Cseppkő mint propaganda-eszköz Aggteleken

1950-ben a Népművelési Minisztériumban az aggteleki–jósvafői cseppkőbarlangot a babonák elleni küzdelem egyik fontos támaszának látták. Javaslatot dolgoztak ki a barlang természettudományos propagandaközponttá való kiépítésére, a megfelelő káderek – jelen esetben a barlangi túra vezetőinek – hiányos dialektikus materialista ismereteinek bővítésére, képzésére, a Barlangmúzeum felállítására, a kisvasút megépítésére, illetve a környék modernizálására.

Kalauz barlangvezetők részére

Aggteleki szakasz

A bejáratnál látható üstnél: „Ezt az üstöt a barlangban megszorult, magasnyomású víz alakított ki."

Csontház: „Az egész barlangot a víz vegyi- és erőművi munkája hozta létre, tehát a természet érdekes alkotása. A víz először keskeny résen a denevérági kijárón folyt be a hegy belsejébe és Jósvafőnél ért felszínre. Ezt a keskeny repedést a víz sokszázezer év alatt bővítette és megalkotta az Aggteleki Barlangrendszert, ami 22,5 km, tehát Európa legnagyobb cseppkőbarlangja. Magyar területen 15,5 km, szlovák területen 7 km terjedelmű. Amikor a barlang üregei kialakultak, megindult a cseppkőképződés. Itt a mennyezeten láthatók az első cseppkövek. A mészkövön átszivárgó víz oldja a kőzetet. A mennyezeten csepp alakjában összegyűlő víz a feloldott meszet parányi gyűrű alakjában lerakja és évszázadok alatt vékony csövet épít belőle. Így keletkezik a függő cseppkő /sztalaktit/. Ahol a csepegés gyors, ott álló cseppkő /sztalagmit/ keletkezik. Egy ilyen cső 1 cm-es növekedéshez 10 év is kell. Aki tehát letör egy vastagabb 10 cm-es darabot, a természet évszázados alkotását teszi tönkre. Ezt az 1934. évi törvény szigorúan bünteti. Ezt a termet Csontháznak nevezik. A fiatalabb, vagy más néven csiszolt kőkorban ez a terem volt az itt élt barlanglakók temetkezési helye. Ásatások 13 csontvázat tártak fel. A csontvázak körül csiszolt kő- és csonteszközök, karcolt díszítésű edénytöredékek és kézimalom kövek kerültek felszínre. A teremben nemcsak kő, de bronz és vaskori tárgyakat is találtak. A bronz és vaskor embere nem a hideg, nem is vadállatok elől menekült a barlangba, hanem embertársa elől. A bronzkorban született meg a magántulajdon, ami az első háború elindítója volt. A bronzkard az első fegyver, amit az ember nem táplálékának megszerzésére, hanem embertársainak a kirablására készített."

Acheron: „A barlangon két barlangi patak; Styx és az Acheron folyik át. Ez itt az Acheron medre, ami a környék csapadékvizét vezeti a barlangba." /Országtáblát - Királykutat nem említeni./ „Itt látható lent egy teknősbéka, felette egy sas és feljebb két fácán felfüggesztve. /Szószéket nem említeni./ „A képződmények színezése a kőzetből kioldott különböző vegyi anyagoktól függ. A fehér, tiszta mészkristály, a vörös vas és a csokoládébarna-fekete mangános lerakódás. Ez itt a barlang kárpitja." /Utána felhívni a figyelmet a víztükörképre./

Az özvegyasszony korsójánál: „Itt látható egy állócseppkő, amire állandóan csepeg a víz és rárakódott mészréteg lassan növeli."

Nagytemplom: „Ez itt a Fekete terem. Előttünk egy ülő oroszlán, mögötte a Mikulás." /A közönséget a most épített nézőtérre irányítani!/ „Szembe velünk az „Óriás cseppkő" /volt Nagyoltár/. „Átmérője 13 méter. Balra fent a falon láthatók vörös, vasas átütések." /Szószéket nem említeni, prédikáció nincs./

Volt Kistemplom: „Ezt itt a Hangverseny Terem, ahol néha hangversenyt szoktak tartani. Itt látható a Színes állókő /volt Szűz Mária/. Az ott a Csiszolt cseppkő /volt Szent István torony/. A lecsiszolt bordák helye azt bizonyítja, hogy a képződmény kialakulása utána a barlangban nagytömegű víz nyomult be és a magával sodort törmelék lecsiszolta a cseppkő csipkés bordázatát."

Táncterem: „Ez itt a Táncterem. Ez a folyosó itt a második barlangi pataknak a Styxnek a medre. A Styx végigfolyik a Domica barlangon és itt ebben a teremben egyesül az Acheronnal. Az a hegyen lévő képződmény a Dévényi vár." /Egy percre felkapcsolni a Barlangtó világítását!/: „Ez itt a Barlangtó, ami 420 méter hosszú." /Visszafelé felállítani a közönséget a kijelölt vonalra és fentről megvilágítani a Hangverseny Termet!/

Tigris terem /volt Paradicsom előcsarnoka/: /Felállítania a közönséget és megmutatni a Tigrist és a mennyezet pettyezettségét./ /Széchenyi oszlopnál nem kell nevet említeni/: „Ezen az oszlopon látható szürkés szín a régebbi fekete és az újabb fehér lerakodás keveréke. Itt is látható, hogy a képződmények komor, fekete színűek. Eleinte azt hitték, hogy a barlanglakók tűzhelyei, és régebben fáklyával járt látogatók fáklyafüstje kormolta be a képződményeket. A barlanglakók tűzhelyei valóban okoztak némi korom lerakódást, de az újabb megfigyelések szerint az elkormozódást a mangánlerakódásokon élősködő mangánbaktériumok okozzák. Ahogy a szürke vasat a rozsdabaktérium barnára színezi, a mangánbaktérium a mangánt koromfeketére változtatja."

Oszlopok csarnoka /volt Paradicsom/: „Ez itt az Oszlopok csarnoka. Nevét a sok oszlopról kapta. Előttünk látható a 13 Aradi vértanú emlékoszlopa, akik a magyar nép szabadságáért áldozták életüket. Fent a mennyezeten látható egy rohamsisak. A teremben látható érdekes vízgyűjtő medencéket 1949. év telén barlangrendezés alkalmával tették szabaddá a helyenként fél méter vastag törmelékektől"

Delphi-i jós: „Ez itt a Delphi-i jós. Ha megszólaltatom, jósol a közönségnek. /Megszólaltatni az állókövet!/: „Ezt mondja ez a jós, hogy: nyugdíjba ment és nem jósol többet, mert az emberek ma nem hisznek a jóslásokban és a babonákban, és így nem is lehet őket az orruknál fogva vezetni."

Oszlopok csarnoka felsőrésze: /Ádám-Éva, Éva papucsa, Tilalomfa nem említendő./.../Mikor a közönség kinézelődte magát, körül vezetni és egyedül a Vízesést említeni!/

Denevérág: „Ennek a folyosónak a nyílása volt a víz elsődleges beömlője. Később, amikor mélyebbre vágta a völgy fenekét, a bejáratot alakította ki. Azért nevezik Denevérágnak, mert a kijárathoz közel lévő Denevércsarnokban időnként sok denevér tartózkodik. A denevér ártalmatlan és hasznos állat, ami sok szúnyogot pusztít." Az első erősen csiszolt képződménynél: „Ebben a folyosóban sok csiszolt képződmény található, ami igazolja, hogy a képződmények kialakulása utána újból nagytömegű víz nyomult a járatba."

Az ásatások helyén: „Ennél az ásatásnál a jégkorszak alatt élt barlangi medve sok maradványát tárták fel."

Petőfi emlékoszlopa: „Itt látható Petőfi Sándor bekarcolt neve és látogatásának évszáma, 1845. A magyar szabadságharc költője átutazóban látogatta meg a barlangot, amit a bejáratnál emléktábla örökít meg."

A második próbagödörnél: „Ennek a gödörnek az oldalán jól láthatók a barlanglakók cölöpágyainak elszenesedett nyomai. Azért készítették fekhelyeiket cölöpökre, hogy a nedves földön ne kapjanak hűlésből eredő betegségeket. Ilyen cölöpnyomok a barlangban közel 2 km-es járatban találhatók."

A Tűzhelynél: „Itt látható a kőkori emberek egy feltárt tűzhelye. Az innét kikerülő faszénszemek és konyhahulladékok azt igazolják, hogy a környék növény és állatvilága már azonos volt a maival."

Denevér csarnok: „Ez a nagy üreg a Denevér csarnok. Fent már láthatjuk a napfényt, az a mi világunk. De ha ennek a fénynek a világításánál gyönyörködünk a természet földfeletti alkotásaiban és szépségeiben, emlékezzünk vissza arra, amit láttunk, hogy a természet alkotó ereje nagy és nemcsak a föld felszínén, de a föld belsejében is csodálatos világot képes létrehozni."

Figyelmezetés!

Felhívom a vezetők figyelmét arra, hogy a részükre készült kalauz szövegét olvassák többször át, és úgy az egyes magyarázatok szövegét, mint az új elnevezéseket pontosan tanulják meg. A közönség előtt adott magyarázataikat ne fűszerezzék tréfás, de helytelen feltevésekre okot adó megjegyzésekkel. Tartsák magukat a részükre készült kalauz szövegéhez. Ezt egyébként ellenőrizni fogom. Ugyancsak felhívom a vezetőket arra, hogy észrevételeiket, vagy javaslataikat a kalauzzal kapcsolatban nálam írásban, vagy szóbelileg tegyék meg. A hosszútúra egyes elnevezéseinek a megváltoztatására is rövidesen sor kerül. Erre vonatkozólag is kérem a vezetők javaslatait. A barlang termeit és képződményeit illető elnevezések megváltoztatását az tette szükségessé, hogy maga a barlang teljes egészében a természeti erők munkájának az eredménye. Ezzel szemben a régi elnevezések képzeletbeli alakokról és a természettel kapcsolatba nem hozható létesítményekről ruháztatták át. Érthető tehát, hogy a barlang termeinek és képződményeinek a lehetőség szerint olyan elnevezést kell adni, ami nemcsak kapcsolatba hozható a természet alkotó,...

MOL XIX-I-3a, 88. doboz, 1816/40-17/1950 (Magyar Országos Levéltár, Népművelési Minisztérium, Általános iratok) - A dokumentum vége hiányzik.

Ezen a napon történt október 27.

1904

Megkezdi működését az első New York-i metró.Tovább

1912

Megalakult a Debreceni Izraelita Ifjak Dalköre. Elnöke dr. Bruner Lajos.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő