„alea belli dubia”

Az oszmánellenes európai összefogás kialakítása

„Mivel azonban a háború kockájának fordulása mindig kétséges, és igazából nem lehet tudni, hogy ennél a háborúnál, amelyik eddig Őcsászári Felsége számára előnyösnek mutatta magát, mi fog történni Törökországban és Magyarországon, ezt az előnyt minél inkább szükséges kihasználni, és egyesült erőkkel az ellenség ellen kell tevékenykedni.” – szögezte le 1683. október 22-én, tizenkét nappal a győztes párkányi csata után I. Lipót császár legfőbb tanácsadói testülete a titkos konferencia.


Fordítás

A Római Császár Őfelsége titkos tanácsosának, kamarásának és birodalmi alkancellárjának,

az Aranygyapjas rend lovagjának (stb.). Ezúton barátsággal emlékeztetendő arra, hogy miként számoltak be tiszteletteljesen arról, amiről e hónap 22. napján a nevezettnél konferenciát tartottak - amelyen jelen volt Őcsászári Felsége két kamarása, az Oszmán Birodalomban járt internuncius, Alberto Caprara gróf és a rezidens, Georg Christoph von Kuniz -, amelyen a nevezettek javaslatot tettek arra, hogy a már megkezdett törökök és más ellenségek elleni háborút - a nagyhatalmú Isten által nyert győzelmek és más történések után - hogyan lehetne a legjobban és leghasznosabban folytatni, az ellenségeknek a legnagyobb kárt és szenvedelmet okozni. A nevezettek sok egyéb mellett azt is megfogadták alázatosan, hogy az albánokat és bosnyákokat, akikről könnyen elhihető, hogy a nehéz török rabigát, ha tudnák, leráznák, és mindent megtennének, hogy az ellenségnek nagy kárt okozzanak és nevezetes diverzáns tevékenységet fejtsenek ki, segítenék. Ugyanakkor a nevezettek messze találhatók, és máshogyan nem, csak tengeri hajóhaddal lehetne őket segíteni, ezért az érintettek mindent megtesznek, és hathatósan próbálnak közvetíteni a felé keresztül, a Velencei Köztársaság irányába az keresztül; a a és más fejedelmekhez pedig másokat küldenek, hogy ezt a tervezett művet és a kívánt hatást Őszentsége a pápa vezetése alatt hozzák létre. Így mindenki vállalni fogja azokat a nehézségeket, amelyeket viselnie kell, segítő kezet fognak nyújtani, és minden segítséget megadnak, mert azzal a mindent megmozgató elképzeléssel kerülnek szembe, hogy a katolikus vallás elterjesztését segítik, hogy ez a háború a pogányok ellen teljesen jogos, és hogy a mindenható Isten a jó szándékúakat remélhetőleg segíti. Azért is inkább biztos, hogy jó esélyekkel rendelkeznek, mert Őcsászári Felsége együttműködik a lengyel koronával, Törökországban a dolgok rossz állapotban vannak, és az Isten által adott és győzelem által az ellenség jelentős kárt szenvedett, Őcsászári Felsége és szövetségesei népeinek bátorsága nőtt, az ellenségé viszont csökkent.
Mivel azonban a háború kockájának fordulása mindig kétséges, és igazából nem lehet tudni, hogy ennél a háborúnál, amelyik eddig Őcsászári Felsége számára előnyösnek mutatta magát, mi fog történni Törökországban és Magyarországon, ezt az előnyt minél inkább szükséges kihasználni, és egyesült erőkkel az ellenség ellen kell tevékenykedni. Mivel Őcsászári Felsége nem kevesebbet, mint a számára lehetséges legnagyobb szorgalmat tanúsítja, és a Moszkvába és Perzsiába küldött követeken keresztül a szükséget és a megmutatkozó jó lehetőséget is bemutatja; a közvetítésével a egy bizonyos összeg lefizetése mellett ráveszi arra, hogy a nyugtalanítsák, és ezzel kényszerítsék őket arra, hogy maradjanak otthon, akárcsak Havasalföldet, Moldvát és Erdélyt vagy másokat erre az oldalra állítja, és megmutatja nekik, hogyan hasznosíthatják magukat leginkább, és a törökök és tatárok ellen küzdeni tudnak.
A rezidens, egy született albánt pedig kiküldünk - mindennemű kötelezettségvállalás nélkül -, hogy lássuk, tud-e az ottani [ti. albán és bosnyák diverzáns] emberekkel beszélni, és meg tudja-e nyerni őket magának, hogy az ottani helyekről és végekről két vagy három embert küldjenek, akikkel Őcsászári Felsége a szükségleteiket megbeszélheti és megtárgyalhatja. Figyelemmel kell azonban lenni arra, hogy a támadást ne fedezzék fel idő előtt, és hogy a célok elérésére - amikor már elegendő erővel rendelkeznek őket segíteni - úgy használják fel őket, hogy a hadsereg a bekerített segítség nélkül ne kerüljön még nagyobb szerencsétlenségbe és nyomorba. Erről további rendelkezéseket a Birodalmi Alkancellár Úr fog hozni a maga helyén, és amikor szükséges, ezt a mindenki számára hasznos művet a hozzá tartozó elképzelésekkel együtt a lehető legjobban véghez vinni segíteni fogja. A nevezettnek a Császári Udvari Haditanács barátsággal ajánlja jó szolgálatait és szorgalmát.

 

A Haditanácsból
Linz, 1683. október 28.
Cristoph Dorsch

mpp.

H.
Az albániai utazás terve, és arról, hogy mit kell ott tenni

Linzből Grazba, Ljubljanába, Fiume, Spalato, Raguza, innen kényelmesen el lehet jutni a szerbiai Szkopje érsekségbe, innen pedig a kurbini Durrës érsekségbe, Kurbinból a mirditai Lezhë püspökségbe. Mivel pedig az utóbbi két egyházmegye igen közel fekszik egymáshoz, össze lehet könnyen hívni a helyi vezetőket.
Tudni kell, hogy Mirdita, Iballë, Pulati, Klos, Kelmend, Gosë, Papër és Fane szabad országok, és minden országnak megvan a maga vezetője, akit vajdának neveznek.
Annak érdekében, hogy a hágókon való átkelést akadályozzák, a törökök a következő helyekkel szemben állítottak fel várakat:
            Mirditával szemben áll egy Mathíának nevezett vár.
            Iballë-val szemben egy új vár Pukénál.
            Klossal szemben Botuše. 
            Kelmenddel szemben Ostrozub és Pllanë.
            Gosë-val szemben Hoçisht és Medun.
Fanéval szemben Luath.
Mivel a már említett várakat a mi keresztényeink [ti. keresztény testvéreink] őrzik, nem kétséges, hogy néhány dénárért szívesen sereglenek a kereszténység zászlaja alá.
A központi elképzelés azonban abban áll, hogy az Adriai-öbölben vagy Skhodër-nél vagy Durrës-nél vagy Vlorë-nél abban a pillanatban, amikor látják a keresztény hajókat és gályákat, a mondott szabad albán lakosok azonnal támadják meg ezen kikötők egyikét, puszta kézzel, szárazföldi úton azért, hogy a tengeri útról a keresztény hajók oda behajózhassanak és segíthessék őket.

A hátoldalon:
1683. október 26.
az albániai tárgyalásokról
emlékeztető az Udvari Haditanácsból

1683. október 26.

Őcsászári Felségének titkos tanácsosa, kamarása, birodalmi alkancellárja, Leopold Wilhelm, Königsegg és Rothenfels grófja, az Aranygyapjas rend lovagja számára barátsággal kézbesítendő.

Ezen a napon történt augusztus 17.

1932

Az első magyarországi villamosított vasútvonal átadása. A Budapest-Hegyeshalom útvonalon a Kandó-féle villanymozdony közlekedik.Tovább

1977

A budapesti Népligetben megnyitották a Planetáriumot.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.

 

Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.

 

Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.

 

Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.

 

Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.

 

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. július 23.

Miklós Dániel

főszerkesztő