„alea belli dubia”

Az oszmánellenes európai összefogás kialakítása

„Mivel azonban a háború kockájának fordulása mindig kétséges, és igazából nem lehet tudni, hogy ennél a háborúnál, amelyik eddig Őcsászári Felsége számára előnyösnek mutatta magát, mi fog történni Törökországban és Magyarországon, ezt az előnyt minél inkább szükséges kihasználni, és egyesült erőkkel az ellenség ellen kell tevékenykedni.” – szögezte le 1683. október 22-én, tizenkét nappal a győztes párkányi csata után I. Lipót császár legfőbb tanácsadói testülete a titkos konferencia.


Fordítás

A Római Császár Őfelsége titkos tanácsosának, kamarásának és birodalmi alkancellárjának,

az Aranygyapjas rend lovagjának (stb.). Ezúton barátsággal emlékeztetendő arra, hogy miként számoltak be tiszteletteljesen arról, amiről e hónap 22. napján a nevezettnél konferenciát tartottak - amelyen jelen volt Őcsászári Felsége két kamarása, az Oszmán Birodalomban járt internuncius, Alberto Caprara gróf és a rezidens, Georg Christoph von Kuniz -, amelyen a nevezettek javaslatot tettek arra, hogy a már megkezdett törökök és más ellenségek elleni háborút - a nagyhatalmú Isten által nyert győzelmek és más történések után - hogyan lehetne a legjobban és leghasznosabban folytatni, az ellenségeknek a legnagyobb kárt és szenvedelmet okozni. A nevezettek sok egyéb mellett azt is megfogadták alázatosan, hogy az albánokat és bosnyákokat, akikről könnyen elhihető, hogy a nehéz török rabigát, ha tudnák, leráznák, és mindent megtennének, hogy az ellenségnek nagy kárt okozzanak és nevezetes diverzáns tevékenységet fejtsenek ki, segítenék. Ugyanakkor a nevezettek messze találhatók, és máshogyan nem, csak tengeri hajóhaddal lehetne őket segíteni, ezért az érintettek mindent megtesznek, és hathatósan próbálnak közvetíteni a felé keresztül, a Velencei Köztársaság irányába az keresztül; a a és más fejedelmekhez pedig másokat küldenek, hogy ezt a tervezett művet és a kívánt hatást Őszentsége a pápa vezetése alatt hozzák létre. Így mindenki vállalni fogja azokat a nehézségeket, amelyeket viselnie kell, segítő kezet fognak nyújtani, és minden segítséget megadnak, mert azzal a mindent megmozgató elképzeléssel kerülnek szembe, hogy a katolikus vallás elterjesztését segítik, hogy ez a háború a pogányok ellen teljesen jogos, és hogy a mindenható Isten a jó szándékúakat remélhetőleg segíti. Azért is inkább biztos, hogy jó esélyekkel rendelkeznek, mert Őcsászári Felsége együttműködik a lengyel koronával, Törökországban a dolgok rossz állapotban vannak, és az Isten által adott és győzelem által az ellenség jelentős kárt szenvedett, Őcsászári Felsége és szövetségesei népeinek bátorsága nőtt, az ellenségé viszont csökkent.
Mivel azonban a háború kockájának fordulása mindig kétséges, és igazából nem lehet tudni, hogy ennél a háborúnál, amelyik eddig Őcsászári Felsége számára előnyösnek mutatta magát, mi fog történni Törökországban és Magyarországon, ezt az előnyt minél inkább szükséges kihasználni, és egyesült erőkkel az ellenség ellen kell tevékenykedni. Mivel Őcsászári Felsége nem kevesebbet, mint a számára lehetséges legnagyobb szorgalmat tanúsítja, és a Moszkvába és Perzsiába küldött követeken keresztül a szükséget és a megmutatkozó jó lehetőséget is bemutatja; a közvetítésével a egy bizonyos összeg lefizetése mellett ráveszi arra, hogy a nyugtalanítsák, és ezzel kényszerítsék őket arra, hogy maradjanak otthon, akárcsak Havasalföldet, Moldvát és Erdélyt vagy másokat erre az oldalra állítja, és megmutatja nekik, hogyan hasznosíthatják magukat leginkább, és a törökök és tatárok ellen küzdeni tudnak.
A rezidens, egy született albánt pedig kiküldünk - mindennemű kötelezettségvállalás nélkül -, hogy lássuk, tud-e az ottani [ti. albán és bosnyák diverzáns] emberekkel beszélni, és meg tudja-e nyerni őket magának, hogy az ottani helyekről és végekről két vagy három embert küldjenek, akikkel Őcsászári Felsége a szükségleteiket megbeszélheti és megtárgyalhatja. Figyelemmel kell azonban lenni arra, hogy a támadást ne fedezzék fel idő előtt, és hogy a célok elérésére - amikor már elegendő erővel rendelkeznek őket segíteni - úgy használják fel őket, hogy a hadsereg a bekerített segítség nélkül ne kerüljön még nagyobb szerencsétlenségbe és nyomorba. Erről további rendelkezéseket a Birodalmi Alkancellár Úr fog hozni a maga helyén, és amikor szükséges, ezt a mindenki számára hasznos művet a hozzá tartozó elképzelésekkel együtt a lehető legjobban véghez vinni segíteni fogja. A nevezettnek a Császári Udvari Haditanács barátsággal ajánlja jó szolgálatait és szorgalmát.

 

A Haditanácsból
Linz, 1683. október 28.
Cristoph Dorsch

mpp.

H.
Az albániai utazás terve, és arról, hogy mit kell ott tenni

Linzből Grazba, Ljubljanába, Fiume, Spalato, Raguza, innen kényelmesen el lehet jutni a szerbiai Szkopje érsekségbe, innen pedig a kurbini Durrës érsekségbe, Kurbinból a mirditai Lezhë püspökségbe. Mivel pedig az utóbbi két egyházmegye igen közel fekszik egymáshoz, össze lehet könnyen hívni a helyi vezetőket.
Tudni kell, hogy Mirdita, Iballë, Pulati, Klos, Kelmend, Gosë, Papër és Fane szabad országok, és minden országnak megvan a maga vezetője, akit vajdának neveznek.
Annak érdekében, hogy a hágókon való átkelést akadályozzák, a törökök a következő helyekkel szemben állítottak fel várakat:
            Mirditával szemben áll egy Mathíának nevezett vár.
            Iballë-val szemben egy új vár Pukénál.
            Klossal szemben Botuše. 
            Kelmenddel szemben Ostrozub és Pllanë.
            Gosë-val szemben Hoçisht és Medun.
Fanéval szemben Luath.
Mivel a már említett várakat a mi keresztényeink [ti. keresztény testvéreink] őrzik, nem kétséges, hogy néhány dénárért szívesen sereglenek a kereszténység zászlaja alá.
A központi elképzelés azonban abban áll, hogy az Adriai-öbölben vagy Skhodër-nél vagy Durrës-nél vagy Vlorë-nél abban a pillanatban, amikor látják a keresztény hajókat és gályákat, a mondott szabad albán lakosok azonnal támadják meg ezen kikötők egyikét, puszta kézzel, szárazföldi úton azért, hogy a tengeri útról a keresztény hajók oda behajózhassanak és segíthessék őket.

A hátoldalon:
1683. október 26.
az albániai tárgyalásokról
emlékeztető az Udvari Haditanácsból

1683. október 26.

Őcsászári Felségének titkos tanácsosa, kamarása, birodalmi alkancellárja, Leopold Wilhelm, Königsegg és Rothenfels grófja, az Aranygyapjas rend lovagja számára barátsággal kézbesítendő.

Ezen a napon történt június 14.

1907

Norvégiában a nők választójogot kapnak.Tovább

1940

Párizs megszállása a II. világháborúban.Tovább

1940

Litvánia elveszíti függetlenségét.Tovább

1977

Moszkva visszahívja katonai tanácsadóit Szomáliából.Tovább

1985

Aláírják a schengeni egyezményt.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő