Megnyílik Budapesten a Társadalomtudományok Szabadiskolája.Tovább
Goldberger Leó felsőházban tartott felszólalása a második zsidótörvény-javaslat ellen
„Nem lehet egy tollvonással 600 000 lelket úgy juttatni koldusbotra, hogy ez egyedül őket sújtsa, és ne a legsúlyosabban hasson vissza az egész gazdasági életre, melyből ennek a nagy tömeg embernek termelő munkáját és fogyasztását feleslegen kioperálták? […] Mi lehet egy vállalatból, ahol nem szaktudástól, s rátermettségtől, hosszú esztendők lelkiismeretes munkájától függ a tisztviselők pozíciója, hanem az élettel nem számoló rendelettől, a végrehajtó hatalom mindenkori szeszélyétől, esetleg pártparancstól! Az ilyen vállalatoknak tönkre kell menniük.”
Bevezetés
Vannak történelmünknek olyan korszakai, olyan tragikus történései, amiket az élő emlékezet őriz. Közelmúltunk ilyen tragikus időszaka volt a második világháború kirobbanása előtt a politikai élet szélsőjobboldali radikalizálódása, amit az elfogadott "zsidótörvények" jeleztek.
A most bemutatásra kerülő forrás, dr. Buday-Goldberger Leó iparmágnás, felsőházi tag második zsidótörvénnyel kapcsolatos hozzászólása ennek a múltnak egy epizódját tárja elénk. Elöljáróban szükséges elmondani, hogy Goldberger Jenő a legnehezebb időkben is vállalta a szolidaritást sorstársaival. (Az SS által Portugáliába menekített családját nem követte; a mauthauseni koncentrációs táborba került, ahol szinte a tábor felszabadulásával egyidőben tragikus körülmények között halt meg.)
Ki volt Buday-Goldberger Leó, ki volt ez az ember, aki önként vállalata a mauthauseni haláltábor borzalmát, sorsközösséget vállalva 600000 zsidó vallású magyar állampolgár tragédiájával?
A Goldbergerek neve egyet jelentett a hazai textilipar történetével, hiszen a több generációra visszatekintő nagymultú Goldberger Sám.F. és Fiai Rt. előzményei a Goldberger Ferenc által Óbudán l784-ben alapított kékfestő műhelyben gyökeredznek.
A műhelyalapító másodszülött fia Sámuel tekinthető a "Goldberger Sám. F. és Fiai" tényleges megalapítójának, aki a kis műhelyt gyárrá fejlesztette. A cégelnevezésben az "F" betűvel Sámuel alapító édesapját jelölte meg.
A gyár l85l-től kezdve közkereseti társaságként működött, s l867-ben Ferenc József Sámuel özvegyének, Goldberger Erzsébetnek és l6 gyermekének "budai" előnévvel nemességet adományozott. Szorgalmas munkával, folyamatos fejlesztéssel, megfontolt gazdasági döntésekkel sikerült a társaságot belföldön és Európa-szerte ismert gyárrá fejleszteni, amikor a család ötödik generációját képviselő dr. Buday-Goldberger Leó, a másodszülött fiú l900-ban tisztviselőként belépett az akkor még közkereseti társaságba.
A Budapesten és Lipcsében jogot tanuló, eredetileg ügyvédnek készülő ifjú lesz az, aki négy évtizedes munkássága alatt hatalmas nagyipari vállalattá fejlesztette a textilgyárat. Már l905-ben a Hazai Bank bevonásával részvénytársasággá alakította a közkereseti társaságot, és állami támogatás elnyerésével, külföldi hitelek felvételével folyamatos gyárrekonstrukciót és gépparkfelújítást hajtott végre.
A textilgyártás ismereteit empirikus alapon szerző, fáradhatatlanul tevékenykedő zseni felismerte a hazai textilipar azon sajátos hiányosságát, hogy t.i. a pusztán nyomógyártásra szakosodott ipari üzemek állandó behozatalra szoruló nyersanyag, fonal-és pamutszövet-hiánnyal küzdöttek, amikor ezen nyersanyagok a hazai olcsó munkaerővel előállíthatók.
A textilgyártás fonó, szövő, kikészítő vertikalitását, azaz a kizárólagos nyomógyártás mellett a textil-előállítás megelőző fázisait jelentő fonó-és szövőgyárat az országban először Buday-Goldberger Leó alapította meg ügyes pénzügyi politikával, svájci és angol tőke segítségével, s ezzel létrehozta l927-ben az első magyar textilkombinátot.
Termékeit az egész világ ismerte, hiszen a második világháború kitörésekor Európa, Ázsia nyugati fele, Afrika, az amerikai kontinens és Ausztrália exportpiacai közé tartozott. Számtalan külföldi és hazai nagydíj tanúskodott a Goldberger-kelmék elismertségéről. Világszínvonalon maradni egyet jelentett az állandó technikai fejlődéssel, s ahogyan l940. októberében negyvenéves munkásságát méltató életrajzában idézik: "Nincs az a modern eljárás, szabadalom, amelyet ki ne próbálna, amellyel ne kísérletezne."
Ezt a sikeres életutat törték meg az l930-as évek végén törvényerőre emelkedett zsidótörvények, amelyek a szélsőjobboldali követelések kormányzati elismerését jelentették. A Teleki-kormány által politikai szándékkal siettetett második zsidótörvény-javaslathoz a felsőház l939. április 28-án járult hozzá. A törvény l939:.IV.tc május 5-én jelent meg: " a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról" címmel. Az iparban és a kereskedelemben l2 %-ban, az értelmiségi pályákon 6 %-ban maximálta a zsidók arányát, jóval durvább módon, mint az első zsidótörvény 2o %-os "arányosítása". Mintegy 60 ezer zsidó munkavállaló vesztette el kenyerét, s a családtagok számarányát tekintve l50 ezer embert érintett.
A zsidóságában, magyar hazafiságában, emberségében mélyen megbántott és megalázott Goldberger Leó érthetetlenül és lesújtva állt a törvényjavaslat felsőházi tárgyalása előtt. A felsőház tagjaként elmondott beszédéből emelünk ki néhány gondolatot. A kiemelt részeket szöveghűen adjuk közre. A hozzászólás keltezés nélküli, de tartalma egyértelműen a második zsidótörvény-javaslat ellen szól.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 14.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő