„alea belli dubia”

Az oszmánellenes európai összefogás kialakítása

„Mivel azonban a háború kockájának fordulása mindig kétséges, és igazából nem lehet tudni, hogy ennél a háborúnál, amelyik eddig Őcsászári Felsége számára előnyösnek mutatta magát, mi fog történni Törökországban és Magyarországon, ezt az előnyt minél inkább szükséges kihasználni, és egyesült erőkkel az ellenség ellen kell tevékenykedni.” – szögezte le 1683. október 22-én, tizenkét nappal a győztes párkányi csata után I. Lipót császár legfőbb tanácsadói testülete a titkos konferencia.


Fordítás

A Római Császár Őfelsége titkos tanácsosának, kamarásának és birodalmi alkancellárjának,

az Aranygyapjas rend lovagjának (stb.). Ezúton barátsággal emlékeztetendő arra, hogy miként számoltak be tiszteletteljesen arról, amiről e hónap 22. napján a nevezettnél konferenciát tartottak - amelyen jelen volt Őcsászári Felsége két kamarása, az Oszmán Birodalomban járt internuncius, Alberto Caprara gróf és a rezidens, Georg Christoph von Kuniz -, amelyen a nevezettek javaslatot tettek arra, hogy a már megkezdett törökök és más ellenségek elleni háborút - a nagyhatalmú Isten által nyert győzelmek és más történések után - hogyan lehetne a legjobban és leghasznosabban folytatni, az ellenségeknek a legnagyobb kárt és szenvedelmet okozni. A nevezettek sok egyéb mellett azt is megfogadták alázatosan, hogy az albánokat és bosnyákokat, akikről könnyen elhihető, hogy a nehéz török rabigát, ha tudnák, leráznák, és mindent megtennének, hogy az ellenségnek nagy kárt okozzanak és nevezetes diverzáns tevékenységet fejtsenek ki, segítenék. Ugyanakkor a nevezettek messze találhatók, és máshogyan nem, csak tengeri hajóhaddal lehetne őket segíteni, ezért az érintettek mindent megtesznek, és hathatósan próbálnak közvetíteni a felé keresztül, a Velencei Köztársaság irányába az keresztül; a a és más fejedelmekhez pedig másokat küldenek, hogy ezt a tervezett művet és a kívánt hatást Őszentsége a pápa vezetése alatt hozzák létre. Így mindenki vállalni fogja azokat a nehézségeket, amelyeket viselnie kell, segítő kezet fognak nyújtani, és minden segítséget megadnak, mert azzal a mindent megmozgató elképzeléssel kerülnek szembe, hogy a katolikus vallás elterjesztését segítik, hogy ez a háború a pogányok ellen teljesen jogos, és hogy a mindenható Isten a jó szándékúakat remélhetőleg segíti. Azért is inkább biztos, hogy jó esélyekkel rendelkeznek, mert Őcsászári Felsége együttműködik a lengyel koronával, Törökországban a dolgok rossz állapotban vannak, és az Isten által adott és győzelem által az ellenség jelentős kárt szenvedett, Őcsászári Felsége és szövetségesei népeinek bátorsága nőtt, az ellenségé viszont csökkent.
Mivel azonban a háború kockájának fordulása mindig kétséges, és igazából nem lehet tudni, hogy ennél a háborúnál, amelyik eddig Őcsászári Felsége számára előnyösnek mutatta magát, mi fog történni Törökországban és Magyarországon, ezt az előnyt minél inkább szükséges kihasználni, és egyesült erőkkel az ellenség ellen kell tevékenykedni. Mivel Őcsászári Felsége nem kevesebbet, mint a számára lehetséges legnagyobb szorgalmat tanúsítja, és a Moszkvába és Perzsiába küldött követeken keresztül a szükséget és a megmutatkozó jó lehetőséget is bemutatja; a közvetítésével a egy bizonyos összeg lefizetése mellett ráveszi arra, hogy a nyugtalanítsák, és ezzel kényszerítsék őket arra, hogy maradjanak otthon, akárcsak Havasalföldet, Moldvát és Erdélyt vagy másokat erre az oldalra állítja, és megmutatja nekik, hogyan hasznosíthatják magukat leginkább, és a törökök és tatárok ellen küzdeni tudnak.
A rezidens, egy született albánt pedig kiküldünk - mindennemű kötelezettségvállalás nélkül -, hogy lássuk, tud-e az ottani [ti. albán és bosnyák diverzáns] emberekkel beszélni, és meg tudja-e nyerni őket magának, hogy az ottani helyekről és végekről két vagy három embert küldjenek, akikkel Őcsászári Felsége a szükségleteiket megbeszélheti és megtárgyalhatja. Figyelemmel kell azonban lenni arra, hogy a támadást ne fedezzék fel idő előtt, és hogy a célok elérésére - amikor már elegendő erővel rendelkeznek őket segíteni - úgy használják fel őket, hogy a hadsereg a bekerített segítség nélkül ne kerüljön még nagyobb szerencsétlenségbe és nyomorba. Erről további rendelkezéseket a Birodalmi Alkancellár Úr fog hozni a maga helyén, és amikor szükséges, ezt a mindenki számára hasznos művet a hozzá tartozó elképzelésekkel együtt a lehető legjobban véghez vinni segíteni fogja. A nevezettnek a Császári Udvari Haditanács barátsággal ajánlja jó szolgálatait és szorgalmát.

 

A Haditanácsból
Linz, 1683. október 28.
Cristoph Dorsch

mpp.

H.
Az albániai utazás terve, és arról, hogy mit kell ott tenni

Linzből Grazba, Ljubljanába, Fiume, Spalato, Raguza, innen kényelmesen el lehet jutni a szerbiai Szkopje érsekségbe, innen pedig a kurbini Durrës érsekségbe, Kurbinból a mirditai Lezhë püspökségbe. Mivel pedig az utóbbi két egyházmegye igen közel fekszik egymáshoz, össze lehet könnyen hívni a helyi vezetőket.
Tudni kell, hogy Mirdita, Iballë, Pulati, Klos, Kelmend, Gosë, Papër és Fane szabad országok, és minden országnak megvan a maga vezetője, akit vajdának neveznek.
Annak érdekében, hogy a hágókon való átkelést akadályozzák, a törökök a következő helyekkel szemben állítottak fel várakat:
            Mirditával szemben áll egy Mathíának nevezett vár.
            Iballë-val szemben egy új vár Pukénál.
            Klossal szemben Botuše. 
            Kelmenddel szemben Ostrozub és Pllanë.
            Gosë-val szemben Hoçisht és Medun.
Fanéval szemben Luath.
Mivel a már említett várakat a mi keresztényeink [ti. keresztény testvéreink] őrzik, nem kétséges, hogy néhány dénárért szívesen sereglenek a kereszténység zászlaja alá.
A központi elképzelés azonban abban áll, hogy az Adriai-öbölben vagy Skhodër-nél vagy Durrës-nél vagy Vlorë-nél abban a pillanatban, amikor látják a keresztény hajókat és gályákat, a mondott szabad albán lakosok azonnal támadják meg ezen kikötők egyikét, puszta kézzel, szárazföldi úton azért, hogy a tengeri útról a keresztény hajók oda behajózhassanak és segíthessék őket.

A hátoldalon:
1683. október 26.
az albániai tárgyalásokról
emlékeztető az Udvari Haditanácsból

1683. október 26.

Őcsászári Felségének titkos tanácsosa, kamarása, birodalmi alkancellárja, Leopold Wilhelm, Königsegg és Rothenfels grófja, az Aranygyapjas rend lovagja számára barátsággal kézbesítendő.

Ezen a napon történt július 20.

1944

Sikertelen merénylet Claus von Stauffenberg ezredes által Adolf Hitler ellenTovább

1969

Neil Armstrong holdsétája - "Kis lépés egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek"Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

A 2024. év második ArchívNet számát ajánljuk figyelmükbe, amelyben ismét négy forrásismertetés található, amelyek a 20. század szűk ötven évét fedik le. Két publikáció foglalkozik az első és a második világháború alatt történet eseményekkel, egy az 1950-es évek végi magyarországi ruhaipar helyzetét mutatja be, egy pedig helytörténeti témában prezentál dokumentumokat.

Suslik Ádám (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az első világháború szerbiai frontjának eseményeit idézi fel egy 1915-ből származó dokumentum segítségével. A belgrádi kormány által kiadott utasítás szerint kellett volna megvizsgálnia kivonuló bizottságoknak az osztrák-magyar haderő által okozott károk mértékét. Erre végül nem került sor, mivel a nehézkesen haladó osztrák-magyar támadás külső (bolgár, német) segítséggel végül 1915 végére elérte a célját: Szerbia összeomlott, a politikai vezetés és a hadsereg elmenekült.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) nyolcvan évvel ezelőtti történéseket mutat be. Forrásismertetésében megvilágítja, hogy Kárpátalján 1944 folyamán miként zajlott a deportált zsidók földjeinek kisajátítása, felhasználása – illetve, hogy az ilyen módon haszonbérletbe juttatott földek használatát miként ellenőrizték az év második felében.

Nagyobb időtávot fog át Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) helytörténeti témájú írása, azonban forrásokat 1z 1945–1957 közötti időszakról mutat be. A dokumentumok Komárom város labdarúgásának történetéhez (amelyről már korábban születtek összefoglaló igényű munkák) adnak kontextualizáló, hasznos adalékokat. Értve ez alatt a második világháború utáni újrakezdést, amikor is a világégés során gyakorlatilag megsemmisült sporttelepet is pótolniuk kellett a városban.

Az időrendet tekintve negyedik Tömő Ákos (doktorandusz, Eötvös Loránd tudományegyetem) publikációja mostani számunkban. A szerző az 1950-es évek magyarországi – változás alatt álló – divatvilágába, valamint a ruhaipar helyzetébe enged betekintést két levél segítségével. A két bemutatott forrásból kiderül: a divat és a ruhaipar terén a kívánt, és engedett változás korántsem ment olyan simán, mint ahogyan azt a kiépülő Kádár-rendszer tervezte.

A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. július 9.

Miklós Dániel

főszerkesztő