Nagy Imre elrablásának története

„A két rendőr jelentkezett a követnél és közölte, hogy Münnich autóbuszt és ZISZ személygépkocsit küldött Nagyért és társaiért. Radzjanovic megállapította, hogy a sofőrök szovjetek voltak. A jugoszláv követ, Naggyal közösen biztosítékot kért a rendőrségtől, hogy a jelen lévő szovjet katonák nem avatkoznak be az akcióba. Miután a garanciát megkapták, mindannyian beszálltak az autóbuszba. Erre a szovjetek állítólag az autóbuszra vetették magukat. Nagyék ki akartak szállni. A szovjetek ebben megakadályozták őket.”

Forrás

Tájékoztatás Nagy Imrének a budapesti jugoszláv követségen való tartózkodásáról

Veljko Micunovic: Tito követe voltam. Interart kiadó. Budapest, 1990.

A Csehszlovák Köztársaság Nagykövetsége

0600/1956. sz.
Külügyminisztérium

Budapesten, 1956. december 19-én

Prága

Titkos

T: Tájékoztatás Nagy Imrének a budapesti jugoszláv követségen való tartózkodásáról.
Ma+Bl.

December 18-án Králik nagykövetségi titkárt meglátogatta a budapesti jugoszláv nagykövetség attaséját, Novak Radzjanovicot. A vele folytatott beszélgetésről Králik elvtárs így tájékoztatott: "Radzjanovic baráti beszélgetésre jött. Egyebek között Nagynak a jugoszláv követségen való tartózkodásáról is beszélt. Az egész dolog állítólag a következőképpen történt. November 2. környékén Szántó Zoltánt a Parlamentben, Kádár, Tildy és Losonczy jelenlétében informálódott, arról a lehetőségről, hogy Jugoszlávia budapesti követségén politikai menedéket kaphatnak e? Soldatic, miután Belgráddal konzultált, közölte Szántóval, hogy mindenki kérhet menedékjogot, s ő semmi okot nem lát, ami miatt ne nyújthatnának menedéket. November 4-én reggeli fél ötkor elsőként Donáth érkezett a követség épületébe, majd utána mások is, felségeikkel és gyermekeikkel.

Soldatic az első adandó alkalommal tájékoztatta Kádárt, hogy magyar állampolgároknak nyújtott menedékjogot, s egyszersmind átadta neki a követségen tartózkodó személyek listáját. Ezután tárgyalásokat kezdett Kádárral és a szovjetekkel. A jugoszlávok olyan megoldást akartak, amely sem Kádárnak, sem nekik nem ártott volna. Nehéz helyzetben voltak, mert beszédeiben Tito megparancsolta Kádár támogatását, Nagyot és társait azonban, tekintettel a magyar nép iránti tiszteletükre, nem dobhatták ki az utcára. A szovjetek azt javasolták, hogy Nagyot és társait adják át Kádárnak. Nagyék hallani sem akartak erről a megoldásról.

A jugoszláv követség dolgozói állítólag nagy erőfeszítéseket tettek azért, hogy meggyőzzék Nagyot ne lépjen fel a Kádárkormány ellen. A jugoszlávok szigorúan ügyeltek rá, hogy a külvilágból Nagynak senkivel se legyen kapcsolata. A csoport szorgalmasan hallgatta a rádiót és tájékozott volt. Kádár többször is szemükre vetette a jugoszlávoknak, hogy Nagy a menedékhelyről is folytatja politikai tevékenységét. Ez nem felelt meg a valóságnak.

Belgrádból Vidic Budapestre utazott. Mintegy három napig tárgyalt Kádárral. A szovjetek és a magyarok azt javasolták, hogy Nagy a Magyar Népköztársaságból valamelyik más népi demokratikus államba menjen, kivéve Jugoszláviát. Nagy csak Jugoszláviába akart távozni, Romániáról hallani sem akart. Nagy végül a következő megoldást fogadta el: valamennyien a Magyar Népköztársaságban maradnak, ő felhagy a politikai tevékenységgel, majd a főiskolán fog tanítani. A jugoszlávok garanciákat kértek Kádártól, ha Nagy önként távozik a követségről, nem vonják felelősségre az októberi, valamint korábbi tevékenységéért. Kádár megegyezett Kardeljjel, hogy megadja a garanciákat, ám mihelyt Nagy folytatja politikai tevékenységét, letartóztatják. A Kardeljjel való megegyezést írásban is megerősítették azzal, hogy Nagynak és társainak a jugoszláv követségről való távozását részletesen Münnichhel tárgyalják meg a jugoszlávok.

Soldatic úgy egyezett meg Münnichhel, hogy a magyarok magyar rendőrséggel autóbuszt állítanak a követség elé, amely mindenkit egészen a lakásáig visz. A jugoszlávok mindenkinek körülbelül 10 kg-os élelmiszercsomagot készítettek. A megbeszélt napon és órában a követség elé állt egy autóbusz és egy ZISZ személygépkocsi, négy páncélautó és egy tank. A szovjet legénységen kívül a követség elé jött 8 civil, 6 rendőr és 2 magyar katona.

A két rendőr jelentkezett a követnél és közölte, hogy Münnich autóbuszt és ZISZ személygépkocsit küldött Nagyért és társaiért. Radzjanovic megállapította, hogy a sofőrök szovjetek voltak. A jugoszláv követ, Naggyal közösen biztosítékot kért a rendőrségtől, hogy a jelen lévő szovjet katonák nem avatkoznak be az akcióba. Miután a garanciát megkapták, mindannyian beszálltak az autóbuszba. Erre a szovjetek állítólag az autóbuszra vették magukat. Nagyék ki akartak szállni. A szovjetek ebben megakadályozták őket. Sodatic ezután megkérte a szovjeteket, hagyják el az autóbuszt, valamint megparancsolta az első titkárnak, Grigorijevicnek és Drobac katonai attasénak, hogy kísérjék el Nagyot. Amikor az autóbusz elindult, két civil szállt fel rá, a ZISZ pedig három golyószórós katonával mutatta az utat. Az autóbuszt két páncélautó kísérte. A konvoj a szovjet parancsnokságra ment, ahol a jugoszláv diplomatákat durván felszólították, hagyják el az autóbuszt és menjenek a parancsnokkal egyezkedni. Miközben egyezkedtek, az autóbusz elment. A következő napon bejelentették, hogy Nagy és csoportja a Román Népköztársaságban tartózkodnak. A jugoszlávok nagyon rosszallják a szovjeteknek ezt az eljárását. Azt mondják, ha ártalmatlanná akarták tenni a csoportot, úgy is megtehették volna, hogy hazaviszik a lakásukra, majd letartóztatják őket az általuk kifejtett tevékenységért.

A Nagy- hívek első csoportjának a követségről való távozásakor állítólag hasonlóan jártak el. A jugoszláv követséget hét nappal Nagy előtt a következő személyek hagyták el: Vass, Szántó és Lukács. Önként távoztak, azzal, hogy a részleteket majd megbeszélik Kádárral. Soldatic közölte elgondolásukat Kádárral. Előrelátható távozásuk idején mintegy 40 civil figyelte a követség épületét. Kádárral megegyeztek, hogy ezt a csoportot a jugoszlávok viszik haza, s a szovjetek kísérik őket. A legközelebbi utcában azonban a Nagyistákat kiszállították az autóból és átültették a páncélosokba. A jugoszlávok telefonon keresztül meggyőződtek róla, hogy egyikőjük sincs a lakásban.

Nagy viselkedése a menedékben. Az egész ügy kedvét szegte, a koalíciós kormánnyal állítólag már semmi közösséget nem akart vállalni. A jugoszlávoknak az a benyomásuk, hogy maga sem tudta elképzelni, hogyan folytatta volna tovább. Katedra után vágyott. A románokkal folytatott konzultációról azt mondta Radzjanovic, hogy a jugoszlávok csupán abban az értelemben nyilvánítottak véleményt, hogy semmi kifogásuk az ellen, hogy Nagy Romániába menjen. A Román Népköztársaságba való távozásról azonban Nagy hallani sem akart. A Nagyisták között állítólag jelentős nézetkülönbségek voltak. Tulajdonképpen két csoport létezett. Az egyik Vassból és Szántóból állt, a másikat a Losonczy és Donáth vezette többiek alkották.

A tájékoztatást kommentár nélkül küldjük. Radzajanovic hangsúlyozta a beszélgetés baráti jellegét. Ám nyilván tendenciózusan tájékoztatott, főleg ami a szovjeteknek az akcióban való részvételét illeti. Négy páncélautót és egy tankot ugyanis a szovjet hadsereg ellenforradalom elleni egész akciója idején látni lehetett a jugoszláv követség előtt, mivel a követség a stratégiai fontosságú Hősök terén található. Radzjanovic tájékoztatása a jugoszlávok hivatalos véleményéről nyújt képet, már ami Nagynak és csoportjának a ő követségükön való tartózkodásukat illeti, s ellentétben áll a magyar, román és szovjet illetékes helyek hivatalos álláspontjával.

Ezt a tájékoztatást hét példányban küldjük meg a Külügyminisztériumnak.

Aláírás: Nagykövet olvashatatlan.

Archív Ministerstva Zahranicných Vecí Praha, (Prágai Külügyminisztérium Levéltára) Fond: Z.U. Zprávy (jelentések) Budapest 1955-1956. 2. doboz.

 

 

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő