A Népszövetség elfogadja a nemzetközi viták békés rendezéséről szóló genfi jegyzőkönyvet.Tovább
Magyar sorsközösség?
Névtelen levelek a közellátási tárcanélküli miniszterhez az ország közellátási viszonyairól (1941)
„Méltóztassék elrendelni százezer kutya kiirtását az országban. Az első a közegészségi ok, mert a kutya terjeszti a sapotnica-betegséget, a veszettséget, a májmételyt, a bélférget, gilisztát, a koszt stb. [...]
4. Közgazdasági és ipari ok. Százezer kutya szőréből lehet filcet csinálni, a bőréből cipőt, kesztyűt, papucsot, táskát, bugyellárist, bőrdíszművet stb. A csontjából enyvet, foszfort, a lágy részeiből műtrágyát stb. Azután 100 ezer kutya annyit eszik, mint 25-30 ezer ember és gyermek. Kinek köll ez a sok ronda dög, a vidéken nyílt uccán megtámadják az embert.”
Bevezetés
A Magyar Országos Levéltár által őrzött M. Kir. Közellátási Hivatal iratai között találhatók az alábbi dokumentumok. A gazdasági élet megszervezése, az állami ellenőrzés gyakorlása, a hátország és a hadviselés érdekeit szolgáló külkereskedelmi szükségletek biztosítása, valamint a közélelmezés és általában a közszükségleti cikkekkel való ellátás egységes irányítása és intézése céljából 1940. december 17-én az 1917:XI.tc. alapján a kormány tárca nélküli közellátási minisztert nevezett ki. A miniszter hatáskörébe utalt ügyek intézésére Országos Közellátási Hivatalt szerveztek (a 9200/1940. ME. sz. rendelettel), amely alá 1940-1941-ben a következő szervek tartoztak: Kereskedelemi Hivatal (iratanyagát lásd Külkereskedelmi Hivatal néven, törzsszám: K 734), Árellenőrzés országos kormánybiztosa alá rendelt hivatal, M. Kir. Közélelmezési Hivatal (I. csoport: közellátás, II: csoport: készlet-megállapítás, -igénybevétel, -ellenőrzés). Utóbbiak a következő években fokozatosan beolvadtak a Közellátási Hivatal szervezetébe, gyakorlatilag idővel egy-egy főosztályként működtek tovább. A szerv mindvégig a Budapest, Széchenyi rakpart 6. sz. alatti épületben működött, kivéve az Ellenőrzési főosztályt, amelyik az V. ker. Szent István tér 15. sz. alatt. A miniszter egyébként 1940. december 17. és 1941. szeptember 15. között Laky Dezső, őtGyőrffy-Bengyel Sándor követte.
A közölt iratokat egy közös alapszámra gyűjtötték össze és gyakorlatilag mindegyiket irattárba, „ad acta" tették, érdemi elintézést egy-két kivételtől (5. számú forrás) eltekintve nem folytattak. Nem is tehették, hiszen a problémák - bár a szabályozás országos szinten zajlott - mégis részben helyi gyökerűek: helyi elöljárók, önkényeskedő főbérlők elleni panaszokat, nehéz sorsú városi lakosok, kisgazdák kesergéseit tartalmazzák.
Mégis a leveleket olvasva többnyire egyetemes, általános kérdésfelvetésekkel találkozunk. A kisemberben folyamatosan ott van az a tehetetlen, kiszolgáltatott érzés, hogy valójában nem dönthet a sorsáról, azt olyan erők alakítják, amit nem vagy csak nagyon csekély mértékben befolyásolhat. Amíg a levélírók úgy érzik, ők mindent megtesznek saját családjuk és a magyar nemzet boldogulásáért, addig sokat panaszkodnak arról, hogy mások nyerészkednek, elkövetett visszaéléseikkel kárt okoznak környezetüknek. A névtelenül megfogalmazott problémák tükrözik egyúttal a „kis halak" problémáját a „nagy halakkal" szemben, akik könnyedén, nem dolgozva szerzik pénzüket és élősködnek a becsületes emberen. Érdekes, hogy a társadalom egyes rétegei - mint ahogy a forrásokból is kiolvasható - egymásra haragszanak: a városi tisztviselő a falusi parasztembert (3. számú forrás), míg a kisgazdák az „ingyenélő" városit támadják (6. számú forrás), tehát a magyar társadalomra a 19. század vége óta oly nagyon jellemző főváros-vidék ellentét is felbukkan a levelekben.
Külön érdeklődésre tarthatnak számot az elkeseredett nagyváradi levélíró által megfogalmazott gondolatok (8. számú forrás), amelyekben megjelenik egyrészt a nosztalgia a román uralom alatti időszak felé („jobb volt mint a mai helyzet"), másrészt a félelem is ott bujkál a sorok között: a félelem az elmúlt „magyarmentes" években kialakult helyi hatalmi és gazdasági viszonyoknak a felborulásától, s ezt az életérzést a „Ránk jöttek!" felkiáltás fejezi ki a leginkább.
Nem szabad elfelejteni, hogy 1941-től kezdve a második világháború távolban zajló hadi eseményeit a magyar társadalom is megérezte pl. a háborús élelmiszer-jegyrendszer bevezetése után. Nem véletlenül merül fel a közölt dokumentumokban a jegyrendszer bírálata, sőt fény derül a visszaélésekre is (9. számú forrás). Ezzel együtt felbukkan az egyéni érdek és a közösségi érdek viszonya, és azok az élethelyzetek, amikor egyik a másik fölé kerül. Jelen esetben a súlyos háborús helyzet és élelemhiány miatt bevezetett jegyrendszer jelenti a közérdeket, míg a visszaélések az egyéni érdek előtérbe helyezését. Nem véletlenül választottam ki a kutyák kiirtásáról szóló forrást sem, hiszen ez az öröknek tekinthető probléma is pontosan ezt a kérdéskört feszegeti: ami az egyik embernek óriási öröm, addig az embertársának csak szenvedés!
Szinte kivétel nélkül mindegyik forrás előítélettel nyilatkozik a magyarországi zsidóságról, közülük is talán a 10. számú forrás emelkedik ki, amely a magyar textilipar helyzetét elemezve találna megoldást a magyarországi zsidókérdésre. Az itt is olvasható vádak, amelyek a feltételezett gazdasági előnyszerzést hangoztatják elsősorban, részben visszatükrözik a társadalom felfogását a zsidóságról az 1940-es évek elején.
A felsorolt kesergések, panaszáradat és a mögöttük rejlő, társadalmat feszítő, mindmáig ható és sokszor aktuális problémák miatt választottam az egyik levélíró szavait használva aMagyar sorsközösség? címet, bár megoldási javaslatokat természetesen nem tartalmaznak ezek a sorok, mégis remélhető, hogy a távoli jövőben majd kevesebb hasonló hangvételű levél fog íródni...
Az ügyiratban még maradt néhány, közlésünkből kihagyott dokumentum, amelyek
miatt maradtak ki. A szövegközlésnél igyekeztem megtartani az eredeti megfogalmazásokat, csak néhány helyen módosítottam a középpontozáson, hogy a szöveg érthetőbbé váljon.Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 02.
1924
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban négy egymástól témájukban eltérő forrásismertetést tárunk Önök elé szerzőink tollából. A publikációk ugyanakkor abban megegyeznek, hogy fordulópontokhoz köthetők: legyen szó személyes sorsfordítókról vagy nagyobb huszadik századi eseményekről.
Az időrendet követve kívánkozik előre Kovács Péter (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) publikációja. A szerző elsősorban a helytörténet számára mutat be új forrásokat a komáromi városháza építésre vonatkozóan. A beruházás szükségessége azonban kötődik egy fordulóponthoz, mivel a trianoni békeszerződés értelmében Komárom városa kettészakadt: a történelmi központ a városházával Csehszlovákiához került, így a Duna jobb partján, Magyarországon maradt településen szükség volt egy új hivatali épület felhúzására.
Egy konkrét személyes fordulópontot mutat be forrásismertetésében lapunk korábbi főszerkesztője, L. Balogh Béni (tudományos munkatárs, Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóközpont, Kisebbségkutató Intézet). A forrásszöveg egy 1929-ben Déván rendezett spiritiszta szeánsz jegyzőkönyve, amely nagy hatással volt Petru Grozára, Románia későbbi miniszterelnökére. A politikus kommunista fordulata ugyanis éppen ezekben az években zajlott, a „Kun Béla szellemével” való társalgás pedig mély benyomást tett rá, egyben kihatott Groza jövőbeli gondolkodására.
Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) a második világháború utáni kényszermigrációs időszak egyik, sokak életvitelében fordulópontot jelentő, kiemelt eseménysorára, a magyar-csehszlovák lakosságcserére vonatkozó dokumentumokat mutat be két részes forrásismertetésének első részében. A publikáció elsősorban az 1945 és 1950 között létező Nógrád-Hont vármegyében működő magyar összekötők működését mutatja be források segítségével.
Szintén két részes forrásismertetéssel jelentkezik Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem), amelynek első részében egy olyan esetet mutat be, amely konspirációs teóriaként igen nagy népszerűségnek örvendett a közelmúltban – egyben pedig egy „elmaradt fordulópontként” is lehet rá tekinteni. A Mikroelektronikai Vállalatot 1982-ben a magyar állam azzal a céllal hozta létre, hogy tartani tudja a lépést a hidegháború utolsó évtizedében egyre inkább felgyorsuló tudományos-technikai forradalomban. A MEV telepén 1986 tavaszán történt pusztító tűzeset azonban meghiúsította ezt az tervet. A forrásismertetésből az is kiderül, hogy a tűzeset kapcsán nem érdemes konteóról beszélni, azonban biztosítási csalásról már annál inkább.
Negyedik számunk szerzőinek köszönjük a kéziratokat, szerkesztőségünk pedig továbbra is várja következő lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. szeptember 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő