Alternatív művészeti mozgalmak az 1970-es években: az Orfeo-ügy

„Azt láttuk magunk körül, hogy a proletárdiktatúra nem azonos a proletárhatalommal, a párt nem azonos a munkásosztállyal. Cselekvési alternatívákat kerestünk, s korábban már a sztálinizmussal is, a maoizmussal is kacérkodtunk már. […] S ebben az időben felmerült bennünk a kérdés: mit csináljunk? Az az ötletünk támadt, hogy bábokat készítünk, és a bábelőadásokkal talán közelebb kerülhetünk a közönségünkhöz, az emberekhez. A bábokat még csak meg tudtunk csinálni, az előadást már nem, tehát meg kellett keresnünk azokat, akik más művészi ágak képviselőjeként segítségünkre lehettek.”

Vitányi Iván feljegyzése az Orfeo együttesről és az amatőr művészeti mozgalomról

Az Orfeo-ügy kapcsán
Az ifjúsági amatőr művészeti mozgalom vitás jelenségeiről

(Feljegyzés Aczél elvtárs részére)

Az utóbbi időben két „ügy" is pattant ki az amatőr színjátszó együttesek közül: előbb Halász Péter és együttese, most pedig az Orfeo együttes kapcsán. Nem volna azonban helyes, ha akár egyiket, akár másikat pusztán önmagában vizsgálnánk. Ez esetben ugyanis csak rész-megoldásokhoz jutnánk: beszüntethetnénk munkájukat, de érintetlenül hagynánk magát a jelenséget. Rajtuk kívül még működik néhány hasonló-jellegű csoport, s ha valaki akarja, könnyen tud hasonló ügyeket produkálni. A maga teljes valójában kell tehát szembenézni a jelenséggel.

Problémák az amatőr művészeti mozgalom fejlődésében

Az utóbbi néhány évben nagyon megélénkült az amatőr színjátszó mozgalom. Együttesek alakulnak, de nem azzal a céllal (mint korábban), hogy bemutassák a világirodalom remekeit, vagy a szórakoztató és operett irodalom kommersz műveit. Darabjaikat maguk írják, társadalmi mondanivalót kívánnak vele kifejezni, s színpadi eszközeikben is mást karnak, mint a hivatalosan hagyományos színházi műsorpolitika.
A mozgalomnak ez a fejődése világjelenség. Megfigyelhető mindenekelőtt a nyugati országokban, ahol kialakulása a beat és pop-zene hullámát követte, bizonyos mértékig annak funkcióját vette át: azzal a különbséggel, hogy - a szöveg és a színpadi lehetőségei szerint - politikusabb annál. Ebből érthető e törekvéseknek az újbalos mozgalmakkal való kapcsolódása, de a pop-pal kapcsolatos művészi célkitűzései is (például a „polgár-borzasztás" meztelenséggel, obszcenitással, agresszivitással stb.).
Részben hasonló jelenségek figyelhetők meg a szocialista országokban is (Lengyelország, Románia stb.). Ahol meztelenkedésre, nyílt balos állásfoglalásra nem kerül sor, a színjátszómozgalom ott is felélénkül, s ott is elfordulnak a hagyományos dramaturgiától, ott is kis együtteseket alakítanak, maguk írják darabjaikat stb.
Mindez arra mutat, hogy - legalábbis részben - nem pusztán kapitalista jelenségről van szó, hanem olyan mozgalomról, amely az ifjúság helyzetének minden fejlett országban bekövetkező, a szociológia által már bőségesen feltárt megváltozásából következik. (Jobban ellátjuk a fiatalokat, gyorsabban nőnek, nagyobb az önállóságuk - gyakran a magukra hagyatottságuk, kevésbé kötik őket a hagyományos erkölcsi, szexuális stb. normák, a tanulási idő meghosszabbodása és más okok következtében tovább maradnak a fiatalság státusában stb.) Mindez együttvéve arra vezet, hogy az ifjúság viszonylag széles rétegeiben jelentős olyan energia halmozódik fel, amely a társadalom hagyományosan kialakított keretei közt nem talál kielégülésre. Maguk keresik kielégülésük útját, így jutnak egy sajátos ifjúsági kultúra kialakításának szándékához, előbb a beat-zenében, most az újabb típusú színjátszó mozgalomban. (Ezért egyes teoretikusok a színjátszás „harmadik szektorának" nevezik ezt a fajta színjátszást, mind a hivatalostól, mind a hagyományos amatőr színpadtól megkülönböztetve!)
A szocializmus viszonyai között még a hasonló jelenségek is más jelentőséget kapnak; mert a felnövő ifjúság előtt más perspektíva áll. Nálunk is van mivel szembefordulni, de a valóban forradalmi gondolkodás éppen ebben a szembefordulásban találhat szövetségest a felnőtt generációk forradalmi intézményeiben és rétegeiben. E szövetség kiépítése sem problémátlan, mégis az ifjúság beilleszkedésének nyugati témájától gyökeresen eltérő folyamat. A kérdés, hogy jól oldjuk-e meg - általában véve, és különösen a művészi kifejezési formákat tekintve?

A hazai helyzet

A hazai helyzetet a következő tényezők jellemzik:

  1. A színjátszó-mozgalom e formájának kialakulása nálunk is a beatzene-hullámát követte. A Magyar Ifjúság Orfeo cikke után néhány oldallal Szörényi Leventéről olvashatunk, aki levágatta a haját, rendezett házasságban él, gyereket nevel, szereti a csöndet és a magányt - mindenképpen szolid ideált képvisel tehát. Aligha kell mondani, hogy pár évvel ezelőtt a beategyüttesek állottak az Orfeo-típusú együttesek helyén, körülöttük zajlottak le hasonló események.
  2. A különbség mégis karakterisztikus. A beat csaknem az egész ifjúság előtt népszerű volt, százezreket, egy-egy koncert tízezreket vonzott. A színjátszás (és a vele ebből a szempontból sok közös vonást mutató bábjátszás és a beat utáni újabb „pop-zenei" törekvések) hatósugara jóval kisebb. Hatásuk ugyanakkor mélyebb, mert nemcsak zenét adnak, hanem szöveget is (a beatben a szöveg elhanyagolható, nem is érthető), s ami ennél is több magatartást. A beat-együttesek körül csak laza „slepp" alakul ki, az újabbak azzal az igénnyel lépnek fel, hogy valódi közösséget formáljanak.
  3. Ennek következtében az ifjúsági művészeti együttesek egy csoportja voltaképp az ifjúság szélesedő rétegeinek egy alapjaiban pozitív igényét képviseli. Ez az ifjúság közösséget akar, érdeklődik a közélet és a politika iránt, a szocializmus nagy kérdései, megvalósításának útja izgatják. Ez a pozitív igény azonban, ha nem kap megfelelő irányítást, veszedelmeket is rejt magában. Mindenesetre láthatóbb veszedelmet, mint a közömbösség (noha a közömbös ifjúság nem okoz botrányokat).
  4. Megtaláltuk-e annak módját, hogy az ifjúságnak ezt a - nemcsak a művészeti mozgalmakban - bontakozó igényét a szocializmus szellemében irányítsuk, fejlesszük, elégítsük ki? Legyünk óvatosak a válaszban, vannak jelentős pozitív kezdeményezések. De őket figyelembe véve is azt mondhatjuk, hogy nem eléggé. Ezen a téren sem az iskola, sem a KISZ nem nyújtott eleget - s ha elemezni akarjuk az ifjúsággal kapcsolatban az utóbbi évben megszaporodó negatív jelenségek okait, erről sem szabad megfeledkezni.
  5. Mindennek következtében a színjátszó mozgalomban nemcsak a pozitív de a negatív tényezők lecsapódását is megfigyelhetjük. Találkozhatunk itt az újbalos ideológia hatásával csakúgy, mint erőszakoltan avantgard művészi törekvésekkel („polgár-bosszantás" újabb változataival).

Milyen széles körben jelentkezik ez a 3-4000 csoportra kiterjedő műkedvelő művészeti mozgalomban? Szám szerint csak egy kis részét, egy-két tucat csoportot sorolhatunk ide. Ez a szám, s a csoportok viszonylag magas minősége azonban arra int, hogy ezt a tendenciát komolyan kell vennünk és nem szabad elszigeteltnek hinnünk. Most az Orfeo került napirendre, de kerülhetett volna más is. A zalaegerszegi színjátszók például szépen és viszonylag szolídan szerepeltek a Ki mit tud-ban és a visegrádi fesztiválon, de Balassagyarmaton „Che Guevara naplója egy vietnami kultúrcsoport előadásában" címmel mutattak be darabot, melyben fa-géppisztolyaikat a közönségre fogva azt kiáltották, hogy Európa munkásosztályai elárulták a forradalmat, ezért Bolívia és Vietnam őserdeiben kell újrakezdeni, akkor majd az elfajult Európa is csatlakozik. (Megjegyzendő, hogy katona-együttesről lévén szó, a darabot a zalaegerszegi hadtest politikai főcsoportja engedélyezte, úgy találhatták, hogy a katonai erények kellőképpen dicsértetnek benne.) De - ha nem is mindig ilyen pregnáns formában - más csoportoknál is találhatunk hasonló jelenségeket. Óvakodnunk kell persze attól is, hogy a jelenséget túláltalánosítsuk. Az itt elmondottak nem érintik az ifjúság egészét, csak egy viszonylag kis részét, mégis elég nagyot, és főleg elég értékeset ahhoz, hogy a kérdést komolyan vegyük és ne felületi, hanem szerves megoldásra törekedjünk.
A dilemma nagyon is érthető. Ezeknek a fiataloknak azt hirdettük, hogy érezzenek felelősséget az ország és a szocializmus fejlődéséért, foglalkozzanak bátran közéleti kérdésekkel, kritizáljanak, vitatkozzanak szívük szerint, s vigyék színpadra gondjaikat. Nem adtunk azonban kellő példát arra, hogy tegyék ezt.
Azt sem mondhatjuk, hogy semmi példát nem adtunk. Vannak egészséges példák az amatőr mozgalmon belül is, a mozgalom szakmai irányítói e példákra igyekeztek támaszkodni. Különösen nagy ebből a szempontból nézve a Huszonötödik Színház jelentősége: ők - bár hivatásosak - voltaképpen a „harmadik szektorba" tartoznak, s nemcsak a művészi eszközök alkalmazásában mutatnak hasznosítható példát, de abban is, hogy miképpen lehet a mai viszonyok között bátran, de fegyelmezetten politizálni. Az, hogy Gyurkó László a Fővárosi Művelődési Ház élére került, azt a lehetőséget jelenti, hogy ennek szellemében lehet segíteni a színjátszó-mozgalom további fejlődését. Ez azonban ebben a pillanatban pusztán lehetőség. A személyi változás önmagában még nem old meg semmit, az FMH mint módszertani központ ebben a pillanatban gyenge ahhoz, hogy a lehetőséget valóra váltsa. Organikus intézkedések egész sorára van szükség.

Az Orfeo-ról

A dolgok ilyen állása mellett felelőtlen dolognak tartom azt, ahogy a Magyar Ifjúság az Orfeo ügyhöz hozzányúlt. Így nem lehet a dolgot elintézni, az ilyen „foglalkozás" inkább árt a dolognak, mintsem használ. Egy viszonylag kis jelentőségű problémából (közelebbről az Orfeo esetéből) országos ügyet kavart, ráadásul hamis irányba vitte, amikor mindenáron a szexuális kérdést állította előtérbe.
Ezzel korántsem akarom azt mondani, hogy az Orfeo körül nincsenek problémák. A csoport tipikus példája a politizáló együttesnek, annak minden erényével és hibájával. A társadalmi problémák iránt érdeklődnek, a szocializmus kérdéseiről vitatkoznak és olvasnak, egy közéleti magatartást akarnak a színpadról elterjeszteni, közösséget akarnak teremteni. Ismerjük őket régebbről és most is, s tudjuk, hogy szándékaik alapjában véve jók, de azt is, hogy e célok jegyében nem tudták magukat megvédeni a balos ideológia hatásától. Azt mondják, hogy az élet ma elvesztette a forradalom eredeti „keménységét", ők viszont ezt szeretnék szolgálni. Ennek jegyében egész műsoruk e körül összpontosul, mindig a forradalmi helyzet, a forradalmi cselekvés útján bogozzák, s ez együtt még a legjobb szándék mellett is egy furcsa beállításhoz vezet, ha itt és most csinálják. Ki ellen kell ma forradalom? Ez a magatartás nem nélkülöz egy tudatos elemet sem, erre mutat, hogy az Orfeo mellett azonnal megmozdult a „baloldal": Varjas cikke után Maróthy János nyilatkozatából is az ÉS szerkesztőségének kellett kihúzni az Orfeóért lángoló mondatokat. Mindezzel együtt azonban a mérleg inkább pozitív, mint negatív. Művészi munkájuk jó, tehetséges, érdeklődésük nyitott, hogy úgy mondjam azok közé tartoznak, akikkel „lehet beszélni", akik igénylik is ezt a beszélgetést, s akikkel beszélni kell - de nem a Magyar Ifjúság modorában.
Félrevezetőnek és károsnak tartom, ahogy a cikk a szexuális kérdésekről beszélt. Ha a rendőri vizsgálat csak ennyit tudott kideríteni, akkor a dologról hallgatni kell. Igen sok ifjúsági csoport (nemcsak művészeti) van még Magyarországon, amelyről ennyi szabadosság elmondható, s a felnőttek sem mindig szentek. Nem azt mondom, hogy nem kell beszélni a szexuális erkölcsökről és normákról, hanem, hogy a nyilvánosság előtt való tárgyalásra nem az Orfeo a megfelelő alkalom. (Különösen nem abban a polgári sajtóra emlékeztető formában, ahogy a Magyar Ifjúság tette.) Az együttesben nem volt promiszkuitás, a kifogásolható kapcsolatok a házon kívül zajlottak le, a nyilvános viselkedésben nem jelentettek szabadosságot. Mindezzel nem kívánom kisebbíteni az együttesben jelentkező szexuálerkölcsi problémák súlyát, de véleményem szerint belső eszközökkel megoldandó problémának kell tekinteni őket. Egyoldalúan van beállítva a szülőkkel való kapcsolat is. Kétoldali, komoly probléma ez, amelyről nem szabad felelőtlenül, túlértékelt hangsúlyokkal beszélni. Sok esetben vezet tévutakra, ha egy tízen-, huszonéves fiatal szembefordul szüleivel, mégsem minden esetben hibás. Az Orfeósok esetében a szembefordulás nem olyan általános, mint a cikk állítja. A résztvevő fiatalok egy része rossz családi körülmények között (válás, otthoni erkölcsi lazaság) nőtt fel, ez különben más együtteseknél is gyakori, éppen ezért állnak be az együttesekbe (és jobb ha oda mennek, mint a galerikbe), mert fogódzót keresnek. A Gyermekjátékok című bábjátéknak nem az a tartalma, amit a cikk állít, különösen nem olyan 


Külső, tényleges probléma azonban az, hogy az együttes valóban túlnőtte saját kereteit, s olyan fokra jutott el, amely szükségessé teszi, hogy központilag foglalkozzunk vele. Három csoportjuk (zenei, báb és színjátszó együttes) és egy vitakörük működik (ahol többek között Király István, Újfalussy József, Patkó Imre, Ancsel Éva, Rátki András szerepelt meghívottként, de legutóbb Heller Ágnes is). Hatásuk ezáltal rendkívül nagy, éppen ezért, mert művészileg is, magatartásban is képviselnek valamit, mert előadásaik után vitákat rendeznek, mert maguk is igényt tartanak arra, hogy hassanak, s hogy - élesen fogalmazva - valamiféle vezető szerepet játszanak az ifjúsági művészeti mozgalomban.

Mi a megoldás?

A legegyszerűbb természetesen az, ha a cikk és a cikket követő sok vizsgálat (vizsgálja most az Orfeót a kerület, a főváros, a KISZ) egyesített hatására az Orfeót megszüntetjük, vagy olyan intézkedéseket hozunk, amelyek következtében magától elhal. Így mindenki elkerüli majd a felelősséget és az esetleges felelősségre vonást. Mégis úgy érzem, hogy ez hibás intézkedés lenne. Ha nem tudjuk az Orfeo pozitív fejlődését megtalálni, akkor hogyan fogjuk tudni, jó mederbe irányítani az egész mozgalmat?
Mi kell ehhez a jó mederbe tereléshez?
A mozgalmat illetően:

  1. A mozgalom fent vázolt elvi-művészeti problémáit kellő mélységben ezideig semmiféle fórum nem beszélte meg. A cikkekben, fesztivál-értékelésekben szemérmesen úgy tettünk, mintha itt egy steril művészeti mozgalomról lenne szó, de a különböző érdekelt szervek (KISZ, Népművelési Intézet, OIOT stb.) egymás között is alig vetették fel a valóságos ideológiai - politikai - művészeti kérdéseket. Ezért mindenekelőtt egy olyan megbeszélést kellene előkészíteni, ahol ezek sorra kerülnek.
  2. A mozgalomnak ma tevékeny, és az ifjúságra hatást gyakorló vezetői vannak. A dogok jelenlegi megszervezettségében azonban többnyire a maguk szakállára dolgoznak. Az irányítási és ellenőrzési rendszer ugyanis, olyan, hogy többnyire egy művelődési otthonba állnak be, ott művészeti előadó foglalkozik velük, és senki más - mindaddig, amíg valami baj nem támad, és ki nem száll a kerület, vagy valami még nagyobb hatalmasság. Ezen a helyzeten sürgősen változtatni kell. Nem egyszerűen arról van szó, hogy ezekkel a vezetőkkel „beszélni kell", hanem hogy meg kell teremteni azokat a kereteket, amelyekben ők is felelősséggelvehetnek részt a mozgalom irányításában, s amelyben az állami irányításnak módja van értékelni is a tevékenységüket. Megoldatlan a továbbképzés, a művészetpolitikai tájékoztatás, a szakfelügyelet. Mindennek érdekében először az a) pontban említett megbeszéléssel párhuzamosan olyan társadalmi szervezetet kell létrehozni, amely ezt lehetővé teszi. Legmegfelelőbb lenne, ha a Népművelési Intézet mellett hoznánk létre a színjátszó csoportok vezetőinek tanácsát, biztosítva benne a KISZ megfelel részvételét is.
  3. a)Külön kérdés a mozgalom budapesti irányítása. A Fővárosi Művelődési Háznak eddig nem volt kellő ereje ahhoz, hogy a budapesti módszertani központ funkcióját ellássa (mint ezt Gyurkó László már tapasztalta, tőle tudom). A budapesti színjátszó-mozgalom nincs összefogva, még azt sem tisztáztuk, hogy melyik művelődési házban vannak meg a szakmai-politikai irányítás szükséges feltételei. Ki kell ugyanis építenünk néhány olyan bázist, ahol meg tudnak birkózni az Orfeóhoz vagy Halász Péterékhez hasonló „problémás együttesekkel".

Az Orfeót illetően:

  1. Az együttest nem kell megszüntetni és nem kell agyonvizsgálni. Elhibázott lépésnek tartom például, hogy most a kerület ismét [az] erkölcsi (értsd: szexuális) kérdést akarja vizsgálni. Minek, mikor azt már a rendőrség megtette.
  2. Az Orfeónak három csoportja és egy vitaköre van, de nincs vezetője! Nyilvánvaló, hogy elsősorban ezen kell változtatni. Véleményem szerint az ügy elég jelentős ahhoz, hogy magunk keressünk egy olyan vezetőt, aki képe lehet a továbbfejlődés biztosítására. Ezt a vezetőt egyelőre valamely központi szerv (KISZ, Népművelési Intézet, Fővárosi Művelődési Ház) közvetlen irányítása alá kell helyezni.
  3. Az Orfeo három csoportja és vitaköre három helyen működik. Jó volna összevonni és olyan művelődési otthont keresni, ahol mindhárom együtt van.
  4. A Magyar Ifjúságban cikket kell lehozni a pozitív megoldásról és magáról az Orfeoról. A cikknek önkritikát kell tartalmazni az eredeti cikkről, és az utána való sajtókampányról - mindkét oldalt illetően. (Ahogy hiba volt, hogy az ÉS pont Varjas cikkével reflektált, ugyanolyan súlyos hibának tartom, ahogy a Magyar Ifjúság mindenáron az eredeti hangnemben folytatta a dolgot, ezzel fokozva az ügy körül kialakuló neurózist. Véleményem szerint ezzel ők is kiérdemelték a megrovást.)
  5. Nem térek ki részletesen Malgot István személyes ügyére, mert nem ismerem ahhoz eléggé, hogy határozott véleményem legyen. ? mindenesetre azt állítja, hogy politikailag megváltozott, elfordult egykori barátaitól, pozitív szerepet szeretne betölteni - továbbá rendezni kívánja magánéletének problémáit is. Nincs kellő alapom ahhoz, hogy ezt elfogadjam, de arra sem, hogy ne fogadjam el. Nem helyeslem azonban az ő ügyében sem a merev döntést, különösen anélkül, hogy meghallgatnánk. Nem megoldás, ha őt egyszerűen elküldik, nem olyan ember, aki másutt ne kezdene tevékenykedni - esetleg még messzebb menekülve az ellenőrzéstől. Ha megfelelő vezetőt találunk, elképzelhetőnek tartom, hogyfeltételesen maradjon meg a bábcsoportnál (ahol fizetést amúgy sem kap).

 együtteséről

Az elmondottak másképpen vonatkoznak Halász Péter együttesére. Ez a csoport eddig nem annyira nyílt politikai magatartásával, mint inkább (természetesen politikába játszó) „avantgardizmus"-ával okozott feltűnést és botrányt.
Véleményem szerint helyes intézkedés volt a Kassák Művelődési Házban történt ügy után, hogy Zuglóból eljőve kerüljenek más, irányításukra alkalmasabb művelődési házba. Ez az intézkedés azonban papíron maradt, a csoport ezért Halász lakásán próbált, s ott tartott előadásokat is.
A megoldás továbbra itt is az, hogy a csoportot el kell helyezni. Halász maga hajlandónak mutatkozik erre, s azt mondja vállalja a vele való fegyelmet. Igaz, hogy e téren voltak már rossz tapasztalatok, de ezt még egyszer meg kell próbálni. Kerestek is helyet, volt is szabad terem, de hol a művelődési ház, hol a kerület lépett vissza, nem merték vállalni a felelősséget.
Tavasszal tudomásom szerint a Főváros kapta meg a feladatot, hogy találjon a csoportnak helyet. Ezt a határozatot kell felújítani, s a csoportot el kell helyezni. A további incidensek elkerülése érdekében azonban külön intézkedéssel közvetlen felügyeletet kell biztosítani a Népművelési Intézet vagy az FMH részéről, műsoraik engedélyezését és szerepléseik ellenőrzését illetően. Halásznak meg kell mondani, hogy ez az utolsó lehetőség, ha ismét megszegi a „játékszabályokat", a csoport működését radikálisan betiltjuk.

Bpest, 1972. XI. 2.Vitányi Iván

Jelzet: MOL M-KS 288. f. 36. cs. /1972/ 2. ő. e. 11-20. (Magyar Országos Levéltár - MSZMP Központi Szervei - Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztály - 1972.)

Ezen a napon történt június 20.

1919

Az Újvárosháza Váci utcai épületének tanácstermében összeült a KIMSZ első kongresszusa, amelyen szervezeti szabályzatot és prog-ramot...Tovább

1928

Puniša Račić merényletet hajt végre a belgrádi parlamentben Stjepan Radić és más HSS-vezető ellen.Tovább

1940

Olaszország megkezdi a Franciaország elleni sikertelen megszállási kísérletet.Tovább

1963

A Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok megállapodása a Kreml és a Fehér Ház közti forró drótról (állandó közvetlen telefonkapcsolat...Tovább

1976

A Jugoszláviában megrendezett V. labdarúgó Európa-bajnokságot Csehszlovákia nyeri, Panenka 11-esből szerzett góljával.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő