Cigánykolóniák felszámolása Pécsett 1956 után

„A cigányság gazdasági és kulturális felemelkedését nem a cigány bizottság fogja elvégezni, hanem az a mélyszántás, amelyet a szocialista társadalom végez el, amely a soraiba emelkedett cigányt nem a bőre színe, sem sajátos magyar beszéde, hanem elvégzett munkája és emberi tisztessége alapján fogja értékelni és a környék lakóinak nagyobb családjába megértéssel és szeretettel befogadni.”

A telepfelszámolások második szakasza a '70-es években

A már említett válságkezelés, elodázás és távlati terv, - amit a pécsi tanácsvezetés '60-as években tett -, korántsem kielégítő lépései után a közben észlelt betelepedések komolyabb intézkedésekre késztette a tanácsi apparátust. 1967 szeptemberében ezért felvették a kapcsolatot a salgótarjáni városvezetéssel, ahol ezt megelőzően számolták fel a mintegy

A nógrádiak felhívták a pécsiek figyelmét arra, hogy a telepek felszámolása és az azt követő építkezések során számtalan egészségügyi, kommunális, kereskedelmi és közművelődési probléma jelentkezett, ezért alapos előkészítést és részletes szociológiai felméréseket javasoltak. Ezt a pécsiek el is készítették, amely alapján ekkor még mintegy 100 fős növekedést regisztráltak a 8 cigánytelepen. Összesen 89 putrit számláltak meg, de ezek a számadatok már a felmérések alatt is változtak. Végül is 1969 tavaszán kezdődtek el a város kerületeiben a cigánytelep szanálások: a Majális téren, a Zsigmond telepen, a Füzes dűlőben és a Pipacs utcában. Mivel a Majális téri kolónia közvetlenül a Komlóra vezető út mellett feküdt, esztétikai és városszépészeti szempontból is ezt a telepet bontották le először. Kevéssé ismert, hogy a kiköltöztetett cigányok többsége nem kapott új házat, vagy lakóterületet, hanem a közeli, alig kétszáz méterre, az erdőtől nem látszó cigánytelepekre, az amúgy is túlzsúfolt Zsigmond- és György-telepre kerültek. Ezek az átgondolatlan kezdeti lépések komoly problémákat okoztak, mert a putri-lakók egy része, főleg az idősebbek nem voltak hajlandók elhagyni a kolóniát. Ezért a tanácsi apparátus szinte folyamatosan kérte a Azonban ők is tehetetlenek voltak, mert kényszer-kitelepítésekre nem volt felhatalmazásuk. Mégis tapasztalható a rendőri jelenlét olyan telepeken, mint pl. az Üszög pusztai kolónia, amit a korabeli meghatározással élve, a „cigánybűnözés" [popup title="melegágyának tartottak." format="Default click" activate="click" close text="BML. PMJVT VB ülések jegyzőkönyve. „Pécs város közrend- és közbiztonsági helyzete, figyelemmel az MSZMP Pécs Városi Párt Végrehajtó Bizottság 1971. szeptember 14-ei határozatára” A városi rendőrkapitányság jelentése szerint: „A bűncselekményt elkövetők számának emelkedése és értékelése tekintetében meg kell állapítani, hogy az utóbbi években emelkedést mutat a cigány lakosság kriminalitása, illetve részvételi aránya. Pécs városát érintően a legfertőzöttebb terület a Pécs-Üszög pusztai cigánytelep lakóinak összetétele és bűnözésben való részvétele, tevékenysége. Még rosszabb a helyzet, ha az itt lakó fiatal és gyermekkorúak magatartását, életkörülményeit vizsgáljuk. Zaklatólag hat, hogy a cigány gyermekek és fiatalkorúak a város utcáin erőszakos módon kéregetnek, ha nem kapják meg a kért pénzösszeget, vagy egyéb anyagiakat, akkor durva, nyomdafestéket nem tűrő visszaszólások történnek, vagy- és nem is kis számban – alkalmi lopást követnek el. Ezen magatartásuk főleg piacokon, vasútállomásokon, üzletekben, vagy nyílt utcán történnek. […] Pécs-Üszög puszta cigánytelep közrend- közbiztonsági veszélyességét mutatja az is, hogy razziák és egyéb ellenőrzések során a legtöbb rendőri intézkedést az itt lakó és ideiglenes jelleggel más területről érkező bűnöző cigányszemélyek tevékenysége adja. Menedéket kapnak nemcsak a pécsi járás, de a megye egyéb járásaiból érkező bűnöző cigányszemélyek egyenként és csoportosan is menedéket kapnak az itt tartózkodó személyeknél.” "] Maradt tehát a meggyőzés és a személyes példa hatása, de a legtöbben azért hagyták ott a telepeket mégis, mert nem tudták elviselni az eddig mindig zajos és élettel teli kolóniák lassú elnéptelenedését.

A szanálásokkal egy időben épülő új otthonok körül számos más probléma is adódott. Az építésekről 1969 júliusában megjelent kormányhatározat Pécs számára 1970-re csak 35 új lakás felépítéséhez nyújtott kedvezményes hitelkeretet. Ez a szám harmincra olvadt, de a legnagyobb gond az volt, hogy az ún. „C" típusú építési és vásárlási kölcsön kiutalására csak azok a cigánycsaládok tarthattak igényt, akik legalább két éves munkaviszonnyal rendelkeztek. Igaz, a keresőképes cigányság 70 %-a megfelelt ezeknek a feltételeknek de a lakásonként juttatott 30 000 Ft. ellenére sem tudták az építkezést többen vállalni. Ezen kívül a '70-es évektől számos visszaélés volt tapasztalható az építkezések körül. Gyakori volt, hogy a kapott összeget eldorbézolták, s mikor már nem kaptak sem újabb hitelt, vagy segélyt, a juttatott

A többség tisztességesen elvállalta, és felépítette az új házat, azonban nekik is sok problémával kellett szembenézniük. Az anyagi nehézségeken kívül az ekkor egyre jobban felerősödő, magyar és cigány oldalról egyaránt megfogalmazott előítéletekkel is meg kellett birkózni. A cigányság jobb anyagi helyzetbe kerülő részét a nem cigány lakosság nem fogadta be, a többi cigány pedig azért utasította el, mert „kivetkőzött", azaz elhagyta a „hagyományos" cigány-életformát. A korabeli tanácsi iratok alapján megállapítható, hogy a negatív jelenségekért általában a cigányokat tették felelőssé. Azaz nem nőttek fel a feladathoz, nem értették meg, hogy mindezek a változások értük történtek, nem eléggé aktívak a társadalmi élet különböző területein, nem hagynak fel antiszociális viselkedésükkel, stb. Teljesen egyértelmű, hogy ez a hivatalos álláspont, a korszak ideológiai megközelítéséből is fakadt: a létező legoptimálisabb, megdönthetetlen és hibátlan döntésekhez a társadalom egy része - jelen esetben a cigányság - képtelen felnőni és alkalmazkodni. Árnyalt, a valós problémákat objektívan elemző helyzetelemzés - legalábbis az államigazgatásnak ezen a szintjén - nem készült. A '70-es évek második felére, mivel a lakóházépítés-akció sok problémát jelentett, lakáskiutalásokkal próbáltak enyhíteni az elhelyezkedési gondokon. Ez szintén felemás módon valósult meg, mert a cigányszármazásúak nagyon alacsony számban részesedtek az új lakónegyedek, Újmecsekalja (Uránváros) és Ugyanis a nagyobb bányaüzemek és gyárak, amelyek elvállalták a náluk dolgozó cigányok lakásproblémáinak megoldását, zömében régi munkáslakásokat biztosítottak, és ezt gyakorlatot később a tanácsok is átvették. Ezért főként az I. kerületi egykori bányászkolóniák sor, vagy emeletes házaiban kaptak lakásokat. A '70-es évek második felétől erősödött fel ez a folyamat is, s kezdett cigánylakosokkal benépesülni többek között

A folyamatos bevándorlások következtében megemelkedett lélekszám miatt az újabb telepek problémáival, ill. ezek felszámolásával is foglalkozni kellett. A megyeszékhelyen a '70-es évek végétől erősödött fel a megye községeiből a cigányság betelepülése, ugrásszerűen megemelve a lélekszámot. A megye más területeire és Pécsre a szomszédos megyékből és az Alföldről ide érkező cigányok sok esetben az őket ért diszkrimináció elől menekültek Baranyába, de Pécs kétségkívül fontos gyülekező és találkozó-hellyé vált a különböző cigánytörzsek (beás, lovári, ungro /romungro/, sinti stb.)

. Az elszakadt, vagy távoli családtagok a híres pécsi vásárok alkalmával találkozhattak egymással, de

Ezen a napon történt augusztus 20.

1938

A gödi fészekben megtartott munkás–paraszt sporttalálkozó antifasisz-ta tüntetéssé változott.Tovább

1953

Százezer néző jelenlétében megnyitotta kapuit a Népstadion (mai neve: Puskás Ferenc Stadion). Befogadóképessége megközelítette a 100 ezer...Tovább

1961

Megnyílt Budapest első számú nyári szórakozóhelye, a Budai Ifjúsági Park. Nemcsak az első alkalommal, de a későbbiekben is nagyjából 2000–...Tovább

1963

Az utolsó falut (Aporliget) is bekötötték a villamos-energia hálózatba.Tovább

1969

A tisztavatást első alkalommal rendezték meg a Parlament előtt (egészen 2006-ig).Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő