Az Ír Köztársaság deklarálja az Brit Nemzetközösségből való kilépését.Tovább
Szövőnők a „Karády szobában”: élmunkás és sztahanovista üdülések
„Horváth Edével és Kék Zoltánnal Galyatetőn voltam a jó munkáért. Én olyan gyönyörű helyen életemben nem voltam, pláne mikor megmondták, hogy a szoba, ahol laktunk, Karády Kataliné volt. Lent gyönyörű fürdő volt, gyönyörűen sütött a nap. Gondoltam, megpróbálok síelni. Fölcsatoltam a sílécet, hát jött a busz. Dudált, de én nem tudtam se jobbra, se balra menni. A busznak kellett megállni.”
Forrás
Egy csereüdülés története - Élmunkások külföldön (1949. július; Románia)
"Az indulás július 6-án reggel 8 órakor volt a Keleti p.u.-ról. Két II. osztályú kocsiban utazott a csoport. D.u. 3. órakor Lökösházán találkozott a Romániából hazaérkezett 50 tagú üdülőcsoporttal, ahol félórai várakozás alatt a két csoport hamar összebarátkozott. D.u. 4 órakor érkeztünk be Kurticsra, ahol 100 tagú munkáscsoport fogadott kidíszített pályaudvaron és az országos Szakszervezeti Tanács egyik funkcionáriusa feljöve a vonatra a folyosón tartotta meg üdvözlő beszédét... Aradra érkezve felszállt vonatunkra az aradi polgármester egy küldöttséggel és az aradi dolgozók nevében magyar nyelven üdvözölte a városukba érkező magyar csoportot.
Július 7-én reggel 9 órakor érkeztünk Bukarestbe, ahol a pályaudvar egyik kidíszített termében bensőséges fogadtatás történt a Szaktanács küldöttsége részéről. Az állomás előtt csoportunkat lefényképezték, mely fénykép másnap megjelent a román Szaktanács sajtójában, a "Szakszervezeti Élet" -ben. D.e.11 órakor motorvonattal vittek tovább Konstancába... onnan busszal az üdülőtelepre, Mamaiara.
Megállapítható volt már az elejéről kezdve, hogy a román Szakszervezeti Tanács fordítója nem eléggé jól fordította a beszédeket és úgy románul, mint magyarul kissé rosszul beszélt. A csoport nagyobbik része különböző munkaterületeken dolgozik és mondhatjuk, nagyon kevesen ismerik egymást... A csoportnak tagjai egy-két kivétellel még nem voltak külföldön és így már az indulásnál nagy volt az izgalom. A vonaton kisebb csoportok alakultak, akik énekeltek és lassan összetömörülve kezdtek énekelni munkás-indulókat és magyar népdalokat úgy, hogy mire Romániába értünk már egészen egységesen tudtunk énekelni egy-egy állomáson. Az idősebbek (élmunkások) nem nagyon tudtak összebarátkozni a csoporttal, még a későbbi időkben sem. A magyar csoport egyes tagjaiban, különösen a termelésben résztvevő elvtársaknál tapasztalható volt egy kis lenézés a román népi demokrácia eredményeivel kapcsolatban. A csoport már előre megbeszélte, hogy a román elvtársak kérdéseire azéletszínvonallal kapcsolatban úgy kell válaszolnunk, hogy az ne legyen rossz hatással a román elvtársak részére...
Esténként a magyar csoport összeült és magyar munkásindulókat és népdalokat énekelt, bevonva a román elvtársakat is, ami egész közel hozta a két üdülőcsoportot egymáshoz... Az idősebb elvtársakat ide sem tudtuk bevonni. A csoportunkban történt egy baleset is. Jellemző, hogy az idősebb (élmunkás) elvtársak nem nagyon napoztak és fürödtek, hanem a szobában igyekeztek megtalálni a szórakozásukat, pl. régi katonaviccekkel igyekeztek eltölteni idejüket. Az egyik elvtársnak, aki az ágyon aludt, cigaretta-papírt dugtak a lábaujja közé és meggyújtották. Egy pécsi bányász (Pap elvtárs) lábai alól kirántották a szőnyeget, aki hanyattvágódva eltörte csípőcsuklóját az indulás előtt 3 nappal. Legjobban a fiatalság barátkozott össze a röplabda, ping-pong és a reggeli torna alkalmával.
Az étkezéssel kapcsolatban csoportunkban a hangulat nem volt megfelelő. Az elvtársak nem voltak hozzászokva a savanyú leveshez, de különösképpen az olajos ételekhez. Az üdülőben csak olajjal főztek. Sok volt a zöldségféle, amit az elvtársak nem nagyon szerettek és egyesek nem ették a halat. Nem tetszett az elvtársaknak a túrós makaróni sem, amit majdnem minden este kaptunk a vacsorához. Uzsonna nem volt, amit az elvtársak a csoporton belül többször szóvá tettek.
Egyes elvtársak szakmai téren keresték a kapcsolatot (Jambrik elv. bányász élmunkás). A magyarok önálló műsort is adtak, ahol munkásindulókkal, népdalokkal és két verssel szórakoztatta az üdülőket. Felállították a román-magyar faliújságot is. A román és magyar üdülőcsoport között a barátság hamar kialakult és főleg a jelvények kicserélésével kezdődött. A fogadtatások és barátkozás nagyon lelkes volt. Mutatja ezt az is, hogy az üdülőben kötött ismeretség elkísérte a csoportot a bukaresti állomásig, aminek sírás lett a vége...
Július 10-án hajókirándulásra vittek reggel 8 órakor Konstancába, ami sajnos nehezen sikerült. Reggel 8 órától déli 12 óráig álltunk a kikötő előtt azon okból, hogy nem volt hajó. Ugyanez napra a többi üdülőből is berendelték az üdülőcsoportokat, kb. 1500 embert, akik reggel 5 órakor indultak el, hogy hajókirándulásra viszik őket és akik még déli 12 órakor is a kikötő zárt kapui előtt vártak az intézkedésre. Minket, magyarokat is 12 órára csak úgy tudtak hajóra tenni, hogy fél órán keresztül próbálták meggyőzni a román üdülőket, ami aztán sikerült is, hogy engedjék a magyarokat hajóra szállni, mert vendégek az országunkban és mutassuk meg a magyaroknak, hogy a román nép öntudatos és vendégszerető. Ahogy a tömegből hallottuk, a románok nem nagyon voltak elragadtatva, sőt egyesek, öntudatlanok, tettek olyan kijelentést is, hogy miért hozták őket ide. Egypár öntudatos munkás azután elkezdett kiabálni, hogy éljen a román-magyar barátság és így magukkal ragadták a tömeget, amire helyet csináltak és beengedtek a kikötőbe.
Többször hoztak ki szórakoztatásunkra különböző kultúrcsoportokat. Kint volt az üdülőben az "Örmény Arcvonal", a "Görög Arcvonal" kultúrcsoportja, a "Román Szovjet Szállítómunkások Szakszervezete" kultúrgárdája. Az örmény, görög műsor mutatják, hogy Romániában a Sztálini nemzetiségi kérdést nagyon helyesen oldották meg...
Az étkezés a következő volt: reggeli: tejeskávé, feketekávé, vagy tea, 5 dkg vaj, 5 dkg gyümölcsíz. Ebéd: savanyú leves (csiorba), húsos étel, sütemény. Vacsora: húsos étel, sütemény. Az első 8 napon a magyar csoport sem ebédhez, sem vacsorához nem kapott italt. 8 nap után egy-egy üveg sört kapott minden magyar üdülő, amit eleinte a román üdülők rossz szemmel néztek és amit az üdülő vezetősége úgy magyarázott (helytelenül), hogy a magyarok a nyaralás végén ezt ki fogják fizetni. Az utolsó 3 napon minden magyar kapott 1/4 liter bort.
A megérkezéskor minden magyar üdülő 3000 leit kapott fejenként, ami nem bizonyult elegendőnek, mert az elvtársak még a saját pénzükből is váltottak be. A román elvtársak a magyar üdülőcsoport ruházatán és a beszélgetések során történt tapasztalatcseréből látták, hogy Magyarországon az életszínvonal magasabb, mint náluk, ezért igyekeztek összehasonlítani eredményeiket a miénkkel. Elesett szavakból lehetett látni, hogy nem nagyon vannak megelégedve jelenlegi sorsukkal...
A szervezés vonalán történt hibák, mint pl. a hajókirándulás, vagy a Bukarestben töltött 1 nap, ahol a csoportunkat vezető román elvtársak nem tudták, hogy mi is a program velünk, mutatják, hogy a szervezés a román elvtársaknál nem a főfeladat. A román elvtársak ... nem vittek el egy üzembe sem látogatóba. A magyar csoport tagjai jól érezték magukat Romániában, amit mutat az is, hogy búcsúzkodásnál nehezen váltak el egymástól, de Lökösházára érve a magyar elvtársak már az állomáson a magyar kolbászt keresték, ami bizonyítja, hogy mégiscsak jobban szeretik a magyar eledelt. A magyar csoport tagjai többé-kevésbé összemelegedtek, de hiányzott mégis bensőséges kollektíva kialakulása, aminek fő oka az volt, hogy a már itthon kijelölt vezetőség bevonta maga mellé az ismerősöket és az egész vezetőség nem tudott feloldódni a csoportban, a megbeszélések is utasításszerűen néztek ki..."
SZKL. SZOT. Szoc.pol. 1949. 5/19. (Szakszervezetek Központi Levéltára - Szakszervezetek Országos Tanácsa - Szociálpolitika - 5. doboz - 19. dosszié) Részletek a jelentésből.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 18.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő