Béres Lajos naplója

„Utász előtt nincs akadály..."

1. rész. A bevonulástól Erdély visszatéréséig

„a késő délutáni órákban érkeztünk uticélunk határába. E helység is félreesik a bevonulási útvonaltól, de azért ők is várták tegnap a honvédeket. Mivel ma már visszatértek a soros munkához, annál nagyobb meglepetés volt a számunkra a mi ma délutáni megjelenésünk, ami megelőzött ugyan bennünket, mert mire odaértünk, a lakosság egy része a határból futott össze – munkáját otthagyva- fogadtatásunkra. Az egész falun látszott, hogy várta a honvédeket, mert a községbe vezető út két oldalán rögtönzött fenyők vannak ültetve, a község bejáratánál pedig diadalkapu áll.”


Bevezetés a Naplóhoz

  

A Magyar Királyi Honvédség műszaki csapatainak talán legjobb meghatározása Jacobi Ágost utász ezredes tollából származik:

„Műszaki katonák alatt értjük azt a hadrakelt nagy családot, amely nemcsak fegyverrel a kézben küzdött, hanem tudásával, különleges fölszerelésével, kiképzésével és leleményességével a küzdő csapatok leghűségesebb és nélkülözhetetlen segítőtársa volt."

A sokszor idézett szavak visszaadják a sok szakfeladatra alkalmas műszaki csapatok jellemzőit. A mindig magas fizikai követelményeknek való megfelelés, a különleges technikai felszerelések használata, találékonyság, amely a szükségből kovácsol erényt, az a helytállás, amely a magyar hadsereg műszaki katonáit a kezdetektől napjainkig jellemzik, egyaránt hozzájárulnak ahhoz a közösségi szellemhez, amely képessé tette őket a legnehezebb, gyakran lehetetlennek tűnő feladatok végrehajtására, háborúban és békében egyaránt.

Nagyítás Képgaléria megtekintése 

 

 

Honvéd műszakiak a két világháború között

1920. június 4-én aláírták Trianonban a háborút lezáró békeszerződést. Ennek katonai határozványai igen súlyosak voltak és maradéktalanul érvényesítették a győztesek akaratát. A szerződésben engedélyezett gyaloghadosztályban (benne három gyalogezred három-három gyalogzászlóaljjal) közvetlen utászzászlóalj (maximum 14 tiszt és 500 fő legénység), mindegyik gyalogzászlóaljban két utászszakasz és egy hidászszakasz szervezését tették lehetővé.

A magyar kormánynak ebben a helyzetben egyetlen lehetősége volt, hogy katonai erőt építsen, az ún. rejtett hadrend létrehozása. Ebben a formában a Fővezérség közvetlen alárendeltségében három utászzászlóalj, a gyalogezredek kötelékében pedig árkász osztagok szerveződtek. Az 1. utászzászlóaljhoz kettő utászszázad, egy hidászszakasz és egy lángszóró szakasz, a 2. és 3. utászzászlóaljhoz két-két utászszázad tartozott. A rejtett hadrendben a Folyamőrséghez tartozott 1 utászzászlóalj, amely három árvízvédelmi (utász) századból állt. Ezek az erők - folytatva a tradíciókat - fontos szerepet játszottak az árvízvédekezésben. A budapesti m. kir. 1. honvéd utászzászlóalj ellátta az árvízvédelmi segítőszolgálatot a Duna völgyében Esztergomtól Dunaföldvárig, valamint a Tisza völgyében Szolnoktól ár ellen a határig, továbbá az Eger, a Sajó, a Hernád, és a Bodrog völgyében. A győri m. kir. 2. honvéd utászzászlóalj részt vett az árvízvédelemben a Duna völgyében Esztergomtól ár ellen a határig, valamint a Zala, a Marcal, a Rába és a Rábca völgyében. A szegedi m. kir. 3. honvéd utászzászlóalj részt vett az árvízvédelemben a Tisza völgyében Szolnoktól a határig, a Maros völgyében, valamint a Berettyó és a Körösök vidékén. A m. kir. Folyamőrség árvízvédelmi zászlóalja segítette a védekezést a Duna mentén, Dunaföldvártól a határig, valamint a Sárvíz, a Sió, a Koppány, a Kapos és a Dráva folyók körzetében.

1927-ben a békeszerződések betartását felügyelő Szövetségközi Katonai Ellenőrző Bizottság befejezte munkáját. Ezzel lehetővé vált egy dinamikusabb haderőfejlesztés, így növekedett a műszaki csapatok száma is. Ebben az időszakban 4 utászzászlóalj-parancsnokság, hat utászszázad, egy hidászszázad és két vasútépítő század állt rendelkezésre. 1937. október 1. után 15 utászszázad, hét gázvédelmi század, egy gázvédelmi iskola, négy vasútépítő század, kettő hidászszázad, hat őrnaszád, hat páncélos motorcsónak, három aknahajó, és 21 motorcsónak alkotta a műszaki csapatokat. Ugyanebben az időben a gyalog-, határőr- és huszárezredeknél árkászszázad volt a hadrendben.

A hadsereg korszerűsítését az 1938. október 1-jétől életbe lépett Huba-hadrend irányozta elő, amelynek eredményeképpen létrejött az 1. és 2. gépkocsizó dandár, közvetlen alárendeltségükben egy-egy gépkocsizó utászszázaddal, a gépkocsizó- és kerékpáros zászlóaljaknál árkász szakasszal.

A műszaki csapatok kiképzése ellentmondásosan alakult. Noha az I. világháború bizonyította az erődítés fontosságát, a hangsúly inkább a vízi kiképzésen volt. A hagyományos árkász feladatok elsikkadtak, a védőállás tökéletes kiépítésére és berendezésére alig került sor. A műszaki gépek tömeges megjelenésével a kiképzési ágak megszaporodtak, hiszen ezek kezelése megbízható ismereteket követelt. Megjelent a beton alapanyagú erődítési építményekkel kapcsolatos kiképzés, és a rohamosan fejlődő repülés is új követelményeket támasztott az álcázás és a helyreállítás területén.

A folyamatos fejlesztések azt eredményezték, hogy 1941 tavaszán kilenc utászzászlóalj, három műszaki század, egy vasútépítő ezred, egy vegyiharc zászlóalj, egy hidászzászlóalj és egy folyamdandár alkotta a honvédség műszaki erejét.

A háborús időszak hadseregfejlesztésének első eredménye volt, hogy a páncéloshadosztályban közvetlen utászzászlóaljat szerveztek. A keleti hadszíntérre kivonuló magyar 2. hadsereg hadrendjében hadtestenként utászzászlóalj, könnyű-hadosztályonként utászszázad, gyalogezredenként árkászszázad volt. A nyilvánvaló részsikerek ellenére a II. világháború eseményei bizonyították a korszak hadsereg-szervezési és vezetési hibáit. A létszámában felduzzasztott, de korszerű hadianyaggal szűken ellátott Honvédség - benne a műszaki csapatnem - így is erőn felül teljesített.

Ezen a napon történt október 05.

1919

Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok megakadályozza a budapesti Nemzeti Múzeumnak a megszálló román hadsereg általi szervezett...Tovább

1922

A cionista mozgalom fellendítése céljából megalakult a Makkabea Ros Szövetség, zömmel egykori Makkabea tagokból. Első vacsorájukat október...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő