Megjelölve - antiszemita bélyegek a munkaszolgálatban és polgári életben

A sárga csillag a kabáton, tetovált fogolyszám az alkaron, szöges drótkerítés a barakkok körül – ezek a holokauszt szimbólumrendszerének legfőbb és legismertebb elemei. Az alábbi dokumentumok a hazai zsidóság megaláztatásának dokumentumait, nyomtatványait mutatják be az olvasónak. A megkülönböztető „zs” jelű igazolványok, levelezőlapok, az egyenruha elvétele a munkaszolgálatnál az üldözött lét hétköznapi rekvizitumai.

A polgári lakosság megbélyegzése

A németek magyarországi bevonulása újabb lendületet adott a zsidóellenes politika radikalizálódásának. A zsidótörvények eddigre már jelentősen korlátoztak a megélhetési lehetőségeket. A helyzetet 1944 tavaszától különféle gazdasági követelések, lefoglalások, letartóztatások és megfélemlítések súlyosbították.

A zsidók sárga csillaggal való látványos megjelölésére vonatkozó javaslat Jaross Andor belügyminiszter előterjesztésében került a Minisztertanács elé. Ennek nyilvánvaló célja az volt, hogy a megbélyegzetteket a lakosság többi részétől könnyen elkülöníthetővé tegyék, akik egyúttal világosan felismerhetővé és könnyű prédáivá váltak a soron következő diszkriminatív intézkedéseknek is. Jaross a sárga csillag használatának szükségességét a nemzet közbiztonsági és katonai érdekeivel magyarázta: ha egyértelműen azonosíthatók a megbízhatatlan zsidók, akkor könnyebben ellenőrizhetővé válnak és távol tarthatóvá olyan helyektől, ahol jelenlétükkel a nemzet érdekeit sértenék.

Anya és lánya sárga csillaggal, a felvétel valószínűleg Budapesten készült 1944 végén.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.77.10.

A megsemmisítés közvetlen előjátékaként hozott 1240/1944. Me. sz. rendelet megszabta, hogy április 5-től minden hat évesnél idősebb zsidó személynek 10x10 cm nagyságú, posztóból, selyemből vagy bársonyból készült, hatágú, kanárisárga csillagot kell ruhája bal mellrészére felvarrnia. A megkülönböztető jelzést nem viselő személyt eleinte pénz-, illetve börtönbüntetésre ítélték, majd ezt - a náci sajtó által túl enyhének tartott szankcionálást - internálásra változtatták.

Jaross valamennyi csendőr- és rendőrparancsnokot utasított a rendelet maradéktalan és szigorú végrehajtására. Sok zsidót tartóztattak le azért, mert az ellenőrök a csillag színét nem találták megfelelő kanárisárgának, kívánt méretűnek, vagy kifogásolták a felvarrás módját. Utóbbit úgy ellenőrizték, hogy ceruzát, vagy egyéb hasonló tárgyat dugtak - erőltettek - az öltések közé, ha a „vizsgálati eszköz" utat talált, a csillag viselőjét azonnal

.

Ami a fogadtatást illeti, a bélyeget a zsidók közül néhányan kérkedően hordták, mások szégyellték. A felerősödő kétségekről és balsejtelmekről érzékletes leírást olvashatunk az egyik debreceni túlélő

: „Ezen az áprilisi reggelen, amikor először kellett viselni a sárga csillagot, én öltöztem fel először. Premiernek néztem elébe. Hat órára mentem dolgozni a gyárba. Lassan szedtem magamra ruháimat, húztam az időt. Mint egy műtétre induló beteg, úgy féltem felvenni a megbélyegzett kabátomat [...] Öltözködés befejeztével jól megvizsgáltam, hogy az előírásoknak eleget tettem-e. Tükör nélkül mustrálgattam magam. Még új, még szokatlan volt, még magam előtt restelltem ezt a megbélyegzést. Nem akartam magam tükörben nézegetni, csak félszemmel sandítottam kabátom baloldali irányába."

A keresztény lakosság magatartása szintén vegyes volt. A többség az addigi és azutáni eseményekkel egyetemben ezt a rendelkezést is közönnyel konstatálta. A nyugati országrészben nyílt ellenzéki megnyilvánulásokra is sor került: a győri szimpátiatüntetés résztvevői gomblyukba tűzött sárga virággal fejezték ki a sárga csillag viselésére kötelezett zsidó állampolgárokkal való

. Az antiszemita érzelműek üdvözölték az intézkedést, a szélsőjobboldalhoz kötődő sajtóorgánumok hétről-hétre körültekintően figyelmeztették a zsidókat, a jelzést erősen varrják fel, ne takarja gallér, sál, vagy más tárgy, például a kézben tartott ridikül, vagy .

Ahogyan az életnek egyre több területén érvényesült a jogfosztás, úgy szaporodtak meg a sárga csillagok is, amelyek nemcsak a kabátokon - és később a kapukon - tűntek fel, hanem például a zsidó orvosok

. Továbbá 1944. április 22-én a Közellátásügyi Minisztérium rendelkezésére a zsidóktól megvonták a közellátási szelvényeket, a már kiosztottakat május 1-jéig vissza kellett adniuk. Számukra sárga színű élelmiszerjegyeket vezettek be, amelyekre más és kevesebb élelmiszer járt, mint a nem zsidó lakosságnak. A zsidó ellátandókat - sárga jelzéssel - külön kellett is.

Sárga színű hús- és cukorjegy zsidók részére.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.209.3, 2011.1205.1.

Ezen a napon történt szeptember 18.

1922

Magyarországot felveszik a Népszövetségbe.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő