Gyanús galambok, gyanútlan galambászok és az állambiztonság 1958-ban

„A galambsportban nem gyakori az ilyen tömeges röptetés. […] Értesüléseink szerint osztrák, nyugatnémet, belga és holland galambok vesznek részt. Szükséges a szoros belső és külső ellenőrzés, mert feltűnés nélkül kicsi csomag gyanánt egy vagy több galambot is lehet átadni magyar személynek, aki egy-két nap múlva engedi útnak. A galamboknál üzenetváltásra alkalmas fémtokban cigarettapapír vékonyságú speciális papíron jelentős terjedelmű szöveg közölhető. Ezért a magyar galambszövetség kb. 30–40 személyt rendel ki tagjai közül rendezőnek.”

Bevezető 

Gyerekkori olvasmányaiból, Jules Verne regényéből bizonyára mindenki ismeri a - francia eredetben német (Mathias Sandorf) nevű - magyar szabadságharcos történetét. Sándor Mátyás és társai az ország függetlenségének kivívása érdekében szerveztek összeesküvést, melynek központja Triesztben volt. Hazai - magyarországi és erdélyi - híveikkel postagalambok által szállított, rejtjelezett üzenetek útján tartották a kapcsolatot. Egy galamb azonban rossz kezekbe került, és nem sokkal a tervezett felkelés kirobbanása előtt az összesküvést felszámolták, vezetőit elfogták és kivégezték. Egyedül Sándor Mátyásnak sikerült megszöknie - és így tovább.

Nem tudom, hogy Kajtár Ferenc főhadnagy, a magyar állambiztonság kémelhárító osztályának a tisztje olvasta-e Verne regényét. Az alábbi történet azt valószínűsíti, hogy olvasta, és nagy hatást gyakorolt rá, ez azonban puszta spekuláció. Ami biztos, hogy Kajtár 1929-ben született, 1949-ben Pécsett szerzett tanítói oklevelet, majd a helyi dohánygyárban és a megyei tanácsnál dolgozott. 1950-től az ELTE Természettudományi Karán tanult, ahol 1956-ban kapta meg földrajz szakos középiskolai tanári diplomáját. Az egyetem elvégzése után került a Belügyminisztérium (BM) államvédelmi szervének kémelhárító részlegére. 1956. október 24-én a BM József Attila utcai épületének védelmében megsebesült, ezért hetekig kórházban majd otthonában lábadozott. 1957 januárjában állt ismét munkába, a politikai nyomozó főosztály kémelhárító osztályán. A különösebb operatív tapasztalatokkal nem rendelkező tisztnek nehezen találták meg a megfelelő munkaterületet, mígnem 1958 januárjában a Magyarországra beutazó külföldi sportolók ellenőrzését bízták rá. Minősítési lapja

az elhárítási vonal megszervezése a főhadnagy feladata volt.

Kajtár nagy vehemenciával fogott hozzá a munkának. Úgy látta, hogy a kapitalista országokból a Magyarországon megrendezett sporteseményekre érkező személyek ellenőrzésre szorulnak, mert a rendelkezésre álló adatok szerint előszeretettel követnek el illegális cselekedeteket, elsősorban csempésznek, és üzeneteket közvetítenek úgy befelé, mint kifelé. Kajtár szerint alapos volt a gyanú, hogy a sporteseményeket az imperialista titkosszolgálatok - beépített embereiken keresztül - hírszerzésre használják fel, ezért a beutazók ellenőrzésére javasolta egy objektumdosszié

A dossziéba gyorsan gyűltek az iratok, amelyek arról , hogy a tiszt figyelmét egyetlen, itthon megrendezett nemzetközi sportesemény sem kerülhette el, legyen az például a Vasas-Real Madrid labdarúgó mérkőzés, vagy az úszó Európa-bajnokság.

Kajtár és a magyar állambiztonság éberségét egy olyan, elsőre ártatlannak tűnő rendezvény szervezői és résztvevői sem tudták kijátszani, mint az 1958. július végén NSZK-beli és osztrák résztvevőkkel megrendezett postagalamb-röptetés. Mint az első, alább közölt

olvasható, a beérkezők mozgását elsősorban azzal indokolták, hogy „feltűnés nélkül kicsi csomag gyanánt egy vagy több galambot is lehet átadni magyar személynek, aki egy-két nap múlva engedi útnak. A galamboknál üzenetváltásra alkalmas fémtokban cigarettapapír vékonyságú speciális papíron jelentős terjedelmű szöveg közölhető." Nem tudni, hogy esetleges gyerekkori olvasmányélményei hatására, de Kajtár megannyi Sándor Mátyás (nota bene Mathias Sandorf) beutazására számított, és így is kezelte a hivatalos sportdelegációban érkező vendégeket.

A figyelés és ellenőrzés döntő részét mindazonáltal nem a szűk értelemben vett politikai rendőrség, hanem a BRFK Igazgatásrendészeti Osztálya Engedélyügyi Alosztályának vezetője, Jávor László őrnagy, valamint az alosztály egyik beosztottja, Vasenda Lajos hadnagy végezte. Ők bizonyos fokú galambsport-szakmai tudással is rendelkeztek, nem voltak ismeretlenek ebben a közegben, így feltűnés nélkül együtt lehettek a csoporttal. A körükben végzett munkájukról frissiben, 1958. július 28-án részletes

számoltak be. Ennek szövegét nem közlöm, ugyanis azt egy az egyben tartalmazza Kajtár László több mint egy hónappal később (!) elkészített jelentése (Lásd a 4. dokumentumot!).

Az állambiztonság mindazonáltal nem bízott meg teljesen a „mezei" rendőrökben, ugyanis a galambászokat a Politikai Nyomozó Főosztály figyeléssel (és környezettanulmányozással) foglalkozó osztálya is szemmel tartotta (Lásd a 2. dokumentumot!).

Az állambiztonság és konkrétan Kajtár főhadnagy számára minden gyanús volt, kezdve azzal, hogy a németek háromszor akartak röptetni (a „galambsportban nem gyakori az ilyen tömeges röptetés"). Legfőképpen a győri születésű tolmács viselkedését figyelték gyanakvással, aki önellentmondásba keveredett a Bécsben való letelepedésének idejét illetően (mintha nem lett volna mindegy, hogy 1908-ban vagy 1912-ben került az osztrák fővárosba). Gyanús volt, hogy az illető le akart szállni a buszról, hogy meglátogassa a testvéreit (bebizonyosodott, hogy valóban léteznek), és amikor ez nem sikerült, akkor egy csomagot küldött nekik (nem titokban, és a tartalmáról Kajtár is megállapíthatta, hogy nem veszélyes). Mindezek ellenére javaslatot tett a szóban forgó személlyel kapcsolatos adatgyűjtésre (Lásd az 5. dokumentumot!). A jelek szerint azonban semmi érdemlegeset nem találtak az illetőről, lehetséges, hogy nem is kerestek.

Ezen a napon történt február 22.

1937

A Turul központ a pécsi egyetemen kirobbant antiszemita tüntetést használta fel ürügyként, s utasította a bajtársi egyesületet, hogy hason...Tovább

1938

A magyar Koronatanács elfogadja a légierő fejlesztését szolgáló „Huba” tervet, amely egy repülőhadosztály felállítását tartalmazza.Tovább

1946

Az Új Szó is tudósított a nagykanizsai 18–22 éves fiatalemberekből álló fasisztának minősített „Gömbös Gyula Titkos Szervezete” elnevezésű...Tovább

1978

A GPS rendszer első műholdjának fellövése.Tovább

1980

Oskar Kokoschka osztrák festőművész (*1886)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő