Egy erdélyi vasutas emlékei

A faji törvények után

„A sors iróniája, hogy ezelőtt 1 órája voltam elbocsátva a magyar vasutaktól is, zsidó faj törvény alapján, és szegény feleségem útban van hozzám 2 kisgyerekkel és biztos egy délibábos reménységgel. Vagy 300 forintom volt már spórolt fizetésemből. Ez az összeg körülbelül egy hónapra, ha elég majd a négyünk megélhetésére.”

Forrás

Ábrahám Sándor visszaemlékezése
(részlet)

„1. A faj törvény

engem a (Románia) vasúti főnökségtől – majdnem 20 évi szolgálat után – felhívtak hivatalosan Brassóba, ahol több erdélyi tartomány üzletvezetősége működött. Nagyon pesszimista kételyeim voltak, mert az összesünket, akit berendeltek, hárman voltunk, mind zsidó vallásúak, mégpedig Frenkel mozdonyvezető, Berger Sándor az aradi pályafenntartástól és én, egész utazásunk alatt találgattuk, hogy vajon miért hívnak, hogy személyesen jelenjünk meg Caius Popescu mérnök üzletvezető igazgató előtt.

Egy késő esti vonattal indultunk Simeriáról, és kora hajnalban érkeztünk Brassóba. Szállodában nem szálltunk meg, mert 8 órára voltunk beidézve az akkori három tartomány üzletvezetőjéhez Brassóban. Az állomáson megmosakodtunk az egyik pályaudvari vízcsapnál, és 7 órakor az üzletvezetőség előtt voltunk, hogy 8 órára nehogy más előzzön meg minket. De máskülönben bennünk volt az igyekezet, mert fűtött a kíváncsiság, hogy vajon miért lettünk beidézve. Így várva az üzletvezetőség kapujában 10-15 perc múlva megérkezett Berger Sándor is Aradról. Egyetlen zsidó lévén az aradi vasutaknál, most már igazolt volt aggodalmunk és kétségbeesésünk. Berger elkérte a berendelő átiratot, amit az üzletvezetőség küldött, és összehasonlítva az ő levelével, azonos szövegűek voltak.

8 óra előtt egy irodai altiszt kijött a várószobába, amikor is név szerint szólított minket, közölte velünk, hogy Caius Popescu úr fogad minket, azonnal jelentkezzünk.

Az üzletvezető vezérigazgató egy nagyon derék és jóindulatú emberi hírnévnek örvendett, akivel szolgálati időm alatt nagyon ritkán volt direkt kapcsolatom, inkább a reszortfőnökségekkel. Hogy palástolja kétségbeesésünk, úgy fogadott minket, mintha állandó jelleggel lett volna ügyünk vele, név szerint szólított meg minket, ismervén mindhármunkat a gyakori kiküldetés folytán. Beosztásom révén én 1-2 havonta voltam kiküldve a brassói üzletvezetőséghez.

Caius Popescu vezérigazgató úr most nem úgy beszélt velünk, mint alattvalóival, hanem mindent elkövetett, hogy teljes melegséggel és emberségesen tárgyaljon velünk, mielőtt a tárgyra tért volna. Mindhármunkat külön-külön kikérdezett a családi helyzetünkről is. Ösztönileg összenéztünk, miután nyilvános volt, hogy a közölni valója nem lesz kellemes számunkra, miután hellyel kínált és leültünk a mély, bőrfotelekbe. Tőlem, a legfiatalabbtól hármunk között, érdeklődött, hogy hány gyermekem van és hány évesek, akaratlanul is ismételten egymásra néztünk, hogy vajon mit jelentsen ez az igazán oly bizalmas és oly meleg emberi érdeklődés a vezérigazgatónk részéről.

Majdnem 1 órai – részünkre izgalmas – beszélgetésünk után nagy körültekintéssel az igazgató elkezdi mondani, hogy az életben vannak zökkenések, és nem mindig úgy történnek a dolgok, ahogy azt az ember elképzelte. A rövid és óvatos bevezetés után közli velünk, idézem: Uraim, ne legyenek kétségbeesve, a tegnapi vasúti hivatalos lapban megjelent az azonnali elbocsátásuk, [popup title="faj törvény " format="Default click" activate="click" close text="A Szovjetunió 1940 júniusában elszakította Romániától Besszarábiát és Észak-Bukovinát. Az ezt követő hónapokban a magyarországihoz hasonló zsidótörvényeket hoztak Romániában, majd II. Károly király lemondott, és átadta a hatalmat Antonescu tábornoknak, aki diktátorként vezette az országot. Bővebben lásd: KARSAI LÁSZLÓ: Holokauszt. [Bp.], 2001. 180."]alapján.

Berger Sándor, aki nyugdíj előtt állt, elkezdett zokogni, engem fojtogatott a sírás, annál is inkább, mert huszadik évi szolgálatomat tapostam, és minden nap vártam a házépítési kölcsönömet, ami már esedékes volt a román vasúti igazgatóságtól. A vezérigazgató közben folytatja, és őszinte részvéttel nyilatkozott, hogy nagyon sajnálja az esetet, annál is inkább, mert mindhármunkkal meg volt elégedve, ez is késztette arra, hogy felhívott minket személyesen, hogy mielőtt a hivatalos lapot kiküldené az alosztályhoz, akar rajtunk segíteni – folytatja. És hogy ezen elbocsátás ne nehezítse meg a további, általa elgondolt elhelyezkedésünk. Mikor ezeket az általa biztató szavakat mondta, úgy éreztem, hogy a talaj szalad ki a lábaim alól, és egy percre felálltam, és a kijáró ajtó felé mentem, utána megint elfoglaltam a helyemet, éreztem, hogy a viselkedésem nem volt a legilledelmesebb, de ezt már valahogy tudaton kívül tehettem.

Mint említettem, Berger nyugdíj előtt állt, én a huszadik évemet tapostam a román vasutaknál, Frenkel mozdonyvezető 24 éve volt mozdonyvezető megszakítás nélkül.

A vezérigazgató tovább folytatja a beszélgetést, és a következőket mondja. A hivatalos lapot még magánál tartja, és nem küldi ki az alosztályokhoz, illetve a hatásköréhez tartozó főnökségekhez. Azt a levelet sem, amit velünk kapcsolatban a bukaresti román országos vezérigazgatóságtól kapott a mi ügyünk végrehajtása céljából. Tovább fejtegeti, magáévá tevén sorsunkat, mondván, hogy a , és vannak magyar vasutasok, akik át akarnak menni az észak-erdélyi, vagyis a Magyarországhoz csatolt területre. Minket is úgy fog kezelni, mintha mi is magyar származásúak lennénk, és áthelyez ugyanazzal az áthelyezési rendelettel, a szolgálati táblázatba, mint a magyar származású vasutasokat. Továbbra ajánlja, menjünk haza, és a fentieket beszéljük meg családtagjainkkal is, és a következő napon utazzunk vissza Brassóba, miután közöljük vele személyesen elhatározásunk.

Szomorúan és kétségbeesetten megköszöntük jóindulatát távozásunk előtt az irodájában, még egyszer vigasztalt minket, hogy ilyen formában minket is át fog venni a MÁV, kezet fogott velünk, és még utánunk szólt, hogy amelyik hármunk közül nem jelentkezik nála, úgy három napon belül értesíti a szolgálati főnökséget, hogy a zsidó, vagyis a faj törvény alapján el van bocsátva.

A főbejáratnál szomorúan elbúcsúztunk Bergertől, kinek más időpontban volt kapcsolata Aradra, én meg szegény Frenkellel, akiről írásomban többször emlékezem meg, elindultunk a brassói állomás felé, én Frenkelt vigasztaltam, ő pedig engem, mondván egymásnak, hogy egész biztos, hogy a magyarok felvesznek, és akkor nem vesztettünk semmit.

 

Ezen a napon történt október 05.

1919

Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok megakadályozza a budapesti Nemzeti Múzeumnak a megszálló román hadsereg általi szervezett...Tovább

1922

A cionista mozgalom fellendítése céljából megalakult a Makkabea Ros Szövetség, zömmel egykori Makkabea tagokból. Első vacsorájukat október...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő