Egy erdélyi vasutas emlékei

A faji törvények után

„A sors iróniája, hogy ezelőtt 1 órája voltam elbocsátva a magyar vasutaktól is, zsidó faj törvény alapján, és szegény feleségem útban van hozzám 2 kisgyerekkel és biztos egy délibábos reménységgel. Vagy 300 forintom volt már spórolt fizetésemből. Ez az összeg körülbelül egy hónapra, ha elég majd a négyünk megélhetésére.”

Majdnem 20 évig dolgoztam Simerián a vasútnál, nagyon gyakran volt hivatalos ügyem Aradon (Arad 173 km Simeriától), Curtici Aradtól egy pár kilométerre fekszik. Curtici román akkori határállomás forgalmi személyzetét ismertem, magam is gyakran voltam kiküldve mozdonyon hivatalosan technikai minőségben a határállomásig.

Később már hobbimmá vált, hogy az orient express mozdonyán elutaztam ide, amit Simeriai mozdonyvezetők vittek a határig, illetve Curtic-ig. Volt eset gyakran, hogy vasárnapi szabadidőmet is ezzel a hobbimmal ütöttem el.

Lökösházára érve dél után hat óra körül azonnal jelentkeztem a határállomás szolgálati forgalmistájánál, miután leigazoltam, hogy szintén MÁV alkalmazott vagyok, megkértem, hogy engedje meg, hogy telefonon beszéljek az egy km-re lévő román határállomás szolgálati forgalmistájával. A kolléga nagyon kedvesen engedett kérésemnek, főleg miután vázoltam, hogy családomat várom, akik valószínű, hogy már Curtici-on vannak, és egy nagyon fontos közlésem van részükre.

Felhívtam Curtici-ot, románul beszéltem, és vagy három nevet mondtam be azok közül a román forgalmisták közül, akiket személyesen ismertem. Nem ismertem azt, aki a vonal túlsó végén jelentkezett, de nagyon előzékenyen biztosított arról, hogy a három megnevezett közül az egyiket mindjárt küldi, aki jelenleg bent van a vasúti restiben. Vagy öt perc múlva cseng a telefon és jelentkezik Curtici-ról barátom, üdvözöljük egymást. Ez véletlenül volt nálam, amikor Simeriáról áthelyezték Curtici-ra. A következőt mondtam neki románul: feleségemnek két kisgyerekkel ott kell már lennie Curtici-on, mert tegnap kaptam a sürgönyt. Tudtam, hogy úgy Lökösházán, mint Curtici-on nagyok a késések a menő és az érkező családok szerelvényei végett. Megkértem román barátomat, hogy keresse fel családomat, és beszélje reá őket, hogy térjenek vissza.

Itt meg kell jegyeznem, hogy feleségem csak az ingóságokat adta el, a családi kúriám megvolt.

Costica a következőket mondta: Kedves Sandule (Sándor), ha itt volnál, nem hinnél a szemednek. 5-6 km hosszan, hóviharban, batyukkal állnak az asszonyok. Öregek és gyermekek és várják szerelvényüket, egyesek tőletek jönnek, mások odamennek, teljes a fejetlenség, ennek dacára ketten kimegyünk és próbáljuk őket kiabálva nevüket megtalálni, hátha véletlenül jelentkeznek. Nagyon szívesen, ami tőlem telik, rendelkezésedre állok – mondja román barátom. Maradj a telefon mellett, mondta még, mert, ahogy eredményt érek el, közlöm veled, sőt direkt feleségeddel kapcsollak össze.

Eltelt több mint egy óra, amikor Costica közli velem, hogy a sínek egyik oldalán a didergő tömeg előtt egy pályaőr, a másik oldalán pedig ő próbálták megkeresni családom, de sajnos nem jelentkeztek. Szomorúan bár, de le kellett mondjak erről a tervemről, és bele kellett törődjem sorsomba, illetve családom szomorú sorsába.

A lökösházai határállomás egy kis vidéki vasúti intézmény, az egy cca. 20 négyzetméteres váróterme cementpadlózattal, egy pár ülőpaddal ellátva, melyek a szokatlan forgalom végett állandóan foglaltak voltak. Este 9-10 óra volt már, amikor egy újságpapírra egy sarokban a falnak dűlve a földre leültem. A padok és a váróterem közepén lévő asztal is foglalt volt, nálam talán boldogabb utasokkal. Nem aludtam, mert olyan sarkot választottam, hogy az ablakon keresztül láthattam, ha egy szerelvény érkezik, ilyenkor az újságpapírost a sarokban hagytam jelezve, hogy a hely foglalt, és minden egyes esetben kiszaladtam az érkező szerelvény elé, kétségbe esve kiabálva, Baba, Tibi, Babi, hol vagytok?

Az éj folyamán hat szerelvény érkezett zsúfolt vagonokkal, de az enyiméim nem érkeztek meg. Vagy két nap és két éjjel étlen-szomjan, piszkosan vártam és vártam a lökösházi határállomáson, de az én kis családom még mindig nem érkezett meg. Már elkezdtem fantáziálni, és magamban örvendtem, hátha Costica barátom, aki személyesen is ismerte feleségemet, felfedte őket a román oldalon, és közölte velük óhajomat, hogy térjenek vissza. A kis váróteremben állandó jelleggel változtak az utasok, én voltam az egyedüli, aki állandó jelleggel várakozó volt.

Éreztem, hogy két nap és két éjjel után lefogytam, és eléggé elgyengültem. A harmadik napon délután, 1940. december 11-én érkezik egy vonat vagy 12 harmadosztályú vagonnal. Azelőtt egy órája, hogy elkezdett sűrűn, nagy pelyhekben havazni, úgy tűnt, hogy egy igazi karácsony esti hangulat lett, az első téli hírmondó, és valahogy a szép napokra kellemesen emlékeztető időjárás. Újból kiszaladok a váróteremből a személyvonat elé, újból elkiáltom magam, Baba, Tibi, mikor látom, hogy az egyik ablakon kinéz szegény boldogult feleségem és a két gyermek. Meglepődtek, örömüket fejezték ki, hogy én várom őket a határállomáson.

A feleségem, ahogy meglátott engem – ahogy én kinézhettem –, elkezdett sírni, én felugrottam hozzájuk, elfelejtkezve és a

hatása alá kerültem. Melegen üdvözöltük egymást, összecsókolván mindhármukat, örömünkben mindannyian zokogtunk. Csak később tudtam meg, hogy az alatt a majdnem hat hónap alatt milyen elnyomatás alatt éltek, mint zsidók.”

Ezen a napon történt július 07.

1919

A Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege kivonul a Felvidékről; a Szlovák Tanácsköztársaság bukása.Tovább

1939

Kárpátalján megszűnik a katonai közigazgatás, hatályba lép a polgári közigazgatásra vonatkozó rendelet.Tovább

1951

Az első színes televízióadás az Egyesült Államokban.Tovább

1985

Taróczy Balázs (Heinz Günthardttal) első magyar győztesként megnyeri a férfi párost Wimbledonban.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő