A nagyok árnyékában

Egy cserekapus Puskásról, Kocsisról, Cziborról és a Honvéd 1956-os túrájáról

„Puskás volt az, aki szembeszállt a vezetőkkel, és megpróbálta nehézségeimet könnyebbé tenni. [...] Ahogy visszaemlékszem, sok játékosnak segített, nemcsak a Honvéd berkein belül, hanem más csapat játékosain is. Én Puskást 1950 előtt, mint labdarúgót nem ismertem közelebbről, csak újságon keresztül. A Honvédben megismertem emberi jó tulajdonságait, és mint labdarúgót is. Mint ember nagyon jószívű, és mindenkin segített, akin tudott. A csapaton belül a kisebb játékosok mellé állt, ha az a játékos esetleg segítségre szorult. A kollektívát soha nem bontotta, hanem inkább összefogta."

3. Garamvölgyi Ágoston sajátkezű önvallomása Puskás Ferencről

d. n.

 

Puskás: 1950 augusztusában ismertem meg, mikor a Honvédhoz kerültem, mint labdarúgó. Ebben az időben én eléggé neveletlen és fiatal játékos voltam, éppen ezért a nevesebb játékosok közelébe nem igen kerültem, sőt abban az időben még a közös vacsorákat, amik mérkőzés után voltak, nem igen látogattam. Első időkben nekem sok vitám volt a Honvéd-vezetőkkel, egyrészt azért, mert az ígért és megbeszélt jutalmakat nem kaptam meg, sőt a mérkőzések után járó prémiumot sem. Ebben az időben ismertem meg Puskást közelebbről. Puskás volt az, aki szembeszállt a vezetőkkel, és megpróbálta nehézségeimet könnyebbé tenni. Ez a közbelépése sikerült is, de közelebbi viszony ezért a tettéért köztünk nem lett. Mint embert ebben az időben kezdtem megismerni, habár ő az első csapatban, én a második csapatban játszott, vagyis játszottam. Ahogy visszaemlékszem, sok játékosnak segített, nemcsak a Honvéd berkein belül, hanem más csapat játékosain is. Én Puskást 1950 előtt, mint labdarúgót nem ismertem közelebbről, csak újságon keresztül. A Honvédben megismertem emberi jó tulajdonságait, és mint labdarúgót is. Mint ember nagyon jószívű, és mindenkin segített, akin tudott. A csapaton belül a kisebb játékosok mellé állt, ha az a játékos esetleg segítségre szorult. A kollektívát soha nem bontotta, hanem inkább összefogta. Én ebben az időben sok gonddal küzdöttem, egyrészt azért, mert nem tetszett az, hogy tartaléka vagyok a Grosicsnak, másrészt azért, mert nősülés előtt álltam. Feleségem, úgy, mint én, elég szegény sorsban éltünk. A Honvédtól kapott lakásban még fekvőhelyünk sem volt, és bizony elég nehezen indultunk el az életnek. Ezeket azért kívántam megjegyezni, mert ezekben az időszakokban az egyéni, vagyis a családi gondok eléggé körülvettek, és így csak a magam sorsa és jövője érdekelt.

Puskás tudomásom szerint nem volt a pártnak tagja, ezt abból is tudom, mert abban az időben én tagjelölt voltam, és azon gyűléseken vagy szemináriumokon, amiken én jelen voltam, őt nem láttam. Politikai felfogását nem ismerem, mert erről nem esett szó a Honvédban való tartózkodásom alatt. Én úgy ismertem, hogy a sportnak él, és hivatásának érzi azt, a nagy neve után ez érthető is. Én barátja soha nem voltam, és nem is igyekeztem lenni soha. Esetleg ha pénzt kértem tőle kölcsön, ami egy-két alkalommal fordult csak elő, én ezt a pénzt, ami csekély összeg volt, ahogy tudtam, visszaadtam neki. Baráti társaságát nem ismertem, mert ami időt én vele töltöttem, az a kötelező edzés, vagy túrák és mérkőzések voltak. Egy kiszolgálóját ismertem, az sem volt mindég vele, Polák Alinak hívják.

Családi élete, amint tudomásom szerint van, nagyon jó, szereti a családját.

Miután elhagytuk az országot, az első időket a csapattal töltöttük, egészen addig, míg a csapat szét nem oszlott a dél-amerikai turné után. A túránk alatt Puskást minden országban szeretettel fogadták, mivel nagy neve után legjobban őtet ismerték. Az európai túránk alatt mindenki igyekezett a maga dolgát intézni, mivel a játékosok semmi hírt nem tudtak családjukról. Így jómagam is csak ezzel foglalkoztam, de összeköttetést nem kaptam. Ha jól visszaemlékszem, a Puskás volt az első, aki feleségét és gyermekét viszontlátta.

