Ausztria-Magyarország hadat üzen Oroszországnak, Szerbia pedig Németországnak.Tovább
A békés egymás mellett élés „értelmezése”
Kádár János és Pierre Francfort francia nagykövet négyszemközti beszélgetése (1964. január 24.)
„Összességében a tárgyalás laza és nyitott keretek között zajlott, […] és őszinte is volt az első titkár részéről, akinek a kommunista meggyőződése mély és teljes mértékben ortodox, de viszonylag realista. A beszélgetés mentes volt a propagandától, a Német Szövetségi Köztársaság alig lett megemlítve. Ugyanakkor annak ellenére, hogy őszinte figyelem mutatkozott Kádár úr részéről az általunk az együttélés eredeti feladataira vonatkozó felvetésre, nem mutatta semmilyen jelét annak, hogy Magyarország képes lenne vagy szeretne egy függetlenebb politikát vinni a nemzetközi színtéren.”
Kádár János beszéde
Az előadás szövege:
(részlet)
"Politikailag kifejezve az a kötelességünk, hogy az eddigi álláspontunknon szilárdan maradva folytassuk a munkánkat, a háború elhárítáásért harcoljunk, és a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett éléséért, ennek az elvnek teljes győzelméért. Ez nagy utat tett meg - a békés egymás mellett élés lenini eszméje - , mert a világpolitika központi fogalmává mindössze néhány esztendeje vált. Bár a XX. Kongresszus hirdette meg, de annak idején ez egy teljesen egyoldalú meghirdetés volt, - az imperialisták belőle eleinte gúnyt űztek, nem akarták elfogadni. Nagyon érdekes megfigyelni a gyakorlatban is, esetileg is. Néhány hónappal ezelőtt találkoztam a budapesti francia nagykövettel és tulajdonképpen akkor először beszéltem vele hivatalosan, habár előtte már két éve ismertük egymást, mert amikor még követnek nevezték ki, más volt a helyzet, akkor még ilyenre nem került sor. Most jött... hivatásos diplomata, jó fellépése van, bejött, köszönt, leült, miután hellyel megkínáltam, üdvözölt, megismertem hivatalosan is... s vártam, hogy szóljon valamit. És meg is szólalt, s az első mondata körülberül így hangzott /mert le nem írtam/: nincs más út, mint a békés egymás mellett élés, az atomháborút abszolute el kell vetni mint lehetőséget, és a békés egymás mellett élést is nem úgy kell értelmeznünk, hogy azzal úgy élünk békésen egymás mellett, hogy most ez van, hanem együttműködésnek kell lennie különböző téren. Körülbelül ezt mondta ez az ember. Gondolkodtam rajta, hogy ez a De Gaulle álláspontot, hivatalos francia politikát képviselő ember, aki mégis hát olyan kormányt képvisel, amely erőlteti az atomfegyvert, - hogy mégis milyen érdekes: mit változott a világ, hogy ez az ember, - miután nagyköveti rangra emeltük a képviseletet - indíttatva érzi magát abban, hogy a Magyar Népköztársaság..." (hiányos szövegrész) "...nézhetem úgy, hogy ez taktika, meg udvariasság, frázis, - és ha akarom úgy is érthetem, hogy nemcsak az, hanem egy bizonyosfajta helyzetfelismerés, mert hiszen erre vall a de Gaulle-kormány más fellépése és cselekedete is.
Tehát abból a bizonyos kommunista jelszóból mostmár hovatovább a külpolitika, a nemzetközi élet és érintkezés elfogadott politikai és erkölcsi normája lett szinte. Hogy mostmár a NATO-diplomaták, meg a szocialista diplomaták - szinte - ezzel köszönnek egymásnak : ez már valami, ez már valamit kifejez. Mert egyszerű udvariasságból ezt nem csinálnák a tőkések..."
(320-321. o.)
"...távlati megítélésben és alapvonásaiban imperialista politika hordozója ez a De Gaulle. De napi értelemben, ma, olyan egyértelműen nem mondanám, hogy nekünk csak kárunk származik ebből a De Gaulle féle dologból, mert az ő nacionalizmusuk az ő táborukban, - nem a jövőben, hanem ma - támaszt olyan nehézségeket, ami miatt a NATO gyengébb. S ezért én ezt mondanám De Gaulle-ról, hogy távlatban "Le vele", de tegnapra és holnapra vonatkozóan azt mondom, hogy "Éljen!" De hát csak azért, mert nem tudok kommunista kormányra mondani éljen-t". Egyelőre ő legalább annyi nehézséget okoz a szövetségeseinek, mint amennyit ártani tud a szocialista világnak. S ő létezik, politizál, nekünk is kell vele politizálnunk. Elküldte ide a miniszterét, nekünk is el kell küldeni a miniszterünket".
(330. o.)
MOL. M-KS-288-47/98. ő. e. (Magyar Országos Levéltár - Magyar Szocialista Munkáspárt iratai - Kádár titkárság - 1964. augusztus 24-ei követi konferencián elhangzott Kádár János beszéd részletei)
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 06.
1914
1916
A VI. isonzói csata: az olasz fronton először sikerült jelentős területi és stratégiai győzelmet aratniuk az olaszoknak.Tovább
1919
Hat napi működés után lemond a Magyarországi Tanácsköztársaság, bukása után megalakult Peidl-kormány.Tovább
1919
Ellenforradalmi ifjak a műegyetem aulájában tömegverekedést kezdeményezve inzultálták a zsidó hallgatókat. Akcióik ezt követően robbantak...Tovább
1945
Az amerikaiak atombombát dobnak Hirosimára.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő