Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok megakadályozza a budapesti Nemzeti Múzeumnak a megszálló román hadsereg általi szervezett...Tovább
Béres Lajos naplója
„Utász előtt nincs akadály..."
1. rész. A bevonulástól Erdély visszatéréséig
„a késő délutáni órákban érkeztünk uticélunk határába. E helység is félreesik a bevonulási útvonaltól, de azért ők is várták tegnap a honvédeket. Mivel ma már visszatértek a soros munkához, annál nagyobb meglepetés volt a számunkra a mi ma délutáni megjelenésünk, ami megelőzött ugyan bennünket, mert mire odaértünk, a lakosság egy része a határból futott össze – munkáját otthagyva- fogadtatásunkra. Az egész falun látszott, hogy várta a honvédeket, mert a községbe vezető út két oldalán rögtönzött fenyők vannak ültetve, a község bejáratánál pedig diadalkapu áll.”
Június 1. - 14-ig, Szolnok
Az utászzászlóaljunk fűrésztelep melletti raktárából tovább folyik a század műszaki felszerelése. A legénység kincstári kerékpárokat kap, a század
pedig tehergépkocsikat. Az századparancsnok egy személygépkocsit. A gépjárművek mind a lengyelek által idemenekített és kijavított, magyar rendszámmal ellátott járművek. A felszerelések után mindenki megkapja a beosztását és a tartalékosok részére megkezdődik a még általuk ismeretlen gyakorlatok. Szerencsére közülük vagy négy nem tud kerékpározni, de 3-4 nap alatt megtanultak. Mindenki örült a kerékpárnak, mert nem kellett gyalog háton cipelni a nehéz műszaki felszerelést.
Június 15., Szolnok
A reggeli órákban kapott parancs értelmében a mai nap a teherpályaudvaron a század bevagonírozik, és elhagyja Szolnokot, amely meg is történt. Búcsúztatásunkra kivonult a zászlóalj tisztikara, és Hoós alezredes búcsúszavai után vonatra szállva az esti órákban elhagytuk a szolnoki pályaudvart.
Június 16., vasárnap
Az éjszakai vonatozás után 4h-kor a vásárosnaményi pályaudvaron reggeliztünk, hol az éjszakai esők után szép napos lett. Tovább menve Csap és Beregszászon át naplementekor érkeztünk Tiszaújlakra, hol a kirakodás után megvacsorázva kerékpárral indultunk tovább. Utunk - a szép holdvilágos éjjel - jó utakon, erdős, dombos hegyes vidékeken át vezetett. A szép éjszakában eleinte élveztük az utat, de hajnaltájban már kezdett fárasztó lenni. Nagyszőllős után egy meredek lejtős úton lefelé egyik tartalékos bajtársunk elvesztette uralmát rohanó kerékpárja felett, és a felvágódó kerékpárról olyan erővel csapódott a műútra, hogy a nagyszőllősi kórházba kellett vinni. A városba érve az egyik meredek úton lefelé az első kerekem durrdefektet kapott. Szerencsém, hogy jó kerékpáros vagyok, és sikerült egyensúlyom megtartani az imbolygó kerékpáron a lefékezésig. A defektet a szerelővel hamar megjavítottuk, és nemsokára utolértük a századot. A további éjszakai utunk Felsőveresmart-Huszt-Iza-Keselymezőn át Lipcsére, egy eldugott ruszin faluba vezetett.
Június 17., Lipcse - hétfő
Hajnali 2h-ra érkeztünk meg a faluba. Egy füves térségen ki hova tud, lefekszik és délig alszunk. Délben megebédelünk, utána a kijelölt szállásra menve elhelyezkedtünk, és folytattuk a pihenést.
Június 18., kedd
Egész nap pihenő. A század legénysége a falu alatt folyó Nagyág folyóban fürdik, mos vagy a hegyoldalakon mászkál. Furcsa vidék ez sík alföldhöz szokott embernek. A falu lakossága ruszin etnikumú, de nagy részük beszél magyarul is. A helység rendetlen és piszkos. Az utcák árkaiban embermagasságú csalán és kórós vad növény. Az udvarok is hasonlók. Alig látni egy-egy rendesebb udvart. A század szállása az iskolában van. Én a század irodát Lipcsei György házánál egy kisebb szobába helyeztem el, és ott is laktam. Ez az idősebb korú házigazdám - ki szintén ruszin - lakását, portáját tisztán, rendben tartja. Komoly magatartásáról ítélve úgy látom, tekintélye is van a faluban. Családtagjai is komolyak, és mindannyian jól beszélnek magyarul. Századunk egy útépítési munkát kapott itt, mely a hegyek között lévő lőszerraktárhoz vezet. A század élelmezése Husztról biztosíttatik.
Június 19., szerda
Századunk a mai nappal megkezdi az útépítést, mely kb. 4 km hosszú. A szükséges kő szállítására a környék fuvarosai vállalkoztak. Az építéshez szükséges követ a Nagyág folyóból szállítják, hol állandó kitermelés folyik. Feltűnő számunkra, hogy itt az effajta munkát zsidók végzik. Ők szántanak, vetnek, végzik a mezei munkát, fuvaroznak. Számunkra szokatlan az a primitív szekér és lószerszám, ami ezeknek van. A legprimitívebben összetákolt lószerszám áll egy húzó nyakszíj, marszíj, és két istráng és nyaklóból, gyeplő, zabla nélkül. A lovak szóra engedelmeskednek, mint nálunk az ökrök. A ruszin lakosság (gondolom) férfi tagjai inkább télen az erdőgazdaságokban fakitermeléssel foglalkoznak. Most az utcákon csoportokban beszélgetnek, cigarettáznak, vagy otthon tétlenkednek. A házuktája meg csupa rendetlenség. A falu körül lévő, művelésre alkalmas kevés szántóföldeken is zsidó családok dolgoznak. A mai naptól a század tevékenységéről naplót kell vezetni, melyet a századparancsnok összeállítása alapján írom a századnaplóba naponként.
Június 20. - július 13-ig
A század munkaideje naponként 7-11h-ig, du 14-17h-ig tartott. Utána a munkahelyekről bevonulás, parancskihirdetés, vacsora. A további időt szabadon tölthettük. Én a barátaimmal fürödni, hegyet mászni jártunk, közben fényképezek is. Idejövetelünk után néhány nappal egy csendőrjárőr felszólította a lakosságot, hogy az utcán és portáján 24 órán belül tegyen rendet. A határidő lejárta után egész más arcot mutat a falu. Állítólag lappangó orvlövészek bujkálnak a határban és ezért éjjel a lakosság részére korlátozott a mozgás. A korcsmákban időnként a csendőrség ellenőrzést tart. Mi az ittlétünk ideje alatt e téren semmit sem tapasztaltunk. A lakosság magatartását látva a csendőrség intézkedéseit tisztjeink is elítélik, mivel a lakosság velünk szembeni magatartása ellen kifogás eddig nem merült fel. A század gh-vezetője egy tartalékos hadapród
. Mivel önálló század vagyunk, ő kézhez kapja az ellátmánypénzt és szabadon gazdálkodik vele. Igyekszik, ami jót csak tud, beszerezni az ellátásunkra. Husztról naponként friss kenyeret és egyéb árut hoz a konyhára. Élelmezésünk kifogástalan. A szokatlan - ásott kutakkal - ivóvizektől sok a hasmenésben szenvedő a századnál. Egy délutáni sétánk alkalmával a hegyoldali temető szélén találtunk egy kis forrást és ettől kezdve innen hordtuk az ivóvizet. Júl. 5-én az anyazászlóaljtól megkaptam az őrv[ezető]i előléptetésemet. Vasárnaponként kiránduló csop[ort]ot szervezek. Ilyenkor szakácsaink korábban főzik az ebédet, hogy hamarabb indulhassunk. A jelentkező létszámra (40-50 fő) eltávozási engedélyt kérek kerékpárral, melyet meg is kapunk. Egy ilyen út 20-40 kilométerig is terjed. Nem győzünk betelni a táj változó szépségeivel. Hétköznap délután többször bemegyünk Husztra - munka után - várost nézni vagy moziba. Házigazdámon keresztül megismerkedtem a falu görögkeleti egyházának papjával és családjával, kik meghívtak beszélgetésre. Ittlétünk alatt néhányszor megfordultam náluk, mert mindenről jól el tudtunk beszélgetni. Leánya igen jól zongorázott, de volt náluk hegedű és gramofon is, így mindig kellemesen telt a náluk töltött idő. Az itt-tartózkodásunk utolsó napjaiban - a mozgósítások folytán - sok katonai egység vonult át a falun különböző irányokba. A századparancsnokom és két tiszttársa és én az egyik útelágazásnál nézegettük a gyalog és málhás szekerekkel vonuló egységeket. Egyszer látjuk, hogy három katona különböző alakulatoktól és irányból szaladnak egymás felé és kiabálják: Apám! - Bátyám! - Fiaim! - E három embernek a véletlen adott találkozót az útelágazásnál. Mi, akik szem- és fültanúi voltunk a találkozásnak, a látottak mély érzelmi hatást váltottak ki belőlünk. Ti., az apa már az első világháborúban is részt vett, de még most is hadköteles. A rövid, de megható találkozás után igyekeztek alakulataikhoz csatlakozni. A látottak elmúltával tisztjeim mély felháborodással ítélték el azokat, kik a lakóhelyeken nem elég körültekintéssel végzik a tartalékos katonák családonkénti nyilvántartását, főleg a már idősebb korban lévőkét. Századunk ma, 13-án kapott parancs értelmében abbahagyja a már befejezés előtt álló út építését, és elrendeltetik a menetkészültség. Ittlétünk ideje alatt a zsoldunkhoz munkapótdíjat is kapunk. Ez most megszűnik. Elbúcsúzva az ismerős falubéliektől, délután menetkészen várjuk az indulási parancsot, amely naplementekor meg is érkezik. Szerencsére most is szép holdvilág van, mert az úton semmiféle világítás nincs engedélyezve. Egész éjjel úton voltunk.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 05.
1919
1922
A cionista mozgalom fellendítése céljából megalakult a Makkabea Ros Szövetség, zömmel egykori Makkabea tagokból. Első vacsorájukat október...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő