"Föltétlen búzakalász legyen a címeren"

A Lánchíd címereinek cseréje, 1949

A második világháború harcai során a Dunába lőtt budapesti hidak felújítását létfontosságúnak tekintette az új vezetés. A legnagyobb figyelem a főváros legrégebbi hídjára, a Lánchídra irányult. E terv végrehajtása során 1949 augusztusában egy „komoly” – ideológiai indíttatású – probléma merült fel: a Lánchíd pillérein látható faragott koronás címerek ügye. A közlekedési tárca augusztus elején utasítást adott, hogy a koronás címereket azonnali hatállyal el kell távolítani és a helyükre az új népköztársasági címert kell elhelyezni.

Források

Jelentés

 Közlekedésügyi Minisztérium.
571/1949. V. 2.

V. 2. Hídosztály.

Jelentés
Miniszter Úrnak a Lánchídon elhelyezendő címer tárgyában.

Folyó hó 6-án fenti tárgyban tartott értekezlet határozatának megfelelően érintkezésbe léptünk az alábbi gyárakkal, a különféle változatokra nézve:

Kerámia kivitel színes, plasztikus, kb. 2 x 2 nagyságban.

A Finomkerámia Igazgatóság a Zsolnai gyárat ajánlja. A gyárnak az elkészítésre 14 hétre van szüksége, mely a következőképp oszlik meg az egyes munkafázisok között:

megmintázás
formázás
száradás
I. égetés
majolikázás
II. égetés
összesen:

4 hét
2 "
2 "
2 "
2 "
2 "
14 hét

A címer 12 darabra felosztva készülne, az egyes darabokat a helyszínen állítják össze. Az elhelyezéshez a gyár küldene is szakmunkásokat.

Egy címer elkészítése ab gyár 6000 forint, melyhez még az elhelyezési és szállítási költségek járulnak.

A gyár mindent megtesz a gyártási idő lerövidítésére, azonban felelősséget vállalni azért nem tud.

Tárgyaltunk még a Drasche gyárral, mely a munkát nem vállalta, csak a kiégetést, ha a mintázást, formázást és színezést egy művész elkészítené. Ajánlotta Kovács Margit Kossuth-díjas iparművésznőt. Nevezett a munkát vállalná. Határidőre határozott véleményt adni nem tudott és saját munkájáért darabonként 8000 forintot kérne, melyhez égetési és szállítási költségek járulnának.

Bronzöntvény színezés nélkül, bronz színben, domború kivitelben.

Készítené a Lampart bronzöntöde, november 1-re elkészülne. Költsége ab gyár 15. 000 forint lenne darabonként, melybe az öntőminta költsége még nincs benn, azt nekünk kell elkészíttetni.

Zománcozott kivitel, mely esetben domború lemezen a címerrajzból csak a csillag domborodna ki. Ugyancsak a Lampart művek készítené. Egy címer 5 darabból, úgymint csillag, kékmező, kalászkoszorú, alsó szalag készülne, mely darabok a helyszínen lennének összeállítandók.

Elkészítési idő 4-5 hét, költsége 4-5000 forint/db.

Kőfaragási kivitelben, helyszínen új kőből kifaragva, kőszínben hagyva kb. 7500 forintba kerülne darabonként és a határidőre elkészíthető.

Időközben Kiss Tibor építész tanár elkészítette a terveket a címer elhelyezésére 4 változatban.

A terveken végzett tanulmányok alapján formailag és művészileg legmegfelelőbbnek látszana a címereknek kerámia kivitelben való elhelyezése a pillérek északi és déli üres falfelületén.

Miután pedig fentiek szerint a kerámiák a határidőre nem biztosíthatók, ezért javasolnánk helyette ideiglenesen fából készített, színezett, domború címerek elhelyezését a híd megnyitására, mely címereket utólag, egyenként a elkészült kerámia címerekre kicserélnénk.

A művészeti megoldásra nézve élőszóban kívánnánk Kiss Tibor tanárral együtt jelentést tenni és döntést kérni.

Összefoglalásul a költségek a következőképp alakulnak:

1./ Négy db. régi címer beállványozása és lefaragás kb.
2./ Kerámia címer gyártása kb.
3./ Címer elhelyezés kb.
összesen kb.

40. 000.- Ft
28. 000.- Ft
8. 000.- Ft
76. 000.- Ft

Budapest, 1949. augusztus hó 9-én.

Sávos Károly s. k.
miniszteri osztálytanácsos

 

Ullrich Zoltán s. k.
miniszteris tanácsos

MOL-XIX-H-1-gg 27. doboz 24. (Magyar Országos Levéltár -Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium - Közúti Főosztály - Lánchíd újjáépítésének iratai)

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő