Alternatív művészeti mozgalmak az 1970-es években: az Orfeo-ügy

„Azt láttuk magunk körül, hogy a proletárdiktatúra nem azonos a proletárhatalommal, a párt nem azonos a munkásosztállyal. Cselekvési alternatívákat kerestünk, s korábban már a sztálinizmussal is, a maoizmussal is kacérkodtunk már. […] S ebben az időben felmerült bennünk a kérdés: mit csináljunk? Az az ötletünk támadt, hogy bábokat készítünk, és a bábelőadásokkal talán közelebb kerülhetünk a közönségünkhöz, az emberekhez. A bábokat még csak meg tudtunk csinálni, az előadást már nem, tehát meg kellett keresnünk azokat, akik más művészi ágak képviselőjeként segítségünkre lehettek.”

Bevezetés

Az amatőr színjátszás városon és falun is sokáig a műkedvelő színházat jelentette, azaz az amatőr csoportok egyfajta színházpótló funkciót is betöltve ugyanazokat a darabokat mutatták be, mint a hagyományos színházak, csak más színvonalon. A hatvanas évek végén körülbelül négyezer amatőr csoport működött különböző egyetemeken, üzemekben, iskolákban, termelő-szövetkezetekben, amelyek nagy része ünnepi és alkalmi műsorokat készített. Emellett néhány száz többé-kevésbé rendszeresen dolgozó együttes és mintegy két tucat színházszerűen működő csoport dolgozott. Ezek az amatőr színházak, amellett, hogy jó színvonalú produkciókat hoztak létre, a kísérletező színház típusát is megtestesítették a magyar színházi életben. A hivatásos színházak vezetői hamar felismerték az amatőr színházak jelentőségét, és többnyire káros konkurenciának tartották a csoportokat. A színházi élet két ága között ellenségeskedés kezdődött, amely gyorsan összekapcsolódott azzal az ideológiai és politikai üldözéssel, amit az amatőr társulatok és törzsközönségük szellemi nyitottsága és az ettől való félelem váltott ki a párt- és állami vezetésben 

A Magyarországon is megalakuló együttesek megszerveződésükkor háromféle reakcióval találták magukat szembe: vagy egyáltalán nem vettek róluk tudomást, vagy nem akartak róluk tudomást venni, vagy szisztematikusan támadták őket. A támadás egyik formája az volt, mikor 1973-1974-ben azok a kultúrházak, amelyek addig az együttesek legális működéséhez helyet biztosítottak, sorra felbontották a szerződéseket. Azáltal viszont, hogy a legális keretet mintegy kihúzták a lábuk alól, e csoportok underground létbe kényszerültek annak minden következményével együtt. Ráadásul ezek az együttesek számos külföldi fesztiválra kijutottak és új hangot, új formákat hoztak a magyar színházi életbe. Ez a színház a fiataloké volt, s ez irritálta a mind a színházi, mind a

 Tevékenységük nem fért bele az állami, hivatalos kultúrába, elsősorban a tiltott, esetleg a megtűrt kategóriába kerülhettek. Ez egyben azt is jelentette, hogy ezeket az együtteseket és a környezetükben megforduló fiatal értelmiségieket a hatalom, sőt az állambiztonság is kitüntetett figyelemmel kezelte.

Ezen a napon történt március 09.

1916

Németország hadat üzen Portugáliának.
– Az ötödik isonzói csata kezdete. Az olasz hadsereg nagy erejű támadásait az osztrák-magyar...Tovább

1918

Szovjet-Oroszország kormánya Moszkvába költözik.Tovább

1919

Márkus Miklós visszaemlékezése szerint ekkor alakult meg ismét a Magyar Cserkész Szövetség.Tovább

1942

Kállay Miklós miniszterelnök kormányt alakít.Tovább

1945

Az amerikai légierő 343 bombázója szőnyegbombázást indított Tokió ellen elpusztítva a város 250 000 épületét és 83 000 lakosát.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők