Megjelölve - antiszemita bélyegek a munkaszolgálatban és polgári életben

A sárga csillag a kabáton, tetovált fogolyszám az alkaron, szöges drótkerítés a barakkok körül – ezek a holokauszt szimbólumrendszerének legfőbb és legismertebb elemei. Az alábbi dokumentumok a hazai zsidóság megaláztatásának dokumentumait, nyomtatványait mutatják be az olvasónak. A megkülönböztető „zs” jelű igazolványok, levelezőlapok, az egyenruha elvétele a munkaszolgálatnál az üldözött lét hétköznapi rekvizitumai.

A polgári lakosság megbélyegzése

A németek magyarországi bevonulása újabb lendületet adott a zsidóellenes politika radikalizálódásának. A zsidótörvények eddigre már jelentősen korlátoztak a megélhetési lehetőségeket. A helyzetet 1944 tavaszától különféle gazdasági követelések, lefoglalások, letartóztatások és megfélemlítések súlyosbították.

A zsidók sárga csillaggal való látványos megjelölésére vonatkozó javaslat Jaross Andor belügyminiszter előterjesztésében került a Minisztertanács elé. Ennek nyilvánvaló célja az volt, hogy a megbélyegzetteket a lakosság többi részétől könnyen elkülöníthetővé tegyék, akik egyúttal világosan felismerhetővé és könnyű prédáivá váltak a soron következő diszkriminatív intézkedéseknek is. Jaross a sárga csillag használatának szükségességét a nemzet közbiztonsági és katonai érdekeivel magyarázta: ha egyértelműen azonosíthatók a megbízhatatlan zsidók, akkor könnyebben ellenőrizhetővé válnak és távol tarthatóvá olyan helyektől, ahol jelenlétükkel a nemzet érdekeit sértenék.

Anya és lánya sárga csillaggal, a felvétel valószínűleg Budapesten készült 1944 végén.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.77.10.

A megsemmisítés közvetlen előjátékaként hozott 1240/1944. Me. sz. rendelet megszabta, hogy április 5-től minden hat évesnél idősebb zsidó személynek 10x10 cm nagyságú, posztóból, selyemből vagy bársonyból készült, hatágú, kanárisárga csillagot kell ruhája bal mellrészére felvarrnia. A megkülönböztető jelzést nem viselő személyt eleinte pénz-, illetve börtönbüntetésre ítélték, majd ezt - a náci sajtó által túl enyhének tartott szankcionálást - internálásra változtatták.

Jaross valamennyi csendőr- és rendőrparancsnokot utasított a rendelet maradéktalan és szigorú végrehajtására. Sok zsidót tartóztattak le azért, mert az ellenőrök a csillag színét nem találták megfelelő kanárisárgának, kívánt méretűnek, vagy kifogásolták a felvarrás módját. Utóbbit úgy ellenőrizték, hogy ceruzát, vagy egyéb hasonló tárgyat dugtak - erőltettek - az öltések közé, ha a „vizsgálati eszköz" utat talált, a csillag viselőjét azonnal

.

Ami a fogadtatást illeti, a bélyeget a zsidók közül néhányan kérkedően hordták, mások szégyellték. A felerősödő kétségekről és balsejtelmekről érzékletes leírást olvashatunk az egyik debreceni túlélő

: „Ezen az áprilisi reggelen, amikor először kellett viselni a sárga csillagot, én öltöztem fel először. Premiernek néztem elébe. Hat órára mentem dolgozni a gyárba. Lassan szedtem magamra ruháimat, húztam az időt. Mint egy műtétre induló beteg, úgy féltem felvenni a megbélyegzett kabátomat [...] Öltözködés befejeztével jól megvizsgáltam, hogy az előírásoknak eleget tettem-e. Tükör nélkül mustrálgattam magam. Még új, még szokatlan volt, még magam előtt restelltem ezt a megbélyegzést. Nem akartam magam tükörben nézegetni, csak félszemmel sandítottam kabátom baloldali irányába."

A keresztény lakosság magatartása szintén vegyes volt. A többség az addigi és azutáni eseményekkel egyetemben ezt a rendelkezést is közönnyel konstatálta. A nyugati országrészben nyílt ellenzéki megnyilvánulásokra is sor került: a győri szimpátiatüntetés résztvevői gomblyukba tűzött sárga virággal fejezték ki a sárga csillag viselésére kötelezett zsidó állampolgárokkal való

. Az antiszemita érzelműek üdvözölték az intézkedést, a szélsőjobboldalhoz kötődő sajtóorgánumok hétről-hétre körültekintően figyelmeztették a zsidókat, a jelzést erősen varrják fel, ne takarja gallér, sál, vagy más tárgy, például a kézben tartott ridikül, vagy .

Ahogyan az életnek egyre több területén érvényesült a jogfosztás, úgy szaporodtak meg a sárga csillagok is, amelyek nemcsak a kabátokon - és később a kapukon - tűntek fel, hanem például a zsidó orvosok

. Továbbá 1944. április 22-én a Közellátásügyi Minisztérium rendelkezésére a zsidóktól megvonták a közellátási szelvényeket, a már kiosztottakat május 1-jéig vissza kellett adniuk. Számukra sárga színű élelmiszerjegyeket vezettek be, amelyekre más és kevesebb élelmiszer járt, mint a nem zsidó lakosságnak. A zsidó ellátandókat - sárga jelzéssel - külön kellett is.

Sárga színű hús- és cukorjegy zsidók részére.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.209.3, 2011.1205.1.

Ezen a napon történt július 20.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

A 2024. év második ArchívNet számát ajánljuk figyelmükbe, amelyben ismét négy forrásismertetés található, amelyek a 20. század szűk ötven évét fedik le. Két publikáció foglalkozik az első és a második világháború alatt történet eseményekkel, egy az 1950-es évek végi magyarországi ruhaipar helyzetét mutatja be, egy pedig helytörténeti témában prezentál dokumentumokat.

Suslik Ádám (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az első világháború szerbiai frontjának eseményeit idézi fel egy 1915-ből származó dokumentum segítségével. A belgrádi kormány által kiadott utasítás szerint kellett volna megvizsgálnia kivonuló bizottságoknak az osztrák-magyar haderő által okozott károk mértékét. Erre végül nem került sor, mivel a nehézkesen haladó osztrák-magyar támadás külső (bolgár, német) segítséggel végül 1915 végére elérte a célját: Szerbia összeomlott, a politikai vezetés és a hadsereg elmenekült.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) nyolcvan évvel ezelőtti történéseket mutat be. Forrásismertetésében megvilágítja, hogy Kárpátalján 1944 folyamán miként zajlott a deportált zsidók földjeinek kisajátítása, felhasználása – illetve, hogy az ilyen módon haszonbérletbe juttatott földek használatát miként ellenőrizték az év második felében.

Nagyobb időtávot fog át Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) helytörténeti témájú írása, azonban forrásokat 1z 1945–1957 közötti időszakról mutat be. A dokumentumok Komárom város labdarúgásának történetéhez (amelyről már korábban születtek összefoglaló igényű munkák) adnak kontextualizáló, hasznos adalékokat. Értve ez alatt a második világháború utáni újrakezdést, amikor is a világégés során gyakorlatilag megsemmisült sporttelepet is pótolniuk kellett a városban.

Az időrendet tekintve negyedik Tömő Ákos (doktorandusz, Eötvös Loránd tudományegyetem) publikációja mostani számunkban. A szerző az 1950-es évek magyarországi – változás alatt álló – divatvilágába, valamint a ruhaipar helyzetébe enged betekintést két levél segítségével. A két bemutatott forrásból kiderül: a divat és a ruhaipar terén a kívánt, és engedett változás korántsem ment olyan simán, mint ahogyan azt a kiépülő Kádár-rendszer tervezte.

A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. július 9.

Miklós Dániel

főszerkesztő