Karl May német regényíró (*1842)Tovább
„Az igazság ahogy én látom”
Francois Mitterand írása magyarországi látogatásáról
„Kádár nagy megbecsülést élvez Kelet-Európa országaiban. Az oroszok kíméletesen bánnak vele. Bölcsnek tartják. Megjelenésében az is. Ez az egyszerű, szomorú arcú, típusöltönyt viselő, csendes hangon beszélő ember nem a hivatalos palotákban lakik, hanem saját otthonában. Visszautasít mindenfajta különleges protokollt, nem engedett teret sem a durva, sem a kifinomult személyi kultusznak. Keveset látják a nyilvánosság előtt. Nevét a sajtó nem írja le minduntalan csak akkor és annyiszor, amennyit az információ közlése indokol. Valószínűleg gyötrik az 1956-os események.”
Forrás
Francois Mitterrand: Az igazság ahogy én látom
(Megjelent: Unité, 1977. október 14-20.)
/részlet/
Kádár nagy megbecsülést élvez Kelet-Európa országaiban. Az oroszok kíméletesen bánnak vele. Bölcsnek tartják. Megjelenésében az is. Ez az egyszerű, szomorú arcú, típusöltönyt viselő, csendes hangon beszélő ember nem a hivatalos palotákban lakik, hanem saját otthonában. Visszautasít mindenfajta különleges protokollt, nem engedett teret sem a durva, sem a kifinomult személyi kultusznak. Keveset látják a nyilvánosság előtt. Nevét a sajtó nem írja le minduntalan csak akkor és annyiszor, amennyit az információ közlése indokol. Valószínűleg gyötrik az 1956-os események. Hozzám intézett szavai ezek voltak: "Szeretném megvilágítani Önnek mi is történt. Igen, a felkelés jogos volt és Rákosi diktátor. De Nagy túl messzire hagyta magát sodorni. A lehetséges legvégső határig támogattam őt. De, ami lehetetlen és elfogadhatatlan volt: megdönteni a kommunista rendszert. Az erők egyensúlya ezt sem az országon belül, sem külpolitikai vonatkozásban nem tette lehetővé. Az amerikaiak, hiú reményeket táplálva, ostobán veszélynek tettek ki barátaikat és sok más embert is. Lemondani a Varsói Szerződésről - ez utolsó hiba volt: ki gondolta volna, hogy a Szovjetunió csak néző marad?
Az eszmecserét követő ebéden a párt egyik legfelső vezetője újra visszatért erre a kérdésre: "A Szovjetunió nem cselekedhetett másként. Szenvedélyes hazafi vagyok, mint ahogy mások is Magyarországon. De meg kell mondanom, hogy hazánk ritka és rövid időszakoktól eltekintve, sohasem volt szabad ország. Körülöttünk három birodalom uralta Európa közepét: a török, az osztrák és az orosz. Mi, kis nép lévén, bármennyire is büszkék vagyunk történelmünkre, elszenvedtük gyámkodásukat. Még szerencse, hogy élhettünk, földünkön - igaz megcsonkított földünkön - maradhattunk. Fejleszthettük kultúránkat. Ezt úgy érhettük csak el, hogy megtanultunk - ahogy Önöknél mondják - oda-odadobni egy részt, hogy megmenthessük a többit. Ma a birodalom orosz. És kommunista. Mi kommunisták vagyunk, ami esélyt ad nekünk. Nem vagyunk sem oroszok, sem szlávok, ami arra kényszerít bennünket, hogy a türelem erényét gyakoroljuk. Nekünk nincsenek meg - egyáltalán lesznek-e valaha - az önálló diplomáciához eszközeink. A szovjet hadosztályok földünkön vannak, többen vannak, s persze jobban felszereltek, mint a mi hadseregünk. Külső elkötelezettségünk ellenszolgáltatásaként belpolitikánkban igyekszünk kárpótolni magunkat. Ez teljes egészében a mi politikánk. És úgy vélem, sikerre visszük. A gazdasági tevékenység, ha nem is elégít ki bennünket, jó ütemben fejlődik. Diverzifikáljuk nemzetközi kapcsolataikat, s ezalatt a nyugatot is értem. A szabadság levegőjét kezdjük nálunk lélegezni."
Kádár mielőtt elváltunk volna, több ízben is megismételte, mintha a jelen igazolná a múltat: "Nagy kivégzése után két évvel, a bejelentett amnesztiát követően Magyarországon csak néhány száz politikai fogoly maradt. Napjainkban már egyetlenegy sincs."
Milyen különösek a történelem útjai!
MOL. M-KS-288-32. 1977. (Magyar Országos Levéltár - MSZMP iratok - Külügyi Osztály /Nemzetközi Pártkapcsolatok Osztálya/ - Franciaország 1977.)
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt március 30.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.
Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.
Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.
Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő