Jelképek harca 1956-ban Magyarországon
Az 1956. október 23-án kitört magyar forradalom és szabadságharc már az első percekben megkezdte a szovjet és kommunista jelképeknek, a zsarnokság díszleteinek az eltávolítását, megsemmisítését. Ezrével verték le a vörös csillagokat, tépték szét, égették el a vörös zászlókat, Rákosi, Marx, Engels, Lenin és Sztálin képeket. A Rákosi-címer kiiktatása az államéletből és a magyar zászlóból szintén azonnal megkezdődött. A lyukas zászló azóta az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc jelképévé vált.
Az 1956. okt. 23-án kitört magyar forradalom és szabadságharc az első percektől fogva megkezdte a gyűlölt szovjet és kommunista jelképeknek, a zsarnokság díszleteinek az eltávolítását, megsemmisítését. Ennek során ezrével verték le Budapesten és az országban a vörös csillagokat, tépték szét, égették el a vörös zászlókat, Rákosi, Marx, Engels, Lenin és Sztálin képeket, stb. Sztálin szobrának ledöntése Budapesten tulajdonképpen posztumusz zsarnokölés volt. A sztálini életmű fölött ítélt a magyar nép a világon először, és az ítélet halál volt.
A szovjet tagköztársaságok címerinek mintájára készült magyar Rákosi-címer, Alkotmány-címer kiiktatása az államéletből szintén azonnal megindult. A nemzeti zászló közepéből már október 23-án a Bem-téren kivágták a Rákosi-címert, mely a heraldika szabályai szerint csak jelvény volt, hiszen pajzsot nem tartalmazott. A Bem-téren előállított lukas közepű zászló azután örök időkre az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc jelképévé vált. Ilyen zászlók alatt vonult a tömeg a Margit-hídon át az Országház elé. Nagy Imre, elszörnyülködött a nemzeti zászlók erdejének látványán, amikor megjelent az Országház erkélyén. És megszólította az embereket: Elvtársak! Mire a nép visszazúgta: Nem vagyunk mi elvtársak! A kötelező kommunista megszólítást ekkor törölte el a felkelt nép.
A Kossuth-címer állami címerként való követelése már a sajtóban is megjelent 1956. október 22-én. Másnap a Bem-térre vonuló tömeg jelszavai között szerepelt: Kossuth címert akarunk! Ettől kezdve a forradalom és szabadságharc az élet minden területén bevezette, alkalmazta a Kossuth-címert.
A Kossuth-címer a forradalmi és szabad magyar állam címere lett a nemzet egyöntetű akaratából. A szovjet hadsereg támadása, 1956. november 4-e után uralomra emelt kollaboráns kommunista vezetés hónapokon keresztül ígérte a Kossuth-címer bevezetését az állami életbe. Az ígéret Kádár János szájából is elhangzott.
Képgaléria megtekintéseElkészültek az országos főhivatalok Kossuth-címeres pecsétjei, iratainak fejléce, intézménytáblái stb. Városi, községi hivatalik és intézmények éltek a Kossuth-címer használatával, de legkevesebb kivésték a Rákosi-címert a pecsétjeikből, áthúzták, letakarták levélpapírjaikon. A kormány hivatalos lapja, a Magyar Közlöny fejlécén Kossuth-címerrel jelent meg, utoljára 1957. május 11-én. Az 1957. május 9-11-ig ülésezett országgyűlés ugyanis "alkotmánymódosítás" keretében elfogadta új államcímerül a Légrády Sándor által tervezett, úgynevezett Kádár-címert.
Addig követségeink külföldön a Kossuth-címert alkalmazták, például Párizsban, Stockholmban, Madridban. Az ausztráliai Melbourne-ben rendezett XVI. Nyári Olimpián a magyar csapat táborában a Kossuth-címeres zászló lengett, öltözékükön az díszelgett 1956. november 22. - december 8. között.
A honvédség magyar nemzeti ruhába öltöztetése is ott szerepelt a legkorábbi követelések pontjai sorában. Ez a magyar nemzeti uniformis ott élt a tömegek lelkében, akik megjárták az I. és a II. világháború csatatereit. A követelés az egyenruha minden részletére kiterjedt. A Bocskai-sapka volt az egyetlen elfogadható fejfedő a nemzet számára. A Honvédelmi Minisztérium 1956. október 31-től elrendelte a nemzeti rangjelzéseket is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a magyar páncélosokra spontán módon felfestették a Kossuth-címert, akkor azt állíthatjuk, hogy egy hét alatt a harcokban megszületett az új magyar honvédség.
A nemzeti jelképpé nemesedett március 15. és október 6. ünnepnappá nyilvánítása is minden követelésben szerepelt. Ennek éle a kényszerrel ünnepeltetett április 4. és november 7. ellen irányult, mely napokat államilag munkaszüneti nappá nyilvánítot-tak. Az első az "1945-ös "felszabadulás" - egyébként helytelenül megállapított - napja, a második az oroszországi bolsevik forradalom napja, melyet a pravoszláv időszámításból átszámítva tettek októberről nálunk novemberre. Április 4-ről a magyar humor azt tartotta, hogy a törökök legalább nem ünnepeltették meg velünk Buda elfoglalásának napját. /aug. 29./
A forradalom és szabadságharc követelését, hogy március 15. nemzeti ünnep legyen, a Kádár-rendszer nem teljesítette. Viszont a megtorlás során többeket március 14-15-én végeztek ki, sűrűn aratott a halál október 23-24-én is.
A forradalom és szabadságharc kezdő napjának kultusza már 1956-ban megindult, a Honvédelmi Minisztérium házi nyomdája /Vörös Csillag/ még a népfelkelés napjaiban felvette az Október 23. Nyomda nevet.
A Himnusz, mint nemzeti ének és ima kodifikálása is szerepelt a pontokba szedett követelésekben. A Kádár-rendszer ezt sem teljesítette.
A forradalom és szabadságharc természetesen eltörölte az intézmények, vállalatok, hivatalok stb. nevéből a vezető kommunisták nevét, akár éltek, akár nem. Marx, Engels, Lenin, Sztálin, Rákosi stb. nevei tűntek el a terekről, utcákról és cégtáblákról egyik napról a másikra. Eltakarították nevezettek szobrait, Rákosit szobor alakjában lámpavasra akasztották. Sőt, Rákosi és Lenin képét kitették egy barikádra, hogy szembe nézzenek a támadó szovjet katonákkal. Az Üllői úton szemben a szovjetekkel felállították a szovjet katona torz alakját zsákmányolt szovjet hadfelszerelésből alkotva.
A véres zászlók hordozására többször is sor került a harcok idejében, melyek a felkelt magyarok harci szellemét felszították, erősítették. A fekete zászlók, szalagok, kendők és ruházat természetesen a gyász kifejezői voltak, melyekkel főleg a lányok, asszonyok éltek. A gyász és a hősi halottakra való emlékezés, emlékeztetés jelképe volt a sírokra és ablakokba helyezett mécses.
Fehér zászlók alatt közlekedtek az egyébként is fehér színű mentőautók, fehér köpenyben dolgoztak a harctereken az orvosok és más egészségügyi beosztottak. A megadásra kényszerült szabads&aacu te;gharcosok olykor kitűzték a fehér zászlót. A szovjetek és velük lévő kommunisták, ÁVO-sok sok esetben nem tisztelték a nemzetközileg ismert és tiszteletben tartott fehér jelzéseket és tüzet nyitottak az orvosokra, mentőkre, magukat megadókra.
Sajátos színfoltja az 1956-os forradalom és szabadságharc jelképtárának, hogy Angyal István, a Tűzoltó utcai felkelő bázis parancsnoka 1956. november 7-én, a Nagy Októberi Forradalom évfordulóján! - kitűzette a csoport által ellenőrzött házakra a vörös zászlót is a magyar nemzeti zászlók mellé, miközben a szovjetekkel harcban álltak. Félreérthetetlen üzenet volt ez a szovjetekhez, hogy az igazi munkásforradalom Budapesten és Magyarországon zajlik, és hogy a szovjetek a másik oldalon, az igazi forradalom vérbefojtásának oldalán vannak.
Ezen a napon történt április 20.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő