Bevezetés 

A terem sötétségét átszelő, a parketten, majd a falon végigkúszó, a szivárvány színeiben tündöklő fénynyalábok, flitteres blúzban, szűkszabású ingben és farmernadrágban lazán-hajlékonyan mozgó vidám fiatalok. Hát igen, valami hasonló kép lebeg(ett) előttünk a nyugati civilizáció egyik legközkedveltebb exporttermékéről, a diszkóról. A körülményeket tekintve a szombat esti láz magyar változata a hetvenes-nyolcvanas években persze egy kicsit másnak tűnt (legalábbis vidéken mindenképp), de az általa közvetített életérzés valóban internacionalista volt. A fülbemászó zene és a végtelenségig leegyszerűsíthető tánc könnyed kikapcsolódást kínált a budai klubban ugyanúgy, mint a kisvárosi "művközpontban". Nem is vonhatta ki magát hatása alól szinte egyetlen generáció sem, a klubdélutánokon és tinidiszkókban kört alkotva táncoló általános iskolás korosztálytól, az ismerkedni vágyó, első, második... szerelmüket kereső "érettebb" fiatalokon át, a flörtölő középkorúakon keresztül, a későn hazajáró gyermekért aggódó idősebbekig.

A pártállami vezetés, amely a szabad idő eltöltésének kérdését kezdetektől árgus szemekkel figyelte, a szórakozás ezen formájának térnyerését és az ennek következtében meginduló társadalmi folyamatokat nem hagyhatta figyelmen kívül.

A hetvenes évek elején a Nyugattal való kapcsolatok elmélyüléséből fakadó változások a lakosság számottevő részére hatással voltak. Így a fiatalok szocialista nevelését zászlajára tűző ifjúságpolitika reagálási kényszerbe került. A kérdés az volt, hogy kezében tudja-e tartani a változó társadalom növekvő igényeit, illetve - ahogy az későbbiekben egyre inkább érezhető volt - együtt tud-e haladni az új hullámokkal.

Az első lépés az MSZMP Központi Bizottságának 1970. február 18-19-én elfogadott állásfoglalása volt, amelyben tartva az önszerveződő, vagyis a "nem kívánatos" tartalmú és módszerekkel élő csoportoktól, megerősítették, hogy inkább a "szocialista töltetű, legális" formákban kívánják látni továbbra is a kikapcsolódásra vágyó fiatalokat. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy életkortól függően mindenkinek, a számára megadatott szórakozásáért felelős szervezetben kellett elképzelnie lyukas órái, napjai hasznos eltöltését: az általános iskola alsóosztályosainak, és a felsősöknek a második világháborút követően életre hívott Kisdobos-, illetve Úttörő Szövetségben, majd a középfokú tanulmányok megkezdésétől az 1957-ben zászlót bontott Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ). Mindezek mellett fakultatív programként választható volt az elkötelezettebbek számára a paramilitáris Ifjú Gárda, vagy a számos hobbitevékenységnek (lövészet, ejtőernyőzés...) otthont adó Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ). Az évtized derekán a KB 1974. március 19-20-i közművelődési határozata ugyancsak elismerte a művelődés, a szórakozás és a sportolás fontos társadalmi szerepét, ezért nagy hangsúlyt helyezett ezek "tervezésére, irányítására és befolyásolására", majd az 1976. évi V. törvény a kérdéskör átfogó szabályozását célozta meg.

A vezető testületi dokumentumok mindegyike előirányozta a szabadidő helyes eltöltéséhez szükséges feltételek gyors javítását, azonban az évtized végéhez közeledve sem változtak számottevően a kikapcsolódás körülményei. 1978 januárjában a KB Agitációs és Propaganda Bizottsága, az 1974-es közművelődési határozat végrehajtásának számbavételekor, állásfoglalásában megjegyezte: "A szórakozás lehetőségei valamelyest javultak. A szórakoztatás összehangolt fejlesztése, színvonalának emelése érdekében az illetékes állami szervek megtették az első lépéseket. Általában szegényesek és esetlegesek azonban még az igényes tömegszórakoztatás módszerei és formái, s változatlanul alacsony szintűek a szolgáltatások és a környezeti feltételek a vendéglátóipari szórakozóhelyek zömében." A könnyűzene iránt jelentkező tömeges igény kielégítése pedig még nagyobb kihívások elé állította a felelős szervezeteket. Erre az időszakra jellemző adat, hogy 1978-ban a művelődési otthonokban (amelyekből ekkor körülbelül 2600 volt az országban) több mint 35 ezer műsoros rendezvényen közel 8 millió látogató, az egyéb szórakoztató programokon 8,8 millió fő vett részt (ehhez jöttek még az Országos Rendezvény Iroda (ORI) által szervezett és a vendéglátóipar által kínált táncos alkalmak), de a magas számok ellenére az államilag nyújtott szórakozási lehetőségek mégis kevésnek bizonyultak. A kérdéskörben érintettek, úgymint a megyei tanácsok, a szakszervezetek, a Hazafias Népfront, vagy az ifjúságpolitikai csúcsszerv, az Állami Ifjúsági Bizottság mellett, a fiatalokkal való kapcsolatok első vonalában lévő KISZ volt a legszorítottabb helyzetben. A szövetség a hetvenes években számos akciót indított el hangzatos címekkel, ilyen volt az "Egyetemisták és főiskolások művelődéséért", az "Edzett ifjúságért", vagy az 1979-es mozgalmi évben meghirdetett "Művelt ifjúságért, korszerű műveltségért" program, nem beszélve az egész országra kiterjedő ifjúsági klubmozgalom üzemeltetéséről és az általa levezényelt "Forradalmi Ifjúsági Napokról" (FIN). Azonban az új divatszerű szokásokra, mint a rockkoncert-látogatás, a táncház mozgalom és a diszkó, gyors válaszokat kellett adnia, ha nem akarta, hogy a fiatalság jelentős részét végérvényesen szem elől tévessze.

Ilyen körülmények hatására született 1980-ban a KISZ KB Kulturális Osztályán az itt közölt dokumentum, amely elutasítva mind a konzervatívnak minősített hagyományos tánczenét, mind az agresszívnak és gyakran rendszerkritikusnak bélyegzett rockzenét, a diszkó-kultúra felkarolásában és befolyásolásában vélte felfedezni az ifjúság megnyerésének új eszközét. A korszakra oly tipikus nyelvezetű írás olvasása közben gondolatban visszaröppenhetünk fiatalkorunk színhelyeire, vagy éppen az átélés varázsa nélkül, egy "ifjúság(szórakoztatás)politikai" pillanatképpel találkozhatunk.