Dél-Amerikából hazajövet, ekkor már minden játékos felesége Nyugaton volt, itt jött arról szó, hogy ki marad külföldön. Ekkor még senki nem adott konkrét választ erre. Ekkor Puskás csak annyit mondott, hogy ő még nem tud semmit, majd meglátja, mi lesz Bécsben. Én ebből arra gondoltam, hogy felesége válasza döntő nála. Mikor Bécsben szanaszét mentünk, és csak 6-7 játékos maradt ott, én azt láttam, hogy minden játékos és családja eléggé különvált a másiktól, és mindenki a maga dolgát intézi. Így megint csak az edzéseken és sportmegnyilvánulásokon vettünk közösen részt.

Puskás ebben az időben a Havas Ica és családjával töltötte idejét, legtöbbet Havas Icával láttam. Ebben az időben egy alkalommal Puskás meghívott a házassági évfordulójára, amit egy Bécsben élő magyar vendéglősnél tartott meg, én Feri bácsinak ismertem. Itt szintén a Havas Ica egész családja, Östreicher, feleségem és én, D. Szabó, egy osztrák illető, akit Schuh Franznak hívtak, és egy pár idegen osztrák, akit névleg nem ismerek [volt jelen]. Itt a társalgás csak arról szólt, hogy a FIFA mit fog dönteni ügyünkben. Az egyéni dolgokról, vagyis dolgáról senki nem nyilatkozott, így én sem.

Puskás a görög túra előkészületein jelen volt, én itt már kezdtem elmaradozni tőlük, és nem igen érdeklődtem a görög út iránt. Ebben az időben Puskás és családja a Hotel Bavariában lakott. Egyszer-kétszer a Goól presszóban és a Hotel Münchnerhofban találkoztunk, de csak üdvözöltük egymást. Ő már akkor tudta, hogy én nem Görögbe, hanem Olaszországba megyek, ez őtet nemigen érdekelte, és nem is érdeklődött efelöl. Még mielőtt elutaztam volna, Puskást nem láttam egypár napig, okát később tudtam meg, mivel senki nem nyilatkozott ügyeiről. Puskás az Östreicherrel beszélt, és így tudtam meg, hogy Puskás az Interrel tárgyalt, amely csapat Milánóban van. Hogy Puskás mit tárgyalt, és az miben végződött, azt nem tudom, de a későbbiekben erről is beszámolt némileg Puskásné az olaszországi együttlétünk alatt. Puskásnak szerződést kínált ez a csapat, de megegyezni nem tudtak. Mikor én Bécsből elutaztam Olaszországba, Puskásékkal már nem találkoztam. Olaszországban (Bordigherában) találkoztunk először Puskásnéval és kislányával. Puskásné mondta el, hogy Öcsi Ciprusban van, ahova az ott élő régi magyar válogatott, Zsengellér hívta meg egy-két mérkőzésre. Puskás Ciprusból Bordigherába jött, és ott egy hetet töltött. Ezt megelőzően, még mielőtt Puskás Görögországba ment, azt hallottam, hogy Londonba utazik, de hogy miért ment oda, azt nem tudom, hallomásom szerint egy időben Puskás írt egy sportkönyvet is, hogy ezt tisztázzák, vagyishogy ezt a könyvet kiadják, azért utazott Londonba. Én tőle ezt nem kérdeztem, és ő erről nem is beszélt. Nekem ciprusi útjáról csak annyit mesélt, hogy a Zsengellér sem talált jobb helyet magának, nagyon ütött-kopott városban edzősködik. Puskás még azt mondta, hogy játszott egypár bemutató mérkőzést a Zsengellér csapatában, és ezért elég szép prémiumot kapott, de hogy mennyit, azt nem

.

Bordigherában kevés tartózkodása alatt együtt a tengerpartra csak néha mentünk, kétszer-háromszor a közeli szórakozóhelyekre. Arról tudomásom van, hogy az ott élő Fenzl Norbertóval teniszezni járt, és annak kocsijával néha a távol eső szórakozóhelyekre, de ezeket nem tudom, mert nem voltam jelen, már csak azért sem, mert erre pénzem nem volt. Puskásnak ezzel az illetővel komoly kapcsolata nem lehetett, mert ez az illető az apjára szorulva élt, tudomásom szerint az apja egy hotelt vezetett, amiért fizetve lett, a fia ebben csak segédkezett. Egy hét eltelte után Puskás tőlem el sem köszönve távozott Bordigherából, feleségemtől is csak futva köszönt el. Később Puskásnétól tudtam meg, hogy férje Bécsbe utazott, én felkerestem levelemmel Puskást, de erre a levelemre válasz nem jött. Puskásné később egy kisebb lakásba költözött, így csak néha láttuk. Egyik találkozásunkkor nagy honvágyról panaszkodott, és azt mondta, hogy nem bírja tovább az egyedüllétet, lehet, hogy hazamegy. Miután én megint Bécsbe utaztam családommal, Puskásnétól anyagi segítséget kértünk, amit meg is kaptunk, de szűkös anyagi helyzete miatt csak keveset tudott adni (ebből fedeztük a vonatköltségünket). Ezt a pénzt én Bécsben vissza is adtam Puskásnak a görög fizetésemből. Bécsbe érkezésem után kb. egy hét elteltével találkoztam csak Puskással, egy kocsiban ült, amit egy Varga nevezetű vezetett. Itt érdeklődtem hogyléte iránt, de ő semmit nem válaszolt, csak annyit, hogy jól van. Én láttam rajta, hogy beteg, de ő erről nem nyilatkozott. A későbbiekben tudtam meg, hogy komoly betegségen esett keresztül, de erről többet nem tudok. Pár nap elteltével hallottam, hogy Polák Alival együtt Olaszországba (Bordigherába) utazott.

Két hónap elmúltával edzésre készültünk a görög különítménnyel, a találkozó[hely] a Goól presszó volt, én egy kissé késve érkeztem oda, itt találkoztam megint Puskással, ő azzal fogadott, hogy egy üzenetet akar nekem átadni, és ezért várjak egy kicsit. Később közölte velem, hogy Bordigherában keresett egy illető, aki egy edzői szerződést ajánlott fel részemre, ha akarom, keressem fel az illetőt, de ő azt ajánlja nekem, hogy még ezzel várjak, mert lehet, hogy Hollandiában lesz egy túra, és ezt már ne hagyjam ki. Később hallottam az Östreichertől, hogy Öcsi anyagi zavarokkal küzd, és ebben legyünk segítségére. Tudomásom szerint a görögöktől kapott pénzből (aki játékos ebben benne volt) az Östreicher valami összeget mindenkitől levett az Öcsi részére, sőt később az Östreicher is segítette Puskást anyagilag. Ebben az időben családommal Bécs mellett, Badenben laktam, ez pár nappal Németországba való utazásom előtt volt. Badenben a Stadt Wien presszójában ünnepeltük a feleségem és Östreicherné születésnapját. Jelen csak négyen voltunk, a két feleség, az Östreicher meg én, kis idő múlva az Östreicher távozását jelentette be, de hova, miért, azt nem mondta, két óra eltelte után Östreicher visszajött, de akkor már a Puskás, Varga és két, nekem ismeretlen fiatal, magyarul beszélő egyén társaságában.

Ez a két ismeretlen illető be sem mutatkozva helyet foglalt asztalunknál (az ismeretlen egyének helyfoglalását és be nem mutatkozását feleségem meg is szólta, de ezek semmit sem szólva ültek tovább). Én úgy gondolom, hogy ezek ilyen Puskás-focirajongók voltak. A társalgás az olasz labdarúgással és hanyatlása körül folyt, szó volt még arról, hogy milyen őrült volt az a görög, aki azt az összeget kifizette nekünk. Puskás még azt mondta nekem, hogy az én helyzetem nagyon nehéz lesz, az elhelyezkedésre vonatkozólag, de én ebben megnyugtattam azzal, hogy az elmúlt időkben nekem több ajánlatom volt, annak ellenére, hogy még tartott az eltiltásom. A társalgás visszaterelődött a görög dolgokra, és itt beleszólt a Varga nevezetű, erre én kikértem magamnak a hozzá nem értők beleszólását, így egy kissé elmérgesedett a társalgás. Feleségem és én felvetettük azt, hogy miért dőlt dugába a görög ügy, és arra kértem az Öcsit, hogy az én dolgomba igyekezzen ne beleszólni, mert úgy, mint ahogy ő, én is magam igyekszem sorsomat irányítani. Itt láttam utoljára Puskást. Még mikor én a Fazekas kapusnál Münchenben tartózkodtam, Fazekastól hallottam, hogy Puskás írt neki, és kéri tőle tartozását. Hazajövetelem előtt Bécsben azt halottam, hogy Puskás Bordigherában tartózkodik.

 

Jelzet: ÁBTL 3.1.5. O-11912. 19-25. oldal.

Ezen a napon történt december 06.

1912

Ludwig Borchardt irányításával dolgozó német régészcsoport megtalálja Nofertiti portréját.Tovább

1916

I. világháború: A központi hatalmak csapatai bevonulnak az elfoglalt Bukarestbe.Tovább

1917

I. világháború: Az Amerikai Egyesült Államok hadat üzen az Osztrák–Magyar MonarchiánakTovább

1917

A kanadai Halifax kikötőjében felrobban az SS Mont-Blanc francia lőszerszállító hajó. 2000 ember életét veszti, 9000 sebesült. 2 km2-es...Tovább

1938

Német–francia megnemtámadási nyilatkozat.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő