Átadják a Steindl Imre által tervezett Országházat.Tovább
Egy főjegyzői helyzetjelentés margójára
„Ha továbbra is ezt a pénzügyi politikát tartják fenn, minden drasztikus rendelkezések dacára is a kereslet és a kínálat fogja megszabni magának az értéket. Az ország társadalmának egy része pedig anyagi és erkölcsi vonalon ezzel lépést tartani nem tudva, előbb, vagy utóbb összeomlik. Ezt igazolja pld. hogy egy öl tűzifának az ára, fuvarja, felvágása többe kerül, mint egy közalkalmazottnak egy havi fizetése. Egy öltöny férfiruha készíttetése, vagy vásárlása 3 havi illetményt kíván meg, egy pár cipő vásárlása is egy havi fizetést majdnem teljesen felemészt."
Bevezetés
A II. világháború utáni magyarországi rendszerváltoz(tat)ás történetének teljes körű és valóságos feltárása, országos szinten megtörtént. A megyei levéltárak kiadásában helytörténeti, és megyei szintű feldolgozások, forráskiadványok is születtek az 1945-1950. közötti évek történetével
. Somogy megye 1945-1947 közötti politikatörténetét Szántó László dolgozta fel két kitűnő . A megye 1944-1945 közötti időszakának eseményeit, Kanyar József forráskötete tárja . A korszak politika-, esemény- és társadalomtörténete lényegében tisztázottnak tekinthető.Forrásközlésünk ehhez a képhez kíván egy újabb szemszögből hozzátenni. A dokumentum a marcali járás főjegyzőjének 1946 decemberében kelt, főispánhoz küldött helyzetjelentése. Ezek a - járási közigazgatási tisztviselők által készített - jelentések 1946 májusától félhavonta készültek a Somogy megyei főispáni hivatal számára. A főjegyzői jelentéseket egy alapszám alá gyűjtve a főispáni anyagban találja meg a kutató. (Jelzetét lásd a forrásnál!) Többségükben 1-2 oldalon a járás helyi eseményeit írják le, néhány szóval jelezve az aktuális helyzetet. Vannak azonban informatív jelentések is köztük. Ezek közül választottuk ki a most közölt dokumentumot.
A forrás helytörténeti vonatkozású adatokat is tartalmaz, főleg Böhönyére
. Azonban nem a helytörténeti vonatkozások miatt döntöttünk a közlés mellett. A helyzetjelentés, egy középszintű közigazgatási tisztviselő, egy járási főjegyző szemüvegén keresztül ad pillanatképet a II. világháború utáni vidéki Magyarország problémáiról, szellemi életéről, helyzetéről.A Somogy megyei helyzet kapcsán a pénzügyi helyzet labilitására, a társadalom anyagi helyzetének és ellentmondásainak veszélyeire hívja fel a figyelmet Sárdy Pál (eredetileg Szaghmeiszter) főjegyző. Egyúttal azonban járás politikai életében észleli a pártok közötti kiegyenlítődést és összefogást is. A helyi önkormányzati testületekben, a hozzá tartozó járás nemzeti bizottságaiban valószínűleg 1946 decemberére kikristályosodtak az erőviszonyok, de megyei szinten éppen ebben az időszakra (és a megelőző néhány hónapban) éleződtek ki az ellentétek a megyében legnagyobb támogatottságot élvező kisgazda párt, és a hatalom megragadására törekvő kommunista párt
. A jelentést megelőző hónapokban történt meg Vidovics Ferenc kisgazda főispán leváltása, és az egész 1946. év a kommunista párt agresszív, kisgazda párt felbomlasztására irányuló aknamunkájának időszaka volt . A nemzeti bizottságokkal, községi önkormányzatokkal, pártszervekkel kevert közigazgatási helyzetet kusza hínárként aposztrofálja a főjegyző. Az 1946. év májusától elkezdődött B-listázásokkal kapcsolatban a jelentés rövid értékelést ad a B-listázások közigazgatási munkára gyakorolt hatásáról. A B-listázásokat a kommunista alispán Tömpe István által vezetett bizottságok hajtották végre, amelynek során az 1331 fős tisztviselői kar 40%-át elbocsátandónak minősítették. A kommunista párt Somogyban is nagy hatásfokkal használta fel a közigazgatási rendeletet a számára nem megfelelő községi, járási tisztviselők kirostálására. A főjegyzői jelentés nagy hangsúlyt fektet még a közellátási, beszolgáltatási helyzetre, mely az adott időszakban minden családnak úgymond húsbavágó kérdést jelentett. A földreform végrehajtása kapcsán is markáns véleményt fogalmazott meg Sárdy Pál, melyben kifogásolta, hogy a földet kiosztották, ellenben a megműveléshez szükséges termelőerő nem áll . A termelési eszközök száma a háborús pusztítás és a beszolgáltatás, jóvátételek miatt jelentősen megcsappant a megyében.Az öt oldalas gépelt jelentés Sárdy Pál főjegyző gondolkodásmódjáról is hiteles képet ad. A jelentések határozott tematika szerint készültek, melyet a fejezetcímek is mutatnak. E tematika mentén a főjegyző nemcsak lakonikusan, adatszerűen közli járásának helyzetét, hanem egyéni kommentárjait is hozzáfűzi. Véleményünk szerint, ezért lehet számunkra is érdekes a szöveg.
A szöveg közlésekor alapvetően a mai helyesírást követtük, főleg a szavak központozása tekintetében, a nyilvánvaló elütéseket javítottuk. (Az eredeti gépelt szövegben az írógép használata miatt mindenhol rövid magánhangzó áll hosszú helyett.) Egyes hibás szóalakokat helyesbítettünk, ill. az utólagos betoldásokat jegyzetben jeleztük.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 08.
Az I. Balkán-háború kezdete: Montenegró hadba lép az Oszmán Birodalom ellen.Tovább
II. világháború: a Német Birodalom bekebelezi Nyugat-Lengyelországot.Tovább
Német csapatok vonulnak be Romániába.Tovább
Molotov szovjet külügyminiszter – a nyugati nagyhatalmak egyetértésével – Moszkvában átadja az előzetes fegyverszüneti feltételeket a...Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő