Béres Lajos naplója

„Utász előtt nincs akadály..."

1. rész. A bevonulástól Erdély visszatéréséig

„a késő délutáni órákban érkeztünk uticélunk határába. E helység is félreesik a bevonulási útvonaltól, de azért ők is várták tegnap a honvédeket. Mivel ma már visszatértek a soros munkához, annál nagyobb meglepetés volt a számunkra a mi ma délutáni megjelenésünk, ami megelőzött ugyan bennünket, mert mire odaértünk, a lakosság egy része a határból futott össze – munkáját otthagyva- fogadtatásunkra. Az egész falun látszott, hogy várta a honvédeket, mert a községbe vezető út két oldalán rögtönzött fenyők vannak ültetve, a község bejáratánál pedig diadalkapu áll.”

Június 1. - 14-ig, Szolnok

Az utászzászlóaljunk fűrésztelep melletti raktárából tovább folyik a század műszaki felszerelése. A legénység kincstári kerékpárokat kap, a század 

 pedig tehergépkocsikat. Az századparancsnok egy személygépkocsit. A gépjárművek mind a lengyelek által idemenekített és kijavított, magyar rendszámmal ellátott járművek. A felszerelések után mindenki megkapja a beosztását és a tartalékosok részére megkezdődik a még általuk ismeretlen gyakorlatok. Szerencsére közülük vagy négy nem tud kerékpározni, de 3-4 nap alatt megtanultak. Mindenki örült a kerékpárnak, mert nem kellett gyalog háton cipelni a nehéz műszaki felszerelést.

 

Június 15., Szolnok

A reggeli órákban kapott parancs értelmében a mai nap a teherpályaudvaron a század bevagonírozik, és elhagyja Szolnokot, amely meg is történt. Búcsúztatásunkra kivonult a zászlóalj tisztikara, és Hoós alezredes búcsúszavai után vonatra szállva az esti órákban elhagytuk a szolnoki pályaudvart.

 

Június 16., vasárnap

Az éjszakai vonatozás után 4h-kor a vásárosnaményi pályaudvaron reggeliztünk, hol az éjszakai esők után szép napos lett. Tovább menve Csap és Beregszászon át naplementekor érkeztünk Tiszaújlakra, hol a kirakodás után megvacsorázva kerékpárral indultunk tovább. Utunk - a szép holdvilágos éjjel - jó utakon, erdős, dombos hegyes vidékeken át vezetett. A szép éjszakában eleinte élveztük az utat, de hajnaltájban már kezdett fárasztó lenni. Nagyszőllős után egy meredek lejtős úton lefelé egyik tartalékos bajtársunk elvesztette uralmát rohanó kerékpárja felett, és a felvágódó kerékpárról olyan erővel csapódott a műútra, hogy a nagyszőllősi kórházba kellett vinni. A városba érve az egyik meredek úton lefelé az első kerekem durrdefektet kapott. Szerencsém, hogy jó kerékpáros vagyok, és sikerült egyensúlyom megtartani az imbolygó kerékpáron a lefékezésig. A defektet a szerelővel hamar megjavítottuk, és nemsokára utolértük a századot. A további éjszakai utunk Felsőveresmart-Huszt-Iza-Keselymezőn át Lipcsére, egy eldugott ruszin faluba vezetett.

 

Június 17., Lipcse - hétfő

Hajnali 2h-ra érkeztünk meg a faluba. Egy füves térségen ki hova tud, lefekszik és délig alszunk. Délben megebédelünk, utána a kijelölt szállásra menve elhelyezkedtünk, és folytattuk a pihenést.

 

Június 18., kedd

Egész nap pihenő. A század legénysége a falu alatt folyó Nagyág folyóban fürdik, mos vagy a hegyoldalakon mászkál. Furcsa vidék ez sík alföldhöz szokott embernek. A falu lakossága ruszin etnikumú, de nagy részük beszél magyarul is. A helység rendetlen és piszkos. Az utcák árkaiban embermagasságú csalán és kórós vad növény. Az udvarok is hasonlók. Alig látni egy-egy rendesebb udvart. A század szállása az iskolában van. Én a század irodát Lipcsei György házánál egy kisebb szobába helyeztem el, és ott is laktam. Ez az idősebb korú házigazdám - ki szintén ruszin - lakását, portáját tisztán, rendben tartja. Komoly magatartásáról ítélve úgy látom, tekintélye is van a faluban. Családtagjai is komolyak, és mindannyian jól beszélnek magyarul. Századunk egy útépítési munkát kapott itt, mely a hegyek között lévő lőszerraktárhoz vezet. A század élelmezése Husztról biztosíttatik.

 

Június 19., szerda

Századunk a mai nappal megkezdi az útépítést, mely kb. 4 km hosszú. A szükséges kő szállítására a környék fuvarosai vállalkoztak. Az építéshez szükséges követ a Nagyág folyóból szállítják, hol állandó kitermelés folyik. Feltűnő számunkra, hogy itt az effajta munkát zsidók végzik. Ők szántanak, vetnek, végzik a mezei munkát, fuvaroznak. Számunkra szokatlan az a primitív szekér és lószerszám, ami ezeknek van. A legprimitívebben összetákolt lószerszám áll egy húzó nyakszíj, marszíj, és két istráng és nyaklóból, gyeplő, zabla nélkül. A lovak szóra engedelmeskednek, mint nálunk az ökrök. A ruszin lakosság (gondolom) férfi tagjai inkább télen az erdőgazdaságokban fakitermeléssel foglalkoznak. Most az utcákon csoportokban beszélgetnek, cigarettáznak, vagy otthon tétlenkednek. A házuktája meg csupa rendetlenség. A falu körül lévő, művelésre alkalmas kevés szántóföldeken is zsidó családok dolgoznak. A mai naptól a század tevékenységéről naplót kell vezetni, melyet a századparancsnok összeállítása alapján írom a századnaplóba naponként.

 

Június 20. - július 13-ig

A század munkaideje naponként 7-11h-ig, du 14-17h-ig tartott. Utána a munkahelyekről bevonulás, parancskihirdetés, vacsora. A további időt szabadon tölthettük. Én a barátaimmal fürödni, hegyet mászni jártunk, közben fényképezek is. Idejövetelünk után néhány nappal egy csendőrjárőr felszólította a lakosságot, hogy az utcán és portáján 24 órán belül tegyen rendet. A határidő lejárta után egész más arcot mutat a falu. Állítólag lappangó orvlövészek bujkálnak a határban és ezért éjjel a lakosság részére korlátozott a mozgás. A korcsmákban időnként a csendőrség ellenőrzést tart. Mi az ittlétünk ideje alatt e téren semmit sem tapasztaltunk. A lakosság magatartását látva a csendőrség intézkedéseit tisztjeink is elítélik, mivel a lakosság velünk szembeni magatartása ellen kifogás eddig nem merült fel. A század gh-vezetője egy tartalékos hadapród 

. Mivel önálló század vagyunk, ő kézhez kapja az ellátmánypénzt és szabadon gazdálkodik vele. Igyekszik, ami jót csak tud, beszerezni az ellátásunkra. Husztról naponként friss kenyeret és egyéb árut hoz a konyhára. Élelmezésünk kifogástalan. A szokatlan - ásott kutakkal - ivóvizektől sok a hasmenésben szenvedő a századnál. Egy délutáni sétánk alkalmával a hegyoldali temető szélén találtunk egy kis forrást és ettől kezdve innen hordtuk az ivóvizet. Júl. 5-én az anyazászlóaljtól megkaptam az őrv[ezető]i előléptetésemet. Vasárnaponként kiránduló csop[ort]ot szervezek. Ilyenkor szakácsaink korábban főzik az ebédet, hogy hamarabb indulhassunk. A jelentkező létszámra (40-50 fő) eltávozási engedélyt kérek kerékpárral, melyet meg is kapunk. Egy ilyen út 20-40 kilométerig is terjed. Nem győzünk betelni a táj változó szépségeivel. Hétköznap délután többször bemegyünk Husztra - munka után - várost nézni vagy moziba. Házigazdámon keresztül megismerkedtem a falu görögkeleti egyházának papjával és családjával, kik meghívtak beszélgetésre. Ittlétünk alatt néhányszor megfordultam náluk, mert mindenről jól el tudtunk beszélgetni. Leánya igen jól zongorázott, de volt náluk hegedű és gramofon is, így mindig kellemesen telt a náluk töltött idő. Az itt-tartózkodásunk utolsó napjaiban - a mozgósítások folytán - sok katonai egység vonult át a falun különböző irányokba. A századparancsnokom és két tiszttársa és én az egyik útelágazásnál nézegettük a gyalog és málhás szekerekkel vonuló egységeket. Egyszer látjuk, hogy három katona különböző alakulatoktól és irányból szaladnak egymás felé és kiabálják: Apám! - Bátyám! - Fiaim! - E három embernek a véletlen adott találkozót az útelágazásnál. Mi, akik szem- és fültanúi voltunk a találkozásnak, a látottak mély érzelmi hatást váltottak ki belőlünk. Ti., az apa már az első világháborúban is részt vett, de még most is hadköteles. A rövid, de megható találkozás után igyekeztek alakulataikhoz csatlakozni. A látottak elmúltával tisztjeim mély felháborodással ítélték el azokat, kik a lakóhelyeken nem elég körültekintéssel végzik a tartalékos katonák családonkénti nyilvántartását, főleg a már idősebb korban lévőkét. Századunk ma, 13-án kapott parancs értelmében abbahagyja a már befejezés előtt álló út építését, és elrendeltetik a menetkészültség. Ittlétünk ideje alatt a zsoldunkhoz munkapótdíjat is kapunk. Ez most megszűnik. Elbúcsúzva az ismerős falubéliektől, délután menetkészen várjuk az indulási parancsot, amely naplementekor meg is érkezik. Szerencsére most is szép holdvilág van, mert az úton semmiféle világítás nincs engedélyezve. Egész éjjel úton voltunk.

 

Ezen a napon történt szeptember 25.

1918

Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább

1920

A Nemzetgyűlés elfogadta a numerus claususról szóló törvényjavasla-tot.Tovább

1931

Budapesten, a Royal moziban levetítik az első magyar hangosfilmet, „A kék bálvány”-t.Tovább

1956

Üzembe lép az első transzatlanti telefonkábel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő