A gorlicei áttörés az első világháborúban: Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregeinek sikeres támadása az oroszok ellen.Tovább
Gyanús galambok, gyanútlan galambászok és az állambiztonság 1958-ban
„A galambsportban nem gyakori az ilyen tömeges röptetés. […] Értesüléseink szerint osztrák, nyugatnémet, belga és holland galambok vesznek részt. Szükséges a szoros belső és külső ellenőrzés, mert feltűnés nélkül kicsi csomag gyanánt egy vagy több galambot is lehet átadni magyar személynek, aki egy-két nap múlva engedi útnak. A galamboknál üzenetváltásra alkalmas fémtokban cigarettapapír vékonyságú speciális papíron jelentős terjedelmű szöveg közölhető. Ezért a magyar galambszövetség kb. 30–40 személyt rendel ki tagjai közül rendezőnek.”
A közölt dokumentumok elsősorban az 1956-os forradalom után újjászerveződő politikai rendőrség paranoiájának a dokumentumai, amelyek bepillantást engednek abba a munkába, amelyet a magyar állambiztonság, közelebbről a kémelhárítás végzett néhány tucat galamblelkű galambász és néhányszáz galamb ellenőrzése során. Mi mégis sokat köszönhetünk ennek a paranoiának, ugyanis ez hozta létre azokat az iratokat, amelyekből két, kellemesen eltöltött nap krónikája bontakozik ki. A német és az osztrák versenyzők rendben megérkeztek (bár voltak simlisek, akik vízum nélkül próbálkoztak, de az éber hivatalnokok visszafordították őket), lerakták a galambjaikat, megvacsoráztak, megnézték az éjszakai Budapestet, kiengedték a galambokat, majd egy egész napot eltöltöttek Tihanyban. Budapestre visszatérve voltak, akik ismét kiruccanást tettek a városban (nem is sejtve, hogy ezzel milyen biztonsági rendszabályokat játszottak ki), majd másnap délelőtt hazaindultak. A nyugati vendégek - egy-két elejtett megjegyzéstől eltekintve - nem politizáltak, semlegesen, bizonyos távolságtartással szemlélték a magyarországi viszonyokat. Amennyiben minden röptetés ehhez hasonlóan zajlott le, nem csodálkozhatunk azon, hogy a németek több alkalommal is szerettek volna jönni.
Noha a párhuzam erősen sántít, Sárkányhoz és Torontál Simonhoz hasonlóan Kajtár Lászlót is utolérte a végzet. A fenti események után egy évvel, 1959 júliusában a főhadnagyot fegyelmi eljárás után elbocsájtották, majd a katonai bíróság szolgálati hatalommal való visszaélés, valótlan jelentések és rágalmazás miatt felfüggesztett börtönbüntetésre is
. A főhadnagy dicstelen távozását követően lényegében nem volt, aki a vonalat továbbvigye: a kapitalista országokból beutazó sportolókra vonatkozó anyagokat tartalmazó objektumdossziét lezáró határozat szerint 1959 után ezen a területen már nem elhárító munkát. Úgy tűnik, az egész „vonalat" Kajtár elvtársnak találták ki.Az 1958-as budapesti úszó Európa-bajnokságról a Neue Württembergische Zeitung és a Darmstädter Tagblatt című lapokat tudósító újságíró a kevés a nyugati telefonvonal miatt tudósítását kénytelen volt levélben elküldeni, ám attól tartott, cikke csak a versenyek után érkezik meg, „ha esetleg ezen levelem valamelyik cenzúrahelynél egy kicsivel hosszasabban időzik". Ráhibázott, levelét valóban felnyitották és kivonatot készítettek róla, amely aztán egy állambiztonsági dossziéba került. Az újságíró ironikusan felvetette, hogy a jövőben ideérkező tudósítóknak talán postagalambot kellene magukkal hozniuk, ha azt akarják, hogy tudósításaik időben
rendeltetési helyükre. A német férfi talán álmában sem gondolt arra, hogy levelének megírása előtt pár hónappal éppen a postagalambok adtak munkát a magyar politikai rendőrségnek.Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt május 02.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő