Azok, akik a cserkészetet a keresztény-nemzeti gondolat szolgálatába akarták állítani, a mielőbbi összefogás érdekében konferenciát hívtak...Tovább
„Az igazság ahogy én látom”
Francois Mitterand írása magyarországi látogatásáról
„Kádár nagy megbecsülést élvez Kelet-Európa országaiban. Az oroszok kíméletesen bánnak vele. Bölcsnek tartják. Megjelenésében az is. Ez az egyszerű, szomorú arcú, típusöltönyt viselő, csendes hangon beszélő ember nem a hivatalos palotákban lakik, hanem saját otthonában. Visszautasít mindenfajta különleges protokollt, nem engedett teret sem a durva, sem a kifinomult személyi kultusznak. Keveset látják a nyilvánosság előtt. Nevét a sajtó nem írja le minduntalan csak akkor és annyiszor, amennyit az információ közlése indokol. Valószínűleg gyötrik az 1956-os események.”
Forrás
Francois Mitterrand: Az igazság ahogy én látom
(Megjelent: Unité, 1977. október 14-20.)
/részlet/
Kádár nagy megbecsülést élvez Kelet-Európa országaiban. Az oroszok kíméletesen bánnak vele. Bölcsnek tartják. Megjelenésében az is. Ez az egyszerű, szomorú arcú, típusöltönyt viselő, csendes hangon beszélő ember nem a hivatalos palotákban lakik, hanem saját otthonában. Visszautasít mindenfajta különleges protokollt, nem engedett teret sem a durva, sem a kifinomult személyi kultusznak. Keveset látják a nyilvánosság előtt. Nevét a sajtó nem írja le minduntalan csak akkor és annyiszor, amennyit az információ közlése indokol. Valószínűleg gyötrik az 1956-os események. Hozzám intézett szavai ezek voltak: "Szeretném megvilágítani Önnek mi is történt. Igen, a felkelés jogos volt és Rákosi diktátor. De Nagy túl messzire hagyta magát sodorni. A lehetséges legvégső határig támogattam őt. De, ami lehetetlen és elfogadhatatlan volt: megdönteni a kommunista rendszert. Az erők egyensúlya ezt sem az országon belül, sem külpolitikai vonatkozásban nem tette lehetővé. Az amerikaiak, hiú reményeket táplálva, ostobán veszélynek tettek ki barátaikat és sok más embert is. Lemondani a Varsói Szerződésről - ez utolsó hiba volt: ki gondolta volna, hogy a Szovjetunió csak néző marad?
Az eszmecserét követő ebéden a párt egyik legfelső vezetője újra visszatért erre a kérdésre: "A Szovjetunió nem cselekedhetett másként. Szenvedélyes hazafi vagyok, mint ahogy mások is Magyarországon. De meg kell mondanom, hogy hazánk ritka és rövid időszakoktól eltekintve, sohasem volt szabad ország. Körülöttünk három birodalom uralta Európa közepét: a török, az osztrák és az orosz. Mi, kis nép lévén, bármennyire is büszkék vagyunk történelmünkre, elszenvedtük gyámkodásukat. Még szerencse, hogy élhettünk, földünkön - igaz megcsonkított földünkön - maradhattunk. Fejleszthettük kultúránkat. Ezt úgy érhettük csak el, hogy megtanultunk - ahogy Önöknél mondják - oda-odadobni egy részt, hogy megmenthessük a többit. Ma a birodalom orosz. És kommunista. Mi kommunisták vagyunk, ami esélyt ad nekünk. Nem vagyunk sem oroszok, sem szlávok, ami arra kényszerít bennünket, hogy a türelem erényét gyakoroljuk. Nekünk nincsenek meg - egyáltalán lesznek-e valaha - az önálló diplomáciához eszközeink. A szovjet hadosztályok földünkön vannak, többen vannak, s persze jobban felszereltek, mint a mi hadseregünk. Külső elkötelezettségünk ellenszolgáltatásaként belpolitikánkban igyekszünk kárpótolni magunkat. Ez teljes egészében a mi politikánk. És úgy vélem, sikerre visszük. A gazdasági tevékenység, ha nem is elégít ki bennünket, jó ütemben fejlődik. Diverzifikáljuk nemzetközi kapcsolataikat, s ezalatt a nyugatot is értem. A szabadság levegőjét kezdjük nálunk lélegezni."
Kádár mielőtt elváltunk volna, több ízben is megismételte, mintha a jelen igazolná a múltat: "Nagy kivégzése után két évvel, a bejelentett amnesztiát követően Magyarországon csak néhány száz politikai fogoly maradt. Napjainkban már egyetlenegy sincs."
Milyen különösek a történelem útjai!
MOL. M-KS-288-32. 1977. (Magyar Országos Levéltár - MSZMP iratok - Külügyi Osztály /Nemzetközi Pártkapcsolatok Osztálya/ - Franciaország 1977.)
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 28.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.
Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."
Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.
A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.
Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. december 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő