Képgaléria megtekintéseIndia és Pakisztán békeszerződést írnak alá.Tovább
Moszkva nem hisz a szemének: rés a pajzson...
„A honi légvédelem szolgálatai azonban az adott helyzetben az elemi gondoskodás nélkül, kapkodva és szervezetlenül cselekedtek. Nem biztosították a csapatok összehangolt fellépését, nem vetettek be időben helikoptereket vagy könnyű repülőgépeket, a megfigyelő eszközök leálltak a cél megfigyeléséről, feltételezve, hogy az Ilmeny-tó térségében a repülőgép eltűnt.”
A Gorbacsov nevéhez kapcsolódó átalakítási, demokratizálási időszak szavahihetősége, nyíltsága konfliktus-kezelése - egy évvel a csernobili katasztrófa után - újabb próbatétel előtt állt. 1987. május 28-án (szó szerint) derült égből villámcsapásként érte a szovjet és világközvéleményt egy német fiatalember bravúros és vakmerő teljesítménye: Mathias RustCessna típusú kisrepülőjével szerencsésen landolt a moszkvai Vörös Téren. „Mindenhol nagy visszhangot váltott ki a nyugatnémet sportrepülő légi határsértése. Az emberek meglepetéssel értesültek a történtekről. Sokak számára érthetetlen, hogyan fordulhatott ilyesmi elő. A híradások alapján egyre többen úgy vélik, hogy nemcsak egy fiatalember felelőtlenségéről, hanem jól előkészített, összehangolt provokációról van szó. A gyors és határozott felelősségre vonást példamutatónak tartják. Egyes vélemények szerint a történtek ártottak a szovjet fegyveres erők tekintélyének." - olvasható egy korabeli MSZMP információs jelentésben, összefoglalva a közvélemény reagálását a történtekkel kapcsolatban.
Mathias Rust saját bevallása szerint tettével békeküldetést hajtott végre, erősítve az akkori Szovjetunió pozícióját a kelet-nyugati tárgyalásokon, ill. a peresztrojka folyamatát is egyúttal. A diplomáciai bonyodalmak mellett a Rust-affér alkalmas lehetett belső hatalmi viszonyok, erővonalak átrajzolására mind katonai (az átszervezés áldozatául esett többek között Szergej Szokolov hadügyminiszter is, akit nyugállományba helyeztek), mind politikai vonalon a Szovjetunióban. Természetesen legizgalmasabb és a Szovjetunió szempontjából döntő mozzanata ennek a kissé abszurd kalandnak a berepülés ténye és sikeres végrehajtása volt. A rejtélyes landolás sok nehezen bizonyítható kérdést hagyott nyitva: Hogyan lehetséges, hogy ami a Luftwaffénak nem sikerült 1941-ben, azt különösebb nehézség nélkül megvalósíthatta egy 17 éves tinédzser 46 évvel később? Hogyan tudott szinte észrevétlen maradni, ill. miért hagyta a orosz légvédelem berepülni Moszkva szívéig? Kiknek az érdeke volt ez a „küldetés"? Kik és miért használták fel ezt a malőrt egy belső tisztogatásra szovjet katonai vonalon?
Valószínű, hogy súlyának megfelelően kezelték a NATO körökben az incidenst - sem alá, sem túl nem értékelték jelentőségét - ennek ellenére a nemzetközi közvélemény előtt ártott a Szovjetunió tekintélyének és a hazai (szovjet) közvélemény is értetlenül, döbbenten szembesült a légtér sebezhetőségével.
Mihail Gorbacsov június 4-én megfogalmazott - Kádár Jánoshoz eljuttatott - levele néhány kérdésre magyarázatot adott az eset körülményeivel kapcsolatban. A légvédelem biztosításáért felelős egységek szervezetlen, összehangolatlan, már-már „slendrián" hozzáállása, probléma-kezelése teljesen idegen volt a gorbacsovi gazdasági és társadalmi megújulást meghirdető tartalomtól és gyakorlattól. A felelősségteljes szakszerű konfliktus-megoldás hiánya túlmutatott egy pusztán katonai problematikán.
Rustot az 1987. szeptember 2-án kezdődő bírósági tárgyaláson négy év munkatáborra ítélték, majd kegyelmi kérvényét figyelembe véve 1988. augusztus 3-án szabadon engedték, így hazatérhetett az NSZK-ba.
„Gorbacsovnak tudnia kellett, hogy nekem ezzel a berepüléssel komoly közöm volt ahhoz, hogy beindult a Szovjetunióban a peresztrojka. Az egész peresztrojka az én repülésem nélkül nem lett volna olyan átütő, mint így. Nyilván a repülésem nélkül is átalakult volna a szovjet politikai élet, de hogy az én esetem felgyorsította ezt a folyamatot, az biztos" - értékelte tettét Rust.
Jelzet: MOL M-KS 288. f. 47/778. ő. e. (75-79.)
Ezen a napon történt július 03.
1970
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.
Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.
Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.
Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.
Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. június 29.
Miklós Dániel
főszerkesztő