Megalakult a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága, dr. Papp Gyula elnökkel az élén.Tovább
Pedagógusként a forradalomban – Szalay Ferenc élete és sorsa
Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás során Esztergomban két nagyobb (Horváth Csaba és társai, illetve Szalay Ferenc és társai), valamint több kisebb csoport ellen indult büntetőeljárás. Írásunkban az Esztergomi Nemzeti Tanácsban és az 1956 novemberében Dorogon megalakult Komárom Megyei Dunamenti Központi Munkástanácsban is szerepet játszó Szalay Ferenc nevelőtanár történetét mutatjuk be.
Bevezető
Szalay Ferenc 1924. június 7-én született a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei Rákoskeresztúron. Szülei, Szalay Ferenc és Illyés Jolán kiskereskedők voltak és Rákosligeten volt fűszerüzletük. Iskolai tanulmányait itt kezdte meg, majd a negyedik osztály elvégzése után, 1934-től 1938-ig az esztergomi Szent Antal Gimnázium tanulója volt. 1938–1942 között a Pannonhalmi Szent Benedek-rend Győri Katolikus Czuczor Gergely Gimnáziumába járt, itt tette le az érettségi vizsgát. Ezt követően az ETO Sportegyesület – melynek Szalay Ferenc évek óta sportolója volt – fenntartójánál, a győri Vagongyárban kezdett el dolgozni. Kezdetben a hídvas raktárban volt anyagkezelő, majd a központi raktárban anyag-átvételező, s végül az anyagelszámoláson tisztviselő. 1943-ban beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára. 1944-ben visszaköltözött Budapestre, ahol a Magánalkalmazottak Biztosító Intézeténél helyezkedett el. 1944 őszét és telét Rákosligeten töltötte, a világháborús helyzet következtében főként szülei lakásának a padlásán. 1944 decemberének végén a helyi iskolában felállított tábori kórházban jelentkezett munkára: nappal sebesülthordó és műtős volt, este pedig a falu sebesültjei számára létrehozott szükségkórházat vezette az öccsével, illetve egy volt ápolónővel. 1947-ig ismét a Magánalkalmazottak Biztosító Intézeténél dolgozott, 1950-ig pedig édesapja
.1946 és 1950 között a ferences rend szombathelyi főiskoláján elvégezte a hittudományi tanulmányok első négy évét. 1950-ben, már a rend erőszakos feloszlatása után, titokban szentelték fel pappá. Ez év őszén beiratkozott a Hittudományi Akadémia
. 1951 augusztusának végén találkozott a Ferences Gimnázium igazgatójával, aki a vezetése alatt álló intézménybe hívta mint testnevelő tanárt. 1952-ben jelentkezett, és felvételt nyert a Magyar Testnevelési Főiskola . 1954 nyarán megnősült, így augusztusban meg kellett válnia a ferences rendtől és gimnáziumtól. Néhány hónapig a nyergesújfalui Viscosa gyárban dolgozott, majd decembertől Esztergomban a Bányagépészeti Technikum Kollégiumában .Komárom megyében az 1956. október 23. és október 25. közötti időszak viszonylagos csendben telt, sőt a helyi újság, a Komárom Megyei Dolgozók Lapja október 24-én még úgy került az utcára, mintha mi sem történt volna a fővárosban az előző este. Másnapra azonban felbolydult a megye. Október 25-én reggel Budapestről gépkocsival érkezett fiatalok az egyetemisták 16 pontos követelését kezdték el osztogatni Dorogon, és sztrájkra szólították fel a bányászokat. Az első utcai tüntetésre Esztergomban a Bányagépészeti Technikum tanulóinak az akcióját – a délután folyamán leszedték a Városháza homlokzatáról a vörös csillagot – követően
.Szalay Ferenc ezen a ponton lett aktív részese a forradalom esztergomi eseményeinek. 1956. október 25-én nyolc diákjával együtt kiment a Hősök terénél gyülekező tömeg elé, ahol az egyik diákja, Csuma János felolvasta a Diáktanács által szövegezett hat pontos forradalmi követelést. Másnap részt vett azon a tüntetésen, melynek résztvevői a városon keresztül vonulva a Széchenyi téren éltették a forradalmi változásokat. Az október 26-i sötétkapui
követően a délutáni órákban Horváth Klára tanácselnök telefonhívására Szalay is megjelent a Városházán, ahol közölték vele, hogy a rend biztosítása érdekében az Esztergomi Munkás–Paraszt–Katonatanácsot megalakították, melynek elnöki tisztére őt jelölték. Azonban két nappal később – miután lezajlott a munkástanács választás – kiderült, hogy a város polgárainak jelentős része az előzőleg alakított tanácsot nem ismeri el. S bár leváltották a korábbi elnöki tisztségéből, mint elnökhelyettes az újonnan létrehozott Esztergomi Nemzeti Tanácsnak is a tagja lett. Ebből adódóan részt vett annak a bizottságnak a munkájában is, melynek feladata a Sötétkapunál történt események kivizsgálása volt.
Sötétkapu és a vérengzés helyén az áldozatok nevét őrző emléktábla
Jelen volt a Nemzeti Tanács 1956. november 2-i ülésén is, ahol arról döntöttek, hogy a kompromittálódott városi dolgozók közül hat főt (
szerint 8-at) elbocsájtásra javasoltak, többeket pedig másfél havi fizetett szabadságra küldtek. 1956. november 6-án ( és mellett) tagja volt annak a háromtagú küldöttségnek, amely a Nemzeti Tanács megbízásából Tatára ment a megszálló szovjet csapatok parancsnokságára. Itt azt közölték velük, hogy amennyiben a Nemzeti Tanács továbbra is biztosítja a rendet a városban, nem kerül sor a szovjetek bevonulására. 1956. november 15–18-a között Bády István megbízta azzal, hogy vegye fel a kapcsolatot a Budapesti Központi Munkástanáccsal, vegyen részt az ülésein, és számoljon be az ott elhangzottakról az . Hetente két–három alkalommal utazott Budapestre, s a helyi döntések az ott elhangzottak alapján születtek meg. Így került sor a november 22–23-i kétnapos sztrájkra és az Esztergomi Városi Munkástanács létrehozására. A Duna menti vállalatok munkástanácsainak összefogása érdekében 1956. november 4-én Dorogon a Szénbányászati Tröszt épületében megalakították a Komárom Megyei Dunamenti Központi Munkástanácsot. Szalay vállalta az üzemi munkástanácsok tájékoztatását, s még ugyanazon a napon összeállították a Tájékoztató 1. számát, melyet december 7-én Híradó címen újabb kiadvány követett. December 8-án jelen volt a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács utolsó tanácskozásán, ahonnan magukkal hozták a december 11–12-i országos sztrájkra szólító felhívást. Ezt másnap a Komárom Megyei Dunamenti Központi Munkástanács ülésén elfogadták, és csatlakoztak a sztrájkhoz. Miután 1956. december 11-én a munkástanács beszüntette tevékenységét, Szalay folytatta kollégiumi nevelőtanári .1957 januárjában azonban a Kádár-kormányt és az MSZMP-t éltető feliratokat áthúzással megrongált, melyeket a posta, a bíróság és a mozi épületének falán . 1957. február elején letartóztatták. (Lásd az 1. számú dokumentumot!)Ezt követően az év folyamán a rendőrség és az ügyészség több alkalommal kihallgatta az 1956-os szerepvállalásával kapcsolatban. (Lásd a 2., 3., 4., 5. számú dokumentumot!)
A kistarcsai és tököli internálása után fővádlottként állították
, a zártkörű tárgyalás 1958. január 27-én kezdődött. Az elsőfokú ítéletet 1958. február 17-én hirdették ki. Ebben a szabadságvesztés mellett jelentős mértékű mellékbüntetés is megjelent, így például a vagyonelkobzás. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága másodfokon 1958. október 27-én hozott ítéletet, mégpedig a vádlott javára. Szalay Ferencet öt év szabadságvesztésre és vagyonelkobzásra (Szüleihez költözött Rákosligetre, s ott lakott egészen 1966-ig, ekkor ismét megnősült (első felesége 1958-ban vált el tőle). Győrben talált otthonra, és különböző magas- és mélyépítő, illetve gépgyártó vállalatoknál dolgozott. Több szakmában szakmunkási vagy technikusi vizsgát tett le. (Lásd a 7. és 8. számú dokumentumot!)
Több súlyos betegséget vészelt át. Ezek közül infarktusának „köszönhette”, hogy pályája – hosszú kitérő után – értelmiségi munkakörben zárulhatott. Lábadozása idején ugyanis megkeresték régi győri osztálytársai és arra bíztatták, hogy kapcsolódjon be a város sportéletébe. Fél év múltán már a megyei sporthivatal atlétikai szakfelügyelőjeként dolgozott. 1984 végén innen ment nyugdíjba, de mint részmunkaidős munkavállaló az 1990-es évek elején is dolgozott. 1991-ben kapta meg az 1956-os
. (Lásd a 9. számú dokumentumot!)2002-ben Győrben hunyt el.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt szeptember 23.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.
A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.
Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.
Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. szeptember 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő