Egy erdélyi vasutas emlékei

A faji törvények után

„A sors iróniája, hogy ezelőtt 1 órája voltam elbocsátva a magyar vasutaktól is, zsidó faj törvény alapján, és szegény feleségem útban van hozzám 2 kisgyerekkel és biztos egy délibábos reménységgel. Vagy 300 forintom volt már spórolt fizetésemből. Ez az összeg körülbelül egy hónapra, ha elég majd a négyünk megélhetésére.”

Bevezető

A következőkben egy közel 350 oldalas visszaemlékezés első fejezetéből olvasható részlet. Szerzője, Ábrahám Sándor (Alexander Abraham) 1906-ban született a dél-erdélyi Petrila városában, zsidó származású családban. A romániai vasúttársaságnál, Simerián (Piski) dolgozott tisztviselőként a második bécsi döntésig (1940), majd családjával együtt átköltözött a Magyarországhoz ekkor visszacsatolt Kolozsvárra. Ezt követően osztozott az észak-erdélyi zsidóság sorsában: munkahelyéről elbocsátották, behívták munkaszolgálatra, végül a kolozsvári gettóból Auschwitzba deportálták. Feleségét és két kicsi gyermekét itt látta utoljára. Ábrahám Sándor több koncentrációs tábort is megjárva végül 1945-ben visszatért Kolozsvárra. További életéről csak szórványos információink vannak. 1945 őszétől ismét a román vasúttársaság alkalmazottja lett Simerián. A visszaemlékezés bevezetőjéből kiderül, hogy Ábrahám a vészkorszak után 20 évvel írta meg a szöveget, a deportálásból való hazaérkezése után készített jegyzetei alapján. Ugyancsak innen derül ki, hogy a visszaemlékezés írásakor a szerző Németországban (NSZK) élt. A bevezető végén felesége, Elizabeth kézírása olvasható (magyarul), melyből megtudható, hogy Ábrahám Sándor 1979 januárjában halt meg.

A visszaemlékezés kronologikusan halad előre, első mozzanatában Ábrahám Sándort eltávolítják munkahelyéről, az utolsó kép pedig az 1945-ös visszatérés az üres és széthordott kolozsvári lakásba. A szöveg gondozása során két célkitűzést követtem. Egyfelől célom volt, hogy a visszaemlékezés könnyen olvasható legyen, másfelől arra törekedtem, hogy a szöveg őrizze meg azt a nyelvi világot, amelyet szerzője megteremtett. Ennek megfelelően a visszaemlékezést nem betűhíven közlöm, ugyanakkor igyekeztem a lehető legkevesebbet változtatni rajta. Az elírásokat, nyelvtani hibákat kijavítottam, a kisbetűket/nagybetűket a magyar helyesírás szabályainak megfelelően átírtam. A régies kifejezéseket, illetve a körülményes, ám érthető mondatokat ugyanakkor nem változtattam meg. Akármennyire is igyekeztem a tartalom és a nyelv eredetiségét megőrizni, fontos rögzíteni, hogy a közölt szöveg sok helyen magán viseli az én értelmezésemet is.

Ábrahám Sándor visszaemlékezését, tehát a címmel, tartalomjegyzékkel, bevezetővel ellátott művet sok tényező alakította, a szövegnek sok rétege van. Benne vannak az átélt borzalmak, és a borzalmak sokszoros felidézése, akár a hazatérés utáni jegyzetkészítés, akár a rémálmok, akár a végleges írásmű elkészítésének formájában. Magán viseli a szöveg a felidézés körülményeit, a társadalmi közeget, akár a háború utáni Romániára, akár a hatvanas évekbeli Nyugat-Németországra gondolunk, amelyben „a német ifjúság egy igazi demokratikus szellemben él és nevelkedik, és aki előtt ma már nem a faj az irányadó, hanem az ember.” Ott van a szavak és mondatok között a szerző által olvasott és idézett holokauszt-könyvek és holokauszt-filmek világa. És alakítják a művet a szerző kimondott céljai is: a tanúságtétel és az öngyógyító terápia. „Most, hogy 20 év után volt annyi lelkierőm, hogy emlékiratom[ban] a hitleri őrült náci vészkorszakot papírra vessem, úgy érzem, hogy végre felszabadultam abból az állandó, 20 év után sem múló K-Lagerek hatása alól, és valahogy az alá a pszichológiai hatás alá kerültem, hogy most mindez eloszlik olvasóim között is, és így reám hatványoltabban kevesebb jut az átélt borzalmaiból.”

A szerző a műnek a „BA-TI-BA” címet adta, mert „boldogult Feleségemet Babának becéztem, a 7 éves kisfiam[at] Tibikének hívták, a 6 éves kis leányomat, akit 6 éves zsenge gyermek korában végeztek ki, Babikának becéztük.”

 

Ezen a napon történt július 22.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

A 2024. év második ArchívNet számát ajánljuk figyelmükbe, amelyben ismét négy forrásismertetés található, amelyek a 20. század szűk ötven évét fedik le. Két publikáció foglalkozik az első és a második világháború alatt történet eseményekkel, egy az 1950-es évek végi magyarországi ruhaipar helyzetét mutatja be, egy pedig helytörténeti témában prezentál dokumentumokat.

Suslik Ádám (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az első világháború szerbiai frontjának eseményeit idézi fel egy 1915-ből származó dokumentum segítségével. A belgrádi kormány által kiadott utasítás szerint kellett volna megvizsgálnia kivonuló bizottságoknak az osztrák-magyar haderő által okozott károk mértékét. Erre végül nem került sor, mivel a nehézkesen haladó osztrák-magyar támadás külső (bolgár, német) segítséggel végül 1915 végére elérte a célját: Szerbia összeomlott, a politikai vezetés és a hadsereg elmenekült.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) nyolcvan évvel ezelőtti történéseket mutat be. Forrásismertetésében megvilágítja, hogy Kárpátalján 1944 folyamán miként zajlott a deportált zsidók földjeinek kisajátítása, felhasználása – illetve, hogy az ilyen módon haszonbérletbe juttatott földek használatát miként ellenőrizték az év második felében.

Nagyobb időtávot fog át Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) helytörténeti témájú írása, azonban forrásokat 1z 1945–1957 közötti időszakról mutat be. A dokumentumok Komárom város labdarúgásának történetéhez (amelyről már korábban születtek összefoglaló igényű munkák) adnak kontextualizáló, hasznos adalékokat. Értve ez alatt a második világháború utáni újrakezdést, amikor is a világégés során gyakorlatilag megsemmisült sporttelepet is pótolniuk kellett a városban.

Az időrendet tekintve negyedik Tömő Ákos (doktorandusz, Eötvös Loránd tudományegyetem) publikációja mostani számunkban. A szerző az 1950-es évek magyarországi – változás alatt álló – divatvilágába, valamint a ruhaipar helyzetébe enged betekintést két levél segítségével. A két bemutatott forrásból kiderül: a divat és a ruhaipar terén a kívánt, és engedett változás korántsem ment olyan simán, mint ahogyan azt a kiépülő Kádár-rendszer tervezte.

A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. július 9.

Miklós Dániel

főszerkesztő