Egy miniszteri beszéd 1984. augusztus 20-án Ópusztaszeren

„Az az igazi magyar, aki ismeri népe helyzetét a világban, és Közép-Kelet Európában, aki az újat támogatja, aki látja a bajokat, de cselekszik is a gonosz ellen, aki mindennapi munkáját tisztességgel elvégzi, részt vesz a közügyekben [...]. A világosan látó, a világ és a nemzete sorsát figyelemmel kísérő, az országot építeni akaró, cselekvő, önmagát művelő és tudatosan formáló ember - ez a XX. század végének magyarja. Ehhez hozzá tartozik, hogy szeretnie és ismernfie kell anyanyelvét, megbecsülnie népe hagyományait és történelmét, fenntartani és fejleszteni sajátos kultúráját."

A szocialista időszakban megrendezett nagyszabású megemlékezéseknek kialakult koreográfiája volt: a Himnusz eléneklése után a Hazafias Népfront (HNF) megyei elnöke tartotta a megnyitót, ezt követte a „központi előadó" 25-30 perces beszéde, amelyben méltatnia kellett az államalapítás, a földosztás (mint „második honfoglalás"), az Alkotmány, az új kenyér jelentőségét, és szólt az időszerű kül-, bel- és gazdaságpolitikai eseményekről. Az ünnepi beszéd után a megye legnagyobb termésátlagot elért termelőszövetkezetének elnöke az új gabonából sütött kenyeret átadta a központi vendégnek. Ezt követte az elnöki zárszó, a Szózat, majd a többnyire estig tartó „kultúrműsor".

Harminc évvel ezelőtt, 1984-ben Köpeczi Béla művelődési miniszter volt az ünnep „központi előadója". (Mint a korabeli levelezésből kiderül, a Csongrád megyei pártbizottság Köpeczi kijelöléséről utólag értesült, ám azt „örömmel üdvözölték".) Számtalan ilyen beszéd hangzott el, de hogy miért ezt választottuk, arra az évforduló mellett az ad okot, hogy bemutassuk, a korabeli ünnepi beszédek típusát, s egyúttal azt is, hogy bár látszik, hogy a szocialista rendszer számtalan problémától terhelve vegetált a '80-as évek derekán, de a beszéd még mindig optimista jövőképet tükröz. Más kérdés, hogy az egy tizeddel korábban még sokszorta elhangzó lósungok a szocialista társadalom felsőbb rendűségéről már nem jellemzik a beszédet, sőt, a miniszter esetenként meglehetősen őszintén beszél a problémákról. Hozzá kell tennünk, Köpeczi Béla nem a félművelt apparátcsikok közé tartozott, hanem ismert tudósként, tudományszervezőként vállalta a magyar kulturális élet és oktatás irányítását.

1984. augusztus 20-ájának napfényes reggelén a Magyar Néphadsereg hódmezővásárhelyi helyőrségének fúvószenekara adott térzenét. Tíz órakor a Himnusszal vette kezdetét az ünnepség, ezt követően Mentes József színművész elszavalta Garai Gábor Hazám című költeményét. Nagy István, a HNF megyei elnöke köszöntötte a résztvevőket, és röviden méltatta a gyűlés fontosságát. A felső vezetést képviselő Köpeczi Béla beszédének bevezetőjében a magyar honfoglalás és államalapítás eseményeire emlékeztetett, melynek kapcsán kijelentette, hogy „valóságos csoda", hogy annyi nép eltűnése után a magyarság megőrizte etnikai azonosságát, nyelvét és kultúráját. Köpeczi szerint a pusztaszeri gyűléssel elindított folyamatot, az államalapítást fejezte be végül István király, aki példát mutatott minden magyar nemzedéknek, hogy a fennmaradáshoz el kell fogadni a korszerűt, a példamutatót és a haladót, és szembe kell szállni minden visszahúzó erővel.

Ezt követően mintegy párhuzamot vont István király „történelmi tette" és az újabb gyökeres fordulat között: megdőlt az osztálytársadalom és „egy új társadalom kialakítása" kezdődött meg. „E változást tükrözi - tette hozzá Köpeczi -, a Magyar Népköztársaság alkotmánya, amelyről igaz módon állíthatjuk, hogy ténylegesen demokratikus, hiszen nemcsak a jogokat és kötelezettségeket rögzíti ebben az egységesülő társadalomban, hanem biztosítja az ezek gyakorlásához szükséges gazdasági és kulturális feltételeket, tehát reális feltételeket teremt az emberi jogok gyakorlására. Az alkotmány szelleme sugallja a demokrácia szélesítését és gyakorlásának hatékonyabbé tételét. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai bizonyítják, hogy a társadalmi szervezetek egyre nagyobb szerephez jutnak az élet minden területén, egyre tagoltabbá és nyíltabbá válik a politikai és kulturális intézményrendszer, az állampolgárok egyre több lehetőséget kapnak az országos és a helyi ügyek intézésére."

Köpeczi a szocializmus építése mellett a békét nevezte a legnagyobb nemzeti érdeknek. Ez biztosítja nemcsak a gazdaság és a kultúra „előbbre haladását", hanem a magyar „etnikum" fennmaradását is Magyarországon és az ország határain kívül.

Kitért az 1945. márciusi földosztásra is, kijelentve, hogy Magyarország elmaradott agrárországból „mára" (vagyis 1984-re) közepesen fejlett ipari-agrár ország lett, ahol a lakosság fele az iparban dolgozik, és csak az ötödük él mezőgazdaági jellegű munkából, ráadásul jelentősen kibővült a szellemi foglakozásúak köre.

Az eredmények ismertetése után a hibák és a tennivalók felsorolására tért át. Érdekes és kiemelendő, hogy nem hallgatta el az ország gazdasági problémáit, vagyis az ünnepség figyelmes résztvevője egy kormánytagtól hallhatta a legfontosabb bajokat.

Köpeczi Béla kinyilvánította, hogy „egy emberöltő alatt évszázados lemaradást hoztunk be, ami természetesen nem jelenti azt, hogy a nálunk fejlettebb országoktól nincs tanulnivalónk. Fejleszteni kell a technikát, korszerűsíteni az ipar struktúráját, megjavítani nemcsak a gazdaságban, hanem mindenütt az irányítás, vezetés, szervezés munkáját, magasabb szintre emelni az oktatás és a szakképzés színvonalát. Ezek mind előttünk álló feladatok, amelyek megoldása nélkül a világfejlődéssel nem tarthatunk lépést." Utalt a hetvenes években kitört világgazdasági válságra (vagyis az olajárrobbanásra és következményeire), amelyhez hozzá tette, hogy ennek „következményeit elhárítani nem tudtuk". A megoldást a párt és a kormány abban látta, hogy javítani kell az ipari termelés hatékonyságán, eleget kell tenni a fizetési kötelezettségeinknek (utalva ebben az államadósságra), és fokozni kell az exportot. Az elmondottakhoz azonnal hozzátette: „ugyanakkor gondoskodjunk arról, hogy az életszínvonal lehetőleg ne romoljon". Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy „küzdelmes évek állnak mögöttünk", az elképzeléseket nagyrészt sikerült teljesíteni, és „megakadályozni az életkörülmények lényeges rosszabbodását". „Most minden erőfeszítést meg kell tennünk az éves terv teljesítésére, az erőforrások takarékosabb felhasználásával, a munka jobb, hatékonyabb szervezésével, a nagyobb figyelemmel és fegyelemmel." - tette hozzá.

Előadásában nevelő szándékkal figyelmeztette hallgatóságát: „a szocializmus építésének első szakaszában úgy véltük, hogy az emberek önmaguk is értik, tudják a munka jelentőségét, s nincsen szükség anyagi ösztönzésre. A tapasztalat azt bizonyította be, hogy a gazdasági érdekeltségnek nagy jelentősége van a munka vállalásában és végzésében. Ez a felismerés a fejlődés fontos tényezője lett, de még ma sem mondhatjuk, hogy a jövedelmi viszonyok arányban vannak a teljesítménnyel és annak minőségével." Szavaival egy jellegzetes korabeli tendenciára is rámutatott. „Anélkül, hogy az anyagi ösztönzőknek a jelentőségét alábecsülném, úgy gondolom, szólni kell arról is, hogy az ember nemcsak azért él, hogy pénzt szerezzen, azért akar pénzt szerezni, hogy bizonyos javakat és értékeket biztosítson a maga számára. Házat, nyaralót, kocsit, vagy egyszerűen csak tisztességes megélhetést, a gyermekek nevelését és iskoláztatását, előmenetelét. Magyarországon az elmúlt másfél egy évtizedben nagyon sokan, mindenekelőtt az anyagi javakat akarták megszerezni maguknak, és ezt nem is lehet hibáztatni. A kérdés csak az, hogy milyen eszközökkel, milyen módon, kinek a javára, vagy kárára. A többség szorgalmas munkával, becsületes módon gyarapodott. Társadalmi és gazdasági életünkben azonban vannak visszásságok, s a többség joggal tiltakozik a spekuláció, a munka nélkül szerzett magas jövedelmek, a hivalkodás és annak különböző formái, az ún. presztízsfogyasztás ellen."

Beszédének vége felé rövid külpolitikai áttekintést adott. Véleménye szerint a nyugati világban egy „konzervatív, tradicionalista, antikommunista irányzat kerekedett felül" (utalva az USA kormányának elveire), amely az erőfölény politikáját hirdeti meg, fokozza a fegyverkezési versenyt, és ezzel növeli a konfliktusok lehetőségét. Ezzel szemben áll a Szovjetunió vezette „szocialista világ", ahol a békés egymás mellett élés elvét kívánják érvényesíteni.

Előadása végén megfogalmazta, hogyan lehet ma Magyarországon valaki „jó" ember. „Az az igazi magyar - jelentette ki -, aki ismeri népe helyzetét a világban, és Közép-Kelet Európában, aki az újat támogatja, aki látja a bajokat, de cselekszik is a gonosz ellen, aki mindennapi munkáját tisztességgel elvégzi, részt vesz a közügyekben, s magánéletét úgy alakítja, hogy benne érvényesüljenek mindazok a humanista értékek, amelyeket évezredek során termelt ki az emberiség. A világosan látó, a világ és a nemzete sorsát figyelemmel kísérő, az országot építeni akaró, cselekvő, önmagát művelő és tudatosan formáló ember - ez a XX. század végének magyarja. Ehhez hozzá tartozik, hogy szeretnie és ismernie kell anyanyelvét, megbecsülnie népe hagyományait és történelmét, fenntartani és fejleszteni sajátos kultúráját." Pusztaszer jelképe is erre figyelmeztet mindannyiunkat.

Közvetlenül a beszéd befejezése után a makói Kossuth Termelőszövetkezet elnöke átnyújtott a miniszternek egy nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret. Köpeczi Béla a hagyományoknak megfelelően, szertartásos módon megszegte a veknit. A hivatalos ünnepség ezzel véget ért, és kezdetét vette a látogatók kötetlen mulatsága. A két felállított színpadon néptáncegyüttesek és ún. „pol-beat" zenészek szórakoztatták a megjelenteket, de ezen kívül volt még aerobic-verseny, divatbemutató, bábjáték és lovas felvonulás is, és természetesen nem hiányzott a szocialista brigádok baráti találkozója sem.

A beszédre visszatérve meg kell jegyezni, hogy bár előzetesen - összefoglaló jelentésekben - megküldték számára a megye gazdasági és társadalmi viszonyaira vonatkozó adatokat a miniszter nem építette be a beszédébe. Ráadásul az előzetesen megírt beszédnek a fogalmazványai is fenn maradtak, amelyek szövege több, végül a beszédben el nem hangzott szövegrészt tartalmaz.

Kihúzták azt a szövegrészt, amelyben az alkotmányokról szólva Köpeczi előzetesen kijelenti, hogy „a világ első, valóban demokratikus, a plebejus tömegek érdekeit kifejező alkotmányt a francia forradalomban a jakobinus diktatúra alkotta meg. Ha összehasonlítjuk ezt a 200 évvel ezelőtti alkotmányt a miénkkel, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy a régi múlt legdemokratikusabb hagyományait folytatjuk, s azok, akik arra hivatkoznak, hogy a demokrácia példaképei a világban, lényegében véve csak a polgárság szemléletét kifejező, jórészt jogi, formális jogokat rögzítő alkotmányainak védelmezői." Mindezzel a nyugati demokratikus államok álláspontját vette kritika alá.

Szintén kimaradt a végleges szövegből az a bekezdés, amelyben az ipar termelékenységét, és ezzel kapcsolatosan az államadósság kérdését veszi górcső alá. Bár véleménye szerint 1956 után sikerült hatékonyabbá tenni a gazdálkodást - és nem utolsó sorban a mezőgazdasági kollektivizálás végrehajtása révén -, az eredmények nem váltak átütővé, ugyanis „a gazdasági mechanizmus reformjában előtérbe került az anyagi érdekeltség, s ezzel együtt a piacgazdálkodás ösztönző kiszélesítése, a vállalatok önállóságának megerősítése, mégis az ipar fejlődésében a termelékenység és a hatékonyság nem érvényesült kellő mértékben, és főleg nem a minőség. Bár az exportban jelentős előrehaladás történt az elmúlt években, az ország eladósodásából fakadó követelményeknek csak nehezen tudunk eleget tenni. Mindezek a körülmények éreztetik hatásukat a lakosság életszínvonalának alakulásában, amely évek óta stagnál, miután másfél évtizeden keresztül jelentősen emelkedett [...] a fogyasztói árak növekedése meghaladta a számítottat, ezért egyes rétegek helyzete [...] romlott." Világos beszéd - lett volna, ha az ünnepségen el is hangzik.

Az anyagi ösztönzőkről szóló előadásrészből az a rész maradt ki, hogy az ún. második gazdaságban az anyagi érdekeltség érvényesül, ahol „mindenki ki tudja számítani, hogy a többletmunka milyen eredménnyel jár. A gondot az jelenti, hogy azokon a munkaterületeken, különösen az iparban és a szolgáltatásokban, ahol nem ilyen áttekinthetők az érdekeltségi viszonyok, nehezebb az anyagi ösztönzőket megfelelően érvényesíteni, s e tekintetben biztos, hogy újabb kísérletezésekre van szükség."

A művelődési miniszter beszédét a megyei napilapok közölték, az alább közölt digitalizált változatban a kézírásos betoldások is olvashatók. Szintén közre adunk több, az ünnepségen készített és a miniszteri iratanyagban fennmaradt fényképmásolatot.

                         Jelzet: MNL OL XIX-I-9-b-5. t. II. rész-Ópusztaszer-1984. (81. doboz)                        

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt október 07.

1915

Bulgária a központi hatalmak oldalán belép az első világháborúba.Tovább

1938

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt választmánya határozatában támogatja a Felvidék visszacsatolását.Tovább

1938

Németországban törvényt hoznak, mely előírja, hogy minden zsidó állampolgár útlevelébe "J" megkülönböztető jelzést kell pecsételni.Tovább

1949

Megalakul a Német Demokratikus Köztársaság (NDK).Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő