Béres Lajos naplója

„Utász előtt nincs akadály..."

1. rész. A bevonulástól Erdély visszatéréséig

„a késő délutáni órákban érkeztünk uticélunk határába. E helység is félreesik a bevonulási útvonaltól, de azért ők is várták tegnap a honvédeket. Mivel ma már visszatértek a soros munkához, annál nagyobb meglepetés volt a számunkra a mi ma délutáni megjelenésünk, ami megelőzött ugyan bennünket, mert mire odaértünk, a lakosság egy része a határból futott össze – munkáját otthagyva- fogadtatásunkra. Az egész falun látszott, hogy várta a honvédeket, mert a községbe vezető út két oldalán rögtönzött fenyők vannak ültetve, a község bejáratánál pedig diadalkapu áll.”

November 23-án

A munkálatok befejezést nyernek. A civil munkásoknak ma fizetünk utoljára.

 

24-én (vasárnap)

A távoli munkahelyekről is bevonulnak az embereink, és pihenő van. Mivel századunk életéről, tevékenységéről sok fotóim vannak, október hónapban egy gyergyószentmiklósi utamkor egy fotóalbumot vettem, amelybe szabadidőmben elhelyeztem a fotóimat, feliratokkal ellátva. A kétnapi pihenőt kihasználva elbúcsúzunk falubeli ismerőseinktől, mert holnapután indulunk haza. Nem is baj már, mert bármennyire szépek itt a hegyek változatosságai, az aratási szabadságunk óta nem láttunk végeláthatatlan síkságot, mely után mindnyájan vágyunk. Itt bármilyen magas hegyre mentünk, mindig magasabbak akadályozták a végtelenbe való látásunkat. Az idő is hideg, téliesre fordult, még szerencse, hogy a munkálatok végeztéig kellemes időjárás volt.

 

25-én

Változékony időben készülődtünk hazafelé. Délben megérkeztek a Botond gépkocsik, mert kerékpár helyett ezeken indultunk útnak.

 

26-án

4h-kor ébresztő, reggelizés és 5h-kor indulás hazafelé. Egy darabig azon az úton, amelyen idejöttünk. Útközben itt-ott egy-egy felvételt még csináltam. Egész nap hideg időben vonultunk, gépkocsikkal, és Désre beérkezve Szamosújvárnak fordultunk, és este 10h-kor érkeztünk az újvári pályaudvarra. Itt azonnal hozzáfogtunk a bevagonírozáshoz, mely hamar meg is történt. Aztán tüzet gyújtva a kályhákkal ellátott vagonokban, egész éjjel melegedtünk.

 

27-én

Hajnali 2h-kor elindult a szerelvény, reggelre Kolozsvárra érünk, ahol huzamosabb ideig vesztegeltünk. Az idő itt napos, enyhe volt. Innen Nagyváradra indultunk, szép, enyhe időben, szép tájakon, hol a művelhető területeken már zöldelltek az őszi vetések. Igen sokat állunk egy-egy állomáson, és lassan haladunk. Délután 2h körül áthaladunk Bánffyhunyadon, és kevéssel naplemente előtt, nagy erőfeszítés árán kapaszkodik szerelvényünk fel a Királyhágóra, amely során egyik kocsi fél tengelye begyulladt, és rettenetesen füstölt. Emiatt a szerelvény leállt, míg megjavították. Az emelkedőnek kapaszkodva nehéz az indulás, és a hosszú szerelvény a rángatás miatt a dereka táján kettészakadt. A mozdony nélküli rész megindult visszafelé a lejtőn és csak az elszabadult részen lévő fékezők lélekjelenlétének köszönhető, hogy sikerült idejében lefékezni, mielőtt nagyobb lendületet kapott volna. A katonák már így is sokan leugráltak róla. Később Bánffyhunyadról jött két mozdony, és tolták fel a szerelvényig, és az összekapcsolás után segítettek áttolni a hágón, mely után szerencsésen érkeztünk be a nagyváradi pályaudvarra, amelyet 28-án hajnalban hagytunk el, és a szép őszi időjárású Erdélyből a ködös, esős Alföldre értünk. Utunk mentén végig - főleg Berettyóújfalu környékén - a legelők hajlataiban mindenütt áll a víz a sok őszi eső miatt. A pályaudvarok és vasútállomásokon való veszteglések miatt csak este érkezünk a szolnoki teherpályaudvarra és megkezdtük a kirakodást, mely után ismét a fűrésztelepre mentünk, hol szállásunk már el volt készítve.

 

29-én

Egész nap szerelvény karbahelyezés, zsoldfizetés és előkészületek a tartalékosok leszerelésére.

 

30-án

Leszereljük a tartalékosokat, és a búcsúpoharak kiürítése után elbúcsúzunk tőlük, mely mindnyájunkban érzékenységet vált ki, ennyi hosszú ideig tartó együttlét után, melyben igen sok szép és emlékekben gazdag, felejthetetlen napjaink is voltak. A század tényleges állományú tagjai december 10-ig a felszerelések karbahelyezésével, és a hadianyagraktárakba való behelyezésével foglalkozunk, én pedig a kimutatásokat készítem. Ezt a tíz napot, amennyire lehet, kihasználjuk, mert a laktanyában már a szabad mozgás lehetősége korlátozott lesz. Közben századparancsnokom naponként jár be a laktanyába. Egyik nap megkérdi tőlem, szeretnék-e a zászlóalj irodán dolgozni, mert írnokot keresnek. Mivel én nemigen szeretem az irodai munkát, meg szerettem volna maradni a századnál, kifejtettem neki ebbeli nézetem. Erre ő közli velem, hogy ő lesz a zászlóalj segédtisztje, és így együtt maradunk. Így már én is vállaltam az újabb beosztásomat. A december 10-én megjelenő VI. honvéd utász zászlóalj napiparancsa értelmében Veress hadnagyot, engem és tényleges társaim különböző képzettséggel bíró részét a 154. kerékpáros utászszázadtól a VI. utász zászlóaljtörzshöz vezényelték.

 

11-én

Bevonultunk a laktanyába, és a zászlóaljtörzs szálláshelyén helyet foglalva én 12-én reggel jelentkezem - mint zászlóalj írnok - szolgálattételre. Irodafőnököm 

 törzsőrmester régi ismerős, aki örömmel fogadott. ezzel lezárult a kerékpáros századi tevékenységem, és megkezdődött egy újabb szakasza katonai szolgálatomnak. Hazakerülve anyazászlóaljunkhoz, Veress hadnagy és tiszttársainak beszámolót kellett tartaniuk távollétük alatti életünkről, tevékenységünkről. Hogy beszámolójukat alá is támaszthassák, megkértek, adjam kölcsön arra az időre fotóalbumomat, amit nagy érdeklődéssel lapozgattak végig, melyben a fotók és feliratok elhelyezése nyerte meg tetszésüket. A látottak után kissé irigyeltek is bennünket a sok szép élményünkért.

A laktanyában nagy változást tapasztaltunk. Az előttünk lévő korosztálybeliek szpt. hó végén leszereltek, helyükre októberben újoncok jöttek. Kiképzésüket a szokásos formában végezték a korosztályom-beliekből tisztesi rangban lévők. A hosszú ideig tartó távollét alatt megszokott mindig változó, szabad, tág környezet után furcsa érzés ismét a zárt laktanyai élet. Idő kell, amíg megszokjuk újra.

Új beosztásomban irodavezetőm ismertette velem az irodai rendtartásokat és alapismereteket. Meg kellett tanulnom az írógép kezelését és használatát, amely nem is volt olyan nehéz számomra. Egy hét elteltével már egész jól gépeltem, de csak két ujjal volt szabad megtanulnom, mert így biztosabb a hiba nélküli gépírás. Itt pedig hibajavítást a jelentéseken nem szabad eszközölni. Habár írnivalónk fogalmazványát készen kaptuk, voltak ügydarabok, melyekre nekünk kellett a választ elkészíteni. Ennek minél rövidebb, érthető, katonás hangvételűnek kellett lennie. Mindezekbe hamar begyakorlódtam, mivel századírnokként már volt némi ismeretem. Pár hét múlva már diktálásra is gépelek. Irodafőnökömmel jól megérjük egymást, és így összedolgozva sikerrel végezzük az egyébként elég sok adminisztrációs munkát. Idejövetelem első hétvégén eltávozást kértem, mivel aratási szabadságom óta nem voltam odahaza. Karácsonyra és újévre 4-4 napi szabadságot kaptunk. ezzel bezárult az 1940-es esztendő.

Ezen a napon történt szeptember 25.

1918

Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább

1920

A Nemzetgyűlés elfogadta a numerus claususról szóló törvényjavasla-tot.Tovább

1931

Budapesten, a Royal moziban levetítik az első magyar hangosfilmet, „A kék bálvány”-t.Tovább

1956

Üzembe lép az első transzatlanti telefonkábel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő