Honvéd vezetője. Pénzem fogytán van, ha tudsz részemre esetleg valamit, keressél fel levéllel, ha válaszod nemleges, akkor is várom." Megírtam neki azt is, hogy van három kiscsapat, ahol edző lehetnék, ami biztos, de ha te tudsz jobbat, akkor ne foglalkozzunk ezzel.

Levelemre kaptam egy választ, hogy a görög csapat Egyiptomban fog túrázni, ahova engem is elvisznek. A görög vízumom Rómában lesz, amit ott felvehetek. Erre felkerestem táviraton keresztül Czibor Zoltánt azért, hogy ha tud, várjon az állomáson. Kb. 1957 júniusában lehetett, hogy én megérkeztem Cziborhoz, akit megkértem arra, hogy jöjjön el velem a görög konzulátusra. Elindulás után találkoztunk a régi római pálya előtt egy kis presszóban Sárosi Györggyel. Sárosi megkérdezte tőlem, mi van velem. Én elmondottam, hogy a görög konzulátusra megyek.

megadta a címet, valamint közölte velem, hogy állás nélkül van. A konzulátuson a vízumról nem is tudtak. Mivel mégis úgy döntöttem, hogy még várok, talán meg fog jönni a vízum, egy hetet töltöttem Czibornál. Az egy hét általában szórakozással telt el, és az edzéseiket néztem meg. Ez idő alatt jött egy távirat Östreichertől, hogy a túra dugába dőlt, de az ügyem folyik.

Ezt követően visszautaztam feleségemhez. Majd két hét múlva megérkezett Puskás Ciprusból. Közben lejárt az ott-tartózkodási vízumom, amit meg kellett hosszabbítani. Ezt megkaptam, ami két hónapi hosszabbítást jelentett. Puskásékkal egy konyhán voltunk. Egyik alkalommal javasolta Puskás, hogy keressem fel Östreichert, és kérjek tőle pénzt. Ennek alapján újból írtam Östreichernek, hogy mi van az ügyemmel. Válaszomra azt írta, várjak nyugodtan, minden rendben, küldök 100 dollárt, ha megkaptad, azonnal válaszolj.

Puskás egy hétig tartózkodott ott. A beszélgetésünk általában a görögországi ügy körül forgott, amire maga Puskás azt mondta, hogy fog menni. Puskás elutazásakor nem közölte, hová megy, csak később tudtam meg, hogy Bécsbe ment.

1957 augusztusában kaptam újból egy levelet, hogy azonnal utazzak Bécsbe, mert a görög ügyből lesz valami. Ennek alapján el is indultunk, Puskásnétól kértem segítséget, hogy el tudjunk utazni. Amikor megérkeztünk Bécsbe, Östreicher és Puskás mellett dolgozó Ali nevű személy várt az állomáson.

 

Kérdés: Miután visszament Bécsbe, meddig tartotta Östreicherrel a kapcsolatot? Kikkel vette fel a kapcsolatot annak érdekében, hogy Nyugat-Németországba az egyik csapathoz mehessen?

 

Felelet: Amikor visszamentem Bécsbe, és találkoztam Östreicherrel, a részemre kifizetett kéthavi fizetést, annak fejében, hogy ez a görögtől van. Ez 9000 schilling volt. Ezután Badenbe, [a] Hotel Stadt Wienbe mentem lakni, ahol velem együtt lakott Östreicher. Itt nem laktunk soká, mert a hotel bezárt. Átköltöztünk Josef-Hofba Östreicherékkel együtt, ami egy panzió volt. Megjegyezni kívánom, hogy Puskás után többször érdeklődtem, mivel azt tudtam, hogy Bécsben van, de róla senki nem nyilatkozott, hogy hol van. Majd később tudtam meg, hogy beteg volt, és ezért nem akarták megmondani. Mivel a görög ügy érdekelt, több alkalommal Östreicherrel együtt bementünk Bécsbe. Így egyik nap találkoztam Puskással, aki nem nyilatkozott, hogy miért nem lehetett megtalálni. Ugyancsak ebben az időben találkoztam Bánkutival, akiről tudtam, hogy a Honvéd motorversenyzője volt. Bánkutitól megkérdeztem, mit keres itt. Erre elmondotta, hogy ő a Magyar Menekültügyi Iroda vezetője, illetve

. Beszélgetésünk nem volt sok, még megkérdezte tőlem, hogy részt kívánok-e venni azon a túrán, ami Hollandiával lesz. Pontos választ nem adtam, mert nem tudtam, mi lesz a görög túrával.

Bécsben Östreicherék biztatására még két hónapig vártam türelmesen, hogy valami lesz a görögországi ügyben. Közben egyik alkalommal Östreicher célzást tett arra, hogy az egész ügy azért húzódik, mert az a személy, aki intézte a görög ügyet, apja által, aki Londonban él, Londonba lett rendelve, és most már nem tudja, mi lesz. Mivel láttam, hogy valóban bizonytalan a helyzet, felvettem a kapcsolatot Fazekas Árpád, Dózsa volt

levélben Nyugat-Németországban, valamint Mogyorósi Károllyal, ugyancsak Nyugat-Németországban lévő játékossal. Levelemre mindkét helyről kaptam választ, melynek alapján ígéretet kaptam arra, hogy segítségemre lesznek.

Mielőtt azonban kimentem Nyugat-Németországba, a görögországi ügy lezárult azzal, hogy az előre kifizetett összegen felül még kaptunk egy bizonyos összeget fájdalomdíj címén. Én így kaptam 1800 dollárt, ami schillingben 47 000-et tett ki. Hogy a pénzem el ne fogyjon, 1957 novemberében felvettem a kapcsolatot Münchenben Fazekassal. Nála tartózkodtam két hétig, mely idő alatt egy játékosügynök, neve Rácz György, először egy helyi csapathoz, majd a Karlsruhe klubcsapathoz ajánlott be. Ennél a csapatnál az volt a megállapodásunk, ha a feleségem utánam jön, részére lakást biztosítanak, a pénzösszegen felül. Én a csapatnál tartózkodtam 1958. március 3-ig, mely időre részemre kifizettek 5000 márkát, melyből 1500 márkát Rácz György vett fel költségek fedezése címén.

Mielőtt Ny-Németországba kimentem, kb. 30000 schillingem volt, amit beváltottam később Ny-Németországban márkára.

 

Kérdés: Ny-Németországban való tartózkodása alatt kivel találkozott? Számoljon be arról, hogy március 3-ig hol, merre járt, és milyen célból!

 

Felelet: Miután kimentem Ny-Németországba, első utam Fazekas Árpád volt kapus ismerősömhöz vezetett. Ugyanitt találkoztam Zsámboki József volt Dózsa-játékossal, mivel egy házban laktak. Róluk annyit tudtam meg, hogy egy csapatban játszottak. Fazekaséknál eltöltött időt arra használtam fel, hogy velük együtt tréningre jártam. Esténként pedig egyik vendéglőbe jártunk biliárdozni. Továbbá találkoztam Rácz Györggyel, aki egyben az ügyemet is intézte. A Fazekas lakásán beszéltem még Molnár szombathelyi volt játékossal, aki az Ezernyolcszázhatvanas csapatnál játszott

. Emlékezetem szerint Fazekas kint élő rokonával beszéltem még. Nevére nem emlékszem, annyit tudok, hogy pécsi volt az illető, és kinn szabómestersége volt.

Mikor a Rácz által ajánlott csapathoz kerültem, ott találkoztam Vida Ferenccel, aki a csapat

volt. Valamint Csernaival, aki engem személyesen nem . Azt állította rólam, hogy lehet, hogy kézilabda-kapus voltam. Mivel próbajáték után azt a választ kaptam, hogy majd választ adnak pár napon belül, én ezt nem vártam meg, hanem újból visszamentem Münchenbe, Fazekashoz. Itt találkoztam Szabó Bélával, aki Karlsruhéban egy kesztyűgyárat vezetett. Ez azért lett küldve, hogy megtudjon rólam dolgokat, és bejelentse, hogy hétfőn várnak. Ez az illető másnap Ráczcal együtt saját kocsijával vitt be Karlsruhéba.

Miután beérkeztem, történt a végleges megállapodás közöttünk. Ameddig feleségem meg nem érkezett, egy kis hotelben laktam. Miután feleségem megérkezett, december 15-re lett lakásunk. Amíg a hotelben laktunk, meglátogatott egy magyar család, M. F. és felesége, akik kb. egy hónapja tértek vissza Magyarországra. Lakásuk: Budafok, [...].

A jegyzőkönyvben foglaltak a valóságnak megfelelnek, melyre [!] kényszerítő körülmények nélkül tettem meg, és aláírásommal megerősítek.

 

kihallgató                                                                             

 

Jelzet:ÁBTL 3.1.5. O-11912. 43-47. oldal

Ezen a napon történt március 29.

1973

Az utolsó amerikai katona is elhagyja Vietnamot.Tovább

1974

Először közelíti meg és küld fényképeket űrszonda (Mariner–10) a MerkúrrólTovább

1976

Dálnoki Veress Lajos honvéd vezérezredes, II. világháborús hadseregparancsnok (*1889)Tovább

1989

A rákoskeresztúri Új köztemetőben Kralovánszky Alán régész és a Budapesti Igazságügyi Orvosszakértői Intézet szakcsoportja megkezdik a...Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő