Elkezdődik a Watergate-ügy bírósági eljárása.Tovább
Megjelölve - antiszemita bélyegek a munkaszolgálatban és polgári életben
A sárga csillag a kabáton, tetovált fogolyszám az alkaron, szöges drótkerítés a barakkok körül – ezek a holokauszt szimbólumrendszerének legfőbb és legismertebb elemei. Az alábbi dokumentumok a hazai zsidóság megaláztatásának dokumentumait, nyomtatványait mutatják be az olvasónak. A megkülönböztető „zs” jelű igazolványok, levelezőlapok, az egyenruha elvétele a munkaszolgálatnál az üldözött lét hétköznapi rekvizitumai.
A lakóhelyek megjelölése: csillagos házak és gettók
A személyek megbélyegzését - az elszigetelés következő lépcsőfokaként - a lakhelyek megjelölése követte. A budapesti zsidók földrajzi koncentrálására vonatkozó első tervek a főváros nagyarányú és módszeres bombázása után születtek meg. A központosított, egybefüggő területű gettó tervét ekkor még elvetették, ehelyett városszerte külön e célra ún. csillagos házakat jelöltek ki. Az épületeket számos ismérv figyelembe vételével választották ki, ezek közül a legfontosabb a bennük lakó zsidók százalékos aránya volt. Ha a bérlők csaknem 50%-a volt zsidó, akkor a ház csillagos lett. Fontos kritérium volt továbbá az épület állaga, helye, keresztény bérlőinek szociális háttere és befolyása. Mindezek alapján a mintegy 36 ezer fővárosi bérházból kezdetben 2681-et jelöltek ki, melyekben csak zsidók lakhattak. Természetesen az érintettek azonnal megrohamozták a hivatalokat, a keresztények házuk megjelölése ellen, a zsidók pedig mellette érveltek. Egyedi döntésekkel a sárga csillagos minősítést 7-800 épülettől megvonták, ami tovább súlyosbította a zsidók helyzetét, mert ezzel a számukra kijelölt lakótér drasztikusan
.A június 17-én, Dorogi Farkas Ákos polgármester által közzétett rendelet a csillagos házakat a főváros akkori 14 kerületének mindegyikre külön vonatkozóan, utca és házszám szerint szedte lajstromba. A kijelölt épületek 70%-a Lipótvárosban, Terézvárosban és Erzsébetvárosban összpontosult, a többi városrészre pedig elszórtan jutott. Hogy a „zsidóházakat" könnyen fel lehessen ismerni, mindegyik kapura különleges jelvény elhelyezését írták elő. Az 51x36 cm-es fekete alapra erősített 30 cm átmérőjű, kanárisárga Dávid-csillag beszerzését, rögzítését és „állandóan ép és tiszta állapotban" tartását a háztulajdonosok feladatává tették. A csillagos házak keresztények lakta lakásait „itt nem laknak zsidók!" feliratú, a székesfőváros címerével ellátott nyomtatvánnyal
. |
Csillagviselésre kötelezett főbérlő bejelentése a Magyarországi Zsidók Szövetsége Lakáshivatalának, |
Az átköltözés eredeti határideje június 21. volt, amit - annak tarthatatlanságát látva - nyolc nappal meghosszabbítottak, ettől kezdve zsidó tulajdonos, bérlő, vendég csak csillagos házban lakhatott. A költözés mögötti ügyletekre világít rá a következő
: „Nekünk tehát a Ceglédi útról erre a kőbányai csillagos részre kellett mennünk. Csere útján kerültünk az Auguszta-telepre, általában mindenki úgy került a csillagos házakba, vagy úgy, hogy a kijelölt házban éppen volt üres hely, de ez a ritkább eset. Az volt az általános, hogy el kellett cserélni, mert hát a lakás kellett másnak, óhajtották a jobb lakásokat, amikhez így könnyen hozzá tudtak jutni. gyönyörű lakásokat kaptak egyesek csereútján: volt, aki sötét kis házmester-lakásból ment a szép, nagy, világos lakásba, úgyhogy ez bizony nagy előrelépés volt egyeseknek."A Magyarországi Keresztény Zsidók Szövetsége vezetőinek közbenjárására a kikeresztelkedett zsidók különválasztására is kidolgoztak egy tervet. Budapest polgármestere július 11-én felhívást bocsátott ki, melyben minden 16-60 év közötti, 1941. augusztus 1-je előtt kitért zsidót felszólított, vetesse magát nyilvántartásba a megfelelő felekezet hivatalainál. Az intézkedés szerint - augusztus 6-ai átköltözési határidővel - számukra külön csillagos házakat választottak ki, melyeket kereszttel is megjelöltek. A Zsidó Tanács e különválás ellen érvelt, ugyanis annak kivitelezése 40-50 ezer ember újbóli átköltöztetésével járt volna együtt, ami pedig újabb pánik- és öngyilkossági hullámot indított volna el. Végül a zsidók és a kitértek egy része ismét lakhelyet változtatott, de tömeges újraköltöztetésre nem került sor.
Mindezek által az üldözöttek lakhelyük szerint is elszigeteltekké, az antiszemita atrocitások még könnyebben azonosítható és koncentráltan elérhető célpontjaivá váltak. Hogy az egyre gyakoribbá váló rendőrségi razziáktól védekezzenek, a csillagos házak férfi lakosai felváltva őrizték a bejáratot, hogy figyelmeztessék sorstársaikat a közelegő veszélyre.
A városszerte szétszórtan kijelölt épületek nem bizonyultak tartós „megoldásnak", az illetékesek az egész várost „zsidómentesíteni" kívánták és ehhez egy külön területet jelöltek ki a zsidók lakhelyéül. A gettóban a zsidók helyzete embertelenné vált. A Pest VII. kerületében kijelölt városrészbe a csillagos házakból több mint 40 ezer zsidót költöztettek be, és mintegy 12 ezer kereszténynek kellett innen távoznia. A kijelölt terület pontos határait november 29-én tette közzé Vajna Gábor nyilas belügyminiszter, a kapukat pedig december 10-én zárták le.
 |
Gettóba küldött, szabályos kézbesíthetetlenségi jelzéssel ellátott postai levelezőlap. |
A kapcsolatteremtés tilalmának nyomai szintén a korabeli levelezőlapokon fedezhetők fel. Az 1944. május 31-én kelt, 222.942/4. sz. belügyminisztériumi rendelet megtiltotta a gyűjtőtáborokba, gettókba került zsidókkal való levelezést, számukra bármilyen küldemény eljuttatását. Az érintett lapokat „Szabályellenes- Non admis" feliratú kézbesíthetetlenségi jelzővel kellett ellátni és a feladónak
. Elviekben más, a kézbesíthetetlenség okára utaló feljegyzést a küldeményre tilos volt írni, ennek ellenére a Holokauszt Emlékközpont gyűjteményében fellelhetők olyan lapok, amelyeken a „gettóba nem kézbesíthető", vagy a „zsidónak nem kézbesíthető" feljegyzések olvashatók, ezek az érvényben lévő szabályozást mellőzve, önkényesen kerültek a . |
 |
„Gettóba nem kézbesíthető” címkével, illetve „zsidónak nem kézbesíthető” |
A sárga csillaggal megjelölt személyeket, a karszalagos munkaszolgálatosokat a hatalom „tárcán kínálta fel" az utcákon razziázó nyilas csoportoknak. A csillagos házak, majd a pesti nagy és - az 1944 nyarán létrehozott, szinte csak nevében védett - nemzetközi gettó pedig az óbudai téglagyárba vezető út, a nyugati határ felé haladó halálmenetek biztos kiindulási pontjaivá vált. A vidéki Magyarországon a felállított gyűjtőtáborok, gettók ugyanezt a célt
.A deportált embertömegek az ország határokon kívül újabb billogokkal terhesen élték át a rájuk váró nyomorúságos hónapokat. A koncentrációs táborokban a foglyokat minden személyes holmitól megfosztották, fogolyszámmal, fogolyjelzéssel látták el, kopaszra nyírták őket, rabruhát adtak rájuk, amelyeket sokszor megszaggattak, hogy még inkább megerősítsék fogoly állapotukat, amely egy esetleges szökés esetén is bárki számára egyértelmű legyen.
A fogolyszámot többnyire fekete festékkel fehér szövetdarabra festették fel, amelyet a nevüktől megfosztott häftlingek a felsőruha bal oldalán, a szív magasságában viselték, valamint a jobb nadrágszáron, combközépen. A betűjelet, az ötjegyű vagy hatjegyű számot Auschwitz-Birkenauban a bal alkarba tetováltak. A textil alapanyag mellett előfordult, hogy az azonosítót egy bádogdarabba is beleütötték, amit spárgával, szalaggal a csuklóra erősítettek. A szám felett színes, textíliából szabott egyenháromszög volt látható, a politikai foglyoké piros, a köztörvényeseké zöld, a Jehova tanúié lila, az „aszociálisoké" fekete, a cigányoké barna, a homoszexuálisoké rózsaszín volt. A zsidókat általában sárga-piros, az elfogott zsidó emigránsokat külön, kék-sárga Dávid-csillaggal jelölték meg. E mellett egy nagy betű jelezte a foglyok nemzetiségét, a magyarokat U, a lengyeleket P és így
. |
 |
Koncentrációs táborból származó fogolyszámok. |
A túlélők a fent felsorolt - mára emléktárggyá vált - bélyegek közül számosat hazahoztak magukkal, megőriztek. A Holokauszt Emlékközpont gyűjteményébe a családi hagyatékok részeként mai napig kerülnek be ilyen tételek. Az adományozó magánszemélyek múltjukhoz való viszonyulásától, lelki beállítottságától függ, miről gondolják úgy, nem szeretnék vele családtagjaikat, leszármazottjaikat terhelni, hanem szívesebben helyeznék el egy közgyűjteményben, míg egyes iratokat, tárgyakat féltve őriznek, a fotókat albumba rendezgetik, a sárga csillagokat bekereteztetik. Úgy tekintenek ezekre a szomorú és fájó ereklyékre, mint egyetlen kézzelfogható emlékekre, amelyek elhurcolt, eltűnt hozzátartozóikhoz kötődnek.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 03.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban négy egymástól témájukban eltérő forrásismertetést tárunk Önök elé szerzőink tollából. A publikációk ugyanakkor abban megegyeznek, hogy fordulópontokhoz köthetők: legyen szó személyes sorsfordítókról vagy nagyobb huszadik századi eseményekről.
Az időrendet követve kívánkozik előre Kovács Péter (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) publikációja. A szerző elsősorban a helytörténet számára mutat be új forrásokat a komáromi városháza építésre vonatkozóan. A beruházás szükségessége azonban kötődik egy fordulóponthoz, mivel a trianoni békeszerződés értelmében Komárom városa kettészakadt: a történelmi központ a városházával Csehszlovákiához került, így a Duna jobb partján, Magyarországon maradt településen szükség volt egy új hivatali épület felhúzására.
Egy konkrét személyes fordulópontot mutat be forrásismertetésében lapunk korábbi főszerkesztője, L. Balogh Béni (tudományos munkatárs, Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóközpont, Kisebbségkutató Intézet). A forrásszöveg egy 1929-ben Déván rendezett spiritiszta szeánsz jegyzőkönyve, amely nagy hatással volt Petru Grozára, Románia későbbi miniszterelnökére. A politikus kommunista fordulata ugyanis éppen ezekben az években zajlott, a „Kun Béla szellemével” való társalgás pedig mély benyomást tett rá, egyben kihatott Groza jövőbeli gondolkodására.
Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) a második világháború utáni kényszermigrációs időszak egyik, sokak életvitelében fordulópontot jelentő, kiemelt eseménysorára, a magyar-csehszlovák lakosságcserére vonatkozó dokumentumokat mutat be két részes forrásismertetésének első részében. A publikáció elsősorban az 1945 és 1950 között létező Nógrád-Hont vármegyében működő magyar összekötők működését mutatja be források segítségével.
Szintén két részes forrásismertetéssel jelentkezik Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem), amelynek első részében egy olyan esetet mutat be, amely konspirációs teóriaként igen nagy népszerűségnek örvendett a közelmúltban – egyben pedig egy „elmaradt fordulópontként” is lehet rá tekinteni. A Mikroelektronikai Vállalatot 1982-ben a magyar állam azzal a céllal hozta létre, hogy tartani tudja a lépést a hidegháború utolsó évtizedében egyre inkább felgyorsuló tudományos-technikai forradalomban. A MEV telepén 1986 tavaszán történt pusztító tűzeset azonban meghiúsította ezt az tervet. A forrásismertetésből az is kiderül, hogy a tűzeset kapcsán nem érdemes konteóról beszélni, azonban biztosítási csalásról már annál inkább.
Negyedik számunk szerzőinek köszönjük a kéziratokat, szerkesztőségünk pedig továbbra is várja következő lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. szeptember 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő