Béres Lajos naplója

„Utász előtt nincs akadály..."

1. rész. A bevonulástól Erdély visszatéréséig

„a késő délutáni órákban érkeztünk uticélunk határába. E helység is félreesik a bevonulási útvonaltól, de azért ők is várták tegnap a honvédeket. Mivel ma már visszatértek a soros munkához, annál nagyobb meglepetés volt a számunkra a mi ma délutáni megjelenésünk, ami megelőzött ugyan bennünket, mert mire odaértünk, a lakosság egy része a határból futott össze – munkáját otthagyva- fogadtatásunkra. Az egész falun látszott, hogy várta a honvédeket, mert a községbe vezető út két oldalán rögtönzött fenyők vannak ültetve, a község bejáratánál pedig diadalkapu áll.”

Július 14., vasárnap

Virradatra Keselymező-Iza-Huszt-Rakasz-Felsőveresmart-Nagyszőllősön át Tiszaújhelyre értünk, ahol pihenőt tartva megreggeliztünk. Utunk tovább folytatva Bene-Nagymuzsaly-Beregszász-Asztely-Beregsurányon át délután 17h-kor érkeztünk Tarpára és elszállásoltunk.

 

Július 15., hétfő, Tarpa

A század részére egész napos pihenő és 

 karbantartás. Mert a század fele indul aratási szabadságra, így én segítséggel írom a szabadságos nyomtatványokat, mert az idő rövid, éppen, hogy kész lettünk az indulásra. Ma arra sem volt időm, hogy szétnézzek a faluban.

 

Július 16., kedd

Az itt maradt fél századnak ma még pihenő és szerelvény karbahelyezés. Rajtunk kívül még pilóták vannak itt az iskolában szálláson. A tarpaiak között otthon érezzük magunkat, kik most végzik az aratási munkálatokat. A lakosság színmagyar, barátságos nép. A század irodát a falu főterén egy üresen álló üzletszerű helyiségben rendeztem be, melynek udvarán helyezkedtek el a szakácsok a konyhával.

 

Július 17-től Tarpa

A mai naptól a század itt maradt része - hogy legyen valami elfoglaltsága - a tőlünk 6 kilométerre lévő Tivadar alatti Tiszára jár vízigyakorlatra. Mivel alig van munkám, néha én is velük kerékpározok, hogy szétnézzek a tájon és néhány felvételt készítsek a vízigyakorlatról. Délutánokon csak beszélgetünk, nézegetünk a faluban, hol még van egy - apáink által emlegetett - 

, de már nem üzemel, aránylag jó állapotban, amit a gyerekek játszóhelynek használnak. Szabadidőnket itt is kirándulásokkal töltjük. Járjuk a környék falvait és érdeklődve nézegetjük e tájnak a különféle építkezési stílusát, úgy a templomok, mint a házak, kapuk, górék terén. Délutánonként többször kimegyünk a tarpai kőbányába, mely különös látvány e sík határban kiemelkedő hegy maradványa, melyből évszázadok óta bányászhatják a követ. A már lemélyült kőbánya itt-ott meglévő peremén még látható néhány gondozatlan szőlőtőke azt mutatja, hogy valamikor szőlőhegynek használták. A lakosság a learatott gabonát a házuk udvarába hordja és rakja asztagba és csépli el, mert itt nincsenek tanyák a határban. A cséplési munkák idején segítettük a cséplőgépeket, kazánokat gépkocsival elvontatni egyik udvarból a másikba, mert igaerővel nehéz volt. Vasárnap délelőtt istentiszteletek vannak, délután szabadfoglalkozás. 29-éig megírtam a II. turnus szabadságos leveleit, mert ha megjönnek, mi azonnal indulunk a fehérgyarmati állomásra. A visszatérők közül - a tisztjeink által - kiválasztott szegény körülmények között élő több családos számára a II. turnusra is írattak szabadságos levelet, mellyel velünk már jöttek is haza, aminek nagyon örültek.

 

Július 31. - augusztus 14-ig

Mire hazajöttem szab[adság]ra, az aratás már az utolsó kaszacsapásoknál tartott. A határon a talajvíz rengeteg szántóföldet borít. Alig ismerek rá a határra. Minden idegen, mindenütt nagy felfordulás a víztavakkal borított határon. Most elébem tárult az Alföld, melyet a Tisza szabályozása előtti időkről rögzített a krónika. Csak a már kiépül műutaknak és vasútnak köszönhető, hogy nem ladikokkal kell evezni egyik településről a másikba. A tanyára is nehezen jutottam ki a dűlőutak hajlataiban lévő vizek miatt. Szántóföldünk hajlatait is víz borította, csak a partosabb foltonkénti területet lehetett úgy-ahogy megművelni. A város tele van mozgósított katonai egységekkel. A város erdőjében táborozik a szolnoki VI. utász zászlóalj is. Egyik nap lóhátra ültem és meglátogattam őket táborhelyükön. Örömmel fogadtak, és be kellett számolnom századunk hogylétéről. Amíg idehaza voltam, néhányan meglátogattak tényleges bajtársaim a lakásunkon.

 

Ezen a napon történt szeptember 22.

1980

Az Irán és Irak közötti határháború országos háborúvá fajul.Tovább

1992

Az ENSZ kizárja Jugoszláviát a boszniai eseményekben vállalt szerepe miatt.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő