Forrás  

Katona Sándornak, az esztergomi Nemzeti Tanács elnökének naplótöredékei

1.

Ezen dicsőséges korszak emlékezetére naplószerű jegyzetek kíséretében írom le a történteket és azokban való szereplésemet. A véletlen úgy hozta magával, hogy X. 30-án hivatalos eljárás végett Budapestre kellett utaznom, ahova 6 órakor délután megérkezvén, az akkor már izzó hangulat hatása alatt felkerestem a Károlyi Párt helyiségét, s ott 

 kb. fél óráig beszélgettem. A szitáló őszi eső ellenére nagy tömeg állott az utcán és minduntalan beszédeket követelt, de a kisszámú párttagok, kik közül sokan a Nemzeti Tanácsban voltak, már teljesen ki voltak merülve s így csak csendben beszélgettek. Engem Kobek több nevesebb párttagnak mutatott be, így Becknek, Lovászy Mártonnak, Koltainak stb., de én oly izgalomban voltam, hogy ezekkel alig tudtam pár szót váltani, hanem csupán Kobekkel beszélgettem és távozásom előtt súgva megkérdeztem tőle: „Mikor ragadjátok magatokhoz a hatalmat?" Erre ő titokzatosan mosolyogva azt felelte: „Erre most nem adhatok választ." De én az arcából leolvastam, hogy ez már csak rövid idő kérdése. Még közölte velem, hogy Károly lemondott az osztrák császári koronáról, de még tényleg nem felelt meg a valóságnak. Izgatott állapotban mentem Nina sógornőmhöz éjjeli szállásra s reggel 7-ig nyugodtan aludtam. 8 órakor már útnak indultam a városba és az elinduláskor sógornőm szakácsnéja azzal jött elém, hogy be merek-e menni, további kérdésemre, hogy miért félnék, azt felelte: „Hisz kitört a forradalom, és nagy lövöldözés van az utcákon." Mélyen felindulva kaptam magamra kabátomat és rohantam a Damjanich utcán át a 46-os villamos megállóig, de villamos nem jött. Az utca még csendes volt, és nem mutatta, hogy Budapesten értem meg életem legnagyobb és legboldogabb pillanatát. Oly természetesnek látszott a forradalom kitörése, hogy az első pillanatokban nem is gondoltam arra a nagy munkára és kockázatra, melyből megszületett. Csak örvendtem, és izgatott voltam. Rövid idő múlva emberek, munkások jöttek, és mondották: már nem járnak a villamosok. Mégis jött egy még a Rottenbiller utca felé, melyre felszálltam, de az út elején még nem volt semmi különös jele a forradalomnak, kivéve, hogy a tiszt és katona utasok sapkájáról a rozetta le volt tépve, és nemzetiszínű szalaggal pótolva. Azonban alig haladt a kocsi pár percig, egy keresztutcánál nagy automobillal találkoztunk, telve katonákkal, akiknek egyike e pillanatban lőtt. Az utasok női része sikoltani kezdett, a villamos megállott és tovább már nem is ment - utasok és kalauzok otthagyták és én gyalog indultam a Rákóczi út felé, ahol már a forradalom teljes és feledhetetlen képe tárult elém. Teherautók tömegei száguldoztak, az út tömve volt emberekkel, az autókon sűrűen katonák, népek, sőt elvétve nők is. A katonák folyton lőttek a levegőbe. Virágeső hullott reájuk, őszi fehérrózsák milliói kerültek elő, és minden ember feltűzte, a katonák fel voltak virágozva és utca, autók stb. népe folyton éljenzett, integetett egymásnak. Örömmámor töltötte el a lelkeket és én teljes mértékben adtam át magamat a feledhetetlen nap örömének."

2.

A beszéd tetszést aratott a szociáldemokrata hallgatóságnál is, és Szokob János még gratulált is, mégis az 

 a beszéd utolsó részéből kifolyólag az Ezért találkozván dr. Szentgyörgyivel, aki a lapnak szerkesztője, megemlítettem neki, hogy a sötétben bujkáló elemek alatt nem a Szociáldemokrata Pártot, hanem a kormányon élősködő Heltai-féle kalandorokat értettem, aminthogy ez igaz is volt, mert a beszéd többi szövege világosan mutatja, hogy erősen rokonszenvezem a szociáldemokratákkal, lévén magam is erősen szociális érzékű ember. Utóbb Szokob Jánost is megkérdeztem, hogy miként értette a beszédemet, s ő teljesen igazolt engem. Különben már ezt megelőzőleg is klikkembernek nevezett engem a lap. Erre (a frissre) vonatkozólag is megkérdeztem Szentgyörgyit és kérdést tettem, miért vett tollhegyre engem, aki szocialista vagyok 9/10 részben. Erre ő viszont azt kérdezte, mi az az 1/10, amiben nem vagyok az. Azt feleltem, hogy nem vagyok nemzetközi és kommunista. Mire ő megjegyezte, hogy éppen ez a lényeg, így csak 1/10 részben vagyok szocialista. Ezzel el is váltunk. 1918. november 26-án a Nemzeti Tanácsban szóvá tettem a lapbeli támadásokat, mire a Nemzeti Tanács felháborodással utasította vissza azokat és nekem bizalmat szavazott.

3.

December 17-én tanácsülés volt. Ekkor már több katona tagunk is volt, ami azon gondolatra bírt, hogy a katonákat is valamiféle felvilágosító s egyben szórakoztató előadásokban kellene részesíteni. Ennélfogva érintkezésbe léptem az ekkor már megalakult katonai bizalmi testülettel és nekik rövid előadást tartva, ezen előadások ügyét megbeszéltük. Ezen megbeszélés alatt érkeztek Budapestről valamiféle hadügyminiszteri kiküldöttek, köztük egy gyanús külsejű civil is; akik a megbeszélés végső akkordját képezett tréfás humorisztikus beszédembe belekapaszkodva, kijelentette, hogy ahhoz nem értek, s így arról előadást ne tartsak. Közben híre jött, hogy a rendőrség letartóztatta Meszes Ferencet és fivérét, akik katonák. Nagy izgalom támadt és nyomban kiküldöttek engem, hogy szabadítsam ki őket. Ezt nyomban elintéztem, de akkor viszont a rendőrség kezdett elégedetlenkedni, mire a rendőrkapitány ismét ezek lecsillapításához kért fel. Ezt is elintéztem. Szép szóval és példákkal sikerült a dolgot elintéznem.

Jelzet: Mindhárom forrástöredék kézirat. Magántulajdon