Az Ezredévi Kiállítás 1896-ban

„Ami a kiállítási területet illeti, az eddig folytatott tárgyalások mai állása a következő: A fő- és székváros közönsége 1892. évi november 9-én tartott közgyűléséből 1104. szám alatt hozott határozata alapján arról volt szíves értesíteni, hogy úgy a városligetnek azt a részét, mely az 1885-iki országos kiállítás czéljaira rendelkezésére állott, mint a Stefánia út jobb oldalán levő és a nyári színkörig elterjedő városligeti részt is átengedni kész; s egyúttal közölte azon óhajtásokat, melyeket a fő- és székváros érdekeire való figyelemmel szem előtt kíván tartatni.”

Források

1. Lukács Béla kereskedelmi miniszter tájékoztatása az „ezredéves országos kiállítás" kapcsán tervezett átalakításokról a Városligetben

1893. június 5.

  

                           1896-iki

Ezredéves Országos kiállÍtás.

      kiállÍtási Országos Bizottság.

                           238. szám.

Budapest fő- és székváros közönségének.

Az ezredéves országos kiállítás ügyében múlt évi szeptember hó 28-án 65,528 és f. évi február hó 8-án 694 szám alatt kelt leirataimban már közöltem volt a fő- és székváros közönségével a városliget részbeni átengedésére, a fő- és székváros anyagi támogatására, végre a kiállítás ügyének felkarolására vonatkozó kívánságaimat.

A mi az utóbb említett két ügyet illeti, azokra vonatkozó megkereséseim a fő- és székváros közgyűlési határozatai által hazafias készséggel teljesíttetvén, a törvény által reám ruházott feladat e buzgó támogatásáért újból meleg köszönetet mondok a fő- és székváros közönségének.

A mi a kiállítási területet illeti, az eddig folytatott tárgyalások mai állása a következő:

A fő- és székváros közönsége 1892. évi november 9-én tartott közgyűléséből 1104. szám alatt hozott határozata alapján arról volt szíves értesíteni, hogy úgy a városligetnek azt a részét, mely az 1885-iki országos kiállítás czéljaira rendelkezésére állott, mint a Stefánia út jobb oldalán levő és a nyári színkörig elterjedő városligeti részt is átengedni kész; s egyúttal közölte azon óhajtásokat, melyeket a fő- és székváros érdekeire való figyelemmel szem előtt kíván tartatni, s a melyekre alantabb visszatérek.

Időközben a törvényhozás meghozta az 1893. III. törvényczikket, melynek értelmében az ezredéves kiállításnak 1896-ban leendő megtartása lőn elhatározva, különös tekintettel azon majdnem kivétel nélkül a fő- és székvárosban létesítendő közművekre, melyek hivatva lesznek a millenniumot megörökíteni.

Ennek következtében f. évi 694. sz. leiratomban annak közlése mellett, hogy a millennium s az annak kiegészítő részét képező nemzeti kiállítás is a törvényhozás elhatározása alapján 1896-ban fog megtartatni, tekintettel arra is, hogy a kiállítási előmunkálatok folyamában oly eszmék merültek fel, melyek a kiállítási területre nézve új, tetszetős és gyakorlati irányokat tartalmaztak, úgy, hogy ezek elől a kiállítási ügynek - épp úgy, mint a fővárosi közönségnek érdekében lehetetlen volt elzárkóznom - figyelmébe ajánlottam a fő- és székváros közönségének, hogy hozandó határozatát olykép szíveskedjék szövegezni, miszerint ne legyen kizárva, hogy a Stefánia-útnak jobb oldali része helyett esetleg a városligetnek más részei vétethessenek igénybe; kijelentvén újból is, hogy minden körülmények között figyelemmel leszek arra, hogy a városliget túl nagy mérvben igénybe ne vétessék, és hogy a fő- és székváros nagy közönségének e tekintetben számba jöhető, méltányos érdekei minden irányban részemről is megóvhatók legyenek.

A fő- és székváros f. évi ápril[is] hó 5-én tartott közgyűlésében a kiállítási ügy meleg támogatását újból biztosítván, arra kért fel, jelölném ki a városliget azon részét és terjedelmét, melyet a kiállítás czéljaira elfoglalni és igénybe venni kívánok.

A kiállítási terület kérdésének tanulmányozását a magam részéről is folytatván, most már a fő- és székváros képviseletében felkért tagok közreműködésével befejezett bíráló-bizottsági tárgyalások alapján, valamint a kiállítási országos bizottságnak f. évi május hó 31-én hozott határozata nyomán azon helyzetben vagyok, hogy a kiállítási terület kiterjedésére és beosztására nézve részletes tervet közölhetek a fő- és székváros közönségével.

E terv, melynek 100 példányát melléklem, s melyet részemről is elfogadhatónak tartok, teljesen számol az adott körülményekkel, figyelemmel van a közönség igényeire és megfelel minden mérvadó körülménynek.

Előrebocsátom és hangsúlyozom, hogy a tervben foglalt épületek méreteit és elhelyezését csak hozzávetőlegeseknek és ideigleneseknek kívánom tekinteni, és hogy ezen épületeknek a tervbe való felvételét csupán azon okból eszközöltettem, hogy egyrészt a kiállítási csoportoknak mily sorrendben való tervezését jelezzem, másrészt, hogy a szükséges területek nagyságát a szükséges épületek számával indokoljam.

E tervezet megállapításánál különösen a következő szempontok voltak irányadók:

Gondot kívántam fordítani arra, hogy a kiállítási terület kérdése olykép oldassék meg, hogy a kiállítás érdekei a főváros saját érdekeivel ne csak össze ne ütközzenek, hanem, hogy a különböző érdekek a lehetőségig kielégíttessenek.

A fő- és székváros fentebb említett közgyűléséből közöltetvén velem azon óhajtások, melyekre a fő- és székváros közönsége súlyt fektet, a tervezet megállapításánál különösen a következőkre kellett figyelemmel lennem:

1-ször: hogy a városligetnek megfelelő része szórakozási- és üdülőhelyül továbbra is megmaradjon;

2-szor: hogy a kiállítás czéljaira igénybe veendő területen az ültetvények a legnagyobb kíméletben részesíttessenek;

3-szor: hogy a Stefánia-út a szabad közlekedésnek fenntartassék;

4-szer: hogy az állatkertnek a kiállítási területek elzárási ideje alatt a közönség részéről való ingyenes látogathatását eszközöljem.

A fő- és székváros képviseletében az országos bizottságba kiküldött egyes tagok részéről még azon kívánság nyilváníttatott, hogy

5-ör a kiállítási területen állandó épületek ne létesíttessenek, mert ezek szaporítása által a városliget jellegét és rendeltetését idővel elvesztené.

Ami a fentebbiekben körvonalazott kívánságokat illeti, azokra nézve a következőket jegyzem meg:

Ad 1. A tervezetből kitűnik, hogy a terület tekintetében a lehető korlátok közé szorítkoztam és nevezetesen kiállítási területül az 1885-iki orsz[ágos] kiállítás területén felül csak a Széchényi szigetet, a Nádor szigetnek a fürdőháztól jobbra eső részét, valamint a szigetek és a népliget közti részt az e területekhez tartozó tópartokkal jelöltem ki; ellenben a fő- és székváros közgyűlése által felajánlott és a Stefánia-úttól jobbra eső városligeti területet számításon kívül hagytam.[1]

A terület, melyet kértem, eszerint sokkal kisebb annál, a melyet a fő- és székváros közönsége már felajánlott, illetve rendelkezésemre bocsájtani szíves volt, de a közgyűlés által a lakosság szegényebb osztálya érdekében jogosan kiemelt óhajtásnak is sokkal inkább megfelel, mert a közönség ezen része a virágágyakkal díszített és szórakozási módjaira nem alkalmas szigeteket nem szokta felkeresni, ellenben a Stefánia-út és a nyári színkör közt elterjedő nagy területen előszeretettel időzik.

A közönség szabad rendelkezésére maradnának tehát a városliget következő részei:

A Stefánia-, István-út és Aréna-út közti terület;

a városligeti körönd;

a köröndtől balra az Aréna- és Stefánia-út közt fekvő terület;

az állatkerti körút, az állatkert és az Aréna-út közt levő terület;

a

a kiállítási területen kívül levő része;

a népliget.

Amennyiben a fő- és székváros közönsége mindez utóbb megjelölt területeket elégségesnek nem tartaná, ezúttal is ismételten kijelentem, hogy gondoskodni fogok, miszerint a kiállítási terület elzárásának tartalma alatt az állatkert ingyen látogatható legyen, mely utóbbi tekintetben a megindítandó tárgyalásoknál a fő- és székváros szíves támogatását kérem.

Ad. 2. Az ültetvényeknek kímélését illetőleg, biztosítom a fő- és székváros közönségét, hogy magam is annyira át vagyok hatva e kívánság jogosultságától, hogy annak érvényt szerezni különös feladatomnak fogom tekinteni. A kiállítási terület, melyet igénybe venni óhajtok, két részre osztható.

Az egyik az 1885-iki kiállítási terület - mely éppen a kiállítás következtében legnagyobb részében parkírozva lett - és a szigetek, a melyek hasonlóképpen kiváló gondozásban részesülnek.

A másik részt a szigetek mögött a népligetig elterjedő (egyébként jelentéktelen) terület képezi, mely többnyire akáczfákkal van beültetve, mai állapotában a közönség által alig használtatik és a melynek felfrissítése csak idő kérdése lehet.

Kijelentem, hogy az épületek elhelyezésénél az ültetvények kímélésére kiváló gondot kívánok fordítani; minthogy azonban a legnagyobb kímélet daczára is a kiállítás czélszerű és szép elhelyezése és csoportosítása érdekében lehetetlen lesz elkerülni azt, hogy egyes fák vagy bokrok át ne ültettessenek, vagy ki ne vágassanak, kijelentem, hogy a kivágott fák vagy bokrok helyébe a kiállítás befejeztével ugyanannyi, a főváros ezen üdülő helyének megfelelő fát, illetve bokrot fogok vissza bocsátani.

Valamint az 1885-iki kiállítás nem vált a városligetnek kárára, hanem az illető részeket sokkal szebb állapotba kapta vissza a főváros, úgy gondom lesz arra is, hogy az 1896-iki kiállítás czéljaira átengedendő területek szebb és a fő- és székváros közönsége várakozásainak megfelelő rendezett állapotban bocsáttassanak vissza.

Ad. 3. A Stefánia útnak a közönség rendelkezésére bocsájtása a tervezet által teljesen biztosítva van.

Ad. 5. Indokoltnak tartom a magam részéről is, hogy a városliget üdülőhely jellegétől e czélra nem szolgáló állandó épületek létesítése által meg ne fosztassék.

E czélból a kiállítási területen csak oly épületeket szándékom létesíteni, melyek a kiállítás befejeztével onnét eltávolíttatnának.

Mi az Andrássy-út kitorkolásánál, az Aréna- és Stefánia-út közt, tehát a kiállítási területen kívül tervezett műcsarnokot illeti, kérem a fő- és székváros közönségét, hogy ezen épületre ez alkalommal ne terjessze ki határozatát, minthogy ez ügyben külön tárgyalások fognak megindíttatni, a midőn alkalma lesz a fő- és székváros közönségének e kérdésben külön határozni.

*

A mondottakból kitűnik, hogy én a fő- és székváros közönségének velem közlött óhajtásait magamévá teszem és a kiállítási terület átengedéséhez kötött feltételeket elfogadom.

De a tervezet elkészítésénél és jóváhagyásánál nem szorítkoztam csupán a most jelzett kívánságok teljesítésére, hanem a fő- és székváros lakosságának folytonos szaporodásával fokozódó igényeket szem előtt tartva, oly alkotásokat is tervezek, melyek habár az ezredéves kiállítás alkalmából és fényének emelése czéljából létesítendők, mégis kiválóan hivatva lesznek, a fővárosi közönség által kedvelt ezen üdülő hely szépséget és még nagyobb mérvű igénybe vételét állandóan fokozni és biztosítani.

Ezen alkotások egyike az Andrássy-út tengelyében a Nádorszigetre vezető híd; másika, az ennek folytatásaként a városliget egész hosszában a Stefánia útig tervezett új kocsiút.

A hidat oly szélességben és szerkezetben tartom létesítendőnek, hogy az a kiállítás után is dísze és közlekedési főere maradjon a ligetnek, és hogy az esetleg a villamos vasút czéljaira is szolgálhasson.

Hogy e híd létesítése következtében a Nádor- és Széchényi-szigetek, melyeket a közönség - regényes fekvésük daczára - most nem eléggé látogat, sokkal hozzáférhetőbbekké lesznek téve, hogy ez a városligeti forgalom élénkségének emelésére nagy hatással lesz; hogy a Nádorszigeti-fürdő látogatottsága az által, hogy az a főközlekedési vonal irányába esik, és az oda vezető út jóval megrövidíttetik, emelkedni fog; és hogy végre a városligetnek a szigeteken túl elterjedő részére is több figyelemmel lesz a közönség: nem szükséges bővebben fejtegetnem.

A híd folytatásában tervezett széles körút, mely a városligetnek a közönség által most majdnem teljesen elhanyagolt részét a Stefánia úttal lesz hivatva egybekapcsolni, lényegesen fogja javítani a városligetben a közlekedést, mely ma az egyedüli a Stefánia úton már gyakran megtorlódik.

Áttérve azon indokokra, melyek a tervezet elfogadását kiállítási szempontból kívánatossá teszik, azokat a következőkben kívánom megismertetni a fő- és székváros közönségével.

A főbejáratnak az Andrássy-út tengelyébe való helyezése mellett, számos figyelemre méltó érv szól.

Meglepő hatást fog gyakorolni, ha a főváros legszebb útján végig haladva, közvetlen a kiállítás főbejáratához érünk és a hidra lépve, a kiállítás egyik legérdekesebb részét, a történelmi kiállítási épületeket látjuk szemünk előtt.

A történelmi kiállítás elhelyezésére szolgáló építmények számára alkalmasabb terület alig található.

A kiállítás retrospectiv jellegénél fogva és Magyarország ezeréves fejlődésének fokozatos bemutatását óhajtva, teljesen indokolt, hogy a kiállítási épületek sorozatának kezdetét, a történelmi kiállítás czéljaira emelendők képezzék, megfelelő díszítésekkel kiegészítve, a tó mentén nagy hatást biztosítanak és a kiállítás külső fényét nagyban emelni fogják.

De a tónak és a szigeteknek részbeni bevonása különben is fontos, mert ünnepélyek rendezése alkalmával ennél festőibb pontot találni nem lehet; mert továbbá a szigetek bevonása által elérhető az a czél, hogy a kiállítás számára egy egységes, összefüggő területet nyerjünk.

Erre pedig a kiállítás sikere érdekében nagy súlyt kell fektetnem.

A Stefánia-út jobb és baloldali részeinek egységesítése ugyanis nehéz feladat; mert a legkedvezőbb területi elrendezés és megoldás mellett is, a jobb oldali terület mindig elkülönítve marad a baloldalitól, s tartani lehet attól, hogy a nagyközönség, bármit állítsunk is a jobb oldali területre, ezt csakhamar el fogja hanyagolni.

A Nádor-sziget és a népliget közötti csúcsba terveztem a néprajzi- és háziipari kiállítást, mely falu alakjában vásártérrel, templommal, népiskolával stb. fog bemutattatni. Ezek befogadására az erdő, a domb, a tó partja s az egész környék hatásának kiaknázása a legjobb alkalmat megadja.

A néprajzi csoport folytatásában és az iparcsarnok előtti területre, s annak környékén a horvát-szlavón, valamint a boszniai pavilonok, továbbá a mezőgazdasági-, borászati-, erdészeti- stb. csoportok vannak tervezve.

Az iparcsarnok megtartja a régi rendeltetését, azonban kibővíttetni és építészeti szempontból átalakíttatni fog.

Az 1885-iki kiállítási corso területe - mint e célra legalkalmasabb - megtartaná megfelelő átalakításokkal és szépítésekkel ebbeli rendeltetését.

A technikai csoportok: bányászat és kohászat, gépipar, electrotechnika, közlekedésügy, építési ipar a városliget azon részére van tervezve, a melyen 1885-ben a közlekedési- és gép-csarnokok állottak, mégpedig különösen azon okból, mert e terület a vasúti vágányok lerakására legalkalmasabb.

A további sorrend szerint következik a közoktatás-ügyi, közművelődési és egészségügyi csoport.

A többi főépületek elhelyezése iránt is tájékozást nyújt a tervezet, a mennyiben ebből kitűnik, hogy a király-pavilon és ennek szomszédságában a fő- és székváros kiállítási csarnoka a kiállítás első objectumait képeznék, és a Nádor-szigeten helyeztetnének el; az igazgatósági épület a Széchényi-szigettel szemben, az ünnepélyek csarnoka a hattyú-szigetre terveztetik. A létesítendő kisebb pavilonokra a kiállítási ügy mai stádiumában a tervezet nem terjeszkedhetett ki.

Azon véleményben vagyok, hogy a tervezett felosztás mellett az általam megjelölt terület a kiállítás igényeit képes lesz kielégíteni.

Egyébként, ha a fő- és székváros közönsége abban a véleményben volna, hogy az általam kért területnél nagyobb területnek - esetleg a Stefánia-út jobb oldali részének - átengedése által az ültetvények kímélése inkább biztosíttatnék, kész vagyok ebbeli óhajának is megfelelni.

Mindezek után meggyőződésem, hogy a tervezet a különböző érdekek méltányos megoldására a legalkalmasabb lévén, a fő- és székváros közönsége az általam részletesen előadott indokok figyelembe vétele mellett azt elfogadni és tekintettel a még megoldandó számos feladatokra - melyek a terület kérdésének elintézését feltételezik, - határozatáról engemet mielőbb, de minden esetre a nyári szünet előtt, értesíteni szíves leend.

Nem kívánok újból hivatkozni arra, mily fontos momentumot lesz hivatva képezni az ezredéves országos ünnep nemzetünk életében, mert hisz a fő- és székváros közönsége a maga részéről is lelkesen felkarolta ez ügyet és hazafias közreműködéséről biztosította a kormányt.

Éppen azért bízom a fő- és székváros készségében, s meg vagyok győződve, hogy e tárgyban nehézséget annál kevésbé fog támasztani, mert az esetleg a kiállítás ügyét és a fő- és székvárosnak ebben összpontosuló érdekeit egyaránt koczkáztatná.

Kérem a fő- és székváros közönségét, hogy az általam megjelölt kiállítási területet mielőbb rendelkezésemre bocsátani szíveskedjék, hogy ilykép a kiállítási terület és az elhelyezés kérdése véglegesen és minden irányban tisztába hozatván, az építkezésekhez is mielőbb hozzá lehessen fogni.

Budapest, 1893. évi június hó 5-én.

Az 1896. ezredéves kiállítás országos bizottságának elnöke:

 

                                                                                                                  Lukács Béla, s. k.

kereskedelemügyi m[agyar] k[irályi] miniszter

Jelzet: MOL XXXII-23-i-3. 42. d. - Magyar Országos Levéltár. A Központi Statisztikai Hivatal Levéltára. KSH elnöke alá tartozó szervek iratai. -Nyomtatott irat.

Ezen a napon történt január 26.

1935

A Nobel-díjas Thomas Mann Budapestre látogatott.Tovább

1958

Kádár János vezette első Kádár-kormány, hivatalos szóhasználattal „magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” kormányfőjének és kormánya...Tovább

1989

A Kossuth Rádióban elhangzik Pozsgay Imre bejelentése, hogy 1956 népfelkelésnek tekinthető, ezzel megkérdőjelezi a Kádár-rendszer...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tiltott határátlépés, disszidálás a Rákosi- és Kádár-korszakban

„Menni vagy maradni” ‒ ez volt Sándor Pál „Szerencsés Dániel” című filmje két fiatal főhősének dilemmája 1956 decemberében. Dani és Gyuri végül a maradás mellett döntöttek, ezért a határállomáson nem szálltak fel a teherautóra, amely a többi menekülővel együtt Ausztriába csempészte volna őket. A film valós történelmi helyzetet ábrázol: a forradalom és szabadságharc leverése után ugyanis sokak számára valóban sorsdöntő kérdéssé vált, hogy a szabad élet reményében, akár életüket is kockáztatva, illegálisan elhagyják-e hazájukat, vagy pedig otthon maradjanak, és ezzel a biztonságosabbnak tűnő, ám szürkébb és kilátástalanabb jövőt válasszák. Részben a megtorlások elől is menekülve, akkor több mint 200 ezren távoztak külföldre, közülük mintegy 170 ezren nem tértek haza. 

Alig több mint egy évtizeden belül ez már a harmadik nagy exodus volt. Az első 1944‒1945-ben következett be, amikor is több tízezer katonatiszt, csendőr, nyilas távozott Nyugatra. Ezt az ún. „nemzeti” emigrációt az 1947-es „demokratikus” emigráció követte, amelynek tagjai ‒ mint például Nagy Ferenc miniszterelnök vagy Varga Béla, az országgyűlés elnöke ‒ a kommunizmus elől menekültek. Egy évvel később Márai Sándor is elhagyta az országot, és soha többé nem tért vissza. Meggyőződése volt, hogy a kommunizmus nem a magyar társadalom, hanem „a szovjet imperializmus gyarmatosító céljait” szolgálja, és attól félt, ha itthon marad, belesorvad „az agresszív butaságba”, ami körülveszi. Az országból való ki- és beutazást ekkor már szigorúan szabályozták. Az útlevélkérelmeket a Belügyminisztérium önkényesen bírálta el, és sokszor indoklás nélkül elutasította azokat. 

1948-ban szovjet kezdeményezésre a magyar pártvezetés az ország nyugati és déli határainak hermetikus lezárásáról döntött. Kiépítették a vasfüggönynek nevezett, drótakadályokból és magasfigyelőkből álló műszaki zárat, a határ mentén letarolták az erdőket, aknamező telepítésébe kezdtek, a határőrséget pedig beolvasztották az Államvédelmi Hatóságba. Ettől kezdve az, aki a zöldhatáron keresztül próbált az országból távozni, nagy kockázatot vállalt: menekülés közben könnyen életét veszthette, ha pedig elfogták, súlyos börtönbüntetés várt rá. 1951 és 1953 között még így is összesen mintegy 12 ezer határsértést követtek el, ebből több mint 1700 sikeres volt. A Sztálin halálát követő „olvadásnak” és az első Nagy Imre-kormány új politikai irányvonalának köszönhetően nekiláttak a több mint ezer kilométer hosszú aknamező felszámolásának, a déli határszakaszon pedig a drótakadályokat is megszüntették.

A forradalom leverése utáni megtorlás légkörében ‒ egy rövid időszakot leszámítva, amikor is lehetőség nyílt Nyugatra menekülni ‒ továbbra is szinte lehetetlen volt elhagyni az országot: kevesen kaptak útlevelet és a határokat szigorúan őrizték. A sportolók az átlagembereknél jóval könnyebben utazhattak külföldre, közülük sokan nem tértek vissza. Az 1956-os melbourne-i olimpiai játékokon résztvevő magyar csapat tagjai például tömegesen disszidáltak, köztük az olimpián három aranyérmet elnyert Keleti Ágnes tornásznő is. Az 1957 elején dél-amerikai turnén tartózkodó Honvéd futballcsapatából végleg külföldön maradt a válogatottban is játszó Puskás, Kocsis és Czibor, így ezzel minden idők legjobb magyar futballválogatottja, az Aranycsapat is szétesett.  

A kádári konszolidációs politika részeként az ötvenes-hatvanas évek fordulójától kezdve apró lépésekben ugyan, de enyhíteni kezdték a be- és kiutazásra vonatkozó szabályokat. Az állambiztonság szempontjai azonban továbbra is elsőbbséget élveztek, és a hatóságok szigorúan ellenőrizték az útlevelet kérelmező személyt. Új illegális határátlépési módszerek terjedtek el: többen útlevelet hamisítottak, mások vonaton, személygépkocsiban, teherautóban vagy mikrobuszban elrejtőzve próbáltak kijutni az országból, de olyanok is akadtak, akik járművükkel próbálták áttörni a határsorompót. Nagy port vert fel a későbbi neves borász, Szeremlei Huba disszidálása, aki családjával 1967-ben regénybe illő módon, egy Ausztriából érkező sportrepülővel távozott illegálisan Nyugatra.  

Az 1972-ben bevezetett piros útlevéllel a „baráti” szocialista országokba már korlátozás nélkül el lehetett jutni. A nyugati államokba való utazáshoz kék útlevelet adtak ki, ehhez viszont külön egyedi kiutazási engedélyt kellett beszerezni. A minden országba érvényes egységes kék útlevelet 1984-ben vezették be, a világútlevelet négy évvel később lehetett igényelni. A teljesen szabad utazás lehetősége azonban csak a rendszerváltással egyidőben, 1989-ben vált valóra a külföldre utazásról és az útlevélről szóló törvény elfogadásával.

Az ArchívNet idei utolsó, 6. számának fő témája tehát: „Tiltott határátlépés, disszidálás a Rákosi- és Kádár-korszakban”. Összeállításunkban öt írást közlünk, ezek közül három kapcsolódik szorosan a témához. Bencsik Péter az 1950-es és 1960-as évek tiltott határátlépéseit vizsgálja, Krahulcsán Zsolt pedig egy 1966-os állambiztonsági jelentés alapján az ún. „hazatérés-megtagadási” ügyeket elemzi. Seres Attila egy különösen izgalmas disszidálás történetét mutatja be, melynek főszereplője ellopta a budapesti szovjet nagykövetség autóbuszát, majd azzal Hegyeshalomnál áttörte a határt és Ausztriába távozott. Vallasek Júlia két református diáklány 1940‒1944 közötti levelezéséből közöl részleteket, míg Bakonyi Péter Csány József „nyilas számonkérő” naplóját publikálja.

 

Budapest, 2021. december 20.

L. Balogh Béni
főszerkesztő