A Népszövetség elfogadja a nemzetközi viták békés rendezéséről szóló genfi jegyzőkönyvet.Tovább
Béres Lajos naplója
„Utász előtt nincs akadály..."
1. rész. A bevonulástól Erdély visszatéréséig
„a késő délutáni órákban érkeztünk uticélunk határába. E helység is félreesik a bevonulási útvonaltól, de azért ők is várták tegnap a honvédeket. Mivel ma már visszatértek a soros munkához, annál nagyobb meglepetés volt a számunkra a mi ma délutáni megjelenésünk, ami megelőzött ugyan bennünket, mert mire odaértünk, a lakosság egy része a határból futott össze – munkáját otthagyva- fogadtatásunkra. Az egész falun látszott, hogy várta a honvédeket, mert a községbe vezető út két oldalán rögtönzött fenyők vannak ültetve, a község bejáratánál pedig diadalkapu áll.”
Bevezetés a Naplóhoz
A Magyar Királyi Honvédség műszaki csapatainak talán legjobb meghatározása Jacobi Ágost utász ezredes tollából származik:
„Műszaki katonák alatt értjük azt a hadrakelt nagy családot, amely nemcsak fegyverrel a kézben küzdött, hanem tudásával, különleges fölszerelésével, kiképzésével és leleményességével a küzdő csapatok leghűségesebb és nélkülözhetetlen segítőtársa volt."
A sokszor idézett szavak visszaadják a sok szakfeladatra alkalmas műszaki csapatok jellemzőit. A mindig magas fizikai követelményeknek való megfelelés, a különleges technikai felszerelések használata, találékonyság, amely a szükségből kovácsol erényt, az a helytállás, amely a magyar hadsereg műszaki katonáit a kezdetektől napjainkig jellemzik, egyaránt hozzájárulnak ahhoz a közösségi szellemhez, amely képessé tette őket a legnehezebb, gyakran lehetetlennek tűnő feladatok végrehajtására, háborúban és békében egyaránt.
  Képgaléria megtekintése |
Honvéd műszakiak a két világháború között
1920. június 4-én aláírták Trianonban a háborút lezáró békeszerződést. Ennek katonai határozványai igen súlyosak voltak és maradéktalanul érvényesítették a győztesek akaratát. A szerződésben engedélyezett gyaloghadosztályban (benne három gyalogezred három-három gyalogzászlóaljjal) közvetlen utászzászlóalj (maximum 14 tiszt és 500 fő legénység), mindegyik gyalogzászlóaljban két utászszakasz és egy hidászszakasz szervezését tették lehetővé.
A magyar kormánynak ebben a helyzetben egyetlen lehetősége volt, hogy katonai erőt építsen, az ún. rejtett hadrend létrehozása. Ebben a formában a Fővezérség közvetlen alárendeltségében három utászzászlóalj, a gyalogezredek kötelékében pedig árkász osztagok szerveződtek. Az 1. utászzászlóaljhoz kettő utászszázad, egy hidászszakasz és egy lángszóró szakasz, a 2. és 3. utászzászlóaljhoz két-két utászszázad tartozott. A rejtett hadrendben a Folyamőrséghez tartozott 1 utászzászlóalj, amely három árvízvédelmi (utász) századból állt. Ezek az erők - folytatva a tradíciókat - fontos szerepet játszottak az árvízvédekezésben. A budapesti m. kir. 1. honvéd utászzászlóalj ellátta az árvízvédelmi segítőszolgálatot a Duna völgyében Esztergomtól Dunaföldvárig, valamint a Tisza völgyében Szolnoktól ár ellen a határig, továbbá az Eger, a Sajó, a Hernád, és a Bodrog völgyében. A győri m. kir. 2. honvéd utászzászlóalj részt vett az árvízvédelemben a Duna völgyében Esztergomtól ár ellen a határig, valamint a Zala, a Marcal, a Rába és a Rábca völgyében. A szegedi m. kir. 3. honvéd utászzászlóalj részt vett az árvízvédelemben a Tisza völgyében Szolnoktól a határig, a Maros völgyében, valamint a Berettyó és a Körösök vidékén. A m. kir. Folyamőrség árvízvédelmi zászlóalja segítette a védekezést a Duna mentén, Dunaföldvártól a határig, valamint a Sárvíz, a Sió, a Koppány, a Kapos és a Dráva folyók körzetében.
1927-ben a békeszerződések betartását felügyelő Szövetségközi Katonai Ellenőrző Bizottság befejezte munkáját. Ezzel lehetővé vált egy dinamikusabb haderőfejlesztés, így növekedett a műszaki csapatok száma is. Ebben az időszakban 4 utászzászlóalj-parancsnokság, hat utászszázad, egy hidászszázad és két vasútépítő század állt rendelkezésre. 1937. október 1. után 15 utászszázad, hét gázvédelmi század, egy gázvédelmi iskola, négy vasútépítő század, kettő hidászszázad, hat őrnaszád, hat páncélos motorcsónak, három aknahajó, és 21 motorcsónak alkotta a műszaki csapatokat. Ugyanebben az időben a gyalog-, határőr- és huszárezredeknél árkászszázad volt a hadrendben.
A hadsereg korszerűsítését az 1938. október 1-jétől életbe lépett Huba-hadrend irányozta elő, amelynek eredményeképpen létrejött az 1. és 2. gépkocsizó dandár, közvetlen alárendeltségükben egy-egy gépkocsizó utászszázaddal, a gépkocsizó- és kerékpáros zászlóaljaknál árkász szakasszal.
A műszaki csapatok kiképzése ellentmondásosan alakult. Noha az I. világháború bizonyította az erődítés fontosságát, a hangsúly inkább a vízi kiképzésen volt. A hagyományos árkász feladatok elsikkadtak, a védőállás tökéletes kiépítésére és berendezésére alig került sor. A műszaki gépek tömeges megjelenésével a kiképzési ágak megszaporodtak, hiszen ezek kezelése megbízható ismereteket követelt. Megjelent a beton alapanyagú erődítési építményekkel kapcsolatos kiképzés, és a rohamosan fejlődő repülés is új követelményeket támasztott az álcázás és a helyreállítás területén.
A folyamatos fejlesztések azt eredményezték, hogy 1941 tavaszán kilenc utászzászlóalj, három műszaki század, egy vasútépítő ezred, egy vegyiharc zászlóalj, egy hidászzászlóalj és egy folyamdandár alkotta a honvédség műszaki erejét.
A háborús időszak hadseregfejlesztésének első eredménye volt, hogy a páncéloshadosztályban közvetlen utászzászlóaljat szerveztek. A keleti hadszíntérre kivonuló magyar 2. hadsereg hadrendjében hadtestenként utászzászlóalj, könnyű-hadosztályonként utászszázad, gyalogezredenként árkászszázad volt. A nyilvánvaló részsikerek ellenére a II. világháború eseményei bizonyították a korszak hadsereg-szervezési és vezetési hibáit. A létszámában felduzzasztott, de korszerű hadianyaggal szűken ellátott Honvédség - benne a műszaki csapatnem - így is erőn felül teljesített.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 02.
1924
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.
A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.
Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.
Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. szeptember 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